Mastodon

Mivel, tehát, akkor

Mivel Titkos Pál a Kispest játékosaként és edzőjeként is szerepelt, érthetően Kispest-drukker. (Tehát a Honvédnak lett egy újabb világbajnoki ezüstérmese!)

Mivel Kalmár Jenő Kispesten a Kistext játékosaként és edzőjeként, valamint a Honvéd edzőjeként is szerepelt, érthetően Honvéd-drukker.

Mivel Lóránt Gyula a Honvéd játékosaként és edzőjeként is szerepelt, érthetően Honvéd-drukker.

Mivel Mészáros József a Kispest játékosaként és a Honvéd edzőjeként is szerepelt, érthetően Kispest- és Honvéd-drukker.

Mivel Varga Zoltánról elterjedt a pletyka, hogy Albert elől 1968-ban a Honvédhoz igazol (végül disszidált) és volt a Kispest-Honvéd edzője, ezért érthetően Honvéd-drukker.

Mivel Détári Döme, hozzám hasonlóan, az FTC játékosaként és edzőjeként is szerepelt, érthetően zöld-fehér drukker.

Nyilatkozta Mucha József a Borsnak.
„Mivel, tehát, akkor” bővebben

Háromezer meccs az első osztályban. Még egyszer: háromezer, azaz 3000!

Baromira nem kevés. Elég annyit, hogy Magyarországon 1901-től számoljuk a bajnokságokat, és mi vagyunk a harmadikak az Újpest és a Fradi után, akik megugrották ezt a létszámot. Egyedül az MTK van látótávolságban, mert amennyi többletük volt 1916 előtt a 8-16 meccses idényekben, azt bőven elégették a második világháború alatti megszűnésükkel, illetve azzal, hogy a nyolcvanas évek eleje óta többször is kiestek az NB I-ből, míg mi csak egyszer.

Egyébként nemzetközi összevetésben sem kevés a háromezer. Egy átlagos bajnokságban évente 30-38 meccset rendeznek, vagyis háromezer meccshez 79-100 idényre van szükség, és ugyebár Európában elég ritka az olyan ország, ahol ennyi ideje van egységes bajnokság. (Oké, papíron nálunk is csak 1926-tól, azonban közmegegyezés szerint a sporttörténészek mégis 1901-től számolnak.)

„Háromezer meccs az első osztályban. Még egyszer: háromezer, azaz 3000!” bővebben

Melyik megyében mikor nyertünk először NB I-es bajnokit?

Tibi mondott minap egy érdekességet: tudtad, hogy Bács megyében még sosem nyert bajnokit a Honvéd? Kupában, NB II-ben igen, de NB I-ben soha.

Nyilván igaza van, csak a játék kedvéért ellenőrizzük le. Pipa, nem nyertünk, vagyis van még egy szűz megyéje e lángoktól öleltnek, e darabokra szakítottnak, megtépázottnak. Most lett külön öröm, hogy csodálatos módon feljutott a Kecskemét, így lesz legalább egy alkalmunk kimaxolni végre a térképet.

„Melyik megyében mikor nyertünk először NB I-es bajnokit?” bővebben

Achilleus kardja lebeg felettünk

ahogy korának Révésze, Komora Imre mondta egyszer.

Mert valami ilyesmi történik. A Kispest amióta feljutott az első osztályba, azóta törzsgárdatagnak számít. Egyszer estünk ki, annyi épp elég volt, hogy a szép sormintát elcsesszük.

Gondoljatok bele, a két háború között, egy viszonylag szegény, Budapest melletti kisváros, sokáig értelmezhető stadion nélküli csapata folyamatosan ott tudott lenni a legjobbak változó, olykor 12, olykor 14 csapatos mezőnyében. Három klubnak sikerült ugyanez rajtunk kívül: Fradi, Újpest, és a megszűnéséig az MTK-nak. A kor világfutballjának egyik legerősebb bajnokságában voltunk állandó résztvevők.

Tettük mindezt egy elkötelezett vezetőséggel, élén Mayer Bélával, valamint idősebb Puskás Ferenc játékossal, edzővel, az ificsapat egyik szervezőjével. Ez a klub valóban kispesti volt, játékosai döntő többsége a környező településekről származott, és töretlen működésével felhelyezte a várost Magyarország térképére.

„Achilleus kardja lebeg felettünk” bővebben

Ennyi meccset ilyen rossz teljesítménnyel talán még nem kapott edző Kispesten

Mielőtt történelmet írt volna, felmondtak Ferinek.

Illetve igen, Aldo Dolcetti, azonban ha valaha jogosan lehetett körülményekre hivatkozni nálunk, akkor 2005-2006-ban mindenképp. Haász János, az index újságírója épp ebben az időszakban csinált végig egy alapozást a csapattal, hogy a cikkei ma már egészen hihetetlennek tűnő képet fessenek a Pini-éra végnapjairól.

Ehhez képest a lehetőségekben össze sem mérhető Dolcetti és Horváth között mindössze meccsenként 0,04 pont a különbség az utóbbi javára. A 0,04 pont a jelenlegi bajnoki szisztémában idény végén mindössze 1,32 pontot jelentene a tabellán.

„Ennyi meccset ilyen rossz teljesítménnyel talán még nem kapott edző Kispesten” bővebben