Mastodon

Hoztuk amit kellett. Kispest-Rákóczi oszályozókönyv.

Zsinórban a harmadik hazai meccset húztuk be, ráadásul tegnap a Szolnok elleni csatát idézően borult meg a pálya egyensúlya, s nem a mi kapunk felé lejtve. Osztályozzuk hát a csapattagokat, hagyományainknak megfelelően, a hajtás után, ezúttal sem kesernyés szájízzel, szerencsére.

KEMENES: Nem is nagyon volt komoly védenivalója, annyira nem tudott a Kaposvár veszélyes helyzetet kialakítani kapunk előtt, ami egy Kemi bravúrt, vagy akár egy komolyabb vetődést kényszerített volna ki. Még jó hogy tavasz van, decemberben esélyes lett volna Szabinak egy meghűlés a tétlenség miatt. Sok ilyen meccset kérünk. 0.

LOVRICS: Tegnap is sokszor futott fel a jobb oldalon támadásokat segíteni, ám kissé enerváltabbnak tűnt a megszokott produkcióihoz képest, sőt, néhány túlzottan nagyvonalú labdatovábbítása vagy (elrontott) sarkazása már-már felelőtlenségről árulkodott. A Vidi ellen ennél több kell. 5.
DEBRECENI: Magabiztos védekezés, bár a Kaposvár tegnap nem állította élete feladata elé. Osztályzatában kissé az ellenfél gyengeségének is szerepe van. 6.
BOTIS: Dettó, mint Debrő. 6.
HAJDÚ: Nagyon aktív volt hátul, sok labdát szerzett, sok támadásunk kiindulópontja volt. Ma kevesebbet jött előre, de hátsó szerepe kulcsfontosságú volt. 6.

HORVÁTH ADRIÁN: É nem tudom mi történt vele, de kicserélődött. No nem kell elszállni, azért még nyilván nem ő az új Vadócz Krisz, de megalkuvást nem tűrő robotolása, kellemetlen bulldogszerű szűrése és végre megszűnő elpasszolásai bizakodásra adnak okot. Még egy nagy lövésre is futotta. 6.5.
HIDI: Remekül kezdett, 10 perc után azt hittem végre ma lesz meg az áttörés, de aztán megint elkezdte elszórni a labdákat és sokszor hiányolom az ellenfélnek való keményebb (persze a szabályok adta kereteken belül pokrócabb) odalépéseket. Van még hova fejlődni. 5.

IVANCSICS: Az utóbbi fordulókhoz képest ma haloványabb volt, néha egyenesen kedvetlenebbnek is tűnve. Azért voltak jó momentumai is, amikor nagy ritkán Zelenkával kombinálnak, abból ki tud sülni valami jó. Kéne neki megint egy gól, hiszen ismerjük, hogy lelkis alkat. 5.
ZELENKA: Eddigi legjobbját hozta, élmény volt nézni, ha nála volt a labda. Váratlan megoldásokra is képes, lásd a sarkazást, a passzai meg úgy hiányoztak Bárányos 2007-es ősze óta Kispestről, mint egy falat kenyér. Sokadszor is leírom: bűn lassú, futni nem tud, de láthatóan küzd, viszont amikor passzra lendülnek azok a kályhacsőlábak, akkor azt a színt hozza, ami valahogy sokkal vonzóbb, mintha egy Vukmir-Moreira, esetleg Coira-Akassou „irányítókettőst” kéne nézegetni. 7.
MOREIRA: Ma igen jó volt magához képest, így a More-skálán maximális 5-össel kell jutalmaznom. Mielőtt valaki elfogultsággal vádol, azt kell mondjam: amíg ilyen könnyen elnyomható marad és amíg az ő posztjához mérten nem javul lényegesen a jópassz-szaldója, addig nem tudok belátóbb lenni! Cseréje, Nagy Gergő (-) nagyon kevés időt kapott, épphogy egy kicsit megfuttathatta a rákerült mezt. Megjegyzem, lassan ismét elkezdeném neki bőkezűbben adagolni a bizalmat, Hidin és Horén is látszik, hogy ez mennyit számít!

DANILO: A gólt köszönjük, a második félidei 2 szép lövést is, ám a Zeli labda utáni ziccer elostobáskodását valamint a folyamatos fetrengést továbbra sem értem. A Hattyúk tavára gyakorol?! Mivel győztes gólt lőtt, jó magyar sportújságírói következetlenséggel adok neki egy 6-ost, de szívem szerint ez csak 5-ös lenne. Cseréje, Vólent (-) is szép lassú fejlődést mutat, de még igen hosszú út áll előtte. Tegnap is volt egy nagy helyzete ahol bravúrral védett Kovács Zoltán – Vóli lelkének úgy kell már az első találata szemmel láthatóan, mint egy falat kenyér. Lassan ez majd érkezik is, úgy érzem csak utána majd ne essen át a ló túlsó oldalára!

Lelátói jó hangulatban pedig ezúttal sem volt hiány.

Fotók: babar.

Rákóczi Rodostóban. Kispest-Kaposvár beszámoló.

Hogy jön a történelmünkből jól ismert török település poszt-címünkbe? Nos, a Kaposvár csapata tegnap úgy érezhette magát a Bozsik gyepén, mint a klubnévadó fejedelem, az 1703-1711 közti dicső, Habsburg-ellenes felkelésünket ledirigáló II. Rákóczi Ferenc a szabadságharc leverését követő törökországi száműzetésekor: izoláltan, beszorítva, remény nélkül. A meglehetősen egyoldalúra sikeredett derbi végén csak azért nem töröljük bele kéjes mosollyal lábunkat az általam egyébként valahogy sosem kultivált zöld-fehérekbe, ugyanis a vendégkispad jelenlegi kormányosa miatt ebben a szezonban magamat is meglepve bizony távolról a Rákóczinak is szorítottam és nagyon úgy érzem, ezzel korántsem vagyok/voltam egyedül a Honvéd táborban. Hajtunk és beszámolunk.

A találkozó előtt a fotós kollégával már majd’ egy órával megelőzve a kezdő sípszót a játékoskijáró körül sertepertéltünk, mégpedig azért, hogy közel másfél év után ismét toljuk egy gyors Sisa-interjút – ám ami anno meccsek utáni általános gyakorlat volt, az mára már egy évi max 2 alkalmas vendégedző-faggatássá avanzsált. Változnak az idők. Nos, a Tréner mindenesetre nem felejtett: széles mosollyal üdvözölt minket és bár annyit kért, inkább a meccs után interjúzzunk, azért kedélyesen elbeszélgetett velünk, egy-két tipice tanár úri geggel súlyosbítva a diskurzust. Mielőtt azonban nagy elérzékenyülés lett volna a dologból: gyorsan tisztáztunk, hogy ma max kéz- és lábtörést, azt igen, de sok sikert semmiképpen nem kívánunk ex-mesterünknek aki csibészes mosollyal vette mindezt tudomásul és egy vágyakozó sóhajjal: „hát, srácok, de jó lenne ma győzni”. Szerencsére ezúttal e fohásza nem talált meghallgatásra.

Maga a találkozó álmoskásan indult, majd úgy cirka 5 perc után azért felpörgött, Hidi produkált 1-2 meglepően jó labdaszerzést és indítást középen, így már el-eljutottunk a zöld-fehérek kapujáig. A 12. percben következett az utóbbi hetek jól ismert forgatókönyvének első mai változata: Zelenka 1-2 lépésnyi labdavezetést követően káprázatos keresztpasszal hozta 100%-os ziccerbe Danilót, ám a gólyalábakon közlekedő copacabanai zsonglőr 10-ről jó 10 méterrel fölékalibrálta a suvasztását.

A továbbiakban a Rákóczi szépen beásta magát a saját térfelére, mint a harcoló felek a verduni erőd tájékán 1916-ban. Hogy mégsem állóháborút láthattunk, az ezúttal nekünk volt köszönhető: rendre érkeztek a szabálytalanságokat vagy kiharcolt szögleteket követő Zeli vagy Gege fémjelezte beadások, főleg a cseh élharcos jeleskedett a remekül középre küldött labdákkal, ám Danilo, Lovrics vagy épp az elöl kolbászoló Botis sajnos mindahányszor tévesztettek. Egyoldalúvá kezdett válni a küzdelem, a Kaposvárból Grúz, Hegedűs és a már most bohócliger névlegenda Okuka birtokolta legtöbbet a labdát, ami azért jelzi: tegnap főként a defenzív szekciója volt megmozgatva a somogyi kiscsapatnak.

A szünetben az általános iskolások tizenegyesrúgó versenyét így viszonylag nyugodtan nézhettük végig a fotós srácokkal, ám a para ott lebegett felettünk: oké, hogy van szép szám helyzetünk, de ha egyet sem verünk be, viszont a zöldek betalálnak, ez könnyen a legendás, „SZ” betűs rollerre tehet minket. Nos, a második félidő sokáig csak súlyosbított e helyzeten…

A következő 45 percre kiérkező csapatunk ezúttal nem követte el a Szolnok elleni hibát, azaz a szünet utáni leengedést, sőt még eggyel nagyobb fokozatba is sikerült kapcsolni. Bíztató játékunkban és fölényünkben kulcsszerepet játszott az ezúttal is kegyetlenül takarító viszont passzolni megtanuló Horváth Adrián, illetve az utóbbi hónap során a csapat megkerülhetetlen agyává előlépő Lukas Zelenka. A cseh fazonszabász amellett, hogy megint hozta jellegzetes hőzöngéseit-manírjait és a western-jellegű Tom és Jerry epizódok sarkantyús Tom-figuráját megidéző űbermozgását, ám a köztes időben megint olyan lasztikat osztott, hogy csak vigyorogtam. A félidő közepén pl. Lovrics sérülten feküdt az ellen tizenhatosán, mindenki üvöltött a lelátón, hogy rúgjuk ki a labdát, ám Zeli barátunk vagy azért, mert nem ért magyarul, vagy pedig, mert szemmel láthatóan nem a fetrengést lájkoló alibi-suliból érkezett, inkább egy tért ölelő keresztlabdával dobta helyzetbe ismét Danilót, aki ezúttal szépen lőtt, épphogy mellé. Máskor Morének sarkazott vissza a cseh skac váratlanul, a büntetőterületen belül, vagy csak simán úgy tologatta ki szélre a zsugát hol Gegének, hol Lovricsnak, hogy végre azt érezte az ember: van gerince a támadásainknak. Nem ajnározom tovább, de ami jó azt dicsérjük meg.

Persze mindez rajtunk sokáig nem segített: helyzeteink száma és nagysága tovább nőtt (Danilo lapostól Hore bombán át More kísérletig, épphogy lemaradó Lovricson át messzirőli Danilo heggesztésen keresztül Vólent perdítésig), gól azonban sehol. Végre a játékrész közepén egy Zeli szöglet után Danilo emelkedett a legmagasabbra és a labdát a hálóba bólintva megszerezte a vezetést – végül a győzelmet is, hiszen az utolsó 20 percben még egy raklap helyzetet leszállítottunk, ám találataink száma nem nőtt tovább. Amikor a 87. percben egy Rákóczi szabadrúgás következett, hát még volt némi jeges veríték a gerinceken, ám a Kapos-parti játékos hibázott, maradt a sorrendben harmadik 1:0-ás győzelmünk, úgy fest erre beálltunk, hála az égnek.

A találkozó végén a Kanyar egy kicsit ünnepelte a csapatot némi együtt ugrálással, volt korzós vastaps is, Gege örömében az öltözőajtónak osztott ki egy parasztlengőt, a csapat pedig benn az öltözőben vagy négyszer elordította a „Csak a Kispest mindörökké” kezdetű örökbecsűt. Supka láthatóan felszabadult volt, a sajtótáj is jó hangulatban telt, Sisa tréner sem volt összezuhanva, sőt, a vendégedzők közül idén először ő vette a fáradtságot hogy a kötelező Supka-intikört megvárva még velünk is elbeszélgessen ez rövidet – először egy „hivatalos” riportocska keretében, majd még úgy 5 percig csak velünk fotósokkal-riporterrel, kicsit felidézve az elmúlt időket, és büszkén mutatva nekünk a szurkolóinktól kapott Puskás-sálat akik ezzel köszönték meg neki a 2009-es kupagyőzelmet és itteni munkáját így utólag is. Végül búcsúzáskor azzal váltunk el: őszintén kívánunk a Trénernek sok sikert a jövőben, évi 2 meccset leszámítva.
Győzelmünkkel gyakorlatilag fellélegezhetünk, de csak gyakorlatilag. A hazai liga kiszámíthatatlanságát ismerve még akármi is lehet, így figyelmünk nem szabad, hogy lankadjon. A hátralévő meccseken még legalább 2 győzelem nagyon jól esne, és ne feledjük, két presztízsmeccs is vár ránk ezek között! A jövő héten például rögvest a Vidi akar bajnoki címet ünnepelni Kispesten, és mondjuk ki: jó lenne valami kellemetlen szagú piros-fekete töltelékkel turbósítani a sóstói palacsintát.

És hogy még egy apropója legyen történelmi áthallású posztcímünknek: ezúton is kívánunk kéz-és lábtörést az érettségi vizsgák útvesztőihez fotós kollégánknak!

Fotók: babar, festmény: Liezen- Rákóczi Rodostóban (wikipedia.org)

Hangulatfokozó beharangozó (2.)

Nem mindennapi csörtén bizonyíthatja rátermettségét csapatunk a bolondos – eddig három győzelmet hozó – április utolsó napján, hiszen az immáron hét éve NB I-es bástyának számító, jelenleg az éremért küzdő, szerdán a Fradi baját ellátó Kraci lesz a vendégünk.


Számunkra azonban mégsem a várhatóan zöld-fehérben a Bozsik gyepére futó somogyországi titánok adják a holnapi meccs különlegességét, hanem a rákóczisták lassan formálisan is Sisa Győzővé avanzsáló TRÉNERe, aki egykor bizony nekünk is okozott örömöt, bár ehhez nem ritkán állatáldozatokat is be kellett mutatnia (emlékezhetünk az aranyhal, vagy a legendás, Hólé-díjas kakaspöri esetére). A hajtás után a centenáriumi kupaaranyra emlékezünk egy szinte tökéletes (anno) általunk készített videóval.

Söralátét méretű szerződések

Hetenként esedékes Sörözz a Csapatodért! című Borsodis rovatunk témájához mindig próbáltunk valami érdekességet találni a csapat múltjából, jelenéből. Ezúttal sem lesz másként, annyi különbséggel, hogy kivételesen kitekintünk a mezőnyre is, hiszen egy létező intézmény sikerességét, avagy önmagába kódolt bukását vizsgáljuk meg: Az ún. edzőkeringőét.

Nyugalom, egyszerű lesz a gondolatmenet, senkit sem szeretnénk untatni mindenféle statisztikai indoklásokkal, összetett képletekkel. Két szám, és slusszpássz.

A 2010/11-es szezonban eddig nyolc kispad cserélt gazdát, összesen hét csapatnál, úgy, hogy Csertői Aurél kettőn is ülhetett. A nyolc váltásból hat mondható sikeresnek, egy még elválik, és egy viszonylag egyértelmű bukta volt. Nézzük időrendben:

Kezdődött az egész hét kör után, és Urbányi „Bepassz” Pistát Tomiszlav Szivics váltotta Kecskeméten.
Következmény: pozitív, a pontokra vetített 14%-os teljesítmény felkúszott 56%-ra, a Kecsó pedig a középmezőnybe.

Két fordulóval később két klubvezetés is a váltás mellett döntött. Szolnokon az azonnali kiesés elől Vágóból Simon Antalba menekültek, míg Angyalföldön a dallamos nevű Dellacasát cserélték le az oda-vissza egynullás meccsek királyára, Komjáti Andrásra.
Következmény (Szolnok): pozitív, 19% –> 28%, de a kiesésgyanússág tényén ez sem változtatott.
Következmény (Vasas): pozitív, 37% –> 52% és Kecskeméthez hasonlóan középmezőny-várományosság.

Haladunk tovább, újabb egy forduló, ezúttal a Haladásnál kerül elő a szertárból a frissen fényezett lapát, és a nyeretlen kétéves Csertőit Aczél Zolira cserélik.
Következmény: pozitív, 13% –> 57%, ami egyben a fix másik kiesői státuszból való kiemelkedést is magával hozta.

Aprót hunytunk a sok vezető hírre, majd borult a hazai bili, és Morales mester bedobta a türcsit egy újpesti vereség után. Váltótársa a Hemingway-éra egyetlen sikeresnek mondható edzője, Supka Attila lett.
Következmény: egyelőre nem tudni, 50% –> 40%, és az idény első harmadában a sűrű mezőnyben dobogóközeli csapat visszaesett egy 7-12. hely között ingázó biztos nem kiesővé.

Debrecenben Herczeg András megvárta a téli szünetet, hogy akkor jelezze, köszi szépen, ennyi volt, visszavonulna a nemesebb feladatot jelentő utánpótlásképzés élére. Cseh utódja Scasny mester nem váltotta be a beráneki reményeket, egyértelmű buktának nevezhető magyarországi szerepvállalása. Hét kör után Kondás Elemér vette át a pásztorbotot.
Következmény: egyelőre nem tudni, 58% –> 29% ( –> 100% )

Jelen felsorolásunkban utolsó delikvensünk győrből került ki, Pintér Attila helyére Csertői Aurél érkezett megmenteni a komolyabb reményekkel indított idényt.
Következmény: igazából semmi különös 42% –> 47%, vagyis alig történt előrelépés a megszerezhető pontok arányában.

Nagyjából ennyi lenne. A legtöbb helyen – láthatjuk – történt némi előrelépés, de mindez csak azt eredményezte (a mi parányi visszaesésünkkel karöltve), hogy a középmezőny annyira besűrűsödött, mint egy jól elkevert főzés nélküli puding. Ha Supka Attila hozza az öt hátra lévő meccsünkből a kötelezőt, akkor nagyjából ott lesz majd, ahol Morales abbahagyta, vagyis egy jó feles mutatóval. (Ide tartozó apró védelmi mechanizmus: akik Moralest azért szidták, hogy defenzív célfutballal csak az eredményre játszik, azok most nyugodtan elhallgathatnak, Supka egy gyökeresen kicserélt csapattal is felismerte a törvényszerűséget, és valamivel fogyaszthatóbb formában, de mind inkább markánsabb játékot mutatva, szinte ugyanoda kormányzott minket. Uff.)

A Tréner most visszatér: ez nekünk hány pontot ér? Kispest-Kaposvár beharang.

3 zsinórgyőzelmünket egy kecskeméti peches ám a nagy számok törvénye alapján (= a kihagyott kecskeméti ziccerek miatt annyira nem meglepő) vereség követte –  a kecsói rájd után pedig a bajnokság egyik meglepetéscsapatának, a Rákóczinak a Bozsikbeli vizitálása következik. Nem lesz könnyű meccs- de hát nekünk melyik az?

A közelmúlton rágódva vegyes a kép, bosszantó oláhlóris utolsóperces szivornyától (2007) kezdve Takács Zolis unalomgyőzelemig (2005) van itt minden, sőt, győzelemből valamivel több is, ez még Pölővel is sikerült (2008). Ha pedig a  Zsoleszgólpasszal súlyosbított, Hrepka-Hajdu-Abraham gólokkal fűszerezett magabiztosság is eszünkbe ötlik 2009 júliusából – hát az bíz épp az utolsó hazai meccsünk volt a Kapos-partiak ellen jó másfél éve. Akkor a zöldek vezetőedzője még a ma már Fradinál pallérozódó (és a kispad mellett egyre szemöldökrántásra késztetőbb pörformanszokat bemutató) Pruki volt, a mi padunkon pedig az a Sisa Tibor ült aki most a Kaposvárt igyekszik dobogóra vezetni, bármennyire is hangsúlyozza a derék tréner lépten-nyomon, hogy ő arra koncentrál: talán legyen már meg az nb1-es bennmaradás.

Ha a múltkor Kis Károlyra azt mondtuk, hogy kedveljük, mit írjak Sisa Tiborról. Az emberi oldalt tekintve a kedvenc kispesti edzőim egyke, ha nem „A”. Sajnos az eredményesség tekintetében a kép legalább annyira megosztó, mint José Mourinho popularitása. A mindenhol népszerű Tanár úr megítélése ugyanis éppen Kispesten nem egyöntetű. Emlékezhetünk, hogy 2009-ben egy csapnivaló bajnoki szezon végén húzta be nekünk az MK-t a palóc tréner (a győri odavágón a szezon játékát produkálva…csak hát addig mi volt…) hogy aztán a következő ősszel átalakított csapatával már a korzói észosztások kereszttüzében álljon földbe. Magam nagyon kedveltem a hihetetlenül szimpatikus Sisát, akit ha az ember megismeri, bizony nehéz a több fórumon is hangoztatott álszerénységgel vádolni. Tényleg ilyen visszafogott és józan szemléletű figura és talán pont ezért is bukott meg a közismerten nehéz közeg Kispesten – mert fájó a tudat hogy Tatabányától kezdve Diósgyőrön és az U19-es csapaton át Kaposvárig mindenhol szerethető (ezúttal nem az elcsépelt értelemben) és míves csapatokat rakott össze, nem ritkán már-már élvezetes focit is produkálva – ez alól csak mi voltunk kivételek, bizonyítva egyúttal futballszurkerségem fájó alapigazságát: szimpatikus edzővel nem leszel sikeres. Ettől függetlenül egy szebb, jobb világban szívesen látnám még a padunkon valamikor a távoli jövőben.

Nos múltat tegyük félre, most nekünk egy a következő fordulókra a lelkiállapotunkat bebiztosító, stresszoldó, és a ránk váró soron következő 2 hazai rangadó, a Vidi és UTE meccsekre ráhangoló győzelemre lesz szükségünk. A zöld-fehérek valszeg nagy önbizalommal jönnek majd Fradiverés után, de ne feledjük, Kecsón őket ízekre szedték szintén egy hazai sikerük után, azaz hajlamos a fiatal kaposvári társaság rápihenni egy-egy meccsre, azzal meg mi élhetünk, ha úgy akarjuk a sikert mint a Hali/Pápa/Paks asszók alkalmával. Vagy Kecskeméten, mert ott sem volt baj az attitűddel. Ami necces lehet nálunk az a keret szűkössége, ugyanaz a kezdőcsapat futhat ki várhatóan a Rákóczi ellen is mint K’méten, max a brazil pók váltja a szúrós szemű kiwit. Kérdés, ez a szűk variációs lehetőség nálunk mikor ütközik ki. Előre szólok: nyáron OKOSAN, MEGGONDOLTAN igazolni kell a lehetőségeinkhez mérten.

Azonban vissza a jelenbe: nagy küzdelmet várhatunk tehát, jó meccset kevésbé, hisz mi sem a támadófoci ajatolláiként tündökölünk ebben a szezonban, és azért Sisa tréner sem egy barcelona-like haljunk meg a szépségben jellegű alaptaktikát nyomat Somogyországban.

Szombaton tehát Kaposvár, Bozsik, frissen nyírt gyepszag, szotyola, sör… és reméljük, 3 pont a kispesti tarsolyban.

Fotók: basildon.hu; tn.nova.cz., vidi.hu.

 

Kecskeméti szabvány szerint

A keddi kecskeméti túráig azt hittem, nem tud igazán újat mutatni számomra a magyar futball rögvalósága. Hatalmasat tévedtem, de kezdjük az elején.

A blog történetében először fordult elő, hogy a komplett szerkesztőség együtt induljon vidéki túrára, szépen, egymás mellett ülve egy személygépjármű hátsó ülésein. Remek, gondoltuk, hiszen így teljes képet kapunk majd a mérkőzésről. Fotós, riporter a klubházban, és szurkoló a vendégszektorban. Ez utóbbi lennék én.

Megérkeztünk, szétváltunk, mindenki ment a saját útjára, és amíg a többieknek módjuk volt igen közel kerülni a csapathoz, addig jómagam egy úgynevezett söritallal, valamint műértő közönség társaságában múlattam a kezdésig hátralévő nagyjából háromnegyed órányi időt, és nézegettem a ledfalon ad-hoc megjelenő hölgyportrék sorjázását.

Szép a kecskeméti pálya. Patkó alakú lelátó, a patkó ívében egy-egy állóhelyi szektorral a hazaiak és a vendégek részére. A patkó gyújtópontjában olimpiai kapu, vélhetően az 1962-es átadás óta elhanyagoltan, miközben a hosszanti oldalak felújítva, támlás székekkel vannak ellátva. (Mielőtt még félreértés támadna belőle, semmivel sem rosszabb a kecskeméti vendéglelátó, mint az ország többi stadionjának hasonló része, sőt!) A büfében étel ugyan nincs, a sör mérsékelten hűtött és a kóla is pepsi, de legalább a pult mögött álló hölgy kedves, és az árak sem pestiek. A mosdók elhelyezkedése fura, párosával vannak a büfé két oldalán, viszont egy párba nem két eltérő nem részére alakították ki azokat, hanem azonosra. A férfiben amúgy nincs folyóvíz, erre tessék figyelni.

Mindez persze még kevés lenne cikkünk apropójára, annak valódi indíttatását az alábbi képen áruljuk el:

klikkre megnő

A lényeg (pirossal bekeretezve), hogy Kecskeméten adnak a minőségre és a vendégtábort nem akárhol, hanem az állóhely ún. VIP sorában látják vendégül.

Persze jogosan merül fel, hogy mit is jelenthet a VIP állóhely homályos fogalma? Talán egyenes betont, nem murvásat, esetleg foncsoros lépcsőéleket? Hozzáértő munkásemberek által lesimázottat, hogy a földre letett söröspohár ne dőljön föl? Tágas tereket? Nem tudjuk, bár nbcee kollega felvetése jogos, hogy ha létezik VIP állóhely, akkor milyen lehet egy harmadosztályú?

Természetesen posztunk mindössze játék a szavakkal, a lelátóra csepp panaszunk sem lehet, mindössze egy apróság. Ha már van VIP sor a körlépcsőn, talán érdemes lenne kitáblázni annak pontos helyét, hogy még véletlenül se legyen ebből kavarodás a későbbiekben. Törvénytisztelő állampolgárként nem szeretnénk megkárosítani a kecskeméti sportegyletet, és amennyiben a közeljövőben nem VIP soros jegyet vásárolnánk, nem használnánk ki annak többletszolgáltatásait.

Feltételeztük, hogy a legfelső sor a VIP sor.

Fotó: babar

Nem cifrázzuk. Kecsó-Kispest osztályozókönyv.

Vegyes a kép a kis piros-fekete ellenőrzőkönyvecskékben – jó és csapnivaló teljesítmény egyaránt akadt a kecsói koraestében. Hajtás után spílereinket értékelgetjük.

KEMENES: Az első gólnál mintha kissé későn indult volna légi útjára, de lehet, hogy tévedek. Ma valahogy az emberfeletti (pagliucás, vagy ha úgy tetszik, notás, petrys) bravúrt hiányoltam tőle, lehet az kellett volna az 1 /vagy a 3/ ponthoz. De lehet, hogy telhetetlenségem csak a vereség keserve hozta elő. 5.

LOVRICS: „Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál” – énekelhette volna ma neki a begyógyult szemű Presser Pici a hegesztőhemü mögül. Na jó, ennyire nem volt drámai a visszaesés, de tény, ma visszafogottabb volt az elmúlt meccsekhez képest, de ezt fogjuk kisebb sérülésére. Amúgy hozzáállását ma sem érhette szó! 5.
DEBRECENI: Volt 1-2 hajmeresztés, 1 az első, 1 a második félidőben, ezt leszámítva az elmúlt hetek sztenderdjét tolta. Azért tud ő biztosabb is lenni. 5.
BOTIS: A nyugalmat hozta a védelembe, mindig ott volt ahol már fogyóban volt a védelmünk tudománya – rendre jól közbelépve. Azért nem kap 6-ost, mert Hanta hazaúti beszámolója szerint a második kapott gólban benne volt (én a túloldalon álltam, bevallom, nem láttam mindezt). Vérzik a szívem. 5.
HAJDÚ: Ma a halványabb verzió jött tőle is, viszonylag biztos védőteljesítménnyel és visszafogott előrejátékkal- nála pedig magas a saját maga által feltett léc, így ez most csak 5.

HORVÁTH ADRIÁN: Adri’s best performance in Kispest ever. Ennyi. A második félidőben ugyan jött egy menetrend szerinti baromsága, amiből majdnem gólt hozott össze nekünk félpályás labdavesztésével, de előtte-utána gigarobot, szinte hibátlanul, a végén űzve-hajtva a többieket még előre is jött támadni, a passzai ma is emberhez mentek – eljutottunk oda, hogy már nem raknám ki a keretből, erre az Adriánra szükség lehet hosszabb távon is. Well done! 6.
HIDI: Patrikunk úgy látszik az a lassú víz partot mos típus – á la Gabala Krisz, Takács Zoli, etc. Hosszan tartó, nyögvenyelős indítás, majd egyszerre biztosabb teljesítmény. Hidi még az út elején jár, de azért szépen lassan nő a jó passzok száma, most már nem 30, nem is 40 inkább 60-70%-ban választ jó megoldást, és tegnap végre előrébb is, mert törni. Igaz még mindig ott a fék benne, de ha ezt így folytatná, folyamatos játéklehetőség mellett, fél- egy év múlva meg lehet a beérés. Most már csak rajta múlik hogy él-e a lehetőséggel. 5.5.

MOREIRA: Morére is igaz, amit Adrián tegnapi meccsteljesítményére írtam, azzal a különbséggel, hogy a kis brazil lekapását már reflexből sem bántam. Komolyra fordítva a szót, ma a jó küzdés mellett végre a passzai is többször mentek jó, mint rossz helyre és keveset fetrengett. 5. Cseréje, Sadjo a baltámadó középpályás posztján bemutatta, hogy miért sírunk 1 éve, hogy őt egy sorral hátrább vigyük: bántóan bugris támadómegoldások, fából faragott mozdulatok – ő a fejszés aprításban jó, nem az intarzia-berakásban. A gólról nem tehet, az pech volt. 4.
ZELENKA: Én ugye legutóbb legalaschekeztem, Hanta hazafele a kocsiban már „az öreg Bárányost” vagy Váczi Zolit vizionálta a bohémiai játékmester kapcsán. 2-3 remek ütempasszát és egy ziccerlabdáját ma is kiosztotta az oktondi társaknak, arról nem tehet, hogy a támadószekciónk gól- és játékképtelen nagyrészt. A gólunknál a helyezkedés magasiskoláját hozta, igazi, a ’80-asokból, kora ’90-esekből ittragadt arculat ő, régi idők napszámosa. Tegnap is (egyik) legjobbunk. 6. Cseréje, Nagy Gergő kevés időt kapott, de végre pörgött, mint a mérgezett egér, az hogy nem ismert elveszett labdát nekem nagyon szimpi volt, Ribánszkival való összecsúszása minden volt csak direkt prosztóság nem…ezt rendesen túlreagálta a kecsói kapus és a hőzöngő lila hátvédek. (–)
IVANCSICS: Ment előre böcsülettel, de mintha lassult volna az utóbbi években, ez most különösen kijött. Viszont hajt rendesen, az már 2007-et idéz, labdát jól tartott és játszott meg, főleg a bal- és a jobb oldalon. Irányítóban továbbra sem az igazi. 5.

BRIGHT: Nem tudom ma mi volt a házi uruk-hai -unkkal de egy értelmes mozzanat nem volt 25 perc alatt, minden labdát eladott, ám úgy hőzöngött a társak felé, mint egy zeniten lévő Tököli. 3. Cseréje abszolút jogos volt, Danilo barátunk pedig álomszerűen (egy véletlen) gólpasszal és 3 jó elfutással indított. Nos ettől aztán hamar észbe kapott és a második félidőben megint Markó Iván számára összeállítandó DVD-jére gyakorolt kivételes balettmegoldásokat. Kár, hogy ezt egy Kispest-ziccer közben kell végignéznünk, úgy kevéssé szívderítő. Bright-ot azért ma túlszárnyalta. De mi van Bajnerrel?! 5.

Fotók: babar, verbau.hu.

Ahol nekünk hírösen nem megy. Kecskemét-Kispest beszámoló.

Amennyire szeretek lejárni Kecskemétre (mind a Széktói stadionba, mind magába a városba, mely egy igen remek hely, Aranyhomok szállodával, lecsoffadt állatkerttel, műheggyel a városi strandon, szecessziós csodafőtérrel… tényleg baró, na) annyira nem terem nekünk itt babér. Tegnap is egész napos flúgos futamot tolok odabenn a melóhelyen, gyomorgörcs, határidőkkel mahinálás, miazmás, hogy időben lelépve leérjek a bács-kiskuni megyeszékhelyre, ám sikerélmény helyett futószalagon érkezik a (fütyülős) baracklekvárral töltött bukta.

A meccs előtt úgy voltunk vele a –hogyha fellengzős akarok lenni- blogszerkesztőségben, hogy itt az ikszet már aláírnánk. Hanta persze hozta a kötelező kincstári optimista attitűdjét, de be nem vallottan szerintem ő is örült volna az 1 pontnak is – mi ketten pedig babarral, a kispesti futballélet elmúlt 20 illetve 10 éve által kezelt, vegetáló szurkolódroidokként csodaszámba menőnek véltük volna a sikert (amiben azért, utópiaként bár, de titkon bíztunk).

A meccs első negyed órája aztán arról szólt: az utópia azért utópia, mert. Bizony a lilák nekünk estek, beszorítva zsinórban 3 győzelmet kiizzadó csapatunkat, ám lövéseik igazi veszélyt szerencsére nem jelentettek Kemenes Szabi kapujára. Ezt követően végre sikerült kijönni a szorításból és a Gege-Zeli kettős vezérletével már támadásra hajazó mozgásformációkat is képesek voltunk prezentálni. A félidő közepén aztán újfent a Kecsó percei következtek: néhány veszélyes helyzet(ecske), majd egy ártalmatlannak tűnő szabadrúgás, jó 24-ről, amit Mohl kanyarít – a bal pipába. Kemenes nem ért oda, talán ha előbb indul, talán akkor sem. Vezet a Kecskemét, innen nehéz lesz azt játszani, mint Pápán, a halántékőszülés tehát prognosztizálva.

Supka ekkorra kapta le 25 perc játék után a ma kegyetlenül ergya indiszponált Bright-ot, Danilót küldve a helyére. „Na a másik huszár”-sóhajtottam épp, ám Dani barátunk kb. első támadásából jól húzott el, benn többen érkeztek volna, ő persze kiszorított helyzetből kapura lő…khm…”lő”… a gyengusz kísérlet Ribánszkit találja, a kecsói cerberus belepüföl, de pont középre üti, ott a remekül érkező Zelenka mester pedig köszöni szépen, és olyan biztonsággal gurítja a labdát a hálóba, mint a Sörgyári Capriccio derék kispolgárai torkukba az aranyló nymburki sörzeteket. 1:1, remek gól, gyors egyenlítés, ez az!

Olyannyira ez az, kedves nézőink, kedves hallgatóink, hogy a félidő vége a miénk. Előbb Moreira jó elfutása (igen, jól olvassátok) és beadása után Ivancsics levegőben úszó csukafejessel küldi épp mellé a zsugát, majd Lovrics abászkodik előre a jobb oldalon, nem támadják, hát oké, akkor ő jön, már benn jár a büntetőterületen, 1 visszahúzás, labda át a bal lábra, lő, Ribánszki véd, ismétlés, fölébombáz! Kár ezért, 3 percen belül a vezetés is meglehetett volna, így ikszes a szünet. Remek első félidőn vagyunk túl, semleges nézőknek is ajánlható. Izgalmas, fordulatos meccs, sok helyzettel, erre mondaná egy III. félidő élő adásban bepörgött Puhl Sanyi, hogy „a labdarúgás propagandája asszem”.

A második 45. perc már nem ilyen vidám. Szivics 3 pontot akar, és komolyan gondolja. Nyom a Kecskemét, füstöl a kapunk. Hol Kemenes véd, hol a kapufa. Védekezünk, mint állat, Hidi és Hore nagyot takarít középen, mindkettő a legjobb tavaszi meccsét hozza, hibáznak is néha, de alapvetően fogcsikorgatva tartják a középpályát – mi pedig az ikszet. Közben Zelenka megint villant egyet a régi idők focijából, zseniális labdát nyom Danilónak, azonban a brazil pók megint összegabalyodik a saját gólyalábaiban majd előbb a labdát, azzal pedig az őt utolérő kecsói bekket rúgja seggbe. EPIC, mondanám, ha nem Honvéd-támadó vezetné elő a kűrt. Így csak csöndben sírok a pálya szélén. Nem sokkal ezután szöglet, Lovrics fejel, egy lila védő, hát, bizony kézzel ment, de a kiskunsági Suarezt nem bünteti a spori. Mi sem történik.

…egészen a 83. percig. A kecskeméti mezőnyfölény meddőből virulensbe vált. A megtermékenyítő maga Sadjo baba, aki egy földre rúgott labdát stukkol meg vétlenül, így öngóllal dől el a meccs. Hiába támadunk már fejetlenül az uccsó 6 percben, a lecserélt Zelenka helyére irányítani húzódó Ivancsics e poszton nem az igazi, Tököli keselyűként vár egy kontrára, de szerencsére ma csak egy sárgát szüretel a borosták hazai élharcosa. 3 sípszó, vége.

Megint nem nyertünk Kecskeméten. Úgy látszik, ami ment a másodosztályban, ami ment az MK-ban az a bajnokságban nem működik. Pedig közel voltunk az ikszhez, pont, mint tavaly Moralessel. Akkor meglett, mert Vaccaro tudott gólt lőni, ami a Bright/Danilo kettősnek szökőévente sikerál, úgy tűnik. Remélem a két birodalmi lépegető azért rám cáfol szombaton és kedvenc bohócliger edzőm, Sisa mester orra alá valamelyikük borsot tör. Összegezve tehát Kecskemét megint hozta magát: jó focihangulat, parázs mérkőzés, sok helyzet, zöld jegenyefák, kék alföldi ég… és vert kispesti sereg. Ha őszinte akarok lenni, kegyetlenül unom már ezt a sormintát.

Fotók: babar.

A sörben következő: Kecskemét-Honvéd beharangozó

A posztcímben szereplő gyenge szóvicc kettős indíttatású. Egyrészt, a Borsodi Sörözz a csapatordért játékában nem állunk vészesen rosszul, büszkén tartjuk a bajnokságban frissen elnyert helyezésünket – a hetediket. Előttünk némi fórral a Kecskemét menetel, akik ugyebár gyenge szóvicces címünk másrészt opcióját is viszi, hiszen Csernobil 25. évfordulóján (kedden) délután hatkor éppen náluk vendégeskedünk. A tovább után némi statisztikai adalékkal megfűszerezett beharangozónkat olvashatjátok.

A múlt: Kezdjük mindjárt a legkegyetlenebbel: az élvonalban eddig ötször találkoztunk, és még soha nem sikerült nyernünk a pálinkavidék labdazsonglőrei ellen. Három vereség mellett mindössze kétszer döntetleneztünk, és a 6-10-es negatív góldifi sem arra vall, hogy történetét tekintve melyik fél volna a hagyományos élcsapat. Talán nem tévedünk nagyot, ha kijelentjük: bizony a Kecskemét ellen a legsilányabb a mérlegünk az NB1-ben, ever. (Érdekesség, hogy a kupában hagyományosan jól megy ellenük, amikor eddig találkoztunk, kivétel nélkül mi jutottunk tovább.)

Az aktuális forma: Nem lennénk igazi kispesti háziblog, ha nem próbálnánk meg kapaszkodni bármibe, amikor beharangozót írunk. Az elmúlt hetekkel ellentétben ezúttal valamivel (jóval!) könnyebb a helyzetünk, lévén három győzelem sorozatban azért mégiscsak három győzelem sorozatban. Nincs még messze a téli átigazolási szezon, amikor a szerzőgárdát is erősen megosztotta a tavaszra összeszedett keret minősége. Volt aki reménykedett – és egyre inkább úgy tűnik, neki lesz igaza. Az MTK, Fradi és a kupás Videoton elleni meccsek keserű tapasztalatai alapján mégis derülátóak tudtuk maradni, és bejött. Supka mester felismerte a törvényszerűségeket, és egy stabil védekezésen megágyazva, korrekt kis kontrafocit rakott össze, a csanki szintet is meghaladó pontrúgás-hatékonysággal. Alakulunk. (Érdekesség: az NB1 idei szezonjában eddig mi hoztuk le a legtöbb kapott gól nélküli meccset, egész pontosan 10-et a 24-ből.)

Az ellenfél: A Kecskemét az elmúlt négy bajnokijából mindössze egyet tudott megnyerni, igaz, az épp a legutóbbi hazai volt, és egy komolyabb 4-1-es kiütés a jobb sorsra érdemes Rákóczi ellen. Menet közben volt még egy ötösük az egerszegi hálóban, de az nem számít a bajnokság szempontjából, mert bármekkora is, legfeljebb kupadöntőt érhet. Formában azonban nem rossz.

Néhány versus:

Rúgott gól: a 24 meccsen 28-ra nem lehetünk igazán büszkék (13. hely összesítésben), főleg, ha a kecskeméti 40-el vetjük össze (3. hely).

Kapott gól: erre viszont nagyon is. A 27 beszedett dugónknál (2. hely) csak a Videoton kapott kevesebbet, míg a Kecsó hasonló mutatója 44 (15. hely) és nála csak a kiesőnek tűnő Szolnok nyalt be többet.

Gólkülönbség: Nem mondhatjuk, hogy hatalmas kiütéseket, valamint vereségeket hoztak volna az eddigi meccseink. Kettőnél többször sosem kaptunk ki, és kettőnél többel sohasem nyertünk. Sőt! 17 meccsünk volt egy gólon belül ide, vagy oda, ami messze a legkiegyensúlyozottabb teljesítmény a ligában. A Kecskemét ezzel szemben még egyszer sem döntetlenezett, kapott már ki hárommal, néggyel, és nyert is kétszer hárommal. Ha ennyi nem elég, az utolsó pontban azt is bemutatjuk, mennyire gyökeresen eltérő karakterű csapatok meccse következik a 25. fordulóban.

A mérkőzéseken esett gólok száma: Mondjuk ki: unalmasak vagyunk. A meccseinken átlagosan 2,29 gól született, ami alig jobb, mint a csontutolsó Siófok 2,21-es mutatója, miközben soros ellenfelünk éllovas egy jobbféle 3,5-el. Mindössze 10 olyan találkozónk akadt, ami meghaladta a kétgólos meccs jelzőt, szemben a Kecskemét brutális, 18-as értékével. Érdekesség, hogy két csapat nem játszott még idén nullás meccset, az egyik a Fradi, és – minő meglepetés – a második épp na, ki?

Azt hiszem, ennél fényesebben nem is lehetne igazolni, hogy a keddi kecskeméti derbi az érdekesnek ígérkező meccsek sorát gyarapítja, aztán majd meglátjuk, hogy melyik felfogás jut végül érvényre. Ha a pápai tapasztalatokból indulunk ki, a célfutball üti a támadófocit de mivel ismerjük az ulti alapigazságát: a piros terített betlinél van legalább jópár nagyobb bemondás, tutira nem mehetünk.

További kimutatások kihámozhatók táblázatainkból.

Atommagig elemzünk: Kispest-Paks osztályozókönyv

Osztályozókönyvünkben szerencsére most is több a dicséret, mint a teli szájjal történő gyalázkodás – mégiscsak győztünk, ráadásul harmadszor sorrendben! A csapatban végre megint akadtak megsüvegelendő teljesítmények, igaz, olyanok is, amelyektől azért még a 3 pt behúzása után is lecsoffad az ember szemöldöke. Lássuk.

„Atommagig elemzünk: Kispest-Paks osztályozókönyv” bővebben