Mastodon

Bajnok lehet a Kisvárda, bentmaradhat a Honvéd

Első meccslabda a bentmaradáshoz.

Egészen a 27. fordulóig kellett várnunk, hogy először lehessen beszélni a bajnoki címről, és így legalább az egyik feljutóról. A másik feljutó kérdése egyelőre nyitott, mivel 12 pont van még a rendszerben, és a második-harmadik helyeken fordulók óta beállt egyfajta pontegyenlőség, miközben a negyedik-ötödik is mindössze 3-5 ponttal van lemaradva.

A címlapképünkkel is a Kisvárda előtt tisztelegnénk. A panorámakép 2023 áprilisában, egy Kisvárda–Honvéd meccs közben készült. A képen azt láthatjuk, hogy a 2993 férőhelyes stadionban 2420 szurkoló követi az eseményeket, vagyis a foglaltság 80 százalék feletti. Mint egy falat kenyér, úgy kell a Kisvádra az NB I-nek.

Külön vicc, hogy matematikailag még mi is feljuthatnánk, miközben ez lesz az első olyan forduló, ahol végre meglehet a bentmaradásunk. Tavaly (épp egy Szeged elleni hazai meccsen) április 7-én dőlt el, hogy nem juthatunk azonnal vissza. Idén már most biztos, hogy legalább május 4-ig húztuk, mint esélyes.

A bentmaradáson szintén javíthatunk. Tavaly a 32. (32/34) fordulóig és május 12-ig kellett várni miatta.

„Bajnok lehet a Kisvárda, bentmaradhat a Honvéd” bővebben

Az idei talán minden idők leggyengébb enbékettője

Rettenetesen sikerült időzítenünk.

Ha a 26 forduló után egyaránt 45 pontos Vasas vagy Kazincbarcika, esetleg mindkettő megnyerné mind a négy hátra lévő meccsét (mindkettő játszik még velünk!), akkor is legfeljebb 57 pontjuk lehet, ami 30 meccsen egész pontosan 1,9 pontos átlagot jelentene. Ilyen alacsony pontátlaggal legutóbb 2015-16-ban jutott fel csapat, mégpedig a Mezőkövesd (1,9) a Gyirmót mögött (2,17).

Innentől tehát minden egyes vesztett pont azt jelenti, hogy az elmúlt évek, de talán minden idők leggyengébb NB II-es feljutója lehet a végül a második helyen végző csapat.

„Az idei talán minden idők leggyengébb enbékettője” bővebben

Ugye, mennyivel jobb, ha inkább mi lövünk gólt, gólokat a 15-30. percek között?

Honvéd–Békéscsaba 3–0

_sima volt

A brutális tavaszt futó Kisvárda (11 meccs, 9 győzelem, 2 döntetlen, 2,64-es ppm) mögött ugyanerre az időszakra nézve mi vagyunk a másodikak (2,00 ppm), kényelmesen előzve a feljutásért egymással viaskodó Vasast (1,82 ppm) és Kazincbarcikát (1,70 ppm). A másik dolog, hogy egészen furcsa ilyesmit gondolni a tavaly őszi teljesítményünk után, azonban az elmúlt nyolc meccséből mindössze egyet nyerő Békéscsaba ellen egyértelmű esélyesnek számítottunk.

És úgy is játszottunk.

„Ugye, mennyivel jobb, ha inkább mi lövünk gólt, gólokat a 15-30. percek között?” bővebben

Öt meccs van hátra ebből az idényből, és

Honvéd–Békéscsaba @ Bozsik, vasárnap 19:00

amilyen sűrű a tabella, bőven lehet tovább kozmetikázni az őszi ámokfutáson, azonban, ha csak kicsit nem figyelünk oda, még egy hatalmas bukás lehetősége is benne van. Egyedül bajnokok nem lehetünk, azon kívül bármi, kisebb-nagyobb eséllyel.

A besoccer.com esélylatolgatásai szerint (predicition fül a tabella fölött) 98% az esélyünk a bentmaradásra, és a végén a legvalószínűbb, hogy a 8. helyen végzünk, feljut a Kisvárda és a Vasas, kiesik a Csákvár/Békéscsaba és a Tatabánya. Szerintünk a 10. +/- 1-2 helyezésnyi környezetében végzünk, nálunk a kiesők a Gyirmót és a Tatabánya, feljutók pedig a Kisvárda és egy másik csapat, mert az ilyesmivel nem igazán foglalkoztunk.

„Öt meccs van hátra ebből az idényből, és” bővebben

[HK023] Jó-e nekünk Csányi Sándor? (Vagy legalább a magyar focinak)

Hétvégi Kötekedő podcast

Az ország saját jogán leggazdagabb embere tizenöt éve vezeti a Magyar Labdarúgó Szövetséget.

Ezt a tizenöt évet vesézzük ki, annak mentén,

  • hogy látszik-e a magyar focin az a profizmus, ami az üzleti életből érkező Csányi sajátja kell legyen;
  • elemezgetjük, hogy szurkolóbarát-e az MLSZ; 
  • szó esik az elmúlt tizenöt év lebotrányosabb döntéséről; 
  • és megbeszéljük, lehetett volna-e jobb elnöke a magyar focinak nála – adottnak véve a NER és a NER-foci létezését. 
„[HK023] Jó-e nekünk Csányi Sándor? (Vagy legalább a magyar focinak)” bővebben