Két kérdést tettünk fel az elmúlt napokban nektek:
- az idénytipp első körét, valamint
- a szokásos meccs játékosát.
Gyorskiértékelés következik.
„Idénytipp, meccs játékosa” bővebbenMastodon
mert célunk csak egy van
Két kérdést tettünk fel az elmúlt napokban nektek:
Gyorskiértékelés következik.
„Idénytipp, meccs játékosa” bővebbenBp. Honvéd – ZTE 0-1
Mint ahogy évek óta stabilan, ezúttal is elővesszük a jó öreg osztályozókönyvet, és megkérdezünk titeket, hogy
Utóbbi kérdés érdekes elemzéseknek lehet alapja, mert megtudhatjuk idővel belőle, hogy miként ingadozik a szurkolók hangulata, elvárása.
Tovább viszont már nem szeretnénk bonyolítani az ívet, pedig lehet egy csomó jó kérdést feltenni a bírón, edzőn át a büfé színvonaláig.
„Osztályozókönyv vs ZTE” bővebbenHonvéd – Mezőkövesd 0-0
tette fel a kérdést pár évvel ezelőtt egy elkeseredett szurkoló az ajándékboltban. Hiába, ún. középcsapatként könnyen viccel az ember.
Aztán megjöttek Nagytudásúék, idehozták a Haverokat, majd a haverok haverjait, mi lettünk a Dunakeszi Honvéd, vagy a Kinizsi Külügy, a fene tudja melyik, és nekiálltak dolgozni.
Kellett egy jó három év, mire eljutottunk idáig. Konkrétan a kiesés szélére, amikor bár úgy tűnik, még mindig rajtunk múlik, hiszen pontelőnyünk van, az igazság azonban az, hogy morálisan teljesen szétestünk.
Mindegy mi lesz a bajnokság eredménye, mindegy, hogy hol végzünk, ennek itt vége kell legyen. Semmi létjogosultsága nincs.
Videoton – Honvéd 2-0
mert kissé meg vagyok zavarodva. Eddig úgy tudtam, hogy a játékos testén (fején, lábán) megpattanó labda, ha kezet ér, akkor az nem kezezés. Ehhez képest a hatályos szabálykönyvben erről egy szó sincs, sőt, a 161. oldalon, a 2021/22-től érvényes módosítások között egyenesen azt találjuk, hogy a korábbi szövegezés, miszerint
A fenti szabálytalanságokat kivéve, nem szabálytalanság, ha a labda érinti egy játékos kezét/ karját:
• közvetlenül a játékos saját fejéről vagy testéről (a lábfejét is beleértve)
• közvetlenül egy közelben lévő másik játékos fejéről vagy testéről (a lábfejét is beleértve)
• ha a kéz/kar a testhez közel van, és nem teszi a testet természetellenesen nagyobbá
• amikor a játékos elesik és a kéz/kar a test és a talaj között van támaszként, de nem a testtől oldalirányba vagy függőlegesen kinyújtva
Igen, át van húzva.
Bp. Honvéd – Kisvárda 1-1
A klasszikus rugós foci megvan? (l. címlapképünkön) A lényege, hogy 11-11 játékos számra gödröket mélyítenek egy fémlapon, és ezeknek a gödröknek a közepére egy rugót helyeznek, majd a rugó végére játékosokat. A labda egy vasgolyó, amit úgy lehet mozgatni, hogy a rugóra feszített játékost megpöckölöd. Mivel az egész pálya gödrökből és bukkanókból áll, mindig lesz egy játékos, akinél a labda van, tehát lehet pöckölni.
Na, valami ilyesmi volt a Honvéd-Kisvárda első osztályú labdarúgó mérkőzés. Ácsorgott 11-11 ember, ücsörgött körülötte mintegy kétezer néző, és nem történt semmi. Ennyi erővel a falat is bámulhattam volna otthon, de nem, mert kifejezetten jól éreztem magam, hiszen a barátaimmal tölthettem egy csodás délutánt. Sokat vihogtunk, kellemesen telt az idő, és még meccsel sem zavartak minket feleslegesen.
„Némelyik szinte már futott, legalábbis a lelátóról úgy tűnt” bővebben