Az Öreg most épp a fegyelmi bizottság fegyelmezési gyakorlatának visszásságairól blogolt, és valóban érdekes témákat feszeget. Például:
hogyha egy büntetésre szakosodott testületnek a tagok 75%-át kell egyszerre büntetni ugyanazon okból, akkor vagy csupa bűnöző van a tagságban, vagy valami nagyon rossz a törvényekben
Húzós időket élünk (élek) mostanában, amit az is mutat, hogy már megint alig posztolok, ráadásul az olyan ziccereket, mint a korábbi években a szülinapi posztok, is elfelejtem megírni, pedig imádok cikkben érzelgősködni valami futurisztikus göteborgi muzsikát betéve a hifibe, és sokadjára leírni, hogy nem hittem volna 2010 őszén hogy ez lesz, de szerencsére van a Hanta úr, aki tavaly meg idén (meg tavalyelőtt is) észnél van, vagy csörög a smartphoneja vagy mittomén és mire feleszmélek már meg is van a poszt, nekem meg marad a beharang, de hát már azt is régen írtam, úgyhogy örvendek mint Guie-Guie Gnkei Abraham az ajándéklabdának, míg bele nem veri a kapusba.
Évvesztesek vagyunk, ezért csak jövőre megyünk iskolába.
Jó, hát tartom, ezt nem gondoltam volna. Hat év, ki tudja hány tucat, vagy talán száz mérkőzés, hány leutazott kilométer, hány hektó sör, hány sajtburger, halászlé, satöbbi. Mert ugye
Lanzafame előtt még az 1986-87-es bajnokság őszi szezonjában, az 5. és a 10. fordulók között volt olyan játékosunk, aki sorozatban hat meccsen volt képes egymás után gólt lőni:
Azóta semmi. Ha Lanzafame betalál szombaton a Diósgyőr ellen is, akkor tehát még régebbre kell majd visszamenni, mert a Bozsik 1986. november elsejei bajnoki nyitómeccsén, az MTK elleni 2-0-án Kovács Kálmi és Sikesdi szerezték a gólokat, Döme meg nem. (Mondjuk csak két évet, és szintén Détárit fogjuk találni.)
Régen sok hazain ott voltam. Aztán már csak elég sokon. Amikor kiestünk a másodosztályba, akkor megint jártam, még vidékre is. Eltelt öt év és már csak a rangadókra mentem, aztán már csak a nemzetközi meccsekre. Na, az sose tetszett. Még pár év és már csak a tévé maradt, ma meg már csak az összefoglaló.
(nyitókép: a Honvéd 1951-ben: Budai II László, Lóránt Gyula, Városi György, Bányai Nándor, Babolcsay György, Bozsik József; Kocsis Sándor, Puskás Ferenc, Rákóczi György, Budai I László, Grosics Gyula.