Megtartotta éves beszámolóját Csányi Sándor, és megtudtuk, hogy a magyar labdarúgásban egyedül a foci rossz

Sikerpropaganda-galéria!

Az MLSZ 2018-as küldöttgyűlésén értékelték a 2017-es évet, és ahogy az várható volt, semmi meglepetés nem történt. Tolták ugyanazt a bullshitet, mint az elmúlt években, vagyis épülnek a pályák és a stadionok, egyre több a labdarúgó, a rendszer remekül működik, a TAO-t jól használják fel a klubok, és amúgy is jó, hogy van, köszönjük a kormánynak, etc.

A válogatott ugyan nem volt sikeres, ahogy a klubcsapatok sem, a meccseken nincs néző (a fegyelmi bizottság beszámolójában elhangzott, hogy a büntetések semmilyen hatással nem voltak a közegre!), de szerencsére a tévében igen (bár arról nem beszélünk, hogy nem adja a meccseket a tévé).

Minden szép és jó, a küldöttek az előterjesztéseket egyhangúlag fogadták el. Csányi közben beszélt jó sokat, és látszott a szemén, képes szóról-szóra elhinni azt, amit mond. Félelmetes, mert ez egyben azt is jelenti, hogy konkrétan fogalma sincs a szövetségnek arról, hogy mire megy el valójában a TAO, hogy a szurkolóknak mi a gondja-baja, hogy a kisegyesületekkel mi van, hogy a játékosok jelentős százaléka csak papíron létezik, és aki valós személy, az is méregdrága TAO-s kenőcsök és TAO-traktorok mellett amúgy semmilyen képzést sem kap.

Ja, és profiliga továbbra sem lesz. (Címlapkép: Helyzetben a klubok – ez az új szlogenje az MLSZ-nek.)

“Megtartotta éves beszámolóját Csányi Sándor, és megtudtuk, hogy a magyar labdarúgásban egyedül a foci rossz” bővebben

Pénteken fél 11-kor bejelentik, hogy 13:00-kor az Öreg élőben Facebookozik!

Évértékelőt tart, subi-dubi-dúúúúú!

Itt tessék majd keresni a megfelelő időben.

“Pénteken fél 11-kor bejelentik, hogy 13:00-kor az Öreg élőben Facebookozik!” bővebben