Mastodon

Előkerült a budilánc, és nem félek használni!

Honvéd – ZTE @ Bozsik, 19:30

Hirtelen nem is tudom, hogy melyik meccsen történt még a Covid alatt, azonban egyszer csak azon kaptam magam, a zsebemben egy szebb napjaiban budiláncként szolgáló valamit morzsolgatok rózsafüzérként. Ahogy jöttek az akkoriban kritikus utolsó utáni percek, úgy lettem én is egyre idegesebb, és kellett valami, amivel levezethettem.

Ilyenkor egyik kezemből a másikba dobáltam, lasszót készítettem belőle, pörgettem propellerként, rátekertem az ujjaimra, a csuklómra, bármit, csak segítsen.

Volt, hogy próbáltam megszámolni a kis golyóbisokat, és volt, hogy azt számoltam, ha egy ujjnyi hosszon van x darab, akkor vajon az egész hány ujj hosszú, mert onnantól csak egy szorzás.

És azt hittem, ezek az évek rég elmúltak.

„Előkerült a budilánc, és nem félek használni!” bővebben

Bezzeg a magyar nemzetnek és az úttörőknek is 12 pontjuk volt, mi viszont

a kezünket összetennénk zsenge háromért. A tizenkettőhöz nekünk hosszú hónapok kellenek, szóval messze még az unió Erdéllyel.

Például, ha nyernénk a Felcsút ellen, vagyis olyasmit csinálnánk, ami tavaly november 10. óta nem sikerült, akkor a ZTE ellen már győzelmi sorozatot építhetnénk 2021. október 1. után először! Igen, tényleg az a helyzet, hogy 114 napja nem nyertünk, és 519 napja nem volt győzelmi sorozatunk.

Sőt, a 114 nappal ezelőtti hazai, Vasas elleni győzelem előtt 2022. március 5-én, vagyis napra pontosan egy éve nyertünk utoljára. Vagyis a meccs előtti napon telt el pontosan egy év úgy, hogy összesen kétszer nyertünk a Bozsikban. Tizennégy meccsből. Hazai pálya előnye, piha, mi túlléptünk rajta! A gyengék fegyvere.

„Bezzeg a magyar nemzetnek és az úttörőknek is 12 pontjuk volt, mi viszont” bővebben

Legyen szent most nekünk a játék, legalább egyszer még!

Mezőkövesd – Honvéd @ 20:00

Összetett, bár masszívan információhiányos hetet követően ma este Mezőkövesden játszunk. Azzal a csapattal, amelyik a Debrecen mellett szintén négy meccs tíz ponttal indította a tavaszt, és amelyik Kuttor érkezése óta beállt a fél kapott gólra, illetve mostanában inkább a nullára. Utóbbira mi is képesek lehetünk, pláne, hogy Klafuric a sorok között elejtette tegnap, hogy a mostanában leginkább eredményes játékosunk, Domingues betegség miatt vagy játszik, vagy nem. Idézem inkább:

Reménykedünk, hogy bevethető lesz a Mezőkövesd ellen, de a hiányát a fiatal tehetségeink tudják feledtetni, (…)

Annyira feledtetik, hogy érkezhet helyette fiatal tehetségünk, a kanadai Ennin.

„Legyen szent most nekünk a játék, legalább egyszer még!” bővebben

A poszthoz rendelt példabeszédünkben egy embert jól tökönrúgnak

Honvéd – DVSC @ Bozsik, vasárnap 17:30

Vajon mennyi az esélye, hogy két egymást követő meccsen is biztatóan játsszunk? És ha már biztatóan játszunk, akkor végre meccset nyerünk vele?

Nézegetem a táblázataimat, és esküszöm, keresni kell, mikor volt hasonló utoljára, mert emlékem egyáltalán nincs róla. Eleve az, hogy három egymást követő meccsen ne kapjunk ki, mindössze négyszer fordult elő az utóbbi két naptári évben. Szánalmas.

Ráadásul,

  • amióta visszajutott a Debrecen, a négyből három meccsünkön kikaptunk,
  • hazai pályán idén mindössze egyszer nyertünk egyáltalán, sőt,
  • tavaly március 5., vagyis egy hazai Debrecen elleni 4-2 óta is csak egyszer. Vagyis közel egy év alatt egyszer. Ez is szánalmas.

És ha már itt tartunk, a 2021. július 31. óta bajnokira is használt új Bozsikban a mérlegünk: 6 győzelem, 10 döntetlen, 9 vereség. 25 meccsen 28 pont, 1,12-es pontátlag. A gólkülönbség: 32-32.

Jó ide kijárni.

„A poszthoz rendelt példabeszédünkben egy embert jól tökönrúgnak” bővebben

Ketten egy üveg Hubertusszal

Kecskemét – Bp. Honvéd @ Kecskemét, szombat 14:30

2012. március 23. Bp. Honvéd – Kecskemét 1-4. Életem talán egyik legkiábrándítóbb meccsélménye. Sz-szel voltunk kint, és a meccs után egy közeli közértben kértünk egy üveg Hubertust, az eladó levette a polc tetejéről, a forró lámpa mellől, gondosan leporolta az üveget, majd kiadta nekünk. Fizettünk, kiléptünk az ajtón, felcsaptuk, és kb. ott, együltő helyünkben megittuk.

És bambultunk ki a fejünkből: ez mégis hogy történhetett?

„Ketten egy üveg Hubertusszal” bővebben

Megpróbáltunk beharangozót íratni a mesterséges intelligenciával, azonban egyelőre egy átlagos népsportos újságíró szintjét hozza (mindössze)

hanta: Szia! Blogposztot kellene írnom.

ChatGPT: Szia! Szívesen segítek neked egy blogbejegyzést írni. Milyen témában szeretnél írni, és milyen célzattal? Egy konkrét téma vagy témakör meghatározása segíthet abban, hogy a lehető legjobban tudjak segíteni neked.

hanta: Magyar labdarúgás, egy mérkőzés előtti felvezető.

ChatGPT: Rendben van. Az alábbiakban írok egy bejegyzést a magyar labdarúgás előtti mérkőzésről:

„Megpróbáltunk beharangozót íratni a mesterséges intelligenciával, azonban egyelőre egy átlagos népsportos újságíró szintjét hozza (mindössze)” bővebben

A maihoz hasonló meccsek miatt beszélhetünk egyáltalán a Kispestről/Honvédról

Vasas – Honvéd @ Fáy, 19h

Igazából egyetlen állításom lesz a mai kupameccs előtt, és a poszt is nagyjából ennyiből fog állni. Szóval:

A Kispestnek nem létezhet olyan tétmeccs, amit elengedhet.

Vagyis. Nincs olyan, hogy a Nagyobb Fontosság, mondjuk a bentmaradás miatt elengedni a kupát, és edzésre, játékosok próbálgatására használni.

„A maihoz hasonló meccsek miatt beszélhetünk egyáltalán a Kispestről/Honvédról” bővebben

Eső, hó, széllökés, van itt minden, ami akár jól is jöhet

Honvéd – Kisvárda @ Bozsik, szombat 17h (zárt kapu)

Nem elég, hogy hivatalosan sincs gempa pályafűtésre, erre ma (pénteken) egyrészt leesett a hó, másrészt (péntek 17 óra magassága) szakad az eső, és még a gépem töltőkábele is megadta magát, vagyis rögtön egy szolgálati lejmolás következik:

nincs valakinek véletlenül a padláson, vagy csak kallódóban egy nem használt, feleslegessé vált régi Magsafe töltője 2015-ös évjárat környéki Macbookhoz? Mindegy, hogy Air vagy Pro, csak tápot adjon. Szívesen elfogadnánk.

Azt nem tudom, hogy mikor merül le a gép (kb. addig tudom írni a posztot emberi körülmények között, majd át kell kapcsoljak az asztalon heverő Raspberry Pi 3-asra, aminél viszont még egy kaputelefonban is több kraft van, cserébe nem is az a feladata, hogy erőgép legyen, hanem, hogy mindenféle háttérinfrastruktúrát kiszolgáljon), viszont azt sejteni vélem, hogy a működő vízelvezetés mellett is milyen lesz a Kisvárda ellen a pálya, és

„Eső, hó, széllökés, van itt minden, ami akár jól is jöhet” bővebben

Innen szép győztesen kijönni,

Újpest – Honvéd @ Megyeri, 15:30

mert nyerni lassacskán nem lesz elég. Ha csak rajtunk múlta, ez az idény csodálatosra sikerülne. Szavak szintjén meghallgattunk másfél-két koncepciót, fiatalok, tehetségesek, rutinosak, összeértek, csapatszellem, taktika, technika, tudás, sportdinamika, egészségügy, sporttudomány(!), van itt annyi szó, hogy felsorolni is lehetetlen, azonban a bajnoki rendszerű tornák egyik fontos jellegzetessége, amit például a fradisták rendre hajlamosak elfelejteni, hogy egy bajnokság attól bajnokság, hogy abban más csapatok is részt vesznek rajtunk kívül.

Vagyis minden lehet szép és jó, egészen addig, amíg nem találkozunk az első ellenféllel. Aztán a másodikkal, harmadikkal, és így tovább, amíg el nem fogynak.

„Innen szép győztesen kijönni,” bővebben

Várjá’, várjá’, mert beszarsz: Klafuric* azt nyilatkozta, hogy győzni akarunk! Ilyesmit még senki nem mondott az elmúlt három évben!

Honvéd – Vasas @ Bozsik, 19h

Három napon belül játszunk az utolsóval és az elsővel is, hogy a helyzetünk még nehezebb legyen. Ráadásul mindkétszer otthon, ahol március óta képtelenek vagyunk nyerni.

A Fradit akár el is engedhetjük (bár ilyet nem mond egy sportember), a mi helyzetünkben felesleges álmodozni, ha egy Mezőkövesd ellen is reménytelenek vagyunk. Mondjuk Klafuric* azt mondta, hogy

(…) győzni akarunk, minden meccsre ebben a szellemben készülünk, akár az utolsó, akár az első helyezettel szemben lépünk pályára.

Hiszek neki, na. Mert miért ne? Számít bármit?

*_ csak mert sokan még nem jegyezték meg, Klafuric az új edzőnk neve.

„Várjá’, várjá’, mert beszarsz: Klafuric* azt nyilatkozta, hogy győzni akarunk! Ilyesmit még senki nem mondott az elmúlt három évben!” bővebben