Mastodon

Némelyik szinte már futott, legalábbis a lelátóról úgy tűnt

Bp. Honvéd – Kisvárda 1-1

A klasszikus rugós foci megvan? (l. címlapképünkön) A lényege, hogy 11-11 játékos számra gödröket mélyítenek egy fémlapon, és ezeknek a gödröknek a közepére egy rugót helyeznek, majd a rugó végére játékosokat. A labda egy vasgolyó, amit úgy lehet mozgatni, hogy a rugóra feszített játékost megpöckölöd. Mivel az egész pálya gödrökből és bukkanókból áll, mindig lesz egy játékos, akinél a labda van, tehát lehet pöckölni.

Na, valami ilyesmi volt a Honvéd-Kisvárda első osztályú labdarúgó mérkőzés. Ácsorgott 11-11 ember, ücsörgött körülötte mintegy kétezer néző, és nem történt semmi. Ennyi erővel a falat is bámulhattam volna otthon, de nem, mert kifejezetten jól éreztem magam, hiszen a barátaimmal tölthettem egy csodás délutánt. Sokat vihogtunk, kellemesen telt az idő, és még meccsel sem zavartak minket feleslegesen.

„Némelyik szinte már futott, legalábbis a lelátóról úgy tűnt” bővebben

Honvéd-Kisvárda, azt hiszem ötkor

Szpojler: a poszt címe egyben a poszt zárógondolata is.

Úgy vagyok vele, hogy a sz÷r is le van sz÷rva.

A lábam kivisz, mert az a dolga, az akarat ilyenkor nem sokat számít. Ott kell lenni, mert amíg ott vagyok, addig valóban igaz, hogy én vagyok a Kispest. Amíg megteszem ezt az apró lépést, addig támadhatatlan maradok magam előtt, tehát Kispest.

És, ugye, a barátaim.

Vihorászunk, koccintunk, parolázunk, beszélgetünk, miazmás, amit emberek szoktak csinálni másik emberek társaságában, amennyiben olyan körülmények között találkoznak, mint egy kocsma, vagy egy komoly téttel bíró bajnoki labdarúgó mérkőzés (kellemes labdarúgóidő, vezeti Pintér Csaba).

Ma pedig ez fog történni és semmi több.

„Honvéd-Kisvárda, azt hiszem ötkor” bővebben

Van baj, és olyan sok stukstúrában, hogy megszámolni is nehéz

  • a 60. perc után vége a csapatnak. Addig 25-18 a gólkülönbségünk, utána 7-18. Vagyis az utolsó fél órában ugyanannyit kapunk, mint az első teljes órában.
  • képtelenek vagyunk megnyerni azokat a meccseket, ahol vezetéshez jutunk. Pedig azt figyeltem meg, hogy a győzelemhez kötelező vezetni.
  • Machach minek van?
  • nincs cserénk, és örülünk, ha egy kezdőt ki tudunk állítani.
„Van baj, és olyan sok stukstúrában, hogy megszámolni is nehéz” bővebben

Kambi azért is van, hogy ha Nebojsa nem tudná elolvasni távolról a mezen lévő neveket, akkor megmondja, mégis kik vannak a pályán

Kisvárda – Bp. Honvéd @ Kisvárda, 14:45

A Telexen megjelent Hrutka-Koppányi-anyaggal valószínűleg csak jövő héten fogunk foglalkozni. Annyit mindenképp megnézünk majd, hogy kik érkeztek a cikkben bemutatott idősáv alatt, és velük mire mentünk. Továbbá, hogy milyen koncepcióhoz (muhaha), és milyen edzőhöz (bruahahaha) kellett játékosért körbenézni a piacokon. (TGK, GBD)

Kétnapnyi bemutatkozás után ma már együtt alszanak a srácok az új mesterrel valahol Kisvárda közelében. Gyorsan haladnak, na. Mégis egy meccs következik, ahol bár – és nagyon nehéz ezt kimondani – nem mi vagyunk az esélyesek, mégis úgy kellenek a pontok, mint egy Zámbó Jimmy dalba a sekélyes hasonlat. Ettől működik.

„Kambi azért is van, hogy ha Nebojsa nem tudná elolvasni távolról a mezen lévő neveket, akkor megmondja, mégis kik vannak a pályán” bővebben

Napikispest 2021.10.03.

  • nézőszám vs. Kisvárda // #nemértem, de biztos van rá magyarázat:
    • 3018 // a honvedfc.hu szerint, és
    • 2339 // a kisvardafc.hu és az NSO oldalakon.
    • vajon // ez hogy jött ki? Nem mindhárom helyre a Honvéd az adatközlő?
  • csapatkép // ismét nem készült. Egyre inkább érzem, hogy manapság nem divat ez az – amúgy – szép szokás.
    • viszont // az furcsa, hogy Machach még mindig hiányzik a honlapon a keretet listázó oldalon, pedig most biztos sokan lennének kíváncsiak rá.
    • mondjuk // mindegy is, hiszen Lukic kivételével még azok is a tavalyi mezben szerepelnek ott, akik a nyáron érkeztek.
    • ja és // szeptember közepén volt hír, hogy lesz idei ülő-álló-padon álló soros csapatkép. Ma október három van.
  • kimaradások // éjszaka volt némi leállás, ami kitartott ma délutánig. Ilyesmi előfordulhat még a közeljövőben. Próbálunk szólni előre a @csakblog twitterén, amit a blog oldalsávjában is megjelenítünk.
„Napikispest 2021.10.03.” bővebben