A történelem nem ismétli, hanem megvicceli önmagát: Szulejmánokkal az Eger ellen

Az megvan, hogy 1552-ben Dobó István és lelkesen védekező honvédei visszaverik a nyomasztó mezőnyfölényben támadó I. Szulejmán török szövetségi szultán seregeit? Az első félidőt még kihúzták valahogy, a másodikban a mezőnymunka dominált, de a hosszabbításban, egész pontosan 1596-ban a vendégeknek mégis sikerül bevenni a kapujukat, és megtartani az előnyt egészen II. Szulejmánig, aki az osztrák légiósok becserélésére válaszul csavar egyet a taktikáján, és visszavonul a saját térfelére bekkelni.

Azóta eltelt négyszáz év, és sok minden megváltozott. A törökök ugyan még itt vannak, csak már nem ideiglenesen hazánkban állomásozó baráti hadseregek, hanem gyorososok. Az Eger ellen vonuló Szulejmánok száma azonban egy darabot sem csökkent, csak a nevezéktan változott: Souleymane I.-et mi Diabyként, Souleymane II.-t pedig Tandiaként ismerjük.

És ha már a diáknál tartunk, meg kell emlékeznünk arról is, hogy egy újabb érdekes névsorral gyarapíthatjuk az NB I históriáját, ha egyszer úgy gondolnánk. Volt valamikor a Fradinak egy legendás csatársora, csupa T betűkből, mégpedig Táncos, Takács, Turay, Toldi és Kohut személyében. (Kohut a neve végén viselte a T-t, vélhetően mert még tanuló, ún. mazsola-támadó lehetett.) Aztán ott volt a mi csupacsé-védelmünk, Csehivel, Csehhel, Csepregivel vagy Csuhayval és Csábival. Legendás formáció.

Az újításunk azonban túllép a kezdőbetűkön, és kiterjeszti az egyezés fokát teljes három karakterre. Diarra, Diaby, Diakite, valamint kohutosan Odia és Tandia alkothatná az így összeálló kispesti diasort. És akkor a perspektívákról még nem is beszéltünk. Képzeljük el például, hogy leigazoljuk a fiatal görög tehetséget, Diabéteszt, vagy a Ferencváros egykori védőjét, Csizmadiát, aki nem csak a neve végével, hanem akár elejével is patent beilleszthető lenne a történelmünk egy adott szakaszába. Sőt, a Vörös Ördögökből is lehetne az ördög Diablo, házi szövegírónk költhetne újabb klubindulót Dia-dal címmel, de nem sütünk el mindent előre, hadd járjon az agya a Nemzeti Sport szegény újságíróinak is, ha majd a győzelmeinkről írnak, gondosan beágyazva cikkükbe a a góljainkat pörgető diafilmet.

A lényeg amúgy is az abszurd, hogy a Miskolcon át Debrecenből a Fáy utcai Vasas-pályára hazataláló Egerrel játszunk egy megismételt pénteken a mai szombati napon. Eddig értjük?

Mert én itt vettem észre, hogy RW közben megírta a maga beharangját, és mivel most jönne a lényegi tartalom, hurrá nem kell szenvednem vele.

Szépasszony-völgy helyett csehsör Pesten. Vasas-Kispest beharang.

…szóval az van, hogy amikor nyáron megláttam a sorsolásunkat, hogy ősszel, november elején jön az Eger, azazhogy mi megyünk, megmondom őszintén, ezt a túrát vártam legjobban azóta az évben. Eger… gyerekkori emlékek ütős földrajzverseny döntőkkel, gimis és egyetemi memoár-fejezetek a címben jelzett völgybeli borokkal (már ha írnék memoárokat), merlot csillog a poharakban, kommersz tudom, de sokszor a kommersz is jó, főleg ha elsőre próbálod, Dobó tér, izgalmas utcácskák, jósörözős blokkháznegyedek a Csebokszári környékén, kirándulások a Mátrában, camera obscura a Líceum tetején, kis magyar Da Vinci kód feelin’ (amit ugye Pierrot meg is lovagolt az emlékezetes gyűrűs játékával)… most pedig kocsiba be, Öccs az anyósülésre, a nemnormális Hanta-Lovi duó a hátsóra, + babar és a gépe, lehúzunk egy nappal előbb, fürdő, bor, másnap megcsapjuk a hazaiakat a hangulatos stadionjukban, egy ritka tré meccsen 2:0-ra és gyerünk haza. Ehhez képest holnap a Fáy utcában támasztjuk délután a korlátot. De legalább a Pivo közel van. Beharang.

Szóval azóta, hogy kiderült: Eger away, ezt vártam. Azóta? Tulajdonképpen mióta?És még inkább: meddig? Ugyanis kb 1 hónapra a menetrend nyilvánosságra kerülésére kiderült a stadion-mizéria, decens MLSZ-féle ebkaróhoz kötéssel, echte ungarische (ezúttal egri )töketlenkedéssel, és hogy majd mehetünk Debrecenbe, ahova ugyan szeretünk lejárni, Nagyerdő, főtkukker, bravúreredmények meg minden, na de nem egy 50 néző előtti meccsre akikből 40-en mi leszünk plusz a lelátón bealvó Kondás Elemér. Azóta viszont nem vártam a meccset.

No de a Bohóc azért Bohóc, mert az egész körítése és vezetése is az, így persze megint variálódott a helyszín, és a rossz lehetőségből egy kevésbé rossz megoldás kerekedett ki, a Fáy utcával (ha már ez az Eger úgyis amolyan Vasas reloaded, ugye. Teljes a kép.) És most félretéve minden álszenteskedő fociszakértősködő álértelmiségi maszlagolást, ennek most örvendek ezerrel. Egerbe a meló miatt nem értem volna le négyre, ide viszont kiérek, és előtte (s ha az eredmény olyan, utána) bele fog férni az Újlipótváros egy gyöngyszeme is, ahol egy csapolt pincesörrel illdomos melegíteni a szeánszra.

2 hete a lilák ellen azt írtam: győzelem lesz, mert most már ká rég nem nyertünk. Ez azóta mégigazabb, de mivel holnap az esélyek is nálunk, ne lepne meg, ha egy kín-iksz, vagy egy klasszik roller csúszna be a holnapi jelenésünkön. Mert az Eger is rég nyert, de néha szokott és van Németh Norbijuk – az exeink meg úgyis rendre aláznak minket, szóval. Hát ez nem túl bíztató.

Persze mindenkit megnyugtatok: A Hali ellen egy holnapi vereség esetén tuti a győzelem. Mielőtt azonban rámgyújtjátok virtuálisan a blogot, befejezem a pesszilovas eszmefuttatásaim, és röviden vázolok egy valószínű kezdőt. Hantáék beszámolói szerint Szabi megtalálta az elveszett fonalat így Rossinál bombabiztos helye nyilván megmarad, és ennek örülünk. Védelemben Zsiva kiesett balbunkóból (hála az égnek, nem volt ott ő jó), helyére visszajöhet Baráth vagy a szintén kényszerposztos Moga, könyörgöm, Novákot nem teszteljük le? Vagy a szárnyaló NB2-es teamünkben ki a balhátvéd? Novák mögött? Halló? Mindegy, én Botit érzem sanszosnak. Középen Ignja és Tandia mester, Debi gondolom továbbra is büntiben… Jobbhátvédben kedvenc rendészünk, Iván kirobbanthatatlan. Egy pár hete nincs csúcsformában. Nem érdekel, Imádom. (Kezdek hantásodni). 

[szégyenteljes hiba: Lovrics valóban eltiltott. Akkor egy Moga próbát javasolnék a helyén, vagy Baráth jobbra, balba meg Novák. Úgy látom, több kommentelőnk is osztja e nézetünk.]

Középpályán Marshal sokat sérüldözik mostanság, így nem lepne meg a Hidi-Vécsei kettős, előttük a Rossinál a kezdőcsapatba visszataláló Gegével (miért nem fordítva, Rossi???), + Abass, és szerintem baloldalon most Tchami, elöl pedig Délt várom és jó esetben 1-2 gólt tőle. Cserepadon meg jó lenne minél több fiatal és kevesebb fejpántos/hasábfrizurás új Cordella-csemete üldögélne és méginkább lépne pályára, de tudom, kezem bilibe lóg.

Most bilibe, holnap remélhetőleg egy jó szűretlen Bernardba vagy még inkább valami barna kreatúrába, télvíz idején ugyanis kifejezetten jól esnek a lipóciai krimó csapszékéből nyerhető erősebb, pörköltebb malátára építő ízvilágú cerny pivó-k… melóból pedig pont útba esik, már kitérőt sem kell tenni, mint a tavaszi idénnyitón a Vasas ellen a régi munkahelyről érkezve. Szóval egy jó dolog biztos lesz holnap – a körítés/helyszín/kényelem. Sőt, ez egyből három. Akkor már kérek egy ráadást is, az pedig a Kispest-siker – s valljuk meg, bizony ez a legfontosabb.

Holnap.

 

Napi fárasztás – képrejtvény

Játékos kedvű olvasóink számára ismét itt a lehetőség a megmérettetésre! Bár még papparam kollegának is tartozunk a DVTK-Honvéd DVD-vel, ami miatt már ég az orcánk, de ha minden jól megy, az utolsó fordulóig ennek átadását is megpróbáljuk abszolválni, most viszont indítunk egy 5 fordulóból álló kört, s aki a végén diadalmaskodik, egy kispesti gólok (kb 1987-2005 közötti érából) armadáját tartalmazó DVD tulajdonosa lehet. A szabályok egyszerűek: aki először nyomja be a legtöbb jó megfejtést kommentként, azé a fordulógyőzelem, s aki ilyenből a legtöbbet szerzi 5 forduló során azé az említett díj. Persze ha az eddigi jutalomkiosztási hatékonyságunkat nézzük, húzhatjátok a szátokat joggal, de hioggyétek el, csak időválságban szenvedünk. És most be is fejezem a picsogást. 

Első fordulónkban légiósokat keresünk dicső történelmünk kevésbé dicső szakaszaiból, tietek a pálya!

Ráncfelvarrás @ 2012/13

Eredetileg a bajnoki rajtra terveztük, de megcsúsztunk vele, hogy majd a válogatott miatti szünetben meglegyen, végül mégis egy hónapra rá, a szülinapra készült el. Hiába volt meg minden hozzá már hónapokkal ezelőtt, a tartalom fontosabb, mint a külcsín, így ha időnk engedte, akkor inkább írtunk, mintsem a kinézettel játszottunk. Csak most, szépen csendben váltottunk, ami nem is igazán váltás, nevezzük inkább ráncfelvarrásnak, frissítésnek. Sőt, akik követték a kapcsolt videóoldalunkat, azok számára a képi elemek még különösebb újdonságot se nagyon hoznak.

A fejléc eddig bevált alapgondolata megmaradt, legendák, címerek, mez, de fontos, hogy az új kevésbé élénk, jobban belesimul a képernyőnkbe. A szövegek betűtípusa viszont nagyot változott, a jobb olvashatóság kedvéért áttértünk a Google-féle Open Sans készletre. Az 1909foto.hu-nak köszönhetően eddig is remek meccsképekkel operálhattunk a posztokban, ezért érdemesnek tűnt megnövelni a szélességüket, hogy a képeket még jobb minőségben, még nagyobb méretben tudjuk betoldani. A 490 pixelről 580-ra váltás százalékban is jelentős előrelépés. Minden más csak kicsit lett más, de nem állunk meg, a többi újdonság bevezetése az elkövetkező hetekben érkezget majd szakaszosan és folyamatosan.

Fejléc @ 2010/11

Fejléc @ 2011/12

Kis lépés a Honvédnak, nagyon sok lépés a lelátón

127 lépcsőfok. Ennyit kell megtenni Győrött, ha valaki a földszintről szeretne felsétálni a sajtó számára kijelölt helyekig. Megnéztem, egy lépcsőfok magassága a lépcsőházban ~14 centi (a telefonom ~12 centi, és annál valmaivel nagyobb volt), a szektorban pedig ~12-15. Számoljunk. 14*99 (ennyi lépcsőfok van a lépcsőházban) + 28*13 (a szektorban) = 1750 centi, vagyis nagyjából 18 méter. Ilyen magasan van az ETO Parkban a sajtó, és érdekesség, hogy az oldalvonaltól talán még ennyire sem. Iszonyat meredek a lelátó, kicsit olyan érzés, mint egy panelház 5-6. emeletéről nézegetni a parkolóban rollerező kissrácokat. És még a kecsóiak jelmondata a “sem magasság, sem mélység nem rettent”.

Tudom, idegenben jó idegenben lenni, és a túra nem csak attól túra, hogy megyünk, és útközben jól szórakozunk, hanem attól is, hogy kiállunk a lelátóra, és akkor van valami. Közben sör, beszélgetés, szurkolás, miegymás. Ennek ellenére van az, amikor szeretem magunkat kívülről nézni, például hogy milyen lehet ebben a remek győri akusztikában? Parádés. Ismét egy meccs, ahol meccshosszig tolta a tábor, 150-en lenyomva a sportlapok szerint ötezres hazaiakat. És még az új dal is ült.

PanorámaVicces kedvű rajzolónk a képen 5000 nézőt rejtett el. Az ön feladata, hogy találja meg mind. A helyes megfejtők között további nézőket sorsolunk ki.

Mellékesen amúgy játszottunk egy egész pofás kis rangadót. Rossi úgy tűnik tényleg betartja a szavát, és ragaszkodik a háromcsatáros játékhoz, miközben talán érzi, sem a formához, sem úgy általában bármihez nincs meg a kellő minőségű és – bármennyire is fura – számosságú játékosa.

Szabi a visszatérése óta most hozta a legjobb formáját, és bár a második félidőben kétszer talán kijöhetett volna egy-egy kósza beívelésre, hibájául legfeljebb annyit lehet felróni, hogy a bravúrjaival pont középre ütötte ki a labdákat. Gond egyikből sem lett, mert a futball alapmodorosságai a valóságban egyébként kőkemény életigazságok, és így a jó kapusnak szerencséje van. Kösz, Szabi, nagyon kellett ez a nyugalom nekünk és a csapatnak is.

A magárataláló védelem stabilan állt a lábán, kivéve szegény Zivanovicot, akit kétszer is ápolni kellett. Az első félidőben még fel tudott állni, de a másodikban, amikor megkapta magának a sokat lődöző és elég jól is játszó, de rettenetesen indolens Varga Rolandot, akkor finito, jöhetett a csere, és Moga második meccse a nagycsapatban. Az első amúgy még tavaly februárban volt, egy Hungária körúti zakón, ami egyébként Lovric első meccse (és gólja) is volt nálunk. Szegény Moga akkor ugyanúgy járt, mint most Zsivány, és az első félidőben komolyabban lesérült, hogy utána következzék a második Supka-éra egyik korai problémája, a jobbhátvéd kérdésköre. Az akadémiáról érkezett Moga lett volna az ötlet, Horváth Adrián a végszükség, hogy aztán hosszú időre megnyugvásra leljünk Lovricban, és felejtsük el az egész kérdéskört.

Amit persze most feszegetni kell, mert ugyanaz a helyzet, csak épp balhátvédben. Vidovic hamar kidőlt, Novák eleve sérült volt az idényrajton (azóta a fakóban rendre játszik, a régi formájától még messze, de egy próbát talán megért volna az elmúlt meccseken), Baráth Boti jobblábas, de véletlenül bejött a szerepeltetése, Zivanovic dettó jobbos, ráadásul alapvetően (támadó)középpályás, és hiába nem rossz kis spíler, látszott, hogy idegenül érzi magát a poszton. Moga amúgy szintén jobblábas, a beszállása után látszott is rajta, hogy bizonyos szituációkat nem tud máshogy megoldani hasznosan. Négy játékost fogyasztottunk itt tehát, miközben az tavalyi kezdő még szerepet sem kapott. Lassan illendő lenne valamit kitalálni, és legalább egy Lovric-szintű megoldást találni. Legyen az felőlem bárki.

Középen Ignjatovic és Tandia nagyon rendben van. Ignja tanárian csinálja a dolgát, és hiába próbálja belémszugerálni RW, hogy kell egy intelligens és egy romboló erre a posztra, én hiszem, lehet az akár ugyanaz a személy is. Kicsit olyan nálunk, mint Nemanja Vidic a Manchester Unitedból, és még hasonlítanak is egymásra. Távolról mondjuk, de tényleg. Tandia az elmúlt meccseket végigjátszotta, rombolt tisztességgel, odalépett ha kellett, és pont azt a határozottságot hozta, amit Debiből nagyon hiányoltunk az elmúlt fél-egy évben. Nem ő lesz az intelligencia később felállítandó szobra a stadionbejáratnál, de nem is ezt várjuk tőle, hanem hogy ha kell, minden kecmec nélkül rúgja ki a stadionból a labdát – és ha úgy adódik, az ellenfél csatárát is.

Nem indítjuk rosszul a meccset. Az első nagyjából húsz perc egyértelműen a miénk, és bár a Győrnek van a félidőben két nagy helyzete, pontozással talán ikszre jogosan hoznánk még egy szőrösebb szívű boxbírónál is. Ha egy kicsit jobban figyelünk, akár Lovric (15. perc, egy szöglet utáni kipattanót lő el tizenkét méterről keresztbe a hosszú előtt) is betalálhatott volna, akár megindulhattunk volna négy-a-háromba, de Gege eltökölte, vagy csak addig kereste Délczeget a passzal, hogy közben elmúlt a helyzet (33. perc), és akár lecsúszhatott volna bármelyik távoli lövésünk (Gege többször, Vécsei), hogy ne Stevanovic védjen, hanem gól.

A furcsa, Marshal, Hidi, Vécsei összetételű középpálya (megtámogatva a visszalépő Ivancsiccsal és az alturista bal/jobbhátvéd Délczeggel) nagyjából harminc perc után adta meg magát, de megroppanni még így sem volt képes. Mufi két hatalmas hibát vét, majd a 40. percben Ikenne-King jön a helyére, és mivel nem volt előtte melegíteni, a csere szükségből történhetett, ami talán megmagyarázza a hibákat is. Hogy nem kis problémáról beszélünk, azt jelzi, a Győr legnagyobb helyzete épp abból alakult ki, hogy Mufi elvesztett egy egyértelműen neki álló fejpárbaj/talajharc kombót a félpályánál.

Félidőre a szögletarány 2-3 nekünk, a szorosabban vett helyzetekbe kerülések száma 6-7 szintén nekünk. A 0-0 tehát jogos, még a Győr ziccere ellenére is.

Erre jött egy olyan második félidő, amit nagyon nem kívántunk magunknak. Olyan például nincs, hogy mi kezdjünk, de a harmadik passzból már egy győri indítja a másik győrit, hogy az kapura lőhessen. Pintér átteszi Vargát Lovricról Zsivára, hátha, miközben nálunk Ikenne-Kingnek kellene domborítania a középpályán, vagyis Hidinek és Vécseinek párban megoldani, hogy ne jöhessenek ránk lendületből. Ikenne-King azonban teljesen súlytalan. Fizikailag kevés, kicsi, ráadásul minden labdaátvétel után azonnal cselezni kezd, és addig nem hajlandó bármit csinálni, amíg nem cselezhetett legalább kettőt. Ha nincs rajta ember, megkeresi, csak hogy cselezhessen. Nem, ez most pont nem kell nekünk, mert Délczeg ugyanezt csinálja, csak valamivel jobb sikerrátával.

Amúgyis Dél az egyik legnagyobb problémánk. Iszonyat szerethető, ahogy küzd, ahogy visszalép besegíteni, szerel a saját tizenhatosánál, csak épp közben elől nem találja a helyét. Fizikailag rendben van, a sebességével nincs gond, de arra szerintem nem jó, amire mondjuk Diaby igen, hogy megcsinálja az új játékhelyzetet. Neki az kell, hogy megtegyék helyette mások, és már csak a befejezéssel kelljen törődnie. Szóval az idei Délczeg kell, de az is kell, hogy megtaláljuk, hogy mire és hogyan. Diabyval nagyon jól néznek ki egymás mellett, Abassal vagy Faggyassal megtámogatva hazai szinten nem is lennének rossz sor, de akár még egy előretolt Gegével sem.

Mert rég láttunk olyan Gegét, mint most Győrben. Végre kicsit kötetlenebbül, a támadósorban játszhatott, ahol van lehetősége villantani valamit. Próbálkozott tisztességgel, és bár volt néhány flegmának tűnő (az alibi egy ilyen meccs után erős lenne) megmozdulása, összességében nagyon rendben volt.

Ahogy a játékunk is, ami ugyan nem volt, de legalább stabil. Nyomott az ETO, de nem éreztük, hogy bennük lenne a gól, fogalmatlanul lődöztek távolról idegességükben, amire Rossi úgy reagált, hogy ezúttal nem cserélt a megszokott 54. percben. Sőt, egész meccsen csak szükségből, vagy időhúzásból egyáltalán. Mondjuk az is igaz, a padon ücsörgő Faggyas, Odia, Nagy Gergő, Ikenne-King, Moga, Vernes hatosból kit és hova, és legfőképp miért? Mitől lesz az jobb nekünk? Középpályára csak Odia és Ikenne-King jöhetett számításba a labda minimális szintű megtartásához, tehát minek?

A végén még így is könnyen kikaphattunk volna, és pont a két csere ügyetlenkedése miatt. Ikenne-King már a második félidő elején is megkísértette a szerencsénket, amikor egy győri beadást mellel tesz le az amúgy elvétett csatárnak, hogy az fölédurrantson meglepetésében és alig nyolc méterről. A 88. percben(!!!) azonban, miközben percek óta folyamatos letámadás alatt állunk, úgy gondolja, hogy kikísér az oldalvonalunkmellett egy alig csordogáló labdát az alapvonalon túlra. Ez nem lenne baj, ha egy-két méterről gondolná, de gond ha harmincról. Szerelik, bepassz, lövés, gól – les. Hatalmas mázli, hogy a spori és a taccsbíró is úgy érezte, a Szabi előtt ácsorgó támadó zavarta kapusunkat a kilátásban, tehát nem lehet tétlen.

Mindezt úgy, hogy alig egy perccel korábban egy győri szöglet után felszabadítás helyett Vernes az ellenfélhez passzol, aki legalább annyira megilletődik, mintha Ikenne-Kingtől kapta volna, és az ötös sarkáról szintén fölévágja. Most hetekig nem lottózom, de még fej-vagy-írást sem játszom, mert tudom, minden szerencsém ugrott egy jó időre.

Kihúztuk valahogy. A sajttájon Rossi is elismeri, az első félidő egyes szakaszai kivételével gyengén játszottunk, de a döntetlenre rászolgáltunk a küzdésünkkel. Pinyő nyugodt, elsimeri, ha berúgjáka a helyzeteiket, nem lenne miről beszélni, de ha nyolcról nem megy sorra, akkor a döntetlennél jobb nem jöhet össze. Hosszú a bajnokság, a céljaik eléréshez még bőven lehet gyűjtögetni pontokat. És ennyi. Egyetlen kérdés sem hangzik el senkitől, de nincs is mit kérdezni, mindent elmondtak.

A sajttáj legérdekesebb része azonban számunkra az, hogy Rossi tűnt idegesebbnek kettejükből. Ha logikusan gondolkodunk, akkor arra kell jutnunk, nem az eredmény miatt bánatos, mert mégis a listaveztőtől hoztunk el pontot, miközben komolyabb helyzeteink nem voltak, a Győr pedig átlagban hármat szórt eddig otthon bárkinek. Ami miatt gondban lehet az a korábban is említett keretminőség-keretszámosság. Ha jól számoljuk Lovric kipontozódott a következő meccsre, Zsiva és Mufi ki tudja felépül-e. Okés, hogy az Egerrel játszunk, de nekünk tényleg nincs könnyű ellenfél, és hiába térhet vissza Baráth Boti, azt például nem tudjuk, hogy Diaby ezúttal miért nem volt a keretben sem, Tchami meddig sérült még, ha egyáltalán az és hasonlók? Diarra eltiltott lesz, Novák úgy látszik az NB2-ben ragad, Debrecenit a tulaj(?) nem engedi a nagycsapathoz, így maradnak Ikenne-Kingék, vagy talán a bevállalás, hogy jöhetnek akadémisták a fakóból, az NB2 úgysem számít idén nekünk, mindenképp kiesés kell legyen a vége.

Alakulgatunk, de még nem vagyunk kész, az idény első fordulóinak nemhogy az eredményességétől, de még a mutatott játékától is nagyon, de nagyon távol vagyunk. Egyelőre tudok hinni Rossiban, és hajlandó vagyok elfogadni, a csapat összeállításába az eltiltások és a sérülések meghatározottságain túl, talán mások is beleszólnak. Tudom, hogy üzleti érdek, de nem kéne.

képek: 1909foto.hu

Ma van a szülinapunk, igazán lehetne egy győri győzelemmel ünnepelni

Az első fejlécünk 2010-ből.

Bizony, ma van két éve, hogy elindult a blog, tehát ilyenkor illik kicsit összefoglalni a dolgokat. Érdekesség, hogy 2010 novemberében az első tényleges kontentünk (tőlem) egy Győr elleni beharangozó volt, miközben ma ugyanúgy ők lesznek az ellenfél, csak épp a meccshez nem lesz önálló beharink, amit tudunk és eszünkbe jut azt belezsúfoljuk inkább ebbe a posztba. Amúgy az eredmény akkor 1-1 lett, hogy az értékelést már RW (RobWarzycha) írja, és vállalja ezzel magára csaknem másfél évre az osztályozókönyvek ódiumát is. A számszaki értékeléseket közben eldobtuk, haladva a korral inkább szövegesen állítjuk ki a bizonyítványokat, egy erősebbre, vagy biztatóbbra vett mondat talán többet ér, mint egy odavetett ötös, hatos. (A második meccsünk egy egri kupaszereplés volt, és milyen a véletlen, jövő héten szintén Egerbe látogatunk, bár azóta ők kacifántos úton a Fáy utcába költöztek.)

(A nyitókép az első fejlécünk, 2010-ből.)

Kemenes – Takács Ákos, Botis, Debreceni, Hajdú – Abass, Horváth Adrián (Akassou), Moreira, Bojtor (Sadjo) – Danilo, Rouani (Rufino) – ez volt az első közös csapatunk, az edzőnk pedig – ahogy most is olasz úgy akkor is – Massimo Morales. A tizennégyekből mára csak Kemenes, Debreceni és Abass maradt. Taki Győrbe került, Botis Békéscsabára vonult vissza, Hore és Akassou Pécsre, Bojtor Laci pedig Egeren és Vecsésen át a REAC-ba. Moreira búcsúját babar könnyezte meg, Danilóét én tálaltam az utolsó kispesti góljának képeivel, a resztlit viszont RW félmondatozta le egy szezonösszefoglalóban.

Gyorsan pörgött az oldal akkoriban, sikerült jókor belenyúlnunk a tutiba. Moralessel mindent csináltunk, csak futballt nem, de közben a tabellán előkelő helyen álltunk, az előttünk lévőket stabilan vertük (emlékeztek még Danilo duplájára Fehérvárott? – a blog startja előtti utolsó meccs), hogy a mögöttünk lévők ellen szórjuk el a fájó pontokat. Alig telt el tíz nap, és a mester borította a bilit, egy újpesti zakó után, még a tévényilatkozata alatt lemondott. A legenda úgy járta, nem volt pénz, nem volt fizetés, a lépés egy ezekre adott adekvát válasz. Massiomóval azóta egyszer futottunk össze, tavaly ősszel Győrben (Győrben, minden Győrben, vagy a Győrrel kapcsolatosan történt itt?), egy feledhetetlen meccsen, hogy utólag kiderüljön, Danilo németországi eladásában segédkezett volna.

Közben folyamatosan kerestük a saját hangunkat. RW elindította a téli hosszú szünetekre időzített folytatásos sorozatát Az én Kispest-Honvéd sztorim címmel. A teleregény azóta is töretlenül íródik, december és február között várhatóan kapunk egy újabb évadot belőle. S03E01, erősen várós. Kispestes az ultamozgalom számára fontos dolgokat próbálta megragadni posztjaival, sajnáljuk, hogy a lendület hamar alábbhagyott. Novemberben indultunk, hamar jött a szokásos háromhavi kényszerszünet, így tavasz elejére kialakult az azóta is működő felállásunk. RobWarzycha és veghhanta posztolgat tömbszerűen, kinek mikor van ideje, babar fotózik és néha alkot valami igazán jót, Lovi dettó fotó, RobWarzychaÖccse felel a designért (hamarosan megújulunk!), mindenki mástól pedig csak lopunk, mert ott vannak és a mondataik, megjegyzéseik bizony nyomot hagynak bennünk. (És itt köszönjük az értékes vendégposztokat poppnak Döméről, BlackLotusnak a játékos Warzycháról és az albán kupaellenfél Vloréról, és zeckyboynak a kötődés lélektanáról.

Két év nem nagy idő, Kispesten mégis valahogy hosszúra tudott nyúlni. Két év elég volt ahhoz, hogy elfogyasszunk két edzőt és egy interregnumot (Morales, Szalai, Supka), egy sereg egyéb jellegű játékost (Sadjo, Bright, Cséke, és a sort a végtelenségig folytathatnám, annyian voltak itt feleslegesen), legyünk reményteljesek, és totálisan reményvesztettek. Megcsömörlöttünk néha, de valahogy mindig vissza tudtunk pörögni, mert a csapat valahogy mindig a legjobb ütemben villantott valamit. És erre várunk ma is Győrben, hogy egy újabb nehéz periódust zárhassunk le végre.

A tavalyi negyedik hely, az európai kupaszereplés csodálatos élmény, főleg egy olyan bajnokság után, ahol több ezer kilométert töltöttünk együtt túrákon, fagyoskodtunk lelátókon, csináltuk végig az egész szezont – amolyan tipikusan kispesti módra. Fantasztikus őszre (mindig őszi csapat voltunk, mindig) jött egy nyögvenyelősnek csak erős túlzással nevezhető tavasz, mégis az elmúlt 17 év legjobb helyezését értük el.

Szóval az életünk részévé vált a blog, jobban, mint bármi az elmúlt években. És ahogy kezdtük egyre komolyabban venni magunkat (amiben persze iszonyat segített a sok-sok pozitív visszajelzés akár kommentekben, akár egyéb fórumokon, akár csak hallva egy-egy mondatunkat, gondolatunkat a lelátón másoktól), úgy éreztük, bizony vannak dolgok amikben illendő megszólalnunk. A Puskás-hagyaték kérdésén elsőre felháborodtunk, mert ilyen a szurkoló, másodjára azonban higgadtabban álltunk hozzá, miközben máig nem tudjuk elfogadni a pőre tényt. Felvállaltuk a harcot a blogok kvázisajtóként való itthoni elismertetéséért, és bár voltak apróbb furcsaságok, összességében mindenhol pozitívan állnak a klubok a még számukra is újdonságként ható formához, a véleménymédiumhoz. Egyre több helyen fedezik fel, a szurkolóknak is lehet véleményük, hiszen ugyanúgy fogyasztók vagyunk, mintha egy mezei kenyérpirítót vettünk volna, azonban ha rossz, itt mégsem fordulhatunk a fogyasztóvédelemhez. Marad tehát a véleményünk leírása, ha mégis valahogy szeretnénk számonkérni. Ahol egy kicsit nyitottabbak, ott ezt elfogadják, értik, ennek iszonyat örülünk, és csak kicsit bánkódunk azon, hogy pont Kispesten, ahol egy Amerikából (a véleményújságírás és a végletekig átmediatizált társadalom hazájából) érkezett tulaj van, valahogy pont ott nem működik az egész. Sebaj, legalább van miért csinálnunk tovább.

És ahogy a blog, úgy a társaság is az életünk részévé vált. RW-t egy ideje ismertem már a magyar blogszférából, mindketten ugyanabból az alomból származunk, személyesen azonban csak egy komolyabb félreértés tisztázása után találkoztunk először, talán ezen a halálosan unalmas Vasas elleni 0-0-án. A félreértés amúgy annyi volt, hogy én azt hittem tudom ki ő, mert nem vagyunk olyan sokan a lelátó azon részén, ahol az elmúlt évtizedeket töltöttem, töltöttük (az S betű fölött), de aztán kiderült, hogy mégsem, ráadásul sikerült olyan valakivel kevernem, amiért utólag már én mondom pironkodva: bocsánat, és nem RW húzza a száját.

Ha nem is járunk össze minden nap, az már valahogy természetessé vált, hogy a meccseket együtt, vagy legalább egymáshoz nagyon közel töltjük, idegenbe rendszerint együtt járunk. Lettek közös szerelmeink, választottunk saját sört magunknak (szerencsére egy igazi szakértő is van a társaságban), hagyományaink lettek, mert közösen kezdtünk csinálni valamit, amit valamiért fontosnak érzünk mindannyian.

Harmadik évünkbe lépünk, ez a 487. posztunk,  és talán elmondhatjuk végre, kezdjük megtalálni a saját hangunkat, ahogy a blog is megtalálta a helyét az életünkben. Elhagytunk egy sereg sallangot, amikre valamiért hittük, fontosak. Dobtunk mindent, ami a mindennapok sportsajtójára emlékeztetne, hoztuk helyette magunkat, a véleményünket, és azt, hogy sosem hazudunk, sőt, mára eljutottunk oda, valóban leírjuk, amit gondolunk, úgy és akkor, ahogy és amikor. Bloggerek lettünk. Albániában nyaraltam, és? Ide írom meg. Siófokon játszottunk, és? A szendvics volt a lényeg. Fradit vertünk, és? Az ellenfél bloggereivel ültünk be utána egy sörre, és futottunk össze Muflonnal.

Magyarországi csapatról szeretnénk blogolni, egy magyar csapathoz fűződő kapcsolatunkról. Nem egy távoli ország távoli klubjáról, hanem egy olyanról, ami itt van, közöttünk van, ha leírunk egy mondatot, sanszos, hogy onnan is fogják olvasni. Külföldön talán az egész teljesen normális, bevett, nálunk még új, szokni kell. Az egészhez hajlandóak vagyunk a nevünket is adni, hiszen mifelénk az álnév, a nicknév még szitokszó, a vélemény csak valódi névtől jöhet, önmagában (mint értékes tartalom) nem állhatja meg a helyét. Ezért próbálunk – olykor talán kényszeresen is – túllépni a korábbi sémákon, és valami tényleg újat csinálni, hátha ránthatunk kicsit a közegen, mert kell, látjuk az egész sekélyességét, belterjességét, érezzük a bűzét. Sokszor pedig egyszerűen csak gyorsabbak és pontosabbak vagyunk, mint a klub saját kommunikációja, netán fogyaszthatóbban dolgozzuk fel a történteket.

Mégis, ez a blog több lett számunkra, mint a Honvédról írogatás, interjúzgatás. Nyilván kell hozzá a Honvéd, és nyilván kelletek ti is hozzá, a honvédosok, de valahogy ez így együtt még kevés lenne. Persze, lehet van benne még valami jóféle adag exhibicionizmus is, hogy képesek vagyunk hétről-hétre leülni a billentyűzet elé, és belevinni magunkat a posztokba, de az kell, mert máskülönben nem menne. Lehet megszokássá vált és így kényszerré, két év tud hosszú idő lenni, de hisszük hogy nem. Csak akkor írunk, ha kedvünk van, kötelességből egyre kevésbé, és csak azt, amihez kedvünk van, a megfelelési kényszer mára talán egyáltalán nem számít. Fura lesz olvasnotok, de igazából ti, a blog követői sem feltétlenül, mert az egy újabb megkötés lenne, hogy nektek írjunk, és ne azt, amit gondolunk, vagy szeretnénk. Így fordulhat elő, hogy vannak bizony rétegérdeklődésre (sem) számot tartó darabjaink, de egye fene, megtehetjük. Persze mindez csak részigazság, a blog attól blog, hogy együtt, veletek csináljuk.

Boldog születésnapunkat!

Ennyit az ígéretemről amúgy. A mai győri meccsről végül egy szót sem szóltam. Mindegy, nyerjünk.

fehér-piros-fekete, vagy fekete-fekete-piros, esetleg fehér-fekete-fekete, netán fekete-piros-piros és egyéb kombinációk

Ismét az értelmetlen statisztikák és a Honvéd közös szerelmeseihez szeretnénk szólni egy poszttal, amiben nem kisebb témát érintünk, mint a miben játsszon a csapat, ha meccset?

Azon gondolkodtunk, hogy az nem lehet, hogy nincs összefüggés a teljesítmény és az outfit között. Idén új mezszállítója van a csapatnak, a szurkolók körében csak csivavának emlegetett olasz Givova, ami egyrészt ugyebár megoszt, mert kinek szép, kinek meg nem tetszik, másrészt viszont semmit sem tudunk a hatékonyságáról. Nekem személy szerint tud tetszeni, ha távolról nézem, mert egységes képe van, és a harántcsíkos fehéren nem jön ki annyira, hogy a harántcsík bizony ezüst és élénkpiros. Amúgy az egyik nacink is élénkpiros, ahogy az egyik sportszárunk is, de azok valahogy jól sikerültek. Szóval furi a helyzet, de úgysem erről lesz szó, mert az, hogy mi szép és mi nem, az teljesen lényegtelen a futball szempontjából. A szépség nem lehet statisztika!

Kezdjük mondjuk az alapokkal: a kombinációk számosságával. A kombinációk számosságához viszont szükségünk van arra, hogy tudjuk, miből mivel lehet számolni, vagyis milyen színű mezünk, nadrágunk és sportszárunk van, mert ebből a háromból áll össze a kinézet. Tehát:

  • mez: fehér (ezüst-élénkpiros harántcsíkos), fekete (egyoldali piros szegéllyel)
  • nadrág: piros, fekete
  • sportszár: piros, fekete

A kombinációk száma ennyi adatból viszonylag könnyen kiszámítható: mezből kétfélét választhatunk, hozzá nadrágot szintén kettőből, és sportszárat is ugyanúgy. Számokkal kifejezve: 2*2*2=8, azaz nyolcféle megoldás jöhet ki.

Következő lépés, hogy megvizsgáljuk, ezekből a kombinációkból melyiket használtuk már fel. Fontos és érdekes tudnivaló, hogy eddig hat különféle változattal kísérleteztünk, vagyis a csapat vagy nagyon hisz a babonákban, vagy valaki nagyon keresi azt az állapotot, ahol még saját maga számára is meg tudja indokolni: szép ez a csivava. Tizenkét mérkőzés alatt elpattintottunk tehát a nyolc lehetőségből hatot, amihez egy további rétegérdeklődésre figyelmet tartó tényt is hozzáfűznék, hogy ebből a hatból ötöt idegenben próbáltunk ki. A siófoki nyitófordulóban debütált az új gyártó, azaz az első még elfogadható, de az már felettébb érdekes, hogy Pápán, a 11. fordulóban volt az első olyan idegenbeli meccsünk, ahol valamelyik már korábban használt kombinációban léptünk pályára. (Nyugi, azért maradt még bennünk tartalék, és a Dózsa ellen megint új kombót avattunk a legutóbbi körben.)

Vegyük is sorra az imént említett hat összeállítást:

  • fehér mez, piros nadrág, piros sportszár: Siófok (idegenben, 3 pont), Diósgyőr (otthon, 3 pont), Paks (o, 1), Pápa (i, 0)
  • fehér mez, piros nadrág, fekete sportszár: Videoton (i, 3)
  • fekete mez, fekete nadrág, fekete sportszár: FTC (i, 3), MTK (o, 0), Kaposvár (o, 3), Pécs (o, 0)
  • fehér mez, fekete nadrág, fekete sportszár: Debrecen (i, 0)
  • fehér mez, fekete nadrág, piros sportszár: Kecskemét (i, 0)
  • fekete mez, piros nadrág, fekete sportszár: Újpest (o, 1)

… és a kettő, amit még nem próbáltunk:

  • fekete mez, fekete nadrág, piros sportszár
  • fekete mez, piros nadrág, piros sportszár

Mindez szép és jó, de mennyivel visz közelebb minket a Valóban Foglalkoztató Nagy Kérdéshez, miszerint melyik kombó mennyit ér? A témát több megközelítésben is meg lehet közelíteni, és mi így is fogunk eljárni, mert szükségesnek tartjuk, hogy a vizsgálat végére mindenki elfogadja, amit mondunk az fontos, és a klub meg tegyen eszerint, hogy az eredményesség visszatérjen. (A továbbiakban egyszerűsítünk, és csak a színek megnevezésével fogunk hivatkozni a kombókra, elhagyjuk a mez, nadrág, sportszár szavakat, de értelemszerűen mindig odagondoljuk őket.)

1. A kombókban összesen elért pontok száma

Ennél a kimutatásnál viszonylag könnyű a helyzetünk, ugyanis itt elég csak összeadni a fenti felsorolásban szereplő pontszámokat, hogy megkapjuk: a fehér-piros-piros kombóban szereztük a legtöbbet, méghozzá hetet.  Második helyen a fekete-fekete-fekete található hattal, de a kép csalóka, ugyanis ebben a két kombóban 4-4 meccset játszottunk, míg a többi négyben összesen négyet.

2. A kombókban elért pontok átlaga

Ez a mutató már valamivel közelebb visz minket a dolgok lényegéhez, de még mindig nem elég pontos, hiszen négy kombóról továbbra is egy mérkőzés alapján állítunk valamit, ezért lehet az, hogy a Fehérvárott győztes és egyszer használt fehér-piros-fekete változat a maga hárompontos meccsátlagával bőven veri az 1,75-ös, de gyakran használt fehér-piros-pirosat.

3. Bontásban az egyes elemek

Vessük el azt a tényt, hogy ezek a kombók csak ezekben a kombókban használhatók, hiszen láthatjuk, a klub is úgy variálja, ahogy csak tudja, és nézzük meg, az egyes elemek hány pontosak, milyen átlagot hoznak, hátha ebből ki tudjuk számolni, melyik lenne a legideálisabb viselet.

  • mez: fehér [10 pont; 1,43-as átlag], fekete [7 pont; 1,4-es átlag]
  • nadrág: piros [11; 1,83], fekete [6; 1]
  • sportszár: piros [7; 1,4], fekete [10; 1,43]

Az rögtön látszik a felsorolásból, hogy a piros nadrág messze a legeredményesebb ruhadarabunk a maga 1,83-as pontátlagával. Ha ezt az értéket arányosítanánk a bajnokságra, akkor az 1,83*12(mérkőzés)-es számítással könnyedén megkapjuk, hogy 21,96, vagyis 22 pontos lenne, ami pediglen öttel több a jelenleginél, és egyenlő a harmadik helyen álló MTK eddig gyűjtött egységeivel. A piros nadrághoz tehát ragaszkodjunk!

A mez és a sportszár kérdése a nadrágnál jóval fogósabb, hiszen láthatjuk, az átlagok között mindössze három század az eltérés, amire a legtöbb helyen már azt mondanák: ugyanannyi. Mivel jobb ötletünk nincs, így segítségül hívjuk a már eldöntött nadrágot, és megkérdezzük tőle, hogy ő milyen színezetű szendvicsben érzi a legjobban magát? (Magyarán leszűkítjük a problémát arra, hogy a piros nadrághoz hordott mezek és sportszárak milyen eredményességet tudnak, hátha úgy majd tudunk dönteni.)

A piros nadrágot hatszor viseltük, hozzá fehér mezt ötször, feketét egyszer; piros sportszárat négyszer, feketét pedig kétszer választottunk. Egy elemre értelmetlen átlagolni, így a meznél más döntési eljárást választva azt mondjuk, hogy hagyjuk a feketét, az úgyis csak egy ikszre volt jó az Újpest ellen, és válasszuk a Siófok, a Diósgyőr és a Vidi ellen győztes fehéret. Sportszárnál valamivel egyszerűbb a képlet, ugyanis a piros nadrághoz hordott piros sportszár négy meccsen 8 pontot gyűjtött, ami átlatban kettő, és ezzel nyert is.

Kimondhatjuk tehát, hogy ha a piros nadrágot alapnak vesszük, akkor a fehér mez, piros sportszár választása indokolt lenne az eredményesség szempontjából! Ha viszont csak a natúr átlagokra hagyatkozunk, akkor a fehér-piros-fekete megoldást kellene választanunk, épp azt, amit eddig csak egyszer, a Vidi elverésekor viseltünk. Két út, nehéz döntés, de legalább annyit elértünk, hogy az eddig felmerült hatot a harmadára szűkítettük.

4. Kombók és átlagok

Az előző pont végére sikerült eredményt elérnünk, mi viszont ennyivel nem nyugszunk meg, inkább megnézzük, hogy az egyes viselt és a viselésre még váró kombók milyen valós, illetve hipotetikus pontszámokat eredményezhetnek a csapatnak. (A számok jelentését ld. a 3. pontban.)

  • fehér-piros-piros: (1,43+1,83+1,4)/3=1,55
  • fehér-piros-fekete: (1,43+1,83+1,43)/3=1,56
  • fehér-fekete-piros: (1,43+1+1,4)/3=1,28
  • fehér-fekete-fekete: (1,43+1+1,43)/3=1,29
  • fekete-piros-piros [új]: (1,4+1,83+1,4)/3=1,54
  • fekete-piros-fekete: (1,4+1,83+1,43)/3=1,55
  • fekete-fekete-piros [új]: (1,4+1+1,4)/3=1,27
  • fekete-fekete-fekete: (1,4+1+1,43)/3=1,28

Az eredmény cseppet sem meglepő. Az elemszámok figyelembe vételével végzett korábbi számításainkkal párhuzamosan itt is az jött ki, hogy a legjobb választás a fehér-piros-fekete, valamint a fehér-piros-piros lenne, annyi extrával, hogy bejött melléjük a legutóbb kipróbált fekete-piros-fekete, és a még ki sem próbált fekete-piros-piros. Azt már látjuk, hogy a többi kombó nagyjából három tizeddel marad le, ami elsőre kevésnek tűnhet, de egy bajnokságra vetítve a sok kicsi sokra megy, és 0,3*30=9 pont mínuszt eredményez. Az pedig nem kevés. Sőt, így vissza lehetne hozni a Pápa, Kecskemét és Pécs ellen elhülyéskedett pontokat.

Az eddig gyűjtött 17 pontunkra lehet mondani, hogy reális, de mi hozzátennénk, hogy fehér-piros-feketében mindez 1,56*12=18,72, vagyis nagyjából 19 lenne, mi pedig nem hatodikok, hanem negyedikek. De ugyanakkor azt is köszönjük, hogy a fekete-fekete-piros kombót eddig talonban hagytuk, az 1,27*12=15,24 csak a tizedik helyhez lenne elég. Láthatjuk mennyit számít a mez, a legjobbnak és a legrosszabbnak tűnő kombó között már most négy pont, és hat helyezés a differencia!

Kedves klubvezetés, tessenek minket figyelmesen olvasni, mert épp most írtuk le a negyedik hely biztos receptjét, és tudjuk, ez még csak a minimum, mert egyelőre ott tartunk, hogy csak a mezeket vittük ki a pályára, és letettük a másfél megszerzett pont alapjait, hogy a srácok majd kikerekíthessék bármikor háromra. Mindent azért mi sem tudhatunk.

(Akiket izgatnak a nyers adatok, ezen a linken elérhetik azt a táblázatot, amiből dolgoztunk.)

képek: 1909foto.hu, dvsc.hu

Ajánljuk magunkat, illetve mindenki mást

#03 Nézők nélkül by Parasztbelső on Mixcloud

Úgy alakult, hogy szerveződött és lett egy magyarfocis podcast/webrádió, ami a keresztségben a Parasztbelső* nevet kapta. Alapvetően heti egy órányi hanganyag, amit akár magaddal is vihetsz hordozható lejátszódon, de az otthon nyugalmában is meghallgathatod, ha éppen ahhoz van kedved. Még egyszerre sem kell, mert megállíthatod, és onnan folytathatod ahol abbahagytad, bár szerintünk ilyen veszély nem fenyeget, mert úgyis eléragadsz.

A lényeg amúgy, hogy rotációs rendszerben mindig négy szurkoló/blogger beszélget az aktuális hét eseményeiről, a klasszikus egy moderátor – három vendég felállásban. A legfrissebb kiadásban például én, Nitro Kecsóról, Nano és Dalmatie pedig Diósgyőrből járja körül a témákat, amik főleg a nézőszámról, a légiósokról, a DVTK és a Honvéd mélyrepüléséről, valamint szegény Sunnyboy megveréséről szólnak.

Halgassátok, és szóljatok hozzá a témákhoz a rádió saját blogján, vagy facebook-oldalán.

*Parasztbelső (fn. pór): spiccel, cipőorral megrúgott labda

Javuló tendencia. Kispest-Újpest értékelés.

Ahogy beszámolónkban is taglaltuk: örvendetes volt látni a kecsói, pécsi meccseket jellemző és pápai második félidős nihil elmaradását tegnap – ugyanakkor a jó momentumok esetlegessége és dadogó mivolta még abba az irányba tolják el értékelésünket: oké, ez nem volt rossz, de azért több kell, mert tényleg több van a csapatban. Akik tudtak olyan élvezetes meccseket tolni a Bozsikban, mint a Paks, Diós, Kapos elleni meccseken, azok igen is találják meg azt az elveszett fonalat – és akkor legközelebb még jobban örülhetünk.

Kapu

Kemenes Szabi, szögezzük le, ultimatív kedvenc. Az utóbbi évek kereteit elnézve kimagaslóan szimpatikus és értelmes arc, akit hosszú távon tudunk elképzelni a gólvonalunk előtt. Megkapta már tőlünk a 2010-es évek Vezér Ádámja címet és ezt nem is szándékszunk levenni róla. De valami formajavulást szeretnénk látni! a tavalyi őszi, illetve az idei augusztusi csúcsteljesítményeket újra felfedezni, momentán. A 4 meccses jegelés óta Szabi ugyanis valahogy leült. Mivel ő tipikus bizalmi alkat, aki akkor jó, ha hosszú távon érzi az edző támogatását, direkt optimális a jelen szitu, hogy nincs alternatívája – és még nem is kell, hisz nem betliket hoz Szabi, csak egyszerűen hiányoznak a bravúrok, és a rossz kijöveteli döntések, a lassuló reakcióidők pont azt veszik el a csapattól amit eddig ő prezentált hátul, a magabiztos hátországot. Drukkolunk a javulásért! A tegnapi les miatt végül megállított akció során Kabát lövésének blokkolása már ebbe az irányba mutat.

Védelem

2 nagy butaság, abból 2 kapott gól és megint elment a 3 pont, ez nem vet jó fényt a defenzív szekciónkra! Ugyanakkor Ignja végig, Tandia (aki láthatólag befizette a tandíjat a szerb védőiskolájába. Bocsánat.) pedig az első félidőben igen tetszetős és magabiztos takarítást hozott, a cacak-i láncfűrészes gyilkos mellé úgy fest, megtaláltuk az ideális segédböllért az új afro gyöngyszemben . Hosszú távon az én konzervatív ízlésemnek azonban jobban feküdne az 1 mészáros-1 higgadt ész-védő belsőkettős felállás, utóbbi poszton Bánfi, Hahn, Lőrinc Anti, Szmilja és Botis kései utódjával. Ez lehetne Debi, akinek idén azonban eddig több okból sem úgy megy, ahogy kéne, bár én még bízok egy jó végkifejletben. Ma jó volt a Tandi-Ignja duó, de mondom, hosszabb távon nem ártana egy igazi kapitány hátra, és bármennyire hype-olja hanta a cacak-i srácot akit én is imádok, ez nem ő lesz. Jobbhátvédben Lovrics inkább Fábián idomításával és cukor reklamálásával tűnt ki az uccsó 10 percben, meg egy meglepő sprint-szerelés kombóval az első félidőben. Imádjuk, de mezőnyben néha rémesen lassú. Egy egymeccses Moga rájdot megnéznénk, vagy Baráth Botit az eredeti posztján ha visszatér. Aleksziszt nem kaptunk a baloldalra, ott továbbra is Zsivány lézengett és most legalább nagyon nagy hibát nem csinált, két esetben, mikor a pápai ámokfutását idéző beívelés jött, ezúttal mindkétszer jól fejelt. De látszik, hogy ez kényszerposzt, közben Novák a fakóban, Vidó a tribünön, ehhhhh….

Középpálya

Az első félidőben meglepően működött ez az utóbbi hetekben katasztrofális csapatrészünk. Hidi Pápán is és most is határozott volt és lelkes, kár, hogy amikor ésszel és higgadtan kéne megoldani dolgokat, akkor elgyengül mint Rajczi Péter ha borítékot kap Matthaustól. Remek lövőtechnikáját ideges durrogtatásokra használja el, ami sajnálatos. Marshal ellenben egész jól ágyúzik messziről, de mivel a beszámolóban említett Vasziljevics-őrzés miatt sokszor egész előre került ahol szervezni is kellett volna néha a játékot, ott még kijött, hogy nem egy Bárányos a derék Mufi. Védekezésben viszont mindketten okésak voltak. Vécseiről megoszlanak a vélemények, Öcsém és Hanta szívták a fogukat, nekem tetszett Bálint agilitása, de továbbra sem a Supka által remekül megtalált poszton nyomatja őt Rossi, hanem sokkal védekezőbb szerepkörben, ami akkora pazarlás, hogy nem találok rá jó hasonlatot. A cseréink nagyobb része (2/3-a) ebbe a részlegbe érkezett, “a Király” pattogott, mint az a bizonyos nikkelbolha, és 2 jó lefordulása is volt, hogy aztán eltűnjön (klónja, Odia szerencsére csak civilben osonkodott a Korzón). Diarra pedig, ahogy mondani szokás, házhoz (Fábiánhoz) ment a cukros ló…ért, ilyen ostobaságot is rég láttunk, és lehet kárhoztatni a bírót, hogy talp volt- e és kinél, ez egy olyan ostobenkó mozdulat volt az amúgy nem hentesoid Drissa gyerektől, hogy üljön is csak a lelátón a következő héten (legalább nem küldi be Rossi). A Mistertől annyit kérnénk: a mostani kezdősort hagyja meg Győrbe is. Ebben a hibák ellenére van fantázia.

Csatársor

Fagyi – Dél – Abass. Nem rossz sor! Csettintettünk, várva a tavalyi őszi formás (bár metódusát tekintve “egyszerű, mint a faék” jellegű) támadásainkra: Vécsei indít, szélsőink elfutnak, felvágják őket, tizi, Dél beveri. Nos, tizi volt, Dél beverte, amúgy a többi elmaradt… Ennek ellenére mindkét vágtázó-arc dicsérhető, bár sem Milán, sem Dieng nem csúcsformáját futotta, előbbi nagyot küzdött, utóbbi pedig beverte idei lehetetlenszögesét, azért így már jó az összkép. Délczeg Geri a büntetőt szépen értékesítette és remek kvázi gólpasszt adott Fagyinak, aztán a második félidőre elfáradt, amit az jelez, hogy elkezdte a szögletzászlóig cselezem magam onemanshow-it. Ennek ellenére 6 gólnál jár idén, ezt várjuk tőle és örülünk hogy megvan a góllövő cipő. Diabyt korábban kellett volna hozni, akár pont Dél helyett, az arc amellett, hogy jól passzol, elég jól használ ki helyzetet is, megnéztük volna nagyobb időintervallumban is.

Kispad

Kezdtem már leírni mostanában a talján mágust, aztán Pápa után most is jó kezdőt dobott össze, bátor döntésekkel (1-2 sérthetetlennek vélt alapember ki-, támadószellemű harcosok bekerültek), hogy aztán a második félidőben elkezdje leépíteni munkáját, a középpályánk lebutításával és a kötelező haszontalanlégionár felküldésével (persze ha 3-4 héten belül kiderül hogy Ikenne az új Yannick, akkor a tar kispadvezér elé járulok egy kokiért). A piros lapos kiakadása kissé túlzás volt, a sajtótáj fél órán át való váratása meg szimplán nagyfokú emberi figyelmetlenség. Kicsit azt érzem nála, hogy ha nyerünk, minden király, ha kikapunk, mindenki hagyjon békén, de ezt tudjuk be az olasz temperamentumnak. Mindenesetre a Pécs elleni kiakadást (“ha kell, én felállok“) most már az akkori hirtelen haraggal magyarázta, ez is ebbe az irányba mutat…

Fotók: Babar és Lovi (1909foto.hu).

Gála helyett “csak” remi. Kispest-Újpest beszámoló.

Szinte elmehetnék jósnak. Szinte. Csak az a kár, hogy ezt a “szinte” szócskát is oda kell tenni a mondat elejére. Az elmúlt hetek borzalomjátékai (illetve nemjátékai) után bejött a beharangban jósolt pálfordulás-szerűség, tegnap megint tiszta szívvel lehetett lelkesedni a csapatért, mentek előre rendesen, voltak egész pofás támadásaink, az első félidőben lejátszottuk az ellenfelet a gyepről (igaz ehhez nem csak a mi ellenállhatatlanságunk kellett, ami inkább csak nyomokban jelentkezett, sokkal inkább a lilák indiszponáltsága, de őszintén, ez kit érdekel?)… szóval sok minden klappolt, de egy lényeges ponton továbbra is maradt a rossz tendencia: egy első félidőben eldönthető meccsen, egy (az utóbbi hetek szokása szerint) gyenge alakulat ellen megint kibabráltunk saját magunkkal, buta hibák, rossz lélektani pillanatokban érkező betlik, aminek ezúttal ugyan nem vereség lett a vége, hanem iksz, de fura az ember érzése. Félig teli vagy félig üres a pohár, döntse el ki-ki vérmérséklete szerint.

A meccskezdésig pedig valahogy minden jó irányba mutatott. Nyugis nap a melóban, a kollegák nagyja szabadságon, a megbízók nagyja szabadságon, csendes délelőtti órák, lehet haladni a határidős feszülések idején sutba dobott hosszabb távú feladatokkal. Nyugodt ebéd, fesztelen beszélgetéssel, aminek során csak testben vagyok a többiekkel, gondolatban már a korzókorlátnál szemlélem a Bozsik gyepét. A kitartóan hulló eső is alábbhagy, és mire a Határ úton feljövök a metróból, a vállalható őszi fociidő mintapéldánya fogad.

…és egy meglepően tetszetős kezdőcsapat! Mintha Rossi olvasná a blogunkat – no nem a tegnapi beharangozót, hanem az elmúlt hetek sirámait. Vécsei végre kezd középen, elöl Dél két oldalán a Supka-éra futóbolondos felállásait idézően Fagyi (végre!) és Abass a két helyiérdekű forrestgump. Hidi bennragadt, de Pápán meglepően jó volt, hajrá! Debit továbbra is jegelik, ami a recens teljesítménye miatt okés lenne, a háttérinfók, amiket az NS szellőztetett meg, már jóval kevésbé szívderítőek. Ne így pazaroljuk el a megmaradt kevés saját nevelést. Gege padon, zsinórban másodszor, egyedül Zsivány balhátvédben égetését nem tudjuk hova tenni, de Rossi biztos “tudja”, hogy Hanta kedvenc fordulatát idézzem.

Az első 45 perc aztán hozza is a dominanciánkat, de nem úgy, ahogy vártuk. A gyors szélsőelfutás kevés, inkább Dél mozog meglehetősen jól elöl, sőt, a legjobb beadás is tőle jön, amit Fagyika izgul el. Hamar vezetünk egy tizivel, az Újpest szét van esve, 3 percenként adnak el labdát a középpályán, Hidi sokat szerel, Abass harcos, labdákat szerez, Vécsei posztját nem látjuk át rendesen, nem klasszikus középső ember, hol hátrább van mint Mufi, hol a támadósor mögötti szervező, sajnos utóbbi kevesebbszer (Hanta szerint Vasziljevicset követi Marshal, ezért van sokszor előrébb), szóval a nagy baj az, hogy esetlegesek vagyunk mi is, de mivel az Újpest még inkább az, így dominál(gat)unk. Aztán egy buta falt a 45. percben, Uppe szabadrúgás, Kabát áll mögé, ezt de utálom amikor vagy az exeink vagy az ellenfél legnagyobb irritátora jelentkezik be góllövésre, vagy ami még rosszabb, ha a kettő egyben, és ami ennél is rosszabb, az az, hogy érzem: meg is csinálja, Kemi nincs a top-on, és a tekerés is elég jó, persze, hogy bent van, bázz, ilyen nincs, egy megnyert félidőt adunk ikszre!

Szünet – hamar elmegy, csere itt nincs, de arról dumálunk a kis társaságunkkal, hogy nem is kéne, pont Fagyi és Abass haloványabb, de őket fenn kell tartani, mert jóval több bennük a potenciál, mint a padon szorongó alternatívákban. Az Újpestnek sajna jót tett a gól, bátrabban jönnek előre, a daerden-i tervszerűség most látszik rajtuk, grat magunknak, hogy ezt előhoztuk a megroggyant ellenfelünkből… Hátul a védelmünk az addigi jó muzsikálás helyett kezdi a bizonytalankodásokat, Szabi valahogy nem érzi a deal-t, mint a szezonkezdetkor, Tandia első félidei jó kis teljesítménye a homályba vész… szerencsére a lilák sem jók, nem tudnak begyűrni újabb gólt, ez a bosszantó, az első félidő után 3:0 kellett volna legyen ide, erre most 1:1 és ott a lendület. Aztán jön egy kiugratás, Abass végre megindul, pedig már Diaby a cetlikéjével jelentkezett a váltására a negyedik bírónál, szóval Abika kilép, persze megint hosszan tolja meg, ki is sodródik, Balajcza fut ki rá, már nincs hely elhúzni a kapus mellett, beadni sem, hát Abass, ezt elmérted, ahogy általában, és… hát basszus, megtalálja a maradék 20 cm-es rést Balajcza hóna alatt, és a hosszú sarokban a labda. A jó Abass. Mint ‘egerszegen tavaly, vagy mint a DVTK ellen Morales alatt. Ziccert nem tud berúgni, lehetetlen helyzetből betalál. Ahogy ezt belőtte, szinte már hallottam Vitray kommentárját ’91 őszéről, a PisontPista-féle Samp-alázó találat alól: “Így van, ez kell, meg kell támadniiii…ezért szeretjük a jó Dieng Cheikh-et. Gyors, eszetlen, de 2-3 éve legalább szállít évi 2-3 hülyególt fontos találatot.

Öröm-bódottá’ a lelátón, a kispadon, Rossi visszaülteti Diabyt a padra és inkább az epikus nevű King-et küldi pályára, akit  a korzó egyszerűen csak a Királyként aposztrofál. Pisont Pista volt anno a legnagyobb királyunk, most megkaptuk Cordelláéktól a legkisebb királyt is, mind méretre, mind teljesítményre, szívünk repes. Aztán a lesajnált Patrick Ikenne-King (-Béla-Sándor-Tódor-Washington-O’Neill…mennyi neved van még?) csinál két meglepően jó mozdulatot, igaz mindkettőt olyan átlagos beadással zárja, amivel zárójelbe teszi az addigi pozitívumokat. Odiánál valamivel azért biztatóbb, de egy Nagy Gerit vagy Vernest vagy Nagy Armandot jobban megnéznék a posztján.

Közben egy újpesti beívelés érkezik a semmiből, a védelmünk fejben szabin vagy még gólörömben, az egyik lila légiós köszöni szépen, és egalizál. Hidegzuhany, amit tetéz a mögöttünk lévő söröspultnál lezajló jelenet, Sunnyboy szendót venne, ám fashionfarmerjának farzsebe már annyira a vádlinál figyel, hogy a derék libériai huszár alsógyatyája általános derültségre vagy 30-40 cm vastagságban villan ki deréktájon. Egy arra sétáló klubalkalmazott jelzi a jó Joelnak, hogy azt bíz fel kéne húzni, hát hogy öltözhetsz így, fiam, ez mégiscsak egy meccs, közszereplő vagy, Sunny meg behúzott nyakkal és felhúzott gatyával eloldalog. Szegény skac, lassan már kezdem megszeretni. Egy “játékos” akit házibohócnak tartunk, nyilvánvaló showelemként, alkalomadtán alkesz Fradisták még jól meg is kínálják a villamoson, ő meg csak vigyorog, és integet mindenkinek. Guy Ritchie-nél kultfigura lenne.

A vége közben csöndben lecsorog, mindkét csapatnak jó az iksz, kockáztatás mérsékelten jelentkezik, csak miután Drissa Diarránknál elgurul a gyógyszer (beállása utáni első mozdulatként letalpalja az ellent – gratula), akkor élénkül a záró 10 perc. Előbb Rossi toporzékolja ki magát a trénerzónából, mondván, ez csak sárga volt, spori, mire érkezik a megszólított Fábián, szokásos észosztó tekintetével, Rossi hőzöng, Fábián fegyelmez, mire epic jelenetként befut Lovresz, egy kézmozdulattal Rossit lehiggasztja, Fábiánt meg eltolja a padtól, “Öreg, jól van, haladjál, végeztünk“. A meglepett bíró csuklik egyet, majd visszakocog a gyepre. Iván, a rendész. Zseniális.

A kiállítás meglepő módon minket pörget fel, de egy Diaby kiugráson és lerántáson (és elmaradó lila piros lapon) kívül sokat már nem tudunk felmutatni. Vége, iksz, kár érte, több lett volna ebben a meccsben, de több volt Kecsón, Pápán és itthon a Pécs elleniben is, és most már legalább nyomokban idéztük az év eleji momentumokat, így van miért várni a következő hetek meccseit, a javulás halovány reménye azért pislákol,  csak Kemi hozza vissza a nyári formát, Rossi pedig felejtse el a sallangokat, a mai kezdő jó kiindulási alap a jövőre nézve.

És akkor összejöhet egy vállalható novemberünk. (Főleg, hogy addigra megnyílik a Hrabal is újfent, és nem kell beérni meccs utáni levezetősörnek a Bohemia -amúgy persze remek- Kumburákjával.) Ámen.

Címkép: wikipedia.org, többi: Lovi és Babar (1909foto.hu).