Mastodon

Ilyet se nagyon látott még a világ: egyszerre két kapusunk lett ugyanannak a meccsnek a legjobbja

Szappanos félidőben cserét kért Felcsúton, majd a helyére beálló Tujvel nem egy bravúros védést bemutatva, lehozta nullára a második félidőt. Sajnos az első félidőben Batik már betalált, így végül kikaptunk.

Itt a sorrend, majd a hajtás után a részletek:

  1. Tujvel
  2. Szappanos (kezdéskor cséká)
  3. Prenga (második félidőben cséká)
„Ilyet se nagyon látott még a világ: egyszerre két kapusunk lett ugyanannak a meccsnek a legjobbja” bővebben

Továbbjutottunk, azonban a sztori ennél sokkal kényelmetlenebb

Haladás – Honvéd 1-2

A magyar futball egy egészen érdekes állatfaj a teremtésben. Eleve csak nálunk fordulhat elő, hogy egy mindenki által elkönyvelten kirúgott, azonban valamiféle felmondási idejét töltő edző napokig együtt táborozik Hévízen a volt csapatával, hiszen minek hazautazni a távoli Budapestre, ha szerdán Szombathelyen, szombat kora délután pedig Zalaegerszegen játszunk?

Nincs is jobb egy ilyesfajta jutalomüdülésnél. Összezárva a saját és a mások felelősségével, valamint a közös közelmúlttal. Biztos remek érzés lehet egymás, az edzők és a vezetők szemébe nézni. Vagy mégsem, mert gondolom sokakat egyáltalán nem érintik meg a történtek, a Honvéd csak egy állomás az életükben, egy sor az életrajzukban, egy ellenszámla, ahonnan rendre érkezik az utalás.

Biztos jó és őszinte buli lehet pár közös nap egy kvázi kirúgott edzővel, egy szétesett csapattal, a remek vezetőségünkkel és a mindenféle sleppel. Nevezzük mondjuk csapatépítésnek?

„Továbbjutottunk, azonban a sztori ennél sokkal kényelmetlenebb” bővebben

Ide egy hangzatos cím kéne, de most inkább a tartalom a lényeg

Haladás – Honvéd @ kupa, 17h

Nehéz nem észrevenni, hogy mostanság a Nemzeti Sport pár órával az edzőváltások előtt teszi ki az értesüléseit, amik aztán rendre be is jönnek. Persze vannak olyan klubok, mint például a Debrecen, ahol a fene se tudja mi van a háttérben ezekkel az csengeri örökösnőkkel örmény befektetőkkel, vagyis előfordulhatnak olyan elszigetelt esetek, hogy pár nappal később történik esetleg meg valami, mint ahogy azt várnánk.

És akkor ott van a Kispest. A világ vicce.

„Ide egy hangzatos cím kéne, de most inkább a tartalom a lényeg” bővebben

Egyelőre sajtóhír, szóval várunk, és

gyakran frissítgetjük a honvedfc.hu-t. A debreceni 3-5 óta, vagyis amikor Horváth Feri távozásának azonnal bejelentését vártuk, nem volt ekkora elérésük, az tutifix.

Ja, de a lényeg: állítólag távozik Courts, Csodaturmix és Segovia, holnap Kamber meccsel, hétvégén pedig már a horvát Dean Klafuric, akinek még saját honlapja, ún. webkikötője is van.

frissítés // egyes, meg nem erősített pletykák szerint Courts mester ott ül a csapatbuszon, és robog Szombathely felé.

„Egyelőre sajtóhír, szóval várunk, és” bővebben

#kínzókérdés

„#kínzókérdés” bővebben