Mastodon

Úgy néz ki, megtaláltuk az ideális támadóhármast tavaszra

Nincs benne semmi meglepetés: Domingues, Lukic, Kocsis Dominik

DominguesKocsisLukic
Újpest 1-22466 🟨89 ⚽️
Kisvárda 1-190 🟨2664 ⚽️
Kecskemét 2-289 ⚽️⚽️🟨190 🅰️
Debrecen 2-366 ⚽️🅰️6690 ⚽️🅰️
Mezőkövesd 0-01762 🟨🟨90
Felcsút 3-189 🅰️🟨79 🟨🟨89 ⚽️🟨
ZTE 1-089 🟨71 ⚽️🟨🟨🟨71 🅰️
játszott perc, ⚽️: gól, 🅰️: gólpassz, 🟨: róla kapott sárga
“Úgy néz ki, megtaláltuk az ideális támadóhármast tavaszra” bővebben

Teljesült a minimumprogram: kilenc fordulót követően végre nem állunk kieső helyen

Honvéd – ZTE 1-0

Kocsis valami elképesztőt megy tavasszal. A hétből öt meccsen kezdett, és játszott 60-75 perceket, és ennyi is elég volt ahhoz, hogy nyolc (8!) sárgásat fújjanak ellene (tegnap hármat, az idényben összesen tizenkettőt), valamint végre meglőtte a régen várt első gólját. Az a testcsel, beszarás, zseniális.


A tavasszal eddig összekapart kilenc pontunk (1,29 ppm) nem tűnik soknak, azonban az őszihez képest (1 ppm) komoly előrelépés a plusz 0,29 pont meccsenként. Sőt, amíg ősszel meccsenként pont 1 gól lőttünk, miközben 1,69-et kaptunk, addig tavasszal 1,43-at lövünk és 1,29-et kapunk. Mindkét mutatóban 0,4 gólnyit léptünk a helyes irányba. Meccsenként!

Mindezek ellenére, pont az elmúlt éveink alapján egyelőre mégsem merem kimondani, hogy alakulás van. Viszont reménykedem benne.

“Teljesült a minimumprogram: kilenc fordulót követően végre nem állunk kieső helyen” bővebben

Azt sejtettük, hogy Kocsis ellen sok sárgát adnak, de ennyit tippelni sem mertünk

Csak egy mondat: Kocsis elleni szabálytalanságért kilenc sárgát adtak eddig, ami azt jelenti, hogy 118 percenként egyet. Plusz volt még egy kakaskodása is a várdai Asanival, amiért mindketten lapot kaptak.

A további sorrend:

  1. Kocsis 9 (+1 kakaskodásért)
  2. Bocskay 5 (+1), Domingues 5, Gomis 5
  3. Doka 4 (+2), Zsótér 4
  4. Ennin 2, Kerezsi, 2
  5. Cirkovic 1 (+1), Lukic 1, Mitrovic 1, Plakushchenko 1, Samperio 1, Szappanos 1, Tamás 1, Traoré 1
“Azt sejtettük, hogy Kocsis ellen sok sárgát adnak, de ennyit tippelni sem mertünk” bővebben

Minden azon múlik, hogy Domingues meddig, és Kocsis Dominik mikor, miközben Lukic mostanában hozza az állandóságot

Azt nem is merjük remélni, hogy egyszerre működjenek.

Lement két teljes kör a bajnokságból, itt az ideje, hogy kicsit ránézzünk a játékoskeretre.

Tavasszal egyértelművé tette Klafuric mester, hogy 3-4-3-as (5-2-3-as, 5-4-1-es, mindegy) felállásban gondolkodik, mert amikor körbenézett az öltözőben szinte csak szélsőket és belsővédőket látott. Ebből lett hétvégére Samperio úgy jobbhátvéd, hogy vele együtt négy szélsőnk volt fent a pályán. Helyet kell neki csinálni. A padon közben Átrok, Benczenleitner, Doka, Ennin, Jonsson és a téli edzőmeccseken balhátvédet/szélsőt is játszó Eördögh. Nem sok variációs lehetőség, pláne, ha azt nézed, hogy középre Mitrovic, Plakushchenko, a tartósan sérült Zsótér, Gomis és a most visszatért Bocskay maradt, valamint a pofátlanul fiatal Keresztes Noel.

Ebből kell kihozni a legtöbbet. Lássuk, mit sikerült.

(Az adatok ömlesztettek, tartalmazzák Courts 12 meccsét, Klafuric 4 őszi és 6 tavaszi meccsét is.)

“Minden azon múlik, hogy Domingues meddig, és Kocsis Dominik mikor, miközben Lukic mostanában hozza az állandóságot” bővebben

Tök sokat segítene rajtunk, ha egy meccset végre meg tudnánk nyerni

Honvéd – Kisvárda 1-1

Amikor már csak tíz percet kellett volna kibírni a Prenga, Cirkovic, Capan összetételű belsővédelem szerencsétlenkedéséből, akkor Klafuric behozta Ennint, és hirtelen teljesen más megvilágításba került a bénaság fogalma.

Történt mindez egy olyan mérkőzésen, ahol mindössze két magyarral álltunk fel, ahol az összes 990 percből a múlt heti klubrekordot (731 perc) is megdöntve, 784 percet töltött légiós a pályán. Pontazonossággal, csak a több győzelmünk miatt nem vagyunk az utolsó helyen, nekünk van a legtöbb vereségünk, mi kaptuk a legtöbb gólt, rúgtuk a második legkevesebbet, miénk a legrosszabb gólkülönbség, vagyis tökre megéri mindezt importból megoldani.

Számomra egészen hihetetlen, hogy Állambácsi hajlandó finanszírozni olyan teljesítményt, mint például a miénk, hogy légiósokkal, ráadásul többségében nem is jó légiósokkal száguldunk a kiesés felé.

“Tök sokat segítene rajtunk, ha egy meccset végre meg tudnánk nyerni” bővebben

Létezik egy Kocsis Dominik-Jonsson tengely a számok világában, ami nem biztos, hogy elsőre mindenkinek tetszeni fog

Tegnap, az őszi játékperceket elemző posztunkban tettünk egy olyan erős kijelentést, hogy inkább a saját nevelésűek játsszanak, mint az új igazolások.

Ma finomítunk rajta, merthogy a számokat nem csupán egyféleképpen, hanem tetszés szerint lehet csavargatni, ezért könnyen előfordulhat, hogy aki az egyik elemzésben pozitív szereplőnek tűnt, az egy másikban már nem feltétlen lesz az.

Például Kocsis Dominik, aki az ősszel pályára lépő öt saját nevelés egyike (Szabó Alex, Kerezsi, Keresztes, Bocskay), és aki egy olyan számot produkált, ami számomra nem kicsit meglepő. A másik név Jonsson lesz, és nála talán még Kocsisnál is nagyobbat néztem.

Előre szólok: az ember szeme néha csal.

“Létezik egy Kocsis Dominik-Jonsson tengely a számok világában, ami nem biztos, hogy elsőre mindenkinek tetszeni fog” bővebben

Osztályozókönyv: FTC

Gondolom nem ér senkit meglepetésként, hogy ismét, Szappanos nyert? 2022-ben játszott 25 értékelhető meccset, és ennek csaknem felén, 12 alkalommal választottátok a legjobbunknak. A maradék hét meccsen Tujvel védett, mindegyiken legalább dobogós volt, és négyszer nyerni is tudott. 2022 tehát a kapusok éve volt Kispesten.

A Fradi elleni sorrend:

  1. Szappanos
  2. Zsótér
  3. Keresztes (először a TOP3-ban)
“Osztályozókönyv: FTC” bővebben

Osztályozókönyvek: Paks és Vasas

Pakson meg lettünk alázva, azonban ha nincs Tujvel, akkor talán még jobban. A többieken pedig gondolom a hajtást láttátok. Sorrend:

  1. Tujvel
  2. Zsótér
  3. Kocsis Dominik

A Vasast vertük, és hihetetlenül szoros versenyben, talán még sosem volt két kétpontos az osztályozókönyv történetében, szóval:

  1. Szappanos 2,41
  2. Lukic 2,26 (az első 14 fordulóban összesen 1,77 pontot szerzett)
  3. Zsótér

Továbbiak a hajtás után.

“Osztályozókönyvek: Paks és Vasas” bővebben

Hetikispest 2022/09/23

  • Szalai Ádám // bejelentette visszavonulását a válogatottól, ami azért is érdekes, mert ő a Kispest régi típusú utánpótlásának talán utolsó, valóban ismert játékosa. Szalai egyébként 2003-ban az MLSZ hülye szabályozása miatt igazolt tőlünk Újpestre, ugyanis akkoriban, ha kiesett a felnőtt csapat, akkor rántotta magával az utánpótlást is. (A lenti fotó 2002-ben készült, és a klub által kiadott 2003-as naptárban található.)
“Hetikispest 2022/09/23” bővebben

Gera is keretet hirdetett az U21-es válogatottba

Itt egy új korosztály, a 2002. január 1. után születettek kezdik meg a szereplést, illetve, mivel Geráról és az ő legendás eredményességéről van szó, a nemzetközi pofonok elszenvedését.

A mester az első keretébe több kispesti nevelést is meghívott, név szerint: Benczenleitner Barnát (jelenleg győri kölcsönben), Bocskay Bertalant, Kocsis Dominiket, Németh Dánielt (már ZTE) és Szabó Alexet.

Rögtön két tesztmeccsel kezdenek:

  • szeptember 23. 17:30, Szombathely, Bulgária
  • szeptember 27. 20:00, Bozsik, Litvánia

Utóbbira itt tudtok elővételben jegyet venni egy ezresért, mindenféle kezelési költség nélkül, merthogy az MLSZ még mindig a régi MLSZ-féle jegyrendszert használja.

“Gera is keretet hirdetett az U21-es válogatottba” bővebben