Mastodon

Az eső sem mossa le rólunk, hogy esőmenői vagyunk Randomországnak

A csapat a Táborral pacsizik épp a háttérben, elől pedig a felajzott korzósok várakoznak egy-egy lekezelésre. öröm-bódottá'. Ezt szeretjük!
A csapat a Táborral pacsizik épp a háttérben, elől pedig a felajzott korzósok várakoznak egy-egy lekezelésre. öröm-bódottá’. Ezt szeretjük!

De most tényleg, nem? Idén minden teljesen, vagy félig zivataros meccsünket behúztuk, amikor viszont elállt a zuhé bőven meccskezdet előtt, baj lett. Ma nem. Szünetben jött a záporrobbanás, az MTK pedig atomjaira hullott (sőt, már előtte jóval). A Randomországot meg mindjárt elmagyarázom. “Az eső sem mossa le rólunk, hogy esőmenői vagyunk Randomországnak” bővebben

Koncepciótlanság, kispesti csatársor a te neved

Ahogy az várható volt, Vernes elképesztő piruettjén túl, a támadójátékunk, és a támadójátékot megalapozó játékfelfogásunk került a közbeszéd fókuszába a tavaszi két zakót követően. RW szerint már a csatárok/támadóbb felfogású játékosok puszta darabszámának növelése jobbá tenné a helyzetet valamivel, azonban kérdéses, hogy valóban ennyire egyszerű maga a képlet. Látni fogjuk, nem, mert egyszerűen nincs hozzá kellős számú minőségi emberünk.

“Koncepciótlanság, kispesti csatársor a te neved” bővebben

Napikispest 2016.01.25.

Történt ma valami? Láttatok, találtatok bármi érdekeset? Jöhet kommentbe, majd beszerkesztem.

Napikispest 2016.01.12.

prosser_probajatek_20160112

  • Egy percig volt kint, azóta leszedték. Biztos csak javítanak valamit rajta, mert a hír szerepel szövegesen Hemingway félévértékelőjében:
    • update 13:42 // a honvedfc.hu-ról lekerült az anyag, de a Honvéd youtube-csatornáján még elérhető. (már nem, mert:)
    • update 16:57 // frissült a videó, kikerült belőle a Délczeges rész, és helyette így szól a dolog. Valakinek egy csomó melója lehetett vele, miközben egy néhány szavas szöveges helyreigazítás is bőven elég ilyen esetekben. Mintha még soha senki nem mondott volna véletlenül félre valamit. Délczeg-gate a mikroverzumunkban.
    • Csatárt és balhátvédet még mindig keresünk.
    • Kapacina nem Soroksáron folytatja, tavaszra máshova adjuk kölcsönbe. (Pletykaként Sopront lehetett olvasni.)
    • Délczeget Zalaegerszegre adtuk el(!!!). (Egy kérdéssel a hiteles tájékoztatásra vonatkozó terjedelmes válasz után hangzik ez így el – vélhetően nyelvbotlásként. Délczeg egyébként Kisvárdára került, hiába veszi át a csakfoci a Zetét. Utóbbi mondjuk nettó lúzerség.)
    • Pár játékost már kölcsönadtunk, és még 4-5 mehet kölcsönbe NB II-es csapathoz.
    • Reális cél idén az első hat.
    • Az utánpótlásközpont közbeszerzését (megint – vh) hamarosan kiírják, az építés utána indul, majd ahogy befejeződik, épül a stadion.
  • további mai posztjaink // 
  • játékoskeringő @ NB I // nem mondhatni, hogy nagyon pörögne. Kigyűjtöttük.

Ami nyilvánvaló, az nem lehetett kérdés

Semmi értelme szpojlerezni, hogy majd a hajtás után kiderül, ki lett szerintetek a félév játékosa, mert egyszerűen nem lehetett kérdéses. A hárommilliós kvótahúszévesből egy pillanat alatt alapemberré váló, és valami fantasztikus idényt futó Bobál Dávid is csak meccsről-meccsre, és csak éppen tudta megszorítani a végül mindent vivő Kamber Gyurit.

“Ami nyilvánvaló, az nem lehetett kérdés” bővebben

Megint vigyázott ránk az Őrnagy odaföntről

pfDe most mondjátok meg, hát nem? És valahogy ezt tudja az ember előre, érzi, ezért nem voltam én sem ideges meg borúlátó már meccs előtt sem, noha az egész autó lehurrogott, hogy hurráoptimimista vagyok, mikor elmagyaráztam nekik, hogy a legrosszabb, ami történhet, az egy iksz, mert mi sose kapunk ki egy ‘csúttól, mert sose kaphatunk ki egy ‘csúttól. “Megint vigyázott ránk az Őrnagy odaföntről” bővebben

Meccsarc: most trióban

csabatrioGyőztes meccs után vagyunk, vastagon fog az osztályozó toll, nyilván most sem nehéz dicsérni a srácokat. Jó volt megint Lovrics, a Vécseit bátran és hasznosan pótló Gazdag, az idén eddig jó heteket futó Filip és kisebb hibái ellenére a néhányszor hatalmasakat mentő Endi is. Nagy Geribe hetek óta nem lehet belekötni, Gyulabá meg az egy-egy gólját csak elpötyögteti, használt a Hemy papa féle emelés! A tényleges díjazott nálam azonban még így is kiemelkedik, ráadásul egy trióról beszélünk! “Meccsarc: most trióban” bővebben

Tudom, hogy valahol értékes ez az egy pont, de most ez kevéssé vigasztal

Egész szépen voltunk (1909foto.hu)
Egész szépen voltunk (1909foto.hu)

…mert hiszen Újpesten nem sokan fognak pontot szerezni, hogy a divatos magyaredző kifogással éljek, de ez most mégis igaz.

…mert hiszen meccs előtt a veretlen Újpest ellen picit torpanni látszó csapatunktól simán elfogadtam volna az ikszet.

…mert hiszen a meccs nagy részében az Újpest muzsikált meggyőzően.

Ehhez képest megint a legvégén éneklik (verik) ki a sajtot a szánkból, hát, annyira nem boldogít a dolog. “Tudom, hogy valahol értékes ez az egy pont, de most ez kevéssé vigasztal” bővebben