Mastodon

Félszezon-értékelő by RW

640-KO_M4672

Minden megy a maga jól megszokott kerékvágásában. A félszezon  végetért, ködös, ónosszitálós szürke napok telepednek Budapestre, csöndes a XIX. kerületi sorompón túli sporttelep, légiósaink hazamentek, a keret pihenni tért egy szokatlanul hosszú, egy hónapos téli álomra, legjobbjainkat díjazta a KLTE, hanta statisztikákat gyárt és közönségszavaztat, vagy bennyhillesített Lanza-Martinez show-t heggeszt fel a blogra. RW táján nagy a csönd csak, de most ő is jön – és ha már szokott kerékvágás, akkor szokás szerint érzésvilágos-összegzős-csapongós poszt következik.

“Félszezon-értékelő by RW” bővebben

Lefocizni már tudunk, nyerni még nem

A Kecsó elleni meccsről egyszer már írtunk, és elmondtuk, hogy milyen érzeteink vannak, most viszont következzenek a kőkemény számok. Előre szólunk, a legtöbb adat minket igazol majd, ami

  • egyrészt nyilvánvaló, mert látjuk a meccseinket,
  • másrészt pedig nyilvánvaló, mert gondolkodunk a dolgokon.

Azt most hagyjuk, hogy a statisztika egy olyan műfaj, amit bárki a saját kedvére tud olvasni, terelni fogjuk a figyelmedet, és úgy vezetjük, hogy bizonyítsuk, nekünk van igazunk.

“Lefocizni már tudunk, nyerni még nem” bővebben

Bemutatták az AS Honvéd Calciót

Bobál, Csábi, Martínez, Pascariu, Lanzafame, Lőrinczy (nagyobb kép, fotó: 1909foto.hu)

Komolyabb médiaérdeklődés keretében, kikészített hidegtálak kíséretében, oldott, kellemes hangulatban mutatták be a 2012/13-as idény téli szünetében Kispestre igazolt új játékosokat. Hemibá a tőle megszokott módon, kedélyesen viccelődve mindenkiről mondott néhány szót, kiemelve, hogy pontosan mit is vár tőlük a tavasszal.

Ülésrend szerint haladva, elsőként Leandro Martínezt ismerhettük meg, aki 24 éves, argentin származású, de olasz U20-as válogatott csatár, és hozzánk  a Cremonese csapatától érkezett. Felkészülési mérkőzéseken már láthattuk, hogy gyors, labdaügyes, reméljük tavasszal már gólokat is fog lőni.

Alig gondolkodtam a Honvéd ajánlatán, szinte azonnal elfogadtam. Három sorozatban is állunk még, jó lenne nyerni valamit tavasszal.

Lőrinczy Attila saját nevelés, 18 éves és posztja szerint belső, szervező középpályás. A különböző utánpótláscsapatainkból ismerhetjük, komoly ígérete a kispesti jövőnek.

Claudiu Pascariu egy 24 éves román belső védő, az eddigi felkészülési meccseken komolyabbat nem villantott, de lefelé sem lógott ki a csapatból. A védelem darabszámát mindenképp növelni fogja, és legfeljebb tavasszal kiderül, egy újabb Tandiára bukkantunk. Hozzánk az FC Tirgu Mures csapatától érkezett.

Csábi Mihály szintén akadémiai nevelés, aki bevethető védekező középpályásként, de akár jobbhátvédként is.

Az első sorban, jobbról a második talán a legnagyobb név, Davide Lanzafame. Őt az elmúlt napok után nem érdemes komolyabban bemutatni, elég annyit, hogy a Juventusban nevelkedett, többször kölcsönadták, és így érkezik hozzánk is fél évre a Catania csapatától. 25 éves, csatár, és korábban végigjárta az olasz korosztályos válogatottakat.

Ki akartam próbálni magam külföldön, és a Honvéd a történelmével megfelelő választás számomra. Próbálok megfelelni az elvárásoknak.

Bobál Gergely tavaly már bemutatkozhatott az NBI-ben, tavasztól viszont hivatalosan is az első csapat keretéhez tartozik. Csatár, saját nevelés, sokszoros utánpótlás-válogatott minden korosztályban. Róla annyit érdemes tudni, hogy kis gólt csak a legritkább esetben lő.

Örülök a kerettagságnak, próbálok majd a csapatba kerülni, és ha nagyokat nem is, de apró, pici gólokat lőni.

A sajtótájékoztatón nem vett részt Holender Filip és Raffaele Alcibiade, valamint Sundal Anatolis-Alexis. Holender akadémiai nevelés, középpályás, az utóbbi időben próbajátékon szerepelt a Manchester Citynél és a Queens Park Rangersnél, jelenleg hazájában, Szerbiában tartózkodik, de napokon belül visszatér Kispestre. Alcibiadéval tegnap este sikerült megegyezni, ő közvetlenül a Juventusból érkezik kölcsönbe, amúgy pedig 23 éves belső védő, és Martínezhez, valamint Lanzafaméhoz hasonlóan, szintén sokszoros olasz U-válogatott.

Az egyetlen bejelentett távozónk Sundas, akit eredetileg az akadémiáról hoztunk volna fel a nagycsapat védelmébe, de közben fél évre kölcsönadtuk az olasz Hellas Veronának, opciós jogot biztosítva számukra, hogy a nyáron végleg megvásárolhassák.

Debreceni Andris jelenleg a Honvéd játékosa, a szerződése június végéig él. Tavasszal is játszani fog. (A mondat csalóka, mert egy újságírói kérdésre érkezett válaszul, és – mivel jelenleg a második csapattal edz – így vélhetőleg ott is fog szerepelni.)

Az átigazolás még nem zárult le teljesen, Hemibá elmondása szerint még egy védőt szeretnénk Kispestre hozni a közeljövőben. Alcibiade és Lanzafame kivételével, akik kölcsönbe érkeztek, jelenleg nem tudjuk, hogy a többiek mennyi időre kötelezték el magukat hozzánk.

A Honvéd utánpótlása kimagasló, remek képességű fiatalokat hozhattunk fel az első csapathoz, de mindenképp szükségünk volt néhány tapasztalt játékosra is. Minden adott a sikeres tavaszi szerepléshez. – Marco Rossi

Megjegyzendő, és bár nem vág az emelkedett témánkba, de a sajtótájékoztató egyetlen kellemetlen pillanatát az okozta, amikor az egyik kollega Lanzához fordulva azt feszegette, hogy 5-6 évvel ezelőtt, fiatal játékosként állítólag egyszer elfogadott bundapénzt a csapattársaival együtt, és ha – a már nyomozati szakaszban lévő ügyben – ítélet születik tavasszal, akkor az döntően befolyásolhatja a kispesti szerepvállalását. Cordella és Nagy László managerek, valamint Hemibá azonnal ugrott a kérdésre, és egyrészt kijelentették, az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, így mi sem veszünk figyelembe hasonló pletykákat az átigazolások egyeztetésekor, másrészt nem hajlandóak foglalkozni a témával, mert nincs semmiféle ítélet. (Tudom szeretni, amikor – az amúgy jogi végzettségű – Hemibá pusztán stílusból dorgál, hárít el egy oda nem illő kérdéseket. Mi éreztük kellemetlenül magunkat.)

És, hogy a címben szereplő AS Honvéd Calciót értelmezni tudjuk, álljon itt egy lista az olasz kapcsolatunkról:

  • Edző: olasz
  • Erőnléti edző: olasz
  • Védő: olasz
  • Szélső: olasz
  • Csatár: olasz
  • Mezszállító: olasz
  • Nemzetközi igazgató: olasz
  • Felvágott a büfében: olasz