Mastodon

Akinek nincsen ünnepe, annak hétköznapja sincsen

A debreceni beharangozóhoz a következőket voltunk lusták kitalálni: cím és tartalom.

Péntek este egészen véletlenül elkeveredtem egy kiállítás megnyitójára. Vagyis nem egészen, és inkább már az első mondatot felejtsük el, és kezdjük elölről a történetet, hiszen nem volt túl precíz a megfogalmazás. A megnyitó helyszínére még véletlenül sem csak úgy odamentem, ahogy az ember odamenni szokott valahova, hátha lesz egy jó kis darkos buli, hozzá a falakon néznivaló fotók, mert az egyrészt nem érdekel túlzottan, másrészt amúgy a törzshelyemről beszélünk, ahol minap szóltak, hogy fogyóban a csapra szerelt Inside IPA, utána Hangover lesz Armandótól, tehát spuri van, a korábban felrakott hordók még éretlenek voltak, talán majd most.

Nem kellett csalódnom.

“Akinek nincsen ünnepe, annak hétköznapja sincsen” bővebben

Az már egészen mellékes, hogy a Videoton olyan jegyet is árul, amihez hasonlót az Alkotmánybíróság a szórakozóhelyeknek már évekkel ezelőtt megtiltott

Családbarát magyar futball, 2018, szevasztok.

Az előzetes hírek szerint a vasárnapi Videoton-Honvédra

  • csak online, vagy elővételben, a Bozsikban lehet jegyet venni (nem igaz, lesz helyszíni jegyárusítás is – legalábbis határozott ígéret van rá);
  • a vendégbe nincs gyerekjegy, se online, se személyes vásárlás esetén, pedig a hazaiba adnak ki ilyet is.

Egészen speciális helyzetben akár az is előállhat, hogy a meccsrejáró apuka elővételben 2500 forintért megveszi a jegyét, miközben a 14 év alatti gyerkőce csak a helyszínen juthat hozzá 3500 forintért (mert miért lenne idejük még a Bozsikhoz is kiugrani egy 2500 forintosért?; mert miért lenne kötelezően minden gyereknek szurkolói kártyája?), miközben a vendéghez hasonló elhelyezésű hazai szektoroban a hasonló korú gyerkőcök bizony ingyen tekinthetik meg a meccset.

Azon túl, hogy vicc az egész rendszer, még van pofánk ráfogni a családbarátság biturbót. Mert ugye überalles.

“Az már egészen mellékes, hogy a Videoton olyan jegyet is árul, amihez hasonlót az Alkotmánybíróság a szórakozóhelyeknek már évekkel ezelőtt megtiltott” bővebben

2018-ban még mindig az MLSZ a magyar futball legnagyobb ellensége

Legalább valami nem változott.

Az OTP Bank Liga közvetítéseit igen magas nézettség jellemzi az M4 Sport-csatornán – a szurkolók kedvéért jönnek a fix idősávok: az OTP Bank Liga 20-25. fordulójának menetrendje.

– írta ki nagy büszkén az MLSZ január 29-én 17 óra 36 perckor a Facebook-falára. Bennem például azonnal felment a pumpa, és sebtiben szar, szemét, hazug bandának minősítettem a szövetséget, ahol a dolgozókról mostanra nehéz elképzelni, hogy más cél vezérelné őket, mint az egzisztenciához való foggal-körömmel ragaszkodás – akár a magyar futball halála árán is. Mert nagyjából erről szólt az elmúlt pár év, és ennek a folyamatnak a csimborasszója minden szakmaiatlan, vállalhatatlan, és úgy általában felháborító döntés sikerként való tálalása.

“2018-ban még mindig az MLSZ a magyar futball legnagyobb ellensége” bővebben

Sosem fogom megérteni azt hiszem az MLSZ fegyelmi bizottságának logikáját

  • tíz meccs, négy büntetés összesen 850.000 forint értékben a Kispestnek;
  • a tizedik forduló öt meccséből hármon mindkét csapatot megbüntették;
  • önálló tétel az “MLSZ szidalmazása” és a “sportszakemberek szidalmazása” (utóbbi elég valószínű, hogy csányizást jelent, mert korábban az “egyéb sportszervezet szidalmazása” kategória az MLSZ-t jelentette;
  • mit jelent a “másokat megbotránkoztató magatartás”?

“Sosem fogom megérteni azt hiszem az MLSZ fegyelmi bizottságának logikáját” bővebben

Hahó, kedves labdarúgó-szövetség, kéne már sorsolni, nem?

Szeptember négy (44!!!4!!) van ma, vagyis alig tizenhat nap múlva, egy szeptember húszra eső szerdán rendezik a Magyar Kupa hatodik fordulóját, egyben az első országos kört.

Ellenben sorsolás, mint olyan még nincs, sőt, az időpontjáról sem tudni semmit.

Ugye szerdáról van szó, két hét múlva, aki jönni szeretne, mert szinte tutifix, hogy valamelyik megyei selejtezőből továbbjutó ellen játszunk idegenben, annak bizony terveznie kellene lassan. A legritkább esetben vannak ezek a meccsek villanyfényben, szóval, kedves MLSZ,

lassan sorsolni kéne!

Egészen szánalmas ahogy futballt akarnak csinálni. Csak a klubok, a nézők, és úgy általában mindenki van leszarva, vélhetűen úgy gondolják, az ilyen apró információk egyáltalán nem tartoznak a közvetlen szereplőkre.

(Kérdéseinket természetesen elküldük levélben az MLSZ-nek, bár tudjuk, csak kötelességből, mert választ minek is várnánk?)

update [15:00] // közben megtudtuk, hogy szeptember 11-én lesz a sorsolás. Kilenc nappal a forduló előtt. Sebaj, még mindig jobb, mint a létszámcsökkentéskor, amikor versenykiírás nélkül indult el szinte a bajnokság, mert valahogy nem készült el időre, és a tavalyit már nem lehetett használni, hiszen pont annak a szabályait áthágva csökkentették le a mezőnyt. (Költői kérdés: ha edzőknek kötelező tanulmányútra menni, és választhatják Angliát is, akkor a szövetségből nem kéne pár embert kizavarni az FA-hez, hogy lássák, hogy megy a szurkolók kiszolgálása, vagyis azoké, akikért a létezésük és a fizetésük van?)

Az utolsó értelmezhető meccsek egyike vár ránk az Újpest ellen

Honvéd – Újpest @ Bozsik, 18h

basszus, azt veszem észre magamon, hogy egyre kevésbé bírom a kettős terhelést. mármint azt a fajtát, amit éveken át simán ledaráltunk, a pénteki társasági iszogatós szórakozást és a szombati meccset együtt. most például kilenc óra ötvenhat, és nehéz fejjel ülök le beharangozót írni, amiből egyelőre azt sem tudom mi lesz, mert úgy gondolatom általában nincs, csak valami tompa szúrás a szemem mögötti részen, úgy agytájékon.

Mindenesetre jön az Újpest, azt pedig legalább rangadó, de mindenképp érdekes, vagy érdektelen, ezt előre képtelenség megmondani.

“Az utolsó értelmezhető meccsek egyike vár ránk az Újpest ellen” bővebben

Még egy poszt Felcsútról, ám ez inkább a hőbörgősebb fajtából

Jól sikerült az egyeztetés, mert időközben RW is tolt egy hosszabb posztot, miközben kaparni kezdtem valamit. Sebaj, lett kettő. (Úgy tessék olvasni, hogy még nem tudom miről írt a kolléga, csak hirtelen megláttam a rendszerben, hogy keletkezett egy poszt, így magamat elraktam délutánra.) Ja, a meccs kibeszélése RW-nél (⇓⇓⇓), itt max a hőbörgés.

“Még egy poszt Felcsútról, ám ez inkább a hőbörgősebb fajtából” bővebben

Storcknak mennie kell?

Sőt, Storcknak, Csányinak és Orbánnak mennie kell a futball közeléből?

Este, az Andorrától elszenvedett vereség után felmerült a kérdés, hogy maradhat-e szövetségi kapitány egy olyan ember, aki nettó szarik a magyar válogatottra?

Nettó szarik, mert egy válogatottnál nincs olyan, hogy a legjobbakat, vagy a legjobbnak vélteken nem hívom be, hogy hagyom őket pihenni a nemzetközi kupákra, hogy elfogadom, ha valaki elfogadja ezt a felajánlott pihenést, azaz egyáltalán nem fontos neki a válogatott. (Gera vajon hányszor hagyhatja még cserben? Koemannál egy, most kettő. Legalább már 38, ha más nem, az idő megszabadít minket tőle.)

Egy olyan ember miért lehet szövetségi kapitány, aki szándékosan meggyengíti a csapatát, aki lenézi az ellenfelét, és felküld olyanokat a pályára, akik még az NB II-ben sem számítanak stabil kezdőnek? Ez az ember tényleg szarik mindenkire, aki ennek a válogatottnak szurkol, mert egyszer valamikor megverte azzal a sors, hogy magyarnak született.

“Storcknak mennie kell?” bővebben

Gyirmóton végre ki lett mondva egy nagyon fontos mondat

Gyirmót – Bp. Honvéd 0-4 (0-0) gól: Prosser, Holender, Kamber, Hidi

Akkor megtettük, amit el lehetett várni magunktól: simán behúztunk egy kötelezőt, ráadásul Lanza sem játszott (lázas), pedig pont arról beszéltünk itt és a meccs előtt is, hogy pont ő kellett ahhoz, hogy az ilyen meccsek jöjjenek végre.

Sőt, továbbmegyek. Még Bobál sem játszott, ami azért elég jó, mert nálam ő az elmúlt másfél év egyik abszolút kedvence, aki most már tényleg nem azért van a keretben, mert pénzt ér az életkora, hanem mert egyértelműen a kezdőben a helye. Aztán most mégsem, pedig újra előkaptuk az ötvédős rendszerhez közeli valamit.

“Gyirmóton végre ki lett mondva egy nagyon fontos mondat” bővebben