Címke: beharangozó

tegnap úgy alakult, hogy a kecskeméti bloggal közösen töltöttük az aranypéntek (korsó sör, pohár ár) egy jelentős részét, és együtt néztük végig, ahogy az mtk az utolsó pillanatban kikap siófokon. vicces, úgy látszik a piros-fekete mez kötelez, ha büntetőt kell rúgni, vagy lehet tischlernek már megvan az előszerződése kispestre, annyival küldte a kapu mellé.

a lényeg, hogy volt miről beszélgetnünk, de aztán nbcee, a pálinkaváros jeles statisztikusa bedobta, hogy sorozatban ötször nyertek ellenünk, ami legalább annyira vágott mellbe, mint egy marmagasságban nyújtott lábbal labdát lehúzni érkező szűcs lala. tényleg?

tényleg.

• 2010.10.16. Honvéd – Kecskemét 1-2
• 2011.04.26. Kecskemét – Honvéd 2-1
• 2011.08.20. Kecskemét – Honvéd 3-1
• 2012.03.23. Honvéd – Kecskemét 1-4
• 2012.09.29. Kecskemét – Honvéd 3-1

utoljára pontot 2010. április 10-én szereztünk ellenük, otthon lett 2-2. úgy emlékszem, akkor tököli egyenlít az utolsó pillanatokban, de az is lehet, hogy az eggyel korábban volt, még 2008. novemberében egy másik 2-2 alkalmával. ezzel egyébként be is fejeztem a pontszerzéseink sorát. kilenc meccs, két iksz, hét zakó.

hasonló mérlegünk van egyáltalán bárkivel szemben bármilyen időszakaszra? van egyáltalán olyan csapat a magyar bajnokságok történetében, aki sorozatban ötször vert el minket? ígérem, ha összejön nekik ma a hat, akkor kikeresem ki volt az utolsó hasonlóan kellemetlen ellenfél, de gyanítom, valahol a tízes-húszas évek mtk-ja és fradija környékén kell majd szaglásznom. (ergo ma vélhetően történelmet írhatunk, csak nem kéne.)

hatból egyszer a juventust is elkapnánk. vagy nem, de az legalább mostanság megmagyarázható.

az pedig végképp nem lehet, hogy ha mi bajnokságot akarnánk nyerni, és 100%-ra hajtanánk, akkor az csak 84 pont legyen, szökőévente 85 egy valamilyen döntetlennel. nehogymár egy honvéd nyeretlen legyen egy kecskemét ellen! ilyen egyszerűen nincs, ilyet isten viccből sem teremt, pedig a kacsacsőrű emlőssel egyszer már mellényúlt tisztességesen. ha valaki tanult valószínűségszámítást, akkor az tudja, hogy a lehetetlen nem létezik, csak végtelen alacsony valószínűség, de mi mégis mondjuk, van, vagy legalábbis a nincs fogalmának léteznie kell.

verjük már meg végre egyszer ezt a nyamvadt kecsót, úgyis csak átszállójegyük van az élvonalba, a fene se számol velük a következő száz évre. vagy ha igen, akkor pláne.

Gege minden bizonnyal ma kezdeni fog, mivel Vécsei benyalta legutóbb az ötödik sárgáját, ami egy meccsnyi automatikus eltiltást jelent.

Gegét a legutóbbi összefoglalóban ostoroztam, pedig nem is játszott, így akár méltatlan is lehetnék, de valahogy mégsem érzem magam egy utolsó tahónak, abban a posztban legalább másfél évről beszéltem.

Itt a lehetőség, lehet csak egy meccs, lehet több, de villantani kéne valamit. Mondom, én meggyőzhető vagyok.

Lehet például sokadhegedűsnek lenni, alávetni magunkat a csapatnak, de közben azért ha úgy adódik, felvarrni a pipába.

Lehet például azt is, hogy tudod (és el is mondod), a kapuhoz közeli szabadrúgásokat el kell rúgni a sorfal felett, hulljon be az alsóba, erőlködjön csak a kapus, úgysem érthet oda.

Lehet aztán úgy is, mondom, nekem édesmindegy, hogy csak ellövöd a visszatett labdát, az alsó maradjon, úgy valahogy fixebb a gól.

És lehet felőlem gyönyörűen kivitelezett akció lezárásaként; biztos lábbal, akár többször is; vagy csak egy passz az érkezőnek, aki majd bevágja, és mi majd tudjuk, odatenni volt az igazi kulcs, ott lenni munkaköri kötelesség.

Gege, bzmg, az nem lehet hogy kiírod magad ebből a csapatból! Csináld dacból, utáld az egész ellened forduló világot, rúgd szét az öltöző ajtaját, csak csináld, csináld, csináld azt, amit elméletileg tudsz. Nem kell annyit, amennyit képesek elhinni rólad sokak egyre kevesebbek, nem vagy te egy elfeledett, felfedezetlen Zidane, ezzel te is tisztában kell legyél, de amit tudsz, azt hozd ki magadból.

Nem vagy gyors (már), a hajtás sokszor alibiszagú, rossz pályán mintha 60 perc kikezdené a fizikumot, ha nem megy az elején, végig nem fog, ha viszont elkap a hangulat, akkor basszus te nem vagy rossz játékos. Sőt! Gyűlölöm azt a pillanatot, amikor téged bevittek középre. Piroska Piri óta végre volt egy szerethetőnek induló balszélsőnk, fiatal, bármi lehet még belőle alapon. Az lett. Szó szerint bármi.

Vagyis ma már bármi lehet, bármi megtörténhet. Vernest követeli a tábor a Hungárián. A tábor ugyan nem edző, nem ő meccsel, talán nem is neki meccselnek (vö. eredményesség), de azért követelni tud. És amikor hosszas unszolásra érkezik Vernes, pont a helyedre, a cseréből a te távoztod kapja a nagyobb tapsot. Gúnyosan.

Kell ez nekünk? Kellünk mi így egymásnak? Egy jó Gege kell a Honvédnak, ahol egy jó Gege lehetne a mi Kantánk, aki majd átsegíti a fiatalokat az ifi, a fakó és a nagycsapat közötti váltásban. Ehhez azonban a pályán is vezérnek kellene lenni. Legalább a pályán.

Egy jó Gege bőven ellébecolhatna még éveket a Honvédban, hasonló kalibert nem lehet csak úgy kinevelni. Mást, esetleg jobbat igen, de te még valami klasszikusabb vagy, egy letűnt kor, amit ma egyre kevesebben játszanak, mert beléjük verik az évek alatt, ez rossz, esetleges, nem tanítható, nem számítható. Egy jó Gege még ismeri a váratlan fogalmát, tud húzni egy meglepőt.

És a legnagyobb gáz, hogy az egész, az évek alatt kialakult szituáció nekem, nekünk a legszarabb. Van egy alapvetően jóképességű játékosunk, akire a volt egy alapvetően jó játékosunk időhatározós alakot használjuk. Van valaki, akiről tudjuk, hogy nagyjából mit tud, és tudjuk, ha azt hozná stabilan, valahol teljesen máshol állnánk, de nem, az istennek semmilyen könyörgésre sem jön ki belőle. Rossz így várni a meccseket, hogy majd mi lesz. Kérünk egy kis nyugalmat végre.

Azt mondom barátaim, mentsük meg Gegét, ha ő is meg akarja menteni magát! Mondom, csináld, csináld, csináld, tedd, lődd, add, passzold, vágd fel, rúgd be, csak csináld, csináld, csináld, lássuk, hogy akarod csinálni. Bizonyítsd be, f*szok vagyunk mind, tévedésben élünk hónapok, évek óta. A jó most kevés lesz, az alibi selyemzsinór, az átlagos bánföldizés, ma valami iszonyat erőset kell villantani.

A cél, hogy a keresők ne így nézzenek ki szombattól:

Ja, amúgy öttől Kaposvár-Honvéd, de bevallom őszintén, az érdekel most a legkevésbé, hogy kivel, mikor, jobban mozgatnak az imént leírtak.

Nekem ég a pofám kedves olvasóink a címadás miatt. Egyszerűen nem lehetett kihagyni, hogy Tandia neve az, ami, csak éppen számunka nincs fékezett habzású finanszírozás, sokkal inkább egy jobbféle uzsorakamatra hajazó Pascariu, és kísérletezés a jó Zsivánnyal balbunkóban, a még mindig erősen megosztó Alcibiadéval pedig az egyik belső poszton.

Tandiának vissza kell térnie! Tandia tavaly bizonyította, hogy ha Debinek nincs a hosszabbítós mókája, ami miatt eleve kikerült a csapatból, Rossinak akkor is feltűnt volna, hogy van egy nála éppen használhatóbb játékos a keretben. Sőt, ahogy legutóbb RW megtudta a Hidegkuti hidegkonyháján, Lovriccsal mindez most történik éppen, hiszen se nem sérült, se nem eltiltott, a kispadra mégsem fért oda legutóbb. A Mister nem szívbajos, egyáltalán nem foglalkozik a szurkolók lelkivilágával, ő bizony nyerni akar, és az nekünk jó.

És Tandia vissza fog térni legnagyobb épülésünkre. Azt nem tudom, hogy már vasárnap, a Loki ellen, de hogy végre újra meccselhet, az hótzicher. (Botinak még egy meccse van, azt letölti hamarosan, pénteken pedig akár kezdhet is Kaposvárott.)

Azt azért tisztázzuk, hogy Tandiával sem lesz minden tisztább és szárazabb érzés, Tandia jelenléte még nem okoz azonnali gazdasági növekedést, ahogy az időjárást is legfeljebb ősei esőtáncainak egyikével próbálhatja ugyanolyan hatékonyan befojásolni, ahogy Mirko Jovanovic próbált megszelidíteni egy-egy felé guruló labdát. De ahogy tél óta állunk a védősorban, úgy minden variácós lehetőségnek nagyon kell örülni.

Ignja, a néha-néha előforduló hajmeresztő hibái ellenére magában hordozza a Csábi, Smiljanic, Botis képviselte vonal folytatását, ha marad, újabb korszakos betonfal pergeti le magáról salétromos vakolatként a bepróbálkozó csatárokat. Baráth Boti egy isten, vele nem érdemes különösebben foglalkozni, majd az 50. válogatottságára kitesszünk egy méltató posztot, nagyjából ennyi szöveggel: Botikám, ez volt a minimum. MaxiKing zúzza a jobbszélt, teljesen más stílusban, mint a kissé lomha, de fejjel verhetetlen Lovric. Alcibiadéról látszik, hogy képzett, hogy hajt, hogy semmilyen kockázatot nem hajlandó vállalni, mert abból hiba lehet, és az neki olaszként felérne egy paradicsomos alap nélküli pizzával, összeomlana a teljes világképe. Ennek ellenére tud hibázni, és ha nem játszana előtte Vécsei sokszor parádésan, akkor a balszélünk úgy lenne halott, ahogy van. (Ugyebár az feltűnti mindenkinek, hogy tavasszal kissé eltolódtak az oldalaink. A jobbszélen hátulról építkezünk Kingtől indulva, és vele futtatva a folyosót; míg baloldalt középpályártól felfelé.)

Zivanovic ab ovo nem balhátvéd, ez nem újdonság senkinek. Az, hogy pontosan micsoda, azt most ne feszegessük, ellenben az valahol erősen gáz, hogy a tavalyi Videoton és Paks elleni meccsek óta semmi emlékezeteset nem nyújtott – pozitív irányban. Moga, Remes, Canzian a jövő ígéretei a jelenben, előbb bizonyítsanak a fakóban.

Mindenféle átkötés nélkül: vasárnap jön a Loki.

Személy szerint kicsit utálom őket. Egyrészt a szokásos és a véremben kavargó fővárosi futballbarát jogán, akinek sok, ha vidéken valaki sorozatban bajnok. Aztán ott van a kínos kupadöntő a Bozsikban, hogy máig ránduljon egyet rá a gyomrom, a Győr elleni 1-6-hoz hasonlóan. Megérdemeltem én ezt? Nem azért vagyunk honvédosok, hogy úgy alázzanak minket otthon, ahogy egy Pápát, vagy Egert illene legfeljebb.

Hosszú évek hányattatásai után, most végre újra tisztelni kell minket! Ez a Honvéd jelenleg középcsapat-szagot áraszt magából, de nyugodt senki sem lehet ellen. Az például dühítő, hogy oda-vissza lefocizzuk az MTK-t, két meccsen négyszer találják el a kaput, és mégis hat pontjuk van belőle. Vagy a Videoton elleni szezonnyitó? Lőttek négy (három) olyan kib*szott nagy gólt, hogy azokat minden tiszteséges évvégi összefoglalóban be kell szavazni a TOP10-be. Miközben addig csak nekünk voltak ziccereink. Soroljuk tovább? Pécs, Kaposvár, Haladás. Ugye?

A másik oldalon jóval kevesebb, hovatovább mázlis pontszerzést találunk. Fehérvárott legalább egyenrangúak voltunk, a büntetővédés orosz rulettjét is megúsztuk. Az Üllőin kettőt vágtunk, arról pedig nem tehetünk, hogy Böde három méterről képes kisodorni a kapuba tartó labdát.

Ennek Kispestnek, ha egy kis szerencséje van, most ott állna a dobogón. De nincs, mert valahogy nekünk soha sincs. Mondok egy jellemző példát: a büntetőpárbaj istenítélet. Ha valaki nyer mondjuk öt rúgás után, akkor annak szerencséje volt. Ha valaki a kilencedik kör után, annak talán még az sem. Menyire más mondjuk egy 5:4 és egy 9:8 közötti arányfaktor? Nos ezek vagyunk mi. Akiknek vagy nem jut, vagy ha igen, akkor alig, esetleg lényegtelen helyzetben. Köszi Fortuna, talán te is egy vagy a kétmillió fradistából? Vagy csak szimplán utálsz minket?

Legutóbb a Loki otthon kapott ki egy öngóllal az Újpesttől, vereségből jön hozzánk, ha második-harmadik akar lenni, nagyon kell majd győznie. És tessék, itt a mi mikroszkópikus méretű szerencsénk: eltiltás miatt nem játszhat Szakály. És? Szakály, amikor válogatott volt, akkor ugyanaz volt, mint hasonló korban Vanczák, vagyis bárhol bevetve tudta hozni azt a rosszat, amire ő legfelejbb alkalmas.

Figyelem, ennyi még nem elég, a mázlifaktorunk még ennél is mélyebben van: közben Selim Bouadla (aki kb. a három legjobb játokos egyike a ligában) felépült, és stabilan rossz, vagyis valamikor majd jó lesz, és ha ó jó, akkor azt nem Szakály szintjén műveli. Kettejük viszonya kábé olyan, mint egy böglyök és szúnyogok ellepte mocsár versus nagymellű lányok, koktélok és Bora Bora. Sejthető, hogy melyik, melyik.

Ragozzuk? Ellenünk még egy Pölöskey is betalálhat, de Coulibaly vagy Sidibe valószínű. Hogy ne legyek beszarva a Lokitól, miközben arról írok, ennek a Kispestnek senkitől sem kell megrettennie? Higgyétek el, ez így logikus. RW Kispest-faktor néven szokott a jelenségre hivatkozni, és egyelőre ennél nem is találtunk találóbbat.

[Alap: egy országban lázadnak fel a fennálló sztálinizmus ellen fegyverrel, nálunk, és épp akkor, amikor a Honvéd BEK-et nyert volna, vagy legalábbis nagyon valószínű. Itt indult volna, vagy még korábban, az amatőrkorszak hajnalán, amikor csak minket meszelnek el profivád miatt? Utálom a sorsunkat, de mégis hőn szeretem az egészet.]

Vasárnap mindettől függetlenül jön a Debrecen, meccset fogunk játszani, és lesz, ami lesz. Mondanám, hogy háromesélyes, de az is lehet, hogy nyerünk, netán kikapunk, és nem lehetetlen a döntetlen végikimenetel sem. Ez egy ilyen Honvéd, ez egy ilyen bajnokság, ez egy ilyen sors.

Nálunk nem lesz Vernes, és még Bobállal sem tudjuk pótolni a padon, mert szegény orrát törte az NB II-ben múlt héten, amikor egy polgári hatossal küldük haza az Újpest kettőt.

Halál rád, Kispest-faktor!

A fotókat láttuk, nem biztatnak sok reménnyel, közben ma lement/megy a 2 pénteki meccs, ez már jóval kecsegtet, Hanta szerint lesz meccs, ez megint nem jelent sok jót, az eső szakadatlan esik, ez sem, az MLSZ szerintem nem akar halasztani megint, ez meg igen. Ember legyen a talpán aki ezt követni tudja még ésszel.

Ma már volt egy unortodox beharangunk, most jön még egy, inkább gondolathalom, semmint jól szerkesztett zsánerposzt, de hát egy ilyen bizonytalan meccs előtt mi más jöjjön mint egy másmilyen valami, ami egyébként annyira nem is másmilyen. Max annyira mint a tavalyi és az idei keretünk közti difik. Mindkettőnek megvan (volt) a maga bája.

Nehéz meccssorozat elé nézünk, ezt sokan és sokszor elmondták, mi is nem egyszer pedzegettük e nem túl szívderítő közeljövőt blogunk virtuális lapjain. Egy MTK, egy Debrecen, egy Fradi. Sosem könnyűek. Ráadásul közülük legalább másfél jó formában is van! (Vagy volt 3 hete mikor utoljára meccseltek. Ebben azért bízhatunk). Normális esetben azt mondanám, az idén harmatosabb Loki elleni lehet valamivel könnyebb dolgunk. De nincsenek normális esetek.

Az MTK ellen idegenben is otthon vagyunk évek óta. Így megy ez szezonról szezonra. Itt nem kell besz*rni a srácoknak, végig zúg a CSAK_A_KISPEST és most nem csak Maros szpíker mikrofonjából. Közel a Hidegkuti hozzánk, nagy számban rándulunk át, ott, ahol a hatos az egyes megáll… és kövezzen meg bárki, én szeretek az MTK pályára menni vendégségbe, jó a hangulata, mindig a ’80as években érzem magam benne és a környékén, kis kockaházak, üvegvisszaváltós abc, lambériás becsületsüllyesztő, 37-es villamos és töltés, lőréspénztárablakok, mint nálunk, itt volt életem első idegenbeli Honvédmeccse, és ’99-ben itt szakadt le alattam majdnem a tribün a Master of Puppets nyitó riffjétől. Szép emlékek, na.

Szóval kvázi otthon leszünk. És ha a spori (és a labda) is úgy akarja, otthon játszunk meccset holnap. Amit normál esetben szoros meccsen elvesztenénk szerintem, mert amennyire fekszik nekem hangulatban az MTK-pálya, annyira nem fekszik nekünk az MTK játéka. 1996-2004 között azért, mert a keretünk sokkal jobb volt, azóta azért, mert a fiataljaik szétfutnak és -játszanak minket. Elvben. Az a baj, hogy sokszor már fejben feladjuk, amit nem értek. Most viszont kaptunk egy esélyt.

Egy irreális talajt. És hiszem, hogy ez a kékeket zavarja meg jobban. Tudom, tudom. Ha Kispest-győzelmet jósolok, mindig roller a vége. De talán most nem. A válogatott hazai meccsét is telibe trafáltam eredményileg, sőt eredmény-alakulásilag, hát találjam telibe a holnapot is. 2:3 az ótvaros sárfociban.

Amúgy sok választásunk nincs. A Fradi elleni hazai, de a Loki elleni is, nehezebben hozható, mint a szintén nehéz holnapi, ahol viszont pont a normál kerékvágásból kiesés hajthat malmunkra vizet. Kik vagyunk mi, hogy megzavarjon ez az időjárás? Egy amúgy is szeszélyes csapat. És az MTK? Kiegyensúlyozott, pedáns alakulat Garami ofő kezei alatt, s az öreg ráadásul nem csípi az ilyen viszonyokat. Hát ezt érzem én. Ne tegyünk úgy, mint az egervári-bébik akik kihagyták az országos ziccert Románia ellen. Mi éljünk a váratlan sorskeggyel.

Kaotikus fejtegetés, szalmaszál-remények? Lehet. Unortodox beharang egy kakukktojás forduló előtt.

Majdcsak kisül belőle valami.

Péntek délben így nézett ki a Hungária körúti MTK-stadion, két napnyi heroikus hólapátolás után. Minden tiszteletünk a különböző csapatoknak, akadémistától NB I-ig, hogy próbálják játékra alkalmas állapotba hozni a pályát. Jelenleg esik az eső, saras a pálya, talán még egy Yodát is találnánk a Dagonya-rendszerben.

A stadionból származó legfrissebb információink szerint lesz meccs, vagy legalábbis nagyon akarja mindenki, hogy legyen, aztán majd Szabó sporttárs a kezdés előtt dönt, elég magasra pattan-e mindenhol a labda. A hajtás után egy rettenetes minőségű fotó a rettenetes minőségű talajról, a belénk oltott Bálint gazda minden okosságával mondjuk: ha lesz is meccs, kegyetlen sárdagasztást fogunk majd látni.

Minden más beharangozónak jelenleg nem sok értelme (ettől még lehet, hogy lesz), hiszen három hete nem léptünk pályára, Baráth és Tandia ugyanúgy eltiltott (az egyik még két meccsig, a másikuk még két napig), és mi okosat lehetne mondani egy valószínűleg irreális körülmények között megrendezendő rangadó előtt? Talán azt, hogy fejjel talán jobbak vagyunk.

Vajon létezik stoplis gumicsizma?

update [13:30]: Az MTK közben halasztana: hiába sikerült megszabadítani a hótól, az esőzés miatt teljesen használhatatlan a gyep.

update [14:00]: Vajon ez mit jelenthet?

A Versenybizottság határozata értelmében a végső döntést a játékvezető hozza majd meg a találkozó előtt. A csapatok és a rendezői gárda úgy készül, hogy lesz mérkőzés.

Elmagyarázzuk:

1. A meccs kettőkor kezdődik szombaton, vagyis Szabó sporttárs (a bíró) úgy egy körül kimegy lemeózni a talajt, és megállapítja, játékra teljesen alkalmatlan, ahogy azt már pénteken is jelezte Domonyai László, az MTK klubigazgatója. Ha ez történik, akkor azt úgy kell elképzelni, hogy mindkét csapat már a Hungárián, néhány néző a lelátón, feleslegesen béreltek a rendezők biztonsági embereket, nyomtattak jegyeket etc. Ergo baromság.
2. A labda fel fog pattanni Szabó sporttársnak, aki úgy érzi, kettő körül alkalmas a pálya a mérkőzésre, mert a Versenybizottság így döntött. Hogy ez a kezdeti és idilli állapot meddig áll fenn a 90 percből jelenleg erősen kérdéses, valamint az, hogy mennyire veri majd szét az amúgy is rossz állapotban leledző gyepet, az szintén. Az MTK nem fenntartója a saját stadionjának, mégis neki, illetve a játékosainak kellett letakarítaniuk az elmúlt napokban, így jogosan merülhet fel, ha most játszanának rajta, azt sem fogja felújítani, tehát egész tavaszra maradna a botrányos állapot. Ez viszont nettó kibaszás.

Hogy is mondja vérfarkas anyablogunk aktuális beharangozójában? Idézem:

Paks-Honvéd: Az előző forduló kétszámjegyű hazai győzelmet sejtet, de amilyen jó idegenben a Kispest, olyan harmatos otthon a Paks. Az egy kör alatt három csapat által beelőzött kispestieknek kell a pont. 1-1

Vérfarkas barátunk amúgy hatalmas tudora a Bohócligának, sosem rest, minden hétvégén megnézi az összes meccset. Van neki rá egy módszere, ami úgy hangzik, hogy rögzíti valami géppel, majd két-, három-, vagy többszörös sebességgel átpörgeti mindet. Vérfarkas számára a magyar futball egy pörgő dolog, az általa így elhasznált 90 perces időkeretre pedig csaknem annyi gól esik, mint egy közepesen vállalható kézimeccsre. Irigyei vagyunk valahol.

Amúgy most kivételesen nincs igaza (ja, persze, nyugalom, értjük mi a viccet), valószíntűlten, hogy a Paks egy polgári tízest gurítson a megtépázott honvédelmünknek. Olyan egyszerűen nem lehet, mert az maga lenne az armageddonba oltott, meleg sörrel felszolgált Kiszel Tünde naptárbemutató. Számunkra. (Itt kérünk elnézést a szemöldökszőrzet és Brezsnyev rajongóitól.)

Félnünk attól még kell egy kicsit ettől a meccstől, de legalább Ignja visszatérhet, és a csacsaki Vidic jelenlétében legalább nevekben feljavulhat a Videoton ellen még harmatosan is csak elvétve muzsikáló MaxiKing-Lovresz-Pascariu-Alcibiade összetételű védelmünk. Ha minden klappol, akkor vélhetően a heveny Kostolani-szindrómában szenvedő Pascariu helyén lesz váltás, mi pedig egy újabb Bjelkanovic-csal gazdagodtunk. Hurrá.

Délczeg is visszatérhet a Győrben összeszedett sérüléséből, ami szintén nem baj, mert hiába volt bíztató Diaby játéka a számára megadott egyetlen félidő alatt legutóbb, Rossi mégis Délt tekinti az elsőszámú támadójának. Lelke rajta, simán lehet, hogy igaza van, de mi azért hozzátennénk, hogy a kihagyott ziccer(ek) ellenére, valahogy összjátékban, passzokban mintha többet mutatna Diaby. Részünkről töretlen a bizalom irányába, lesz még ő Kispesten legalább egy Danilo, de minumum egy Négermájszter, hogy a Paks középhátvédjét, a népszerű gyomorkeserűt és a játékos egy jellemzőjét összevonva, mintegy becenevet aggassunk rá.

Mindenki más maradt, vagy maradhat. (Lanzával nem tudjuk mi van, állítólag hétfőn Olaszországban volt jelenése a személyét illető bundavád miatt.)

Ellenben ami jó, hogy a szerdai Ligakupa-meccsen pályára lépett Holender, hogy egy parádés gólpasszal (Martíneznek), valamint nem kevés remek megmozdulással vigyen valami fényt az amúgy szépen kivilágított Bozsikba. Nincs mit szépíteni, kurvára tetszett amit mutatott! Ha ő, és a hasonló kaliberű akadémisták jelentik a Honvéd jövőjét, akkor lehet és érdemes miben bizakodni. Nem tudjuk, a mister nevezi-e az utazókeretbe, de ha igen, annak tudunk örülni, ha pedig pályára lép, annak még jobban.

Vernes, Vécsei, Baráth már van, unalomig ismételtük, jók, szeretjük őket, Nagy Geri új poszton keresi a helyét, reméljük bejön neki, Moga, Remes alkalmilag epizódszereplő, és akkor itt az új generáció, Holender és Bobál. Ignja egy isten, Lovricot szeretjük, de tudjuk, hogy alapvetően inkább rossz az utóbbi időben, Marshal maga a kőkemény inteligencia a posztján, Alcibiadében még tudunk hinni, Diarra bármikor hoz egy átlagot, Lanzafame egyértelműen nem magyar szint, Délczeg és Diaby két vállalható középcsatár, Kemenes pedig csak egyszerűen Szabi. Ilyen kerettel senkitől sem kell(ene) félnünk. Amikor valaki kitalálta az erős középcsapat fogalmát, akkor valami ilyesmire gondolhatott.

Mégis azt írtam néhány bekezdéssel korábban, hogy “Félnünk attól még kell egy kicsit ettől a meccstől, de”, és most feloldva a látszólagos ellentmondást, elmondanám, rossz passzban vagyunk, vagyis nem kellene, de most mégis kell. Mármint félni kicsit. Hinni viszont kötelesség magunkban, mert jók a nevek, bőven elégséges a tudás, láttuk már játszani ezt a keretet csapatként, a Paks pedig idegenben verhető, csak nehezen.

És most nagyon kell a pont. Nehéz a sorsolás, nem szabad beragadni, mert – ismerve a Futball Összes Örök Törvényét – ha megtörténik, akkor akár úgy is maradhatunk, és tavasszal nagyon kevés meccs lesz. A tizenkilencedik forduló következik.

hiszek

Vérfarkas mondataival kezdtünk, most kicsit visszakanyarodnánk, és a mondataihoz mellékelt képet is beillesztjük ide, kedvet csinálva talán néhányatoknak, hogy átklikkelve elolvassátok a teljes anyagot.

Az észérvnek nevezett valami nem lehet egy szurkoló ellenfele! Egyszerűen lesöpörjük az asztalról, mint Napoleon egy közepesebb méretű német fejedelemséget az orosz túrája során. Nehéz mit kezdeni az evolúció csúcsával, ha épp a fejébe vesz valamit. Illetve nem is a fejébe veszi, hanem valami sokkal mélyebb helyről egyszerűen csak érzi. Ha menni kell, akkor nem menni kell, hanem menni fog.

Győr mellett ma nagyon kevés érvet lehetne felhozni. Pontosítok: Győr, mint város (mérkőzéshelyszín) mellett ma nagyon kevés érvet lehetne felhozni, hogy odakocsikázás által tegyük magunkévá, miközben csak jogilag lépdelünk a területén, nem kulturálisan, turistaként. A Győr, mint ETO viszont egy más eszpresszó (mert kávéházba utoljára a Nyugat szerkesztősége járt), és az most számunkra egy komoly, ráadásul előnyben lévő ellenfél.

(Képünkön Davide Lanzafame a gólját készíti elő, ami egy rémesen gyenge szóvicc akart lennei Dávid és Góliárt harcára, mert akár így is lehet értelmezni a ma este következőket. Szerencsére sose készült el.)

(Ja, de, mégis.)

Mert. A korlátnál ácsorogva az odavágón azt hallottam, ezek simán behúzzák a bajnokságot. Mondta egy kispesti. Vitatkozni nem volt kedvem vele, és igazán nem is lenne miről, tudom én, hogy az idény eleji forma milyen, és simán lehet, a szombaton látott Győr attól volt olyan rémesen gyenge. Sebaj.

A lényeg, hogy gyenge volt. Ha mi szarok, akkor a Győr fos, hogy a közérthetőség kedvéért maradjunk a szurkolói eszköztár kategória-rendszerénél. Híg fos. Bátran lődözgették távolról (sőt, távolra, túl a síneken), de az őszihez mérhető tudatos focijuknak nyomát sem láttuk. (Pedig most, hosszú idő után valóban láthattam volna, ha csinálják, mert végre felújítottam a szemüvegem, valamivel erősebb lencse került bele, de úgy tűnik, az éles látás nem éleslátás, és vélhetően ezért is írjuk máshogy.)

Talán csak mi, kispestiek hiszünk még a továbbjutásban, mindenki más elkönyvelte, nehéz sorozat lesz a csak bajnokság is számunkra. Be kell valljam, a tudatos énem nekem is szkeptikus, de amikor szerveződni kezdett a túra, a tudatos én egyetlen pillanat alatt foszlott köddé, és maradt a polgári életben elfojtásra ítéltetett ösztönlény, aki menni akar, aki hisz, aki kitart, és akinek nincs feltett kéz, előre elvesztett meccs, mert reménykedik, és tudja, látott már csodákat. (Összefoglalva: nincs kedvem érvelni, megmagyarázni, mit miért teszünk – miért nincs rendes poszt beharangozónak.)

Hatkor Győrben leszünk.

Mást nagyon hozzátenni előre ehhez a meccshez nem tudnék.

Illetve egyelőre csak a kupatavasz. Sőt, a ligakupatavaszban már bőven benne vagyunk, de az a többség részéről nagyjából akkora figyelmet kap, mint a kínai holdújévet kóser hagyományok szerint megünneplő szekták különféle rendezvényei. A kupatavasz azonban más, mert ilyenkor hajlamosan vagyunk néhány évente címet nyerni, és az jó.

Pedig a kupa nem tartozik hagyományosan a kedvenc sorozataink közé. Olyannak például nem szabadna megtörténnie, hogy egy Honvéd a hét kupagyőzelmét egész pontosan tizenhét döntőben kaparja csak össze. Vagyis 2,43 kupadöntőt kell ahhoz játszanunk, hogy egyet biztosan megnyerjünk. Ha a Kecskemétet nem számoljuk (akik ellen köztudottan nyeretlenek vagyunk az NBI-ben), akkor ilyen rossz mutatónk egyetlen csapattal szemben sincs! Még a Sampdoria ellen is elég volt két meccs az egyhez.

A Győr viszont más téma. Idén rámentek a mesterhármasra, aztán rögtön az első tavaszi tétmeccsükön kaptak egy sima négyest Egerben, erősen kétségessé téve a Ligakupát. Szombaton mi jövünk, és a közelmúlt azt mutatja, kenjük tovább a szájukat.

Merthogy a Győr egy igen kellemes kupaellenfél volt az elmúlt években. 2009/10-ben például a mostanihoz hasonlóan, az elődöntőért meccseltünk, és az itthoni 1-1 után (Moreira, te jó ég, Moreira góljával!) a visszavágón Diego már az elején továbblőtt minket, hogy aztán a Loki ellen vérezzünk el, Janika utolsó perces góljával.

2008/09 viszont egy legendás év. Egyrészt mert a kupadöntőben futottunk össze, másrészt, mert kiderült, hogy Tarsoly Csaba bármikor épít milliárdokért stadiont, de ahhoz sóher, hogy – természetesen később sohasem bizonyított legendák szerint – húszmisiért megvegyen egy címet. Így jobb választásunk nem lévén, Abraham idegenbeli góljával behúztuk a hetedik kupagyőzelmünket. A végén ugyan még volt egy dögunalmas 0-0 a Bozsikban, gyakorlatilag teltház előtt, de az már mindegy, a lényeg eldőlt idegenben.

A másik fontos, és a kupa szempontjából lényeges összetevő, hogy a kupa jellege miatt nem a bajnokságban találkozunk egymással, mert a kettő két teljesen más sorozat. Ugyanis ha a bajnokságról lenne szó, akkor a most (péntek, 10:42) lehullott tetemes hómennyiséget elnézve, mindenkinek tiszta szívvel tudnánk ajánlani holnapra (szombat, 14:00) a Normafát és a szánkózást. Egy Honvéd-Győr, vagy Győr-Honvéd bajnoki maga a halál, az unalom, a szenvedés, a kín! Ha a futballnak van is istene, soha nem fogja egy Honvéd-Győrre leküldeni egyetlen fiát, mondjuk Pisont Pista képében, hogy egy szólóval, távoli bombával, vagy csak egy jó helyre elvégzett bedobással váltson meg minket, bűnösöket. Kőkeményen meg kell izzasztanunk memóriánkat, hogy élvezhető (talán idegenben, még Sanyikával, 2011 végén), vagy egyáltalán gólt hozó meccset találjunk a két csapat viszonylatában.

Most azonban nem lehet kecmec. Nyerni kell, vagy legalább nem gólt kapni. Tippelni nem merünk semmit, mert bár változások mindkét oldalon voltak bőven a télen, azért a győri érkezők (Kink, egy sérült/sérülékeny Farkas II) és távozók (Dinja, Dina, Babic) egyenlege simán beleesik a fene se tudja kategóriájába. Szélsőkből eddig is jól álltak, erre hoznak belőle még kettőt, miközben nincs középcsatáruk, ráadásul elküldik onnan az amúgy keveset játszatott, és tavaly nálunk is próbázó Dinát.

Eközben mi úgy tűnik erősödtünk. Abass, Fagyi és Vidó a három komolyabb távozónk, de ha megnézzük, hogy ősszel összesen mennyit voltak a pályán, akkor azt mondhatjuk, a keret dandárja egyben maradt. Ehhez érkezett most ugyebár egy vállalható balhátvéd (Alcibiade), egy fasza szélső/csatár (Lanzafame), egy gyors szélső (Martínez) és egy minden más esetben felesleges középhátvéd (Pascariu). Valamint a fiatalok. Összességében nem rossz, mondhatni hiányposztokra jöttek, csak épp a februárt és a márciust a tavalyi védelem nélkül kell majd végigcsinálnunk. Nincs más, mint előre játszani, csak előre! Tandia, Debreceni egyáltalán nincs, a többiek pedig a bajnokság kezdetén nem lesznek érdekeltek. MaxiKingből Rossi télen megpróbált végképp jobbhátvédet varázsolni, Lovricból belsővédőt, és biztos, ami biztos, Botit is kipróbálta ott.

A lényeg, hogy valami ilyesmi kezdővel várjuk a Győrt:

Kemenes
King, Lovric, Ignjatovic, Baráth
Marshal, Hidi, Diarra
Ivancsics, Délczeg, Lanzafame

De tényleg csak ilyesmivel. Alcibiadét nyilván a kezdőbe gondoljuk, de például olyat egy pillanatig sem láttunk a felkészülésiken, hogy mindenki a posztján szerepeljen, mondjuk így: Baráth, Lovric, Ignja, Alcibiade. Középen Mufit és Diarrát fixnek képzeljük, Hidi viszont részünkről csereszabatos Zsivával, és akkor Mufi megy be középre. Vécsei kérdőjeles, részemről fingom sincs, Rossi mit akar vele/tőle. Elől aztán jön a bőség zavara, és ha a háromfős középpálya mellett Gege kezd, akkor valakinek ki kell maradnia, talán pont Vernesnek, aki közben szépen, lassan beérett a kezdőbe. Rossi Diabyval szemben Délczeget erőlteti, ő tudja, igazából mindegy, mindkettő másért jó. Lanza pedig nem kérdés, most ő a sztár, meg kell mutatni a szurkolóknak.

Tehát, hogy leegyszerűsítsük, részünkről egy védekezőbb felfogású csapatot gondolunk a Győr ellen, és nem hisszük, hogy a Mister bevállalná Zsivát, Gegét középre, Vernest előre, vagyis a tényleges háromcsatáros játékot. Ez most még csak a kupa, itt más a kényszer, mint a bajnokságban. Az idegenbeli második meccs tényétől egyszerűen nem szabad függetleníteni magunkat, ebben a sorozatban, ilyen ellenfél ellen az már rég rossz, ha “maradt még esélyünk a visszavágóra”.

Tényleg nem tudjuk. Jó lenne nyerni, és akkor az is beleférne, ha egyáltalán nem fociznánk hozzá egy percet sem.

Múlt heti beszámolóposztunk elejére már felheggesztettük a “The End” táblát, de az csak a hazai jelenésekre vonatkozott. Ma még vár ránk egy diósi túra, részemről most szólóban, csakúgy, mint májusban, reméljük szerencsésebb kimenettel mind a körítést, mind a meccset tekintve. (Eddig még nem hallottam Bagnál kisiklott tehervagonról reggel óta, szóval él a remény).

Röviden a tudnivalókról:

• tegnap lement a szokásos féléves Hemingway-chat, különösebb meglepetések és igazi szurkerkíváncsiságot idéző válaszok nélkül, ahogy megszokhattuk. Things never change.
• szerdán a kupaderbin több nagy visszatérő is pályára lépett csereként vagy kezdőben, már ha a régóta nem kezdő Diabyt, a sokáig sérült Vidót és az egy főre jutó tropára ment térdek terén a magyar ligában a legjobb mutatókkal bíró Diakitét valaki annak tekinti. Ne legyünk elitisták: a mi mostani szintünkön ők azok.
• Novák is adott egy biztató nyilatkozatot, persze vele ez alapján csak januárban számolhatunk. (Gonosz pletykák szerint akkor sem, de legyünk optimisták).
• Szentes Blézer bíztatóan kezdett a Megyerin, aztán ellenünk sima kupa-szopper, de bármíly megosztó is a figura, Bohócliger szinten azért középerős mágus. Biztos variálni fog a kezdőn, ami valószínűsíthetően az Uppe ellenire hajaz majd inkább, az meg ott működött, figyeljünk. Remélem szeszélyesen teljesítő fiataljaink és legionárjaink nem alszanak bele a két legutóbbi “könnyű sikerbe”.
• Rudolftól tartok: igaz hogy megdurrant testalkatilag de most nincs agresszor szűrőnk aki levenné a pályáról. Vagy Hidi mégis megtalálja az áfonyabá által javasolt Rammstein-diszkográfiát?
• Vernes Ricsi kezd formába lendülni, ha még a passzolási hajlandósága is felfejlődne az agilitása és csibészsége mellé, jöhetnek a pozitív meglepetések. Nem lepne meg ha ma kezdene. (Az se, ha nem).
• Tamás barátom ritka nagy arc: kiindulva a májusi meccs- és sörfiaskónkból, ezúttal már jelezte: elővételben biztosítja a hámori tökös sört a teljes harmóniához.

Mit lehet ehhez hozzátenni? Csak annyit:

Teljen csak le a munkaidő és indulás!!!

Címkép: egykor.hu