Mastodon

Prosser Pici ismét megmutatta, lassan már észre kellene őt venni

Talán az egyetlen szép, vagy jó, vagy úgy általában örömteli pillanatunk volt a hűvöskés kecskeméti délutánon. És még néhány védés Szabinnyótól, hogy legalább ne kapjunk egy polgári ötöst. Csókolom, három pontra vagyunk a kieséstől!

“Prosser Pici ismét megmutatta, lassan már észre kellene őt venni” bővebben

Osztályozókönyv és néhány adalék Kecskemétről

kelly_hosei
Erre értem haza, szóval azért történt némi jóság is ma

adegy Bojkott ide-vagy oda, a vendégben újabb történelmi mélységet hoztunk. 25-26 kispesti lézengett mindössze a betonlépcsőkön (és nagyjából ugyanennyi a hazai szektorokban, de utóbbi normális jelenség máskor is).

adkettő Jasper a meccs utáni sajttájon elmondta, hogy Vécsei és Gazdag sérült, Bobálról pedig ezt: meg kell tanulnia, a nagycsapatban játszani nem alanyi jog, azért tenni is kell hétközben.

adhárom Osztályozni itt lehet a szokott módon.

Teszek ide egy animgifet meg egy Waszlavik videót, és azt mondom rá, hogy ez egy poszt, sőt, kecskeméti beharangozó!

fg
Ez a gif

Szóval a srác az elmúlt évek Kecsója, a háttérben szurkoló tömeg a kecskeméti lakosság futballt kedvelő része, mi pedig a lila pólós kiscsaj, aki vérző orral vár a következő öklösre.

“Teszek ide egy animgifet meg egy Waszlavik videót, és azt mondom rá, hogy ez egy poszt, sőt, kecskeméti beharangozó!” bővebben

Lefocizni már tudunk, nyerni még nem

A Kecsó elleni meccsről egyszer már írtunk, és elmondtuk, hogy milyen érzeteink vannak, most viszont következzenek a kőkemény számok. Előre szólunk, a legtöbb adat minket igazol majd, ami

  • egyrészt nyilvánvaló, mert látjuk a meccseinket,
  • másrészt pedig nyilvánvaló, mert gondolkodunk a dolgokon.

Azt most hagyjuk, hogy a statisztika egy olyan műfaj, amit bárki a saját kedvére tud olvasni, terelni fogjuk a figyelmedet, és úgy vezetjük, hogy bizonyítsuk, nekünk van igazunk.

“Lefocizni már tudunk, nyerni még nem” bővebben

Ilyen márpedig VAN!!!

Tizenkettőből semmi. Nulla, nyista, zéró, lófasz se. Pedig már kezdtem elhinni, hogy most végre. Sőt, Daud már az első percben eldönthette volna az egészet, de nem tette, így a végén Bekőnek volt képe lenyilatkozni, hogy amíg ők tizenöt veszélyes kontrát vezettek, addig nekünk helyzetünk sem volt.
“Ilyen márpedig VAN!!!” bővebben

Már megint itt van a Kecskemét

Gyűlölöm őket. De tényleg. Miközben imádom őket, és azt is tényleg.

Az van, hogy a kecsói bloggerek régi pajtások, imádni való figurák, nem tudok rájuk úgy tekinteni, hogy az általam egyik leggyűlöltebb csapat szurkolói. Mert a KTE-t gyűlölni kell, igaz, mostanság ez az érzet is foszlóban van.

“Már megint itt van a Kecskemét” bővebben

Erre aludni kell még legalább egyet

23-Kecskemet-Honved13_Babar_0023

Ez meg mi volt? Rossi szerint a kiesés ellen fogunk küzdeni, meg Rossi szerint négy-öt játékos nem üti meg az NB I. szintjét. Pedig azt hittem, Rossi úgy maradt, hogy megígérték neki, a távozók pótolva lesznek.

És nem csak darabszámban.

Ténnyleg nekimegyünk úgy négy védővel az idénynek, hogy abból ketten bármit is tegyenek, mindig kezdeni fognak? Ignja a legújabb hősöm, de botrány, amit mostanság művel. Lovric dettó. Alcibiade egyelőre valami, még rossznak sem nevezném, nem tudom hova tenni. Ahogy fennragadt az első kecsói kontránál, azt tanítani lehetne. Egy új Vasdinnyei. Megjegyzem, Alcihoz képest King se kutya, mondjuk ő legalább valamivel jogosabban szaladgál fel, hogy aztán úgy maradjon le Leóról, mint a hét törpe karácsonyfájáról a csúcsdísz. És akkor ott van még az iszonyat bizonytalankódó, vagy a fene tudja mi van vele Szabi.

Számoljunk. A padon még egy Baráth Boti, esetleg egy kényszerből bárhol bevethető Zsivány, és ennyi! Natív védőből négy van a keretben, négy posztra! És akkor mit várunk, hogy ne hibázzanak? Mi a tosz van Tandiával? Miért nincs róla hír, amikor sorozatban ez az ötödik tétmeccs, ahol nem értjük, és a harmadik, ahol iszonyatosan hiányzik. Helló, Honvéd, helló, klubhonlap, kellene valamit mondani, mert a szurkolók lassan idegesen kezdenek majd mocorogni a saját tudatlanságukban, amiben ti akarjátok tartani őket.

És hogy egy Hidi legyen az ész, a mindig megtalálható, a sokat vállaló játékos ebben a csapatban? Nonszensz, mégis így van, és ezért nem is lehet hibáztatni. Ugyanúgy lassú, ugyanúgy körülményes, mégis az van, hogy az esetek többségében megjátszható, ami nem mondható el a hozzá közel játszó Vécseiről, Nagy Geriről. Az pedig, hogy számára a támadásépítés innentől kezdve egy hosszan előrevágott labda, az jelen körülmények között nem feltétlen a saját repertoárjának szegénységi bizonyítványa, hanem a nincs másra lehetőség tipikus esete.

31-Kecskemet-Honved13_Babar_0031

Mert ez a Testardi jelenleg minden, csak nem futballista. Még azt sem mondom, hogy nem Honvéd-szintű, hanem egyszerűen csak nem, nem futballista. Olyan ne legyen már, hogy egy középcsatárnak a saját súlya(!!!) és testalkata a legnagyobb ellenfele. Édesistenem, amikor a második félidőben egy labdát mellel úgy vett át, hogy az felért egy szögletszerű íveléssel, akkor idegességemben rágyújtottam, majd még egyre, majd még egyre, majd lecserélték. Köszönöm.

És innentől volt egy érdekes mintegy 20 perc. A hátsó alakzat csupa légiós, plusz Kemenes, miközben a másik hat, az előrejáték csupa saját nevelés. Vagyis egy bizonytalankodó, szétkapott védelem előtt kellett volna a Nagy Geri, Hidi, Vécsei – Kozma, Vernes, Holender hatosnak húznia a csapatot. Szép, szép ez az akadémia, de ennyire még nem lehetünk készen.

Ennek ellenére mégis az volt, hogy nagyjából ez az időszak volt az egyetlen olyan, amikor valamennyire futballra emlékeztetett a játékunk. Pont futball még nem volt, mondom, csak emlékeztetett rá. Olyat már tudtunk ekkor, hogy legalább a kecsói tizenhatosig eljussunk, majd ott történjék valami, ami jórészt inkább semmi nem volt, de legalább pont ebben a szakaszban nem nagyon kontráztak le minket. Amikor viszont igen, abból gól lett.

Aztán Rossi meghúzta Diabyt, hátha, de a helyzet ettől sem javult, sőt, érdekes módon inkább romlott, bár abban benne lehet az is, hogy addigra már kettővel égtünk. Filip valóban gyengus volt, le kellett kapni, és amíg elől darabra van cserénk, addig ott meg is lehet tenni.

Miközben ez ugyanúgy, csak máshogy béna, mint hátul. Mert az mitől lesz jobb nekünk, hogy amíg ott nincs lehetőség cserére, addig itt egy gyenge Testardi és egy harmatos Diaby közül nem tök mindegy ki van fent? Apropos, Délczeggel mi van? (közben erre megjött a válasz: fakó) Gyakorlatilag felelősség nélkül lehet játszani, és ez teljesen nem jó.

Foglaljuk össze tehát, hogy mit tudunk a nyári keretátalakítás után öt meccsel:

  • Szabi nyugodtan ülhet a kapujában, nem fogják pihentetni, legyen bármilyen formában.
  • A védelem jelenleg négy fő (Ignja, Ivan, Alci, Boti) és két kiegészítő ember, mindig kezdeni fognak.
  • A középpálya még rotálható, Vécsei/Diarra, Hidi, Nagy Geri/Zsivány és Mancini, a fene tudja minek. Lőrinczy legutóbb a keretben sem volt, a télen felhozott Csábi Mihályról pedig semmi hír, hogy van-e még.
  • Középcsatárban Dél, Diaby, Testardi jelenleg egykutya, Bobálról nem tudjuk milyen lesz, csak homályos szurkolói elképzelések vannak arról, hogy milyen lehetne. Kecsón egy ideig Vernes játszott itt.
  • Szélen Vernes, Holender és a mostanság játszatott Kozma. Tchamit dobtuk, teremtve ezzel egy újabb hiányposztot, vagyis Ricsi és Filip szinte mindig játszani fog. (Apropos, az megvan, hogy Vernes tegnap játszott először végig egy teljes NB I-es meccset? Grat!)

És akkor nézzük, hogy mi kellett mindehhez: alig négy ember elküldése. Lanza, Martínez, Tchami és Tandia(?) nincs, erre beütött a krach. Nem véletlenül szajkóztuk már tavasszal is, rettenet vékony a keret.

Hogy nyomott lett a hangulatom ettől? Nyomott, igen, basszus nyomott. Nagyon kellett ez a kecsói meccs, hogy lássuk, a Vojvodina elleni kiesés nem más, mint egy jelentősen elcseszett nyár egyenes következménye. Szinte ugyanazok a hibák jöttek itt is elő, szinte ugyanúgy, és lett ugyanaz a vége – vereség. Most azt hagyjuk, hogy a tavaszi Kispest valószínűleg továbbmegy a Vojvodina ellen, mert nem biztos, de hogy valamit nagyon, de nagyon sikerült benézni nyáron, az tutifix.

Még lehet igazolni, még lehet javítani a helyzeten, és lássuk be, iszonyatosan kell is.

Köszönöm, hogy kidühönghettem kicsit magam. (Ezért cserébe semmi íve a posztnak, csak fostam a szót, mintha egy sör mellett ülnénk, könyökölve a pultra.) (Mondjuk ettől foci a foci, és ezért jó csinálni.)

Kecskemét – Bp. Honvéd 3-1 (1-0)

Hiába a helyzetek, a lila köd nem oszlik. Kispest-Kecskemét értékelés.


Hát ez van. A Kecskemét ellen nem megy.

Annyira unjuk.

Annyira… hogy már szinte megszokjuk. Amikor sajttájra menet Nitro, a Lila Köd blogból kinőtt KTE-sajtós már mosolyogva vár, hogy “talán majd legközelebb sikerül“, már ellenkezni sincs erőm. Ilyenek ezek a Kecskemét-meccsek…

Igazából a Fradi elleni hétközi újabb epikus sikert követően már másnap (sőt, a lefújáskor) éreztem, hogy jó Honvédfaktorosan a a szombati meccsel úgy járunk, mint Gáspár Sándor falburkolata a Csapd le csacsi c. Tímár  Péter remekműben: “Vacsora nincs…?! Csempe a francba, az van!“. Hát nálunk is Kecsó-verés van a “francba'” tartományban, és hogy lesz-e valaha kézzelfogható távolságban, már kezdem erősen kétleni. Pedig ma nem kezdtünk rosszul. Az első 15 perc lila rohamai után végre szakítottunk a szokásos Kispest-KTE forgatókönyvekkel, és jöttek a mi helyzeteink: Lanza telerüsztös kapása jelentette a csúcsot e szériában. Maga a meccs ekkor bizony ki is nőtt fordulataival a nagy magyar fociugar átlagából, s ezt örömmel konstatálhattuk. A második játékrész aztán sztenderd szürkületet és kínlódást hozott, helyzetecskéink miatt azonban ekkor már közelebb voltunk összességében a várt viktóriához, amely azonban ma nem jött el, eltévedt a bíborszín ködben, hogy tovább lovagoljunk a címben kötelezően előtt patronon…

Kapu

Szabinak ma sem volt sok dolga, bravúrt se kellett hozzon, de összességében valahogy biztosabban állt a lábán, mint 3-4 hete, jók voltak a kijövetelei is, de erre kár is több szót vesztegetni, ezt várjuk tőle, és nem ez volt az a meccs ahol ő főszereplő kellett legyen szerencsére.

Védelem

Egy-két pulzusszám-fokozó hátsó védelmi szerencsétlenkedést leszámítva a defenzív brigád ma is szilárdan védte a vörös-fekete várkaput a szórványos lila ostromok során. Lovricsunk magabiztos volt és nem sokat kockáztatott, ha a 89. percben nem esik össze szegény, hanem még felrúgása előtt kapura tudja suhintani a labdát, lehet, most a győzelemnek örülnénk. Ignja és Tandia a Fradi elleni míves védőmunkát hozták, Tandinál húztam csak néha a számat az előreívelések címen előadott labda-megerőszakolásai kapcsán, de hátul nem volt vele gond és ez a lényeg. Baráth Boti meg az elején haloványabb volt, aztán a második félidőben megint hozott egy olyan csatár-alázó megoldást, hogy a lila támadó azóta is csúszik a villanyújságunk felé. És ma sárga sem jött, remek.

Középpálya

Meglepő fordulatok: a mostanság tuti kezdő Nagy Geri padon, Gege keretben sem, Hidi mester visszatért a kezdőbe, Zsivány ismét jobbkötőben. No akkor menjünk sorban. Patya sajna ma is vérszegény volt, az első félidőben egy 30. perc körüli, Lanzának adott jó zsugát leszámítva alig találkozott a bőrrel, de az ellenféllel sem nagyon. Ez így nagyon kevés. Ébresztő! Muflon hosszabb távra kiesésével, Diarra cickány-szellentés erősségű karizmájával itt az út előtted, Patrik, a hosszú távú kezdőszerepre! Tessék már beérni, a b_d_s_r_st_n_t” – üzeni neked ordítva idősb Mészöly, hát tessék figyelni. Vécsei a Fradi elleni remeklése után (utólag javítok: én Martínezt dicsértem a gólpassz kapcsán, közben Vécse tette Csamikánk fejére a zsugát kedden) ma picit haloványabb volt, de az igyekezetre nem lehetett panasz és én végig fenn is hagytam volna. Zsiványt addig szidtam, míg a Fradi ellen végre felpörgött és ma is hozta az elvárhatót, egy szép lövési kísérlettel is spékelve a teljesítményt, még a végén a megtartására fogok szavazni év végén? A csapatrészbe csereként érkező Nagy Geri ezúttal jól szállt be, sok labdát szerzett, és ha kicsit arrább kalibrálja a 88. perces lövését, most a nap hősét ünnepelnénk benne, így azonban “csak” az egyik kedvenc akadémistánk újabb meccsének örülünk. Csöppséges Uralkodónk is a középpályán került csereként bevetésre ezúttal, Rossi elmondása szerint a besárgult kecsói balszél megbontása volt az idea, amiből azonban nem sok minden valósult meg, az idén tavasszal jobbhátvédben többször is már-már brillírozó King ugyanis ma nem kapta el a fonalat. Van ilyen.

Csatársor

Kijelenthetjük, hogy ez a tavasz nálunk Lanzáról szól, a csapat kezd is kicsit egy emberre kihegyezett lenni, ami nem feltétlen jó a sebezhetőség és az ebből eredő rugalmatlanság-, egyoldalúság-növekmény miatt és arra gondolva, hogy az irokéz frizurás talján hamarost búcsúzik a kerülettől. Jó viszont az, hogy Zelenka után ismét van olyan légiós, aki kapcsán megnyalja mind a tíz ujját az egyszeri korzólakó. Bár alapvetően ma kissé fáradtabban mozgott, ezúttal is rengeteget dolgozott az egy négyzetméterre jutó műesések számának megdönthetetlen rekordere. A rá fellőtt labdákat rendre megtartotta, megjátszotta, néha elönzőzte, de nem ez volt a jellemző. Én szkeptikus voltam az érkezésekor, de ha maradna még fél évet, akár Lanzás mezt is vennék (ha nem szakítottam volna már régóta a játékosnévvel ellátott mezekkel, de ez egyéni policy). Rendesen faragták őt ma is, a lila mészárossegédek böllérkéseikkel és Vaskó hentesmester vezetésével aprították rendesen, de így is sok szép pillanata volt. Szép munka! Martínez az első félidőben hasznosan, utána egyre fáradtabban játszott, rejtély, hogy kopasz kispadvezérünk miért hagyta fönn végig… Tchami majdnem elérte a zsinórban három meccsen betalálás egyéni rekordját, de nem, és őt is lekapta Marco mester, Maros Józsi pedig a Kapos és a Fradi elleni emlékezetes góljairól zengett ódákat lesétálása alatt – hát, hogy a kaposi tizin mi emlékezeteset vél látni derék szpíkerünk, azt nem tudom, de mi is tapsoltunk. Egy Fradi verőnek ez kijár.) A csapatrészt felpörgetni igyekvő csere, Bobál, nagyon súlytalan volt ma sajnos, alig emlékszem jó megmozdulására, reméljük, legközelebb már végleg leveti a saját maga által egy friss interjúban említett feszültségét, mert a a Kaposvár ellen azért sok mozdulatán látszott, hogy itt van fantázia, csak még sok a görcs, de hát ez normális még ilyenkor. Türelem rózsát terem, mondom, és ezt nem a kecsói tulajra (bocsánat…), hanem ránk, Kispest-szurkolókra értem a fiataljaink kapcsán!

Kispad

Annyit dicsértem Rossit a Fradi ellen, hogy ma kissé megint meglepett. Magas fordulatszámú rotálásának ma Ivancsics lett az áldozata, Diaby végre padon volt, Nagy Geri kikerült, Hidi vissza… elsőre tök jónak tűnt mindez, viszont ma a cserék nálam nem ültek… persze ő ért hozzá, nem mondom,  de nálam Martínez bőven csere-érett volt, és Lanza mellé üvöltött a csatársor egy labdaügyes, passzképes arcért, erre Diaby (vagy Dél) ülve marad a padon, a mozgékonyabb Holender helyett pedig a statikusabb Bobállal kísérletezett… nem ez volt a talján legnagyobb meccse, de a legrosszabb sem, érdeklődve várom a Pécs elleni váratlan húzásokat, mert szinte biztos, hogy itt lesz valami… csak ne Pascariu vagy Odia.

* * *

Sokszor került elő az “ez van“, “van ilyen” és társ-szófordulataik ebben az értékelésben, és ez sok mindent elmond a mai meccsről és anblokk a Kecskeméttel való párharcainkról. Az egy szem MNK oda-vissza sikert és a másodosztály győzelmeit leszámítva nem akar jönni az első NB1-es siker, és egyre inkább úgy fest, ez egy ilyen sztori. Ennek ellenére pozitív a szájízem e hét után: a kedd esti szép győzelem és nagy ünneplés utórezgései még ma is a Bozsik felett vibráltak, így hiába bosszankodom picit az ismét elvesztegetett 2 pont miatt, meg a “hol állnánk, ha nem lenne pechünk” szurkolói önvigasz ismételgetése kapcsán, inkább azt mondom: soha rosszabb hetet nekünk, és várjuk a folytatást a lassan nyárba forduló tavaszban…

Fotó: Babar/Lovi (1909foto.hu).