…és persze mondhatjuk, hogy nem volt magasan a bázisszint ehhez a megállapításomhoz, amivel nem is nagyon tudnék vitatkozni. Ettől persze a magam értékítéletében az állítás igaz, és emiatt nem is nagyon bánkódnék. Végre győztünk, végre voltak gólhelyzetek, végre voltak momentumok. Meg izgalom a végén. Ez kell a jó (jobb) meccsekhez, nem?
Címke: Davide Lanzafame
Ismét tökéletes meccset ment a Köcsögválogatott
Ahogy az várható volt, az utóbbi évek Videoton elleni meccseihez hasonlóan a tegnapi sem múlhatott el a Köcsögség Minden Szépségének és Formájának bemutatása nélkül. A köcsögség, ami edzőtől, csapattól, stadiontól, időjárástól, helyezéstől és bírótól független, de ami valahogy mindig benne van mostanában a Videotonban, és amit nagyon könnyen elsajátítanak a frissen érkező játékosok is.
A csúcspont egyértelműen Lazovic fetrengése volt a bajnoki döntőn. Akkor annyira sikerült túltolni az arroganciát, hogy a jelenet komoly nemzetközi karriert futott be a videómegosztókon.
A meccs, amire Öcsém mondaná: „nem voltunk annyira kegyetlen szarok, amennyire lehetnénk”, aztán mégis 4-et gurított a Videoton, de annyira nem vagyok magam alatt
Azt hiszem, ezzel a címadással elnyertem ezen a héten a „Legjobb Fanta úr Epigon” két kézzel sodort cigivel díszített ezüst Aranyászok konzervdoboz díját, de elnézést mindenkitől, frappánsabbra most nem futotta. És bizony valahol a csapat is ezt dünnyögheti felénk: „Bocs, srácok, mindent megtettünk, de frappánsabbra most nem futotta„. Sajnos pontra sem. Mégis, ha megnézem ezt a meccset, meg a múlt szerdai, debreceni MK-t, most még értetlen düh sincs benne. Tényleg megpróbáltuk, tényleg pariban voltunk sokáig, tényleg ennyi van bennünk. Most.
Ja, és azt ér mondani, hogy Huszti Szabi is egy dölyfös kis gólyatöccsé nemesedett a fehérvári madárrezervátumban, az alattomos struccot megszégyenítő rúgásokat/lökéseket osztogató exválogatott haverja mellé? Ha nem ér, akkor is mondom. „A meccs, amire Öcsém mondaná: „nem voltunk annyira kegyetlen szarok, amennyire lehetnénk”, aztán mégis 4-et gurított a Videoton, de annyira nem vagyok magam alatt” bővebben
Megjött a tavasz – 3 hét késéssel
Végigszenvedett, végigbrusztolt meccs, kevés fantázia, görcsös akarás, egy adag szerencse (igaz, ez nagyrészt kiérdemelve), 1-2 kulcsemberi villanás, végül behúzott meccs.
Csodás futballidő, hol borongós, hol napsütéses, de alapvetően száraz április délután. Fű- (mármint gyep-), szotyola, zsírosdeszka- és hagymaillat a Bozsikban. Megjött a tavasz.
Ha ezt a két bekezdést 3 hete írhatom le, most már kiegyenesedett csapattal, vidáman készülünk az MK-elődöntőre és élvezzük az évszakot a maga teljességében. Kár, hogy mindkét aspektus késett jó 21 napot. „Megjött a tavasz – 3 hét késéssel” bővebben
Diósgyőr-Honvéd beszámoló pontokba szedve
Nincs kedvem mentegetőzni, de most ennyire futotta az időmből. Ahogy a debreceni túranap is leredukálódott a tervek egész napos cívis csapatásából egy „szűk másfél órás nézelődésre a városban + a meccs, végül szakadó esőben hazahajtás az M3-ason” kombóra, úgy a beszámoló is csak egy bulletpont-gyűjtemény lett végül. Ilyen időket élünk, na.
Most következhetne az, hogy „Mik voltak a szombat főbb tanulságai?”, de még ilyen tematika sem nagyon körvonalazódik bennem. Klasszikus középszürke tavaszunk van, ilyenkor kéne egy adag sírás a posztban, de ahhoz meg még mindig nincs kedvem. Én is bőszen baj-nok-csa-pat, baj-nok-csa-pat-oztam a lefújás után, mert jól esett, és mert továbbra sem lep meg a tavalyi ultra-sikeresség (most nem a Tábor, hanem a fokozat értelmében) utáni petyhüdtebb szezon. A csapat küzd, meg szenved, hát ez egy ilyen év.