Mastodon

Csapat, csapat, csapat és a Rosszfiú

Gyirmót – Bp. Honvéd @ Gyirmót, 17h

Minimális poszt következik a soros gyirmóti mérkőzésünk előtt. Előzetesen szeretném megjegyezni, hogy az Ég kegyes volt hozzánk, és kellemes labdarúgóidővel áldotta meg a vidéki kiszállásunkat. Estére talán kicsit lehűlhet a levegő, de addig simán belefér a rövidnadrág, legfeljebb a táskába elsüllyesztek egy hosszút, és a külső körülmények változása esetén magam is változást eszközölök.

További minimál dolog, hogy elvárom a győzelmet, de legalább a három pontot! Nem azért mert a Gyirmót annyira gyenge és ebből következőleg kötelező lenne, hanem mert nekünk inkább szükségünk van a pontokra, hiszen

  • egyrészt kevés van belőle (megfigyelés: pontból mindig kevés van, ha nem a fordulók száma szorozva hárommal rendelkezel belőle);
  • másrészt ha sorban gyűjtöd a pontokat (akkor a matematika törvényszerűségei szerint év végén összeadódnak, és ha sokat gyűjtöttél belőle, akkor sok lesz az összeg), akkor esetleg elkaphatod az ún. fonalat. Azt a fonalat, amire korábban külön posztot áldoztunk, és ami feltétlenül szükséges az önbizalomhoz, hogy az olyan meccseknek is a győzelem komoly esélyével fussunk neki, amik egy romokban lévő keret esetén nem feltétlen nekünk állnának.
“Csapat, csapat, csapat és a Rosszfiú” bővebben

Napikispest 2021.08.08.

Az MTK elleni meccs posztját itt találod.

  • Traoré // a klub részéről valahol lemaradhatott az elmúlt hetekben a nagy bejelentés, hogy Projektjátékos Traoré az Egyesült Államok sokadosztályába került fél évre kölcsönbe – derül ki az MLSZ adatbankjából. (thx Dani)
  • Horváth Feri // a feljutás (vagyis 2004 nyara) óta a legalább tíz meccsen a padunkon ülő tizenhat edző közül az ötödik legrosszabb mutatóval rendelkezik[*] (félkövérrel az új tulajdonosi kör idején igazolt edzők):
    • 9. Giuseppe Sannino 25 meccs, 1,36 pont per meccs
    • 10. Pölöskei Gábor 16 m, 1,19 ppm
    • 11. Aldo Dolcetti 39 m, 1,13 ppm
    • 12. Horváth Ferenc 14 m, 1,07 ppm
    • 13. Pietro Vierchowod 10 m, 1,00 ppm
    • 14. Gergely Károly 15 m, 1,00 ppm
    • 15. Sisa Tibor 26 m, 0,85 ppm
    • 16. Bódog Tamás 12 m, 0,83 ppm
  • 1,2 pont per meccs // szükséges az utóbbi időben a biztos bennmaradáshoz az NB I-ben.
“Napikispest 2021.08.08.” bővebben

A nagy rohanásban elfelejtettük, hogy múlt csütörtökön, vagyis július elsején volt 30 éves a Kispest-Honvéd FC

1991 tavaszára érett meg a gondolat, hogy a Budapesti Honvéd Sport Egyesület futballszakosztálya az önállóság útjára lépne, és megalapítanák a volt keleti blokk első önálló, gazdasági társaságként működő futballklubját.

A gondolatot tettek követték, és május végére összeállt az új alapszabály tervezete, már csak el kellett fogadni, le kellett egyeztetni, be kellett jegyezni, meg úgy általában elrendezni körülötte a dolgokat, hogy 1991. július 1-jével létrejöhessen a Kispest-Honvéd FC.

Jellemző, hogy a viták egyik hangsúlyos része volt, hogy a KHFC a BHSE labdarúgó szakosztályának legyen a jogutódja, vagy a BHSE egyik alapító egyesületeként, a Kispesti AC-ként éledjen újra. A döntést végül valahová a kettő közé lőtték be, és az új alapszabály 4. §-ának 7. pontjában a következőt rögzítették:

A Club a BHSE labdarúgó szakosztályának jogutódja /alapítási éve: 1949./ és a KAC hagyományainak folyatója.

A klub címerébe is a KAC 1909-es alapítási dátuma került.

“A nagy rohanásban elfelejtettük, hogy múlt csütörtökön, vagyis július elsején volt 30 éves a Kispest-Honvéd FC” bővebben

Edzői teljesítmények és bontott egyesített tabella

Három edzőnk volt az idén. A legjobb pontátlagot Pisont (1,33) érte el, tőle alig lemaradva Horváth Feri (1,25), és nagyon lemaradva Bódog (0,83). Egyik sem kiemelkedő, de legalább gyenge, hogy teljesen kifacsarjam a Csernobilból ismert mondatot.

Viszont a következő táblázatunkban mégsem ez a lényeg, hanem az NB I. összes idei edzőjének a teljesítménye.

12 csapatra 23 edző jutott, vagyis átlagosan majdnem kettő. Mindössze Rebrov, Hornyák, Supka és Boris húzta ki a teljes évet, miközben Kispesten, Diósgyőrben és a Videotonnál kétszer is váltottak.

“Edzői teljesítmények és bontott egyesített tabella” bővebben

Horváth Feri hosszabbított (mellékesen boldog szülinapot!)

Egy inkább monologizálós posztban jelentette be a Honvéd, hogy a következő szezont is Ferivel kezdjük el. A szerződéshosszabbítás időtartamát nem árulták el, vagyis egyelőre annyi biztos, hogy július végén Feri ül a padon.

A keretről ennyi hangzott el: “Értékelni fogjuk az elmúlt időszakot, ennek megfelelően lesznek változások a játékoskeretben is“. Pletyka bőven van, könnyedén bele lehet futni az interneteken a távozók, valamint a kiszemeltek listájába.

“Horváth Feri hosszabbított (mellékesen boldog szülinapot!)” bővebben

NB I/29. fordulókibeszélő

  • Budafok – Diósgyőr 1-2, péntek 18:00
  • Újpest – Mezőkövesd 3-0, szombat 14:45
  • Kisvárda – FTC 0-0, szombat 17:00
  • Paks – ZTE 1-1, szombat 19:30
  • Felcsút – MTK 3-0, vasárnap 15:15
  • Honvéd – Videoton 2-3, vasárnap 17:30

mint minden // fordulókibeszélő, úgy ez a poszt is szabadon kommentelhető (az első meccs előtt két órával nyit és hétfő reggelig van nyitva), viszont kéretik figyelembe venni a moderálási szabályzatban foglaltakat, továbbá nem átvezetni ide a héten felhalmozott sérelmeket.

“NB I/29. fordulókibeszélő” bővebben

Érdekes megfigyelés, hogy az új edzőkkel mindig csak az első pár meccsen vagyunk kompaktak, később azonban iszonyatosan megnyúlik a csapat

Bp. Honvéd – Újpest 2-2 // osztályozókönyv

Valahol elképesztő, hogy mennyire nem találja magát a Honvéd játéka. Lassan két éve csak a szenvedés megy, minden esetleges, előremutató dolgot alig tapasztalni. Edzők, stílusok, szemlélet váltja egymást, egyedül a lényeg változatlan: az eredményesség (hiánya) és a kilátástalanság (nem hiánya).

Alig egy hónapja mintha megcsillant volna valami. Megszálltuk a középpályát, Hidi, Nagy Geri és Zsótér szétfutotta, agyonnyomasztotta az ellenfeleket, elől pedig ott van a két zseni, Balogh és Gazdag, akik majd megoldják valahogy. Balogh kinyúl a lábával, úgy vonzza be a labdákat, és úgy állítja maga körüli pályára, mint bolygók a keringőegységeket. Utána vagy rácsavarodik és elveszíti, vagy valami egészen váratlant húz, új teret nyit, amit vagy felismernek a többiek, van nem. Gazdag általában igen. Mondjuk, Gazdag talán az egyetlen, akiből jelenleg kinézzük, hogy egyedül is végig tud vinni egy támadást: helyzetig, gólig, kiharcolt tizenegyesig.

Megcsillant a remény, hogy össze tudunk rakni egy robotolós csapatot, akik képesek lehetnek kiszolgálni a támadókat. És akkor Nagy Dominik még a jövő ígérete volt, ahogy a sérült Bőle és Eppel is. Velük majd jobb lesz, könnyebb lesz. Nagy Dominik azóta játszik, jobb azonban nem lett tőle. Eppel visszatért ugyan, de a szombati pár perce egyelőre nem oszt, nem szoroz.

“Érdekes megfigyelés, hogy az új edzőkkel mindig csak az első pár meccsen vagyunk kompaktak, később azonban iszonyatosan megnyúlik a csapat” bővebben

Napikispest 2021.03.24.

  • Horváth Feri az NSO-n // semmi különös újdonság, talán csak két részinformáció:
    • Bőle és Eppel // még rehabilitációs munkát végez.
    • Gazdag // “olyan játékos, akit nem lehet keretek és sémák közé szorítani. Sokat beszélgettem vele, mondtam neki, annál nagyobb szabadságot nem tudok neki adni, mint hogy elöl játszatom, s csak néhány apróbb kötelező feladattal látom el.”
  • stadion // kilenctől közvetítik az m4sport.hu-n a román-hollandot az új Bozsikból.
    • innen nézve kissé viccesek // Mendelényi tulajdonos szavai a klubtévé legutóbbi adásából, hogy hamarosan elkezdik a stadion műszaki átadását. Vajon ez mit jelenthet?
  • edzőmeccs // figyelem, szombaton nem 11-től, hanem 10-től játszunk az akadémián a Vasassal. Ugyanott, de nyilván egy másik pályán 11-től Honvéd2-Dabas-Gyónt is rendeznek az NB III-ban. (via honvedfc)
“Napikispest 2021.03.24.” bővebben

Gólkirálynak hívják a háta mögött

Bp. Honvéd – MTK 3-2 // osztályozókönyv

  • mínusz kettő //
    • nem emlékszem // mikor fordítottunk meg utoljára mínusz kettőről meccset?
    • segítsetek! //
    • olyasmi sem // rémlik, hogy két egymást követő meccset is hátrányból nyerjünk meg.
  • két remek eredmény //
    • egymás után // bizakodó játékkal, stadionokat szétfeszítő mentális erővel,
    • azonban // várjunk még az elhamarkodott értékelésekkel.
    • Feri // remek tűzoltó, ezt már korábban is bizonyította, és valószínűleg a korábbi sportszakmai hierarchia felbomlása is (khm, milyen finom vagyok) óriási lökést adott a játékosoknak.
    • pár forduló múlva // ha tartjuk az elmúlt két hétben látott képet, akkor igenis nyilazzunk vissza, és mutogassunk ujjal a felelős(ök)re. Az már most látható, hogy a korábban csak vélt és képzelt hatalmas tartalékok könnyedén felszabadíthatók a csapatból, ha valamivel jobbak a körülmények.
“Gólkirálynak hívják a háta mögött” bővebben