Mastodon

Már nem Feri az edző! (1. nap)

Épp benne voltam a következő posztban, amikor megjött a hír, hogy vége, végre vége, Feri távozik. Mindegy, most már befejezem, és kimegy így.

Úgy tudjuk, a kispestiek vasárnapra válságstábot hívtak össze, hogy megoldást találjanak a szemmel láthatóan súlyos problémákra. (…) Az nyilvánvaló, hogy ebben a helyzetben lépni kell, és az NS információja szerint a gyenge szereplés levét elsőként Horváth Ferenc ihatja meg: rövidesen edzőváltás lehet Kispesten.

írja a Nemzeti Sport

Szerintetek amúgy milyen döntést hoz a Válságstáb? Vagyis ugyanazok az emberek, akik idáig juttattak minket a korábbi, megfontolt döntéseikkel, most, amikor egy vasárnapjuk van a sokkal, de sokkal nehezebb probléma megoldására, akkor mit találnak ki?

„Már nem Feri az edző! (1. nap)” bővebben

Feri még az edző? (1. nap)

Bp. Honvéd – Gyirmót 0-1

Nem a tegnapi meccs volt az első, hiszen hónapok óta ugyanaz a mantra és a kérés Feriék (és Gabiék, mert itt mindenki haver, mindenki tegeződik) felé, hogy a finomabb kifejezésnél maradjunk: távozzatok Kispestről!

Térden állva, esküszöm, térden állva könyörögök, adjátok le a szerelést, és menjetek innen. Egyszerűen ott tartunk, hogy tényleg, de tényleg minden jobb lenne nélkületek. Néhány bohóc bevégezte a munkáját és saját képére formálva, végképp nevetségessé tette a klubot.

Felteszem a Nagy Kérdést: vajon ki volt Kispesten az utolsó, aki ekkora közutálatnak örvendett, mint Feri (és Gabi)?

„Feri még az edző? (1. nap)” bővebben

Tavasszal hagyományosan ezzel a jelszóval indítunk: kezdődik a folytatódás

Bp. Honvéd – Gyirmót @ Bozsik, 19:30, v: Farkas Ádám

Végre meccsnap. Az utóbbi évek fejlesztéseinek hála, a korábban 85-95 napos téli szünet 40 környékére csökkent, vagyis ha levesszük az ünnepeket, akkor alig kellett pár napot kibekkelnünk Bohócliga nélkül. A köztes időt kényelmesen elcsaptuk az ún. Uborkaszezonnal, amikor is megtudtuk, hogy kik nem igazolnak Kispestre, illetve kiről nem volt szó, hogy egyáltalán Kispestre igazoljon.

Ami nekünk öröm, és amire évtizedek óta vártunk, az a klubunkat úgy néz ki váratlanul érintette, hiszen a december 18-án véget ért őszi szezon óta eltelt időben mindössze két játékossal sikerült megerősíteni a keretünket. Feltételezzük Ferinél a jobbhátvéd (Mezghrani/Lovric) és a védekező középpályás posztja (Pantelic, Hidi, Nagy Geri) volt a legnagyobb akadálya az előrelépésnek. Szerencsére ennyi pont belefért ebbe a rövid szünetbe.

„Tavasszal hagyományosan ezzel a jelszóval indítunk: kezdődik a folytatódás” bővebben

Várjá’, várjá’, azt mondta a Csányi Sándor,

és nem a színész, hanem a futballatyaúristen, hogy:

„Szakemberek azt mutatták ki, hogy nem a 12 csapatos bajnokság a gátja a fiatalok beépítésének, hanem az edzők, a sportigazgatók, a tulajdonosok gondolkodása.”

via m4sport.hu

Vagyis megtudhattuk, hogy:

  • vannak szakemberek az országban, akik kimutatnak dolgokat. (Alkalomadtán majd bemutathatnák őket a szélesebb nyilvánosságnak is.)
  • baj van az edzők, sportigazgatók és a tulajdonosok gondolkodásával merthogy (hogymert), idézem: „(…) az adott bajnokságot, az adott meccset akarják túlélni, nem a hosszú távú építkezést folytatni. A klubok többségénél, hozzá kell tenni.”
„Várjá’, várjá’, azt mondta a Csányi Sándor,” bővebben

Napikispest 2022/01/26

  • Szilágyi (Siladji) Vladimir // érkezhet. Csatár, Lukiccsal játszott együtt Topolyán, majd Dél-Koreába igazolt, és most csapat nélkül van. (A transfermarkt megbízhatóságát jól jelzi, hogy amikor 1 millió euróra tették az értékét, akkor 150 ezerért igazolták át. Jelenleg 600 ezerre teszik, klub nélkül.)
  • Balogh // állítólag a DAC és Kispest már megegyezett az átigazolásáról. (via NSO)
  • Lanzafame // állítólag magát ajánlgatja. 34 múlt, szeptember óta nem játszott meccset sérülés miatt. Negyedszer érkezhetne Kispestre, és ezzel elavulttá tenné a Bárányos-számot.
„Napikispest 2022/01/26” bővebben