beszámoló // Csak a Kispest!

A szinuszgörbe aljáról jelenleg örülök, hogy vége az ősznek

Bp. Honvéd – Újpest 0-0 // plusz osztályozókönyv

Az a helyzet, hogy sanyarú párhuzam ugrott be a posztírás kezdetekor a csapat őszi teljesítménye és a blogon való recens jelenlétem között. Mindkettő erősen hullámzó. Az első miatt pedig a második eredményeként ritka felbukkanásom hangulata is hullámzik: míg legutóbb, a DVTK elleni hazai után arról értekeztem, hogy én – némi költői túlzással – ettől az idénytől (kerettől és klubvezetéstől) kb. csak az aranyat tudnám igazi örömmel fogadni idén, addig most megint ott tartunk, hogy langyos középmezőnyben evickélve eresztjük el hétről-hétre az esélyt, hogy legalább a dobogóra felzárkózzunk.

bővebben

Kiesőjelöltből bejelentkeztünk (minimum) a dobogóra? Mi a f… folyik Kispesten?

Bp. Honvéd – Paks 2-1

Az a helyzet, hogy Craiova után, augusztusban én semmit nem vártam ettől az évtől. Fura igazolások, szerencsevadász CV-jű edző, látványosan amatőrködő profi tulajok, totális káosz. Aztán most itt van november vége, és eleve úgy indultam a meccsre, hogy ma tuti győzünk, és még a Bűzös góljánál sem szartam be (jó, nem nagyon),sőt, mondtam Öcsémnek, hogy ha kapunk 3 percen belül egy kretén tizit, akkor még meglesz a meccs. Ez a tippem bejött, akkor azt már nem is merem leírni, a szezon végére mit jósolok. Mi a fakk folyik Kispesten?

bővebben

Ízlések és pofonok

Újpest után, szünet előtt

Szép támadásokkal fűszerezett győzelmet izzadtunk ki az Újpest albérletének vendégeként, és ahogy az szokott volt lenni, a kommentszekció túlteng az örömtől, ugyanúgy, ahogy az elmúlt hetekben az öntemetéstől. Régi jó kispesti szokás szerint nem tudunk egyenesen ülni ennek a rozoga vörös-fekete csataménnek a nyergében, de hát mikor tudtunk?

Az új kispesti korszakot kritika nélkül imádó kollegák nyugodtan lapozzanak a következő #napikispest posztig, mert vigyázat, nem a feltétlen örömködésről fog szólni a poszt – igaz, nem is a korábbi időszak visszasírásáról, de jobb a békesség.

bővebben

Paksról utólag, egész más nézőpontból

Ne maradjon el a beszámoló ezúttal sem, mégha retrospetív is lesz a poszt

Hogy képzavarral éljünk, sajnos ezúttal Karakó(szörcsög) szántotta be az Ekét és az egész csapatot (fotó: Lovi – 1909foto.hu)

Mit tesz az idő, akár másfél nap, ami a vasárnap este (= egy vasárnap késődélutáni meccs esetében a beszámolóposzt klasszik ideje), és a kedd dél közt telik el… Főleg, ha olyan kulcsesemény fémjelezte másfél napról van szó, mint amilyen a tegnapi hétfő volt. Bizony, ha nem zuhanok bele Paksról hazaérve az ágyba, és inkább megerőltetve magam, gépelni kezdek, akkor egy szoftos világvége cikk íródott volna – azért csak szoftos, mert az optimista kicsengésű diósgyőri beszámolómat nyilván nem akartam volna zárójelbe tenni teljesen, másrészt borzalmak ide vagy oda, valahol még bíztam az átigazolási időszakban, főleg haloványan, és ambivalens érzésekkel, a Zsoldy visszahozatalában. Mióta ez pedig bekövetkezett, a “kurva nagy bajban lehetünk idén” kicsengése a paksi meccsnek hirtelen átváltozott egy “mikor lesz már szombat?!“-ba. De kicsit lenyugodva, most komolyan: tényleg minden megváltozott volna?

bővebben

Utóhangok két vállalható bukáshoz

Bármilyen fura ez most, de nem feltétlen rossz érzés most KISPESTINEK lenni, egy kupakiesés (?) és egy vereség ellenére sem…

Nagy küzdés, nulla pont, de hátha lesz még jobb is…

A vállalható vereség az egyik leggyászabb fogalom a drukkerek körében – vagy legalábbis nálam biztosan. Ez a definíció az, amit akkor mondunk, ha valamivel vigasztalnánk magunkat akkor, amikor különben nincs más kapaszkodó. Valahol jól rímel a vállalható vereség a szerethető csapat naftalin- és egervárisanyibácsi szagú lózungjához, amiről mindig Hornby Focilázának egyszeri angol edzője jut az eszembe, aki azt sütötte el annak kapcsán, mikor sorozatos 1-0-ás, nézhetetlen győzelmek után ekézték, hogy ő nem szépen játszani, hanem győzni akar, bajnokságot azért adnak. Hát az biztos, hogy vállalható vereségekért és emelt fős kupakiesésekért max együttérzés jár, de most mégsincs rajtam az “utálok mindenkit hangulat“, biztos a szezoneleje teszi, de tényleg és őszintén elismerően tudok nyilatkozni a csütörtökünkről és a tegnapról.

bővebben

Gól nem, csak eső esett

Erre az újpesti vendégjátékunkra évek múlva is emlékezni fogok. Pont, min mint a 2013 tavaszira, vagy a 2017-es bajnoki menetelésesre. De míg a két régebbi meccsről Martinez triplája vagy Zsótér Dönci bombája lesz a mementó, addig a tegnapról szerintem egy meccsjelenetre sem emlékszem majd, csak arra, hogy fedett stadi ide vagy oda, majdnem ugyanúgy ázunk percekig, mintha kinn lennénk az utcán – és még mi jártunk jobban, a hosszanti szembeszektor nézői (kvázi az újpesti korzó) például jobban rommá áztak, mintha Calcuttában sétálgattak volna monszun idején.

“Gól nem, csak eső esett” bővebben

“Méltó” “búcsú” “?”

Csodálatosan érzelmes és megható posztot terveztem szombatra, aztán nem volt idő semmire Luxemburg után, esküvőre indulás előtt (ilyen ez a nyár, 3 hetente esküvő), Fanta doktor meg úgy megírta a Bozsik búcsúposztot, hogy majdnem én is sírtam, és nem csak azon, hogy elköszön a stadi, hanem amiatt is, hogy ezt a posztot nem én írtam meg. Ezek után a vasárnap délután folyamán már alig bírtam magammal, az említett cikket olvasgattam, és az ismerősök fácse bejegyzéseit személtem 10 percenként a Bozsikról, majd olyan felindultan érkeztem ki a sorompó mögé a meccskezdésre, hogy arra nincs szó.

Aztán erre toltunk egy olyan meccset, hogy fél óra után már azon gondolkoztam, miért nem otthon vagyok.

Kispest ♥.

““Méltó” “búcsú” “?”” bővebben

Ez eddig jobb mint vártuk, de…

Az NB1 legjobb bal lába tegnap adott 3 gólpasszt. Asszem Kukettinóról ennyit, és nem többet e posztban :)

…de azért még nagyon az elején vagyunk, és igazán combos csapattal még nem játszottunk idén. Viszont még egy DE: az elvitathatatlan, hogy nem kell kardunkba dőlni az elmúlt 2 hét után. Ha valaki egy hónapja azt mondja, hogy 2 bohóc forduló alatt verünk hetet, az EL-ben pedig még folytatjuk a kötéltáncot (persze kedvező sorsolás, de akkor is), szerintem sokan aláírjuk. Nos, én ezennel el is helyezem a szignót a papíron! “Ez eddig jobb mint vártuk, de…” bővebben

Csa-tár Bo-ti, csa-tár Bo-ti!

Új rigmusok sora született a kispesti nyárestében, a címben jelzett kántáláson túl természetesen volt “Boti bebaszta, Boti bebaszta, Boti bebasztaaaaa“, továbbá “Szántsd fel a pályát, Eke szántsd fel a pályát, száááántsd fel a pááá-lyááát, Eke, szántsd fel a pályát“, no és “GeriGeriGeriGeri” a kisSikesdi cseréjekor. Ha meg ócsárlás helyett össznépileg játékosnév-rigmusok szállnak a Korzó felett, az már rossz meccset nem jelent. “Csa-tár Bo-ti, csa-tár Bo-ti!” bővebben

Egy hétig állt a Mezőkövesden épített reményszobor

Bp. Honvéd – Debrecen 1-3

Az egyébként is relatíve halovány bronzérmes terveink egy hete némileg erősödni látszottak, legalábbis a lelki tényezőket tekintve: végre ismét idegenbeli siker, klasszikus Eppel-Lanza gólduó, Bognár finom részrehajlásának kivédekezése a záró 20 percben, végre kisimult arcú Supka nyilatkozat, satöbbi, satöbbi. Vidáman jöttünk haza, na. Sőt, tegnap mind jómagam, mind Tesóm, mind az örök pesszimista Fater, de még a szimpatikus salgótarjáni drukkerkollega, akivel a meccsen szoktunk összefutni, egyetértettünk abban, hogy itt ma, nem tudjuk hogyan, de nyerni fogunk. Szívesen írnám, hogy Hanta is osztotta ezt az érzést, ki is olvasom valamennyire a tegnapi beharangjából, de mégsem merek nyilatkozni a nevében. No, hát ilyen előzmények után, jó kispesti forgatókönyv szerint nem is jöhetett más, mint amit tegnap átéltünk.

“Egy hétig állt a Mezőkövesden épített reményszobor” bővebben