Mastodon

Pár címszó a kupához, tényleg semmi több

Tiszaújváros – Bp. Honvéd 0-4

  • egy félidei szenvedés után viszonylag simán továbbmentünk, miközben Banó-Szabó meglőtte az első gólját tétmeccsen.
  • a következő körben, már tavasszal és oda-visszavágós alapon a Tiszakécskéhez (Duna Aszfalt) utazunk, ami három dolog miatt is érdekes:
    • 1. a pletykák szerint a Kécske tulaja venné át a Honvédot januártól;
    • 2. Tiszakécskén Duna Aszfalt, és hogy egy klasszikust idézzek: Tangónak hívja magát a Szamba országában;
    • 3. Stoiacovici Dávid személyében egy kölcsönjátékosunk is szerepel náluk, valamint Banó-Szabó Bence faterja az edző.
  • ha lesz időm, lekapom valahonnan a gólvideót (24:29-től, valamint 05:20-től Vernes érintés nélküli szöglete Kemenes kapujába), és kitesszük a megfelelő helyre.

“Pár címszó a kupához, tényleg semmi több” bővebben

Az már egészen mellékes, hogy a Videoton olyan jegyet is árul, amihez hasonlót az Alkotmánybíróság a szórakozóhelyeknek már évekkel ezelőtt megtiltott

Családbarát magyar futball, 2018, szevasztok.

Az előzetes hírek szerint a vasárnapi Videoton-Honvédra

  • csak online, vagy elővételben, a Bozsikban lehet jegyet venni (nem igaz, lesz helyszíni jegyárusítás is – legalábbis határozott ígéret van rá);
  • a vendégbe nincs gyerekjegy, se online, se személyes vásárlás esetén, pedig a hazaiba adnak ki ilyet is.

Egészen speciális helyzetben akár az is előállhat, hogy a meccsrejáró apuka elővételben 2500 forintért megveszi a jegyét, miközben a 14 év alatti gyerkőce csak a helyszínen juthat hozzá 3500 forintért (mert miért lenne idejük még a Bozsikhoz is kiugrani egy 2500 forintosért?; mert miért lenne kötelezően minden gyereknek szurkolói kártyája?), miközben a vendéghez hasonló elhelyezésű hazai szektoroban a hasonló korú gyerkőcök bizony ingyen tekinthetik meg a meccset.

Azon túl, hogy vicc az egész rendszer, még van pofánk ráfogni a családbarátság biturbót. Mert ugye überalles.

“Az már egészen mellékes, hogy a Videoton olyan jegyet is árul, amihez hasonlót az Alkotmánybíróság a szórakozóhelyeknek már évekkel ezelőtt megtiltott” bővebben

A Honvéd volt sajtófőnökének fogalma sincs arról, hogy melyik klubnál dolgozott?

Ahogy Orbán Viktor se tudta, épp kinek ad át akadémiát.

Valami bekattanhatott az nb1.hu-nál, mert alig telik el nap, hogy ne jönne ki egy újabb agyszülemény arról, hogy a Bp. Honvéd maga a gonosz, és Papa H. még a sátánnál is rosszabb.

Bevallom, néha ránézek, mert tudom tisztelni, ha valami egyszerre vicces és klinikai eset. Ahogy esetünkben is.

A legújabb már olyan abszurdra sikerült, hogy nem bírtam nem megírni.

“A Honvéd volt sajtófőnökének fogalma sincs arról, hogy melyik klubnál dolgozott?” bővebben

Kovács Kálmi akkorát megy a Facebookon, hogy Fábry Sándor ezredszer is megbánja, amiért Hofi arcképét tetováltatta magára

Kellér Dezső a sarokban sír, Nagy Bandó némán beáll a munkaközvetítő előtti sorba, Kőhalmi Zoltán pedig visszairatkozik az egyetemre.

“Kovács Kálmi akkorát megy a Facebookon, hogy Fábry Sándor ezredszer is megbánja, amiért Hofi arcképét tetováltatta magára” bővebben

Sorra dőlnek ki a játékosok Rossi keretéből

Gulácsi helyett Gróf.

Sallai és Fiola még a hétvégi bajnokik után jelezte, hogy sérülés miatt kénytelen lesz kihagyni a válogatott észtek és finnek elleni meccseit. Ugrainak kedden, már a közös edzésen fordult maga alá bokája, szerdán pedig Gazdag és Lovrencsics esett ki sérülés, valamint Gulácsi vírusos gyomorrontás miatt.

Rossi a mezőnyjátékosok helyére nem hívott be senkit, azonban a szabályok értelmében három kapust kell nevezni, így Gróf csomagolhatott, és irány Telki.

Mostanában nem voltunk hozzászokva, hogy négy kispesti is a válogatottnál legyen, szóval becsüljük meg ezeket a napokat. (Nagy Geri, Eppel és Botka ezúttal nem kapott meghívót a bajnokcsapatból.)

“Sorra dőlnek ki a játékosok Rossi keretéből” bővebben

Az elmúlt másfél évben tutira megvette a Honvédot (csak még nem jelentik be, majd pár hét múlva) a következő nevek valamelyike, esetleg mindegyike

Minden jól értesültnek egy név.

Kihagytam valakit?

Ja, igen, és volt még a milliárdokkal megdobott Honvédelmi Sportszövetség, ami valami olyasmit vetített előre, hogy újra Budapesti Honvéd, és akkor az élén nem Szijjártó (a haveroknak csak: CR2), hanem mondjuk Simicskó István.

update // Dumbótól ma megtudhattuk, hogy volt orosz és amerikai vevő is! (via Hemivlog)

update [2019.04.02.] // újabb vevőjelöltek: metALCOM Zrt. és Bozó Zoltán (a korábban már említett Mendelényihez köthető kör), valamint maga Mészáros Lölő!

Bevallom, nem tudom miről beszél az Öreg, mert annyira szuggesztív a pulcsija, hogy le sem tudtam venni róla a szemem

Erre mondják, hogy: venném! (Hordanám!)

Már most remegve várom, hogy mivel készül a csütörtöki online csetre. Komolyan mondom: hősöm!

“Bevallom, nem tudom miről beszél az Öreg, mert annyira szuggesztív a pulcsija, hogy le sem tudtam venni róla a szemem” bővebben

GAZDI IS MEGKAPTA A BEHÍVÓT!!!

(A cím egészen mást jelent, mint az ötvenes években.)

Marco ismét keretet hirdetett, és ezúttal kimaradt Gróf és Nagy Geri, cserébe ott van Gazdag, ami legalább elvárható, még ha Kovács Pistike épp formában van, akkor is.

Mellette Baráth és a Sámcsi által már a Bundesligába álmodott Holcsika.

Nem lennék most a finnek és az észtek helyében.

“GAZDI IS MEGKAPTA A BEHÍVÓT!!!” bővebben