Mastodon

Hetven éves a 6:3

Lassan el kéne engedni a kezét.

Alig találni a világon olyan listát, ahol ne sorolnák fel a történelem valaha volt legnagyobb, legfontosabb, legjobb futballmeccsei között. Valószínűleg ott lesz mellette az 1970-es világbajnokság egyik elődöntője, az olasz-német 4-3, a 2005-ös Liverpool-Milan 3-3-as BL-döntő, Zidane egyszemélyes műsora miatt a 2006-os francia-brazil 1-0 (világbajnokság, negyeddöntő), és még lehetne sorolni, azonban a 6:3 egyetlen dologban különbözik a minden mástól: a 6:3 ugyanis nem volt tétmeccs.

A 6:3 csupán örökre megváltoztatta a futballt, ahogy tette azt harminc évvel előtte a lesszabály komoly módosítása. A futball első hetven évében szinte kőbe vésett 2-3-5, majd később WM-rendszert kicsiben előbb az MTK, majd nagyban a magyar válogatott bolygatta meg azzal, hogy hátravonta a középcsatárát (Hidegkuti), valamint a középfedezetét (Zakariás), elmozdulva a 4-2-4, és ezáltal a ma is ismert modern hadrendek és játékfelfogások irányába. A magyar válogatott feloldotta az addig kötött posztokat.

„Hetven éves a 6:3” bővebben

Ma négy éve, hogy Metalcom lettünk

Valódi sikertörténet.

Az új tulajdonosok az utánpótlásképzés további fejlesztése mellett, az európai kupaszereplést biztosító helyezés elérését tűzték ki célul úgy, hogy közben a klub kiegyensúlyozott és nyereséges gazdálkodása fennmaradjon.

a tulajdonosváltást bejelentő sajtóközlemény második mondata. Ha jól számoljuk, akkor ebből egy kupagyőzelem jött össze.
„Ma négy éve, hogy Metalcom lettünk” bővebben

Ma két éve – mint utólag kiderült – maradtunk bent Diósgyőrött

91. perc, Grgic adja be a labdát, Marin a földre rúgja, átpattan Tujvelen, gól – azonban Bogár sporttárs máig érthetetlen okból nem adta meg.

„Ma két éve – mint utólag kiderült – maradtunk bent Diósgyőrött” bővebben

Mindenféle évfordulók

1926 // december 19-én, vagyis 96 éve, egy BEAC elleni megismételt mérkőzésen elért hosszabbításos győzelemmel (3:2) nyerte első nagy címét a Kispest, mégpedig egy Magyar kupát. A győztes gólt Gregor Győző szerezte a 157(!!!). percben.

1949 // tegnap volt 73 éve, hogy egyáltalán Honvédról beszélhetünk. A KAC közgyűlése 1949. december 18-án mondta ki a klub beolvadását a Honvéd Sportközpontok Sport Egyesületébe. Tehát ha valaki ünnepelni szeretné a Honvéd születésnapját, akkor tessék büszkének lenni december 18-ra!

Részlet a közgyűlésen elhangzott beszédek leiratából (Az eredeti példány előzetes egyeztetés után megtekinthető a Kispesti Futball Házban.)
„Mindenféle évfordulók” bővebben

Öt éve nyertük meg a tizennegyediket

Csodálatos hét és még csodálatosabb nap volt. Egészen furcsa, hogy idén nagyjából hasonlót élhettünk át – fordított előjellel.

Az utolsó napokra szabit kellett kivennem, mert a kollégáim már nem bírtak elviselni. Pláne azok, akik szintén szurkoltak egy csapatnak. Télen még röhögtek rajtam, hogy persze, bajnokság, ahahahha, aztán ahogy közeledtünk a végéhez, ha hangosan nem is merték kimondani, de érezni lehetett, hogy inkább nekünk szurkolnak a Videotonnal szemben. Ahogy az ország futballszerető közvéleményének jelentős része.

Közben a törzskocsmámból is kitiltottak. Azt mondták, majd jöjjek vissza hétfőn, amikor az egésznek vége. Minden voltam, csak nem álomvendég.

„Öt éve nyertük meg a tizennegyediket” bővebben