A Honvéd vezetősége bejelentkezett a mismásolási és felelősséghárítási világrekordokra (a döntésképtelenségit már korábban begyűjtötte)

Egy nehéz és eredménytelen szülés krónikája, amit folytatnánk, ha lenne mivel.

Ennyi idő telt el a debreceni 5-3 óta, és ennyi idő alatt a lehetséges tizenötből hét pontot gyűjtöttünk be. Csak az idióták (tehát mi) nem veszik észre, mekkorát bizonyított a stáb és a csapat! Köszönjük!


2021.11.06. 18:48 (körül) // Karakó lefújta a Debrecen-Honvéd meccset. A végeredmény 5-3, a Honvéd sorozatban negyedszer kapott ki a bajnokságban.

“A Honvéd vezetősége bejelentkezett a mismásolási és felelősséghárítási világrekordokra (a döntésképtelenségit már korábban begyűjtötte)” bővebben

Pár perc híján három nap után sikerült megszólalni

És gyakorlatilag nem mondani semmit.

Egy sima iPad képernyőjére kifért az EGÉSZ szöveg (képernyőkép: honvedfc.hu)

Direkt megszámoltam, szóközökkel 1353 karakter hosszan nem hangzik el szinte semmi. Úgy is fogalmazhatnák: fingreszelés. Szinte hallom, ahogy hullik a fingforgács.

“Pár perc híján három nap után sikerült megszólalni” bővebben

Nincs itt semmi látnivaló, minden a legnagyobb rendben, kérem oszoljanak!

Két és fél nap telt el a debreceni zakó óta, és a klubtól még mindig nem szólalt meg senki. Kéthetes szünet következik, illetve tart, a bajnokságban sorozatban négy vereséget szenvedtünk el, ilyenkor valamit szokás reagálni. Legalább annyit, hogy megerősítjük posztján az edzőt, és elmondjuk, mennyire töretlen a bizalom a szakvezetésben.

Bármit, csak vállaljuk fel.

A sunyítás a legrosszabb. Két és fél nap alatt képtelen volt bárki megszólalni hivatalosan. Hadd ne minősítsük.

Pénteken edzőmeccs a Budaörssel (igaz, egyelőre még a szokásos heti program sem került ki), és van rá egy fogadásom, hogy a nagyobb őszinteség jegyében zártkapus lesz — feltéve, ha egyáltalán bejelentik a meccset hivatalosan.

“Nincs itt semmi látnivaló, minden a legnagyobb rendben, kérem oszoljanak!” bővebben

Több, mint másfél nap alatt a Honvéd meg sem próbálta lekommunikálni újkori története egyik leggyengébb edzői teljesítményét

Csapataink harcban állnak, mindenki a helyén, ILYEN MÉG EGYSZER NEM TÖRTÉNHET MEG!

Mióta várunk Horváth és Kun lemondására:


Az idei, gyengének is csak némi jószándékkal nevezhető teljesítménybe nincs edző a Honvéd történetében, aki ne bukott volna bele. A modern korban pedig pláne.

Olyat azért találunk, aki indokolatlanul sokáig húzta (Sisa), és olyat is, akit tényleg a körülmények áldozata (Dolcetti), azonban olyat is, aki Horváthnál jelentősen jobb mérleggel repült (EvdM, Supka, vagy akár Sannino), mert vagy alulteljesített a rábízott csapattal, vagy pedig nem vele képzelték el a jövőt.

Mármint azt a jövőt, amit most élünk. És valóban, Supka erre a teljesítményre tényleg alkalmatlannak tűnt.

“Több, mint másfél nap alatt a Honvéd meg sem próbálta lekommunikálni újkori története egyik leggyengébb edzői teljesítményét” bővebben

Sokadszorra történt meg az egymillióból egy – Horváthnak és Kunnak mennie kell!

Mióta várunk Horváth és Kun lemondására:


Pedig csak egy rossz negyedóránk volt.

Ilyen egyszerűen nincs. Tényleg létezik olyan ember a világon, aki egyszerre süllyed el a Titanickal, felrobban a Challenger űrsiklóban, kisiklik Szajolnál, a körúton sétálva fejére esik egy zongora, amin épp Beethoven játssza a tizedik szimfónia első leiratát, miközben kutyaszarba lép, és beleesik egy nyitva felejtett csatornába?

Mert Feri valami ilyesmit produkál Kispesten — a magyarázatok alapján. Tényleg, de tényleg lehetséges, hogy velünk nem csak minden előfordulhat, hanem elő is fordul? Ha valaki ennyire szerencsétlen, ennyire veri a sors, miközben folyamatosan lenyilatkozza, hogy mennyire babonás, akkor miért foglalkozik az edzősködéssel egyáltalán?

Ez van, ha mindenféle hangzatos marketingstratégiák, és nem a futball köré próbálsz felépíteni egy klubot. És ez van, ha a szakmaiság legapróbb nyomait sem lehet felfedezni a felépített klubmodelledben.

“Sokadszorra történt meg az egymillióból egy – Horváthnak és Kunnak mennie kell!” bővebben

Peti és a haverok

képernyőkép: fb/szijjaro.peter.official

Egészen tökéletes kép (balról jobbra): Horváth Ferenc, a Honvéd új edzője; CR2 külügyminiszter, pozíciójából fakadóan az ország egyik legismertebb Honvéd-szurkolója (a másik ismert barátja egyébként Dzsudzsák Balázs); Kun Gábor, a Honvéd jelenlegi ügyvezetője.

A kapusról és a táncoslányokról nincs olyan információnk, hogy státuszban lennének a Honvédnál.

“Peti és a haverok” bővebben

Napikispest 2020.12.26.

  • Szendrei Norbert // a Csakfoci minden évben megkérdezi a klubok tulajdonosait/ügyvezetőit/sportigazgatóit az év legjeiről, és idén Szendrei lett körükben az év felfedezettje.
    • két apróság // 1. bár a Honvédnak vannak tulajdonosai és sportigazgatója is, mégis az ügyvezető szavazott. 2. Egyet kell értenem Kunnal, (mivel Szendrei a Honvédban játszik, és nem illik rá, ezért) én is Kata Mihályra szavaztam volna az MTK-ból. Már az NB II-ben feltűnt a srác, hogy szűrőként mennyire magabiztosan passzol a középpályán. (Többen is igazolhatják, hogy nem most találtam ki!)
“Napikispest 2020.12.26.” bővebben

Kiszámoltam, és most már azt szeretném, ha ÖRÖKRE Bódog maradna az edzőnk

Szerda délutánig kellett várni, hogy mondjon valamit a Honvéd vezetősége a csapat teljesítményéről. Végül arra jutottak, bár nem mondják ki szó szerint, hogy Bódog kap még egy meccset. Vagy valami tartalmában nagyon hasonlót.

“Kiszámoltam, és most már azt szeretném, ha ÖRÖKRE Bódog maradna az edzőnk” bővebben

Egy nap se telt el az ankét őszinteségi rohamai óta, máris itt az újabb indokolatlanul zártkapus edzőmeccs

Eredetileg és állítólag egy neves csapattal játszottuk volna az utolsó felkészülési meccsünket nézők előtt, azonban nem jött össze, és keríteni kellett egy másik ellenfelet. Lett belőle szombat 10:30, Mezőkövesd, zárt kapu. Egészen ma délutánig, amikor aztán kiderült, hogy a szombat és a zárt kapu marad, azonban a helyszín Győr, az ellenfél pedig a cseh Banik Ostrava.

A vicc az egészben tényleg a tegnapi ankét, ahol elhangzott A Kérdés:

a felkészülési meccseink miért zártkapusak?

“Egy nap se telt el az ankét őszinteségi rohamai óta, máris itt az újabb indokolatlanul zártkapus edzőmeccs” bővebben

Napikispest 2019.10.29.

  • Kun Gábor (egyik igazgató, mégpedig az ügyvezető) @ Reggeli Start // a beszélgetésben Sannino kapcsán elhangzik a tolódás elmagyarázása tétel, ellenben az nem, hogy miért állt le a craiovai meccs utókövetése.
  • Supkától megvált a Haladás // sajnálom, hogy ezt a mondatot meg kellett érnie a mesternek:

Az eredménytelenség a váltás fő oka, úgy gondoltuk, új edzővel eredményesebbek lehetünk.

haladas.hu