és nem arra, amire a régi Bozsikban használtuk: gyepdíszítésre, alkalmi akadálypályának, a nemtörődömség földbe vésett emlékművének.
Esetünkben egyébként a kerékvágás szoros átfedést mutat azzal a helyes úttal, amit Batik újdonsült csapatkapitány végigbetonozna. Tehát lesimázná a kerékvájatot, ‘mit szorgos munkával tapostunk ki, és ami Ariadné fonalaként vezetne végig minket a Sárga köves úton, egészen odáig, ahol a hegy nem megy Mohamedhez. Vagy valami ilyesmi.
A lényeg, hogy ma a Fradival játszunk, és mi épp sorozatban vagyunk, hiszen kettőt nyertünk, ami pont egyel több annál, amennyit sorozatnak szoktunk hívni mostanában, és kettővel az átlagnál. Tehát, ha már így elkaptuk a fonalat (valószínűleg nem Ariadnéét, hanem egy másik, itt nem részletezett, illetve nem ismert kulturális hivatkozás fonalát), akkor illenék folytatni, rápörögni, húzni, meghosszabbítani (akár Bicskéig!), a lényeg, hogy jussunk kettőről háromra. Ugye.
„A kerékvágás arra való, hogy visszatérjen bele az ember” bővebben
