Mastodon Mastodon

Bár megígértük,

mégsem lesz külön poszt a videotonbeli sajnálatos eseményekről.

Egyrészt azért, mert maga az egyedi eset nem igényel érdemi társadalmi vitát. Ilyesmi előfordul viszonylag rendszeresen olyan helyeken, ahol sok ember van összezárva felfokozott hangulatban, és esetleg az alkohol is előkerül. Volt példa hasonlóra a Bozsik korzóján is, a különbség mindössze annyi, hogy általában nem vonul fel a szeku látványosan és a széksorokon átbucskázva.

Másrészt azért, mert az érintett felek megbeszélték egymással. A folyamatban a tábor vezetősége mediátorként és aktorként is részt vett, és mindenki arra törekszik, hogy elkerüljük a hasonló eseteket a későbbiekben.

„Bár megígértük,” bővebben

Nem próbálom meg elmagyarázni, hogy miért kell ott lenni a Vasas és a Fradi ellen, de azért írok róla pár szót

Ha valaki nem érzi, hogy miért van ott a helye a stadionban, amikor ekkora a córesz körülöttünk, akkor azzal úgysem tudnám megértetni. Mindenki máshogy éli meg a szurkolóságát, van, aki mindig ott szeretne lenni, függetlenül attól, hogyan áll a tabella, mert fontos neki, hogy hozzátegye a szerény magáért, és van, aki csak akkor hajlandó kimozdulni, ha a többiek, és persze a csapat már előkészítette a szórakozását. Vagyis kellően jó ahhoz, hogy tiszteletét tegye a stadionban.

Én speciel azok közé tartozom, akiknek a meccsrejárás szempontjából édesmindegy a mutatott játék, a helyezés. Egyszerűen ott akarok lenni, ha játszik a klubom, mert mindig is erről szólt az életem. És mert a stadion az a hely, ahol hagyományosan szóvá lehet tenni mind az elégetettségünket, mind az elégedetlenségünket.

A Vasas ellen az utóbbi fog következi.

„Nem próbálom meg elmagyarázni, hogy miért kell ott lenni a Vasas és a Fradi ellen, de azért írok róla pár szót” bővebben

Ki beszél itt már a kókusgolyóról?

A ZTE – Honvéd meccsről két poszt készült:

  1. egy magáról a meccsről, benne a szokásos osztályozókönyvvel – amit itt találtok.
  2. és egy a ZTE levonulásáról, vagyis ez, amit éppen olvastok.
„Ki beszél itt már a kókusgolyóról?” bővebben

Milyen elvárásaink lehetnek, ha azt sem tudjuk, hogy mit akarunk?

Felcsút – Honvéd @ Felcsút, szombat, 17h

Valahol mélyen hatalmas sikerként élem meg, hogy sikerült elérnünk, egy Felcsút elleni felcsúti mérkőzésen nem a Felcsút a legnagyobb problémánk. Mármint az esszenciális létezésük alapja, ésatöbbi. (Bár az ésatöbbi előtt nincs vessző.)

Annyira mocsokgyengék vagyunk, mindössze két győzelem tíz meccsen, hogy az elsődleges problémánk jelenleg a bentmaradás kérdésköre. Mármint az, hogy meglesz, vagy sem?

„Milyen elvárásaink lehetnek, ha azt sem tudjuk, hogy mit akarunk?” bővebben

A győzelmet nem kell magyarázni, ezért nem is próbálkozunk semmi hasonlóval

NB I-es csapatok a kupában

  • Tököl (megye 1) – FTC 0-7
  • KisvárdaMTK 4-1
  • Győr (NB II) – Felcsút 1-0 (g: Vernes Rikárdó, szevasztok!)
  • Haladás (NB II) – Gyirmót 0-0 (t: 2-3)
  • Budafok (NB II) – Újpest 1-2
  • Kecskemét (NB II) – DVSC 2-1 (h.u.)
  • Szeged (NB II) – Mezőkövesd 1-1 (t: 3-1)
  • ZTEHonvéd 0-1 (h.u.)
  • 11.03. // BVSC (NB III) – Videoton
  • 11.03. // III. kerület (NB II) – Paks
  • 10.28. // Kazincbarcika (NB III) – Diósgyőr (NB II)

Vagyis a tizenkét NB I-es csapatból máris kiesett az MTK, a Felcsút, a Debrecen, a Mezőkövesd és a ZTE.

A február 9. magasságában esedékes következő forduló mezőnye egyelőre: FTC, Gyirmót, Honvéd, Kisvárda, Újpest (NB I), Békéscsaba, Csákvár, Győr, Kecskemét, Szeged, Vasas (NB II), Cegléd, Nagykanizsa (NB III).

„A győzelmet nem kell magyarázni, ezért nem is próbálkozunk semmi hasonlóval” bővebben

A magyar futball egyáltalán nem arról szól, hogy európai, tudatos fogyasztóként képzelnek el benne téged, pláne akkor nem, ha vendégségbe jössz

Egy kellemetlen hétvége utózöngéi Videotonból elsőre fillérbaszásnak tűnő kérdésekkel, azonban amíg így bánhatnak az emberekkel, és senki sem szólal fel ellene, addig itt sosem lesz ebből ún. családbarátság.

— Fiam, a poharat majd ne dobd ki, a meccs végén visszaváltjuk. — csapta meg a fülem egy apuka kérése.

— Nyugodtan hozz még egy kört, majd úgyis visszaváltjuk. — egy átlagos szurkolói kérés. Ugye, a kézben még ott az előző sör maradéka, nem egyszerre fogyasztanak a jónépek, vagyis a Közös Körben lévőknél rendszeresen előfordul, hogy felhalmozódnak a repoharak.

A repoharasdi egy viszonylag új jelenség a magyar stadionokban. Korábban próbálkoztak vele Győrött, bevezették a Fradinál, azonban kvázi általánossá az idei szezontól kezd válni. (auf Ungarisch)

A kezdeményezés egyébként önmagában nem hülyeség, viszont a flott működéshez pár dolgot érdemes lenne biztosítani, például a poharak visszaváltását. Utóbbit nem sikerült Videotonban.

A hétvégével kapcsolatban feltettünk három kérdést a klub titkárságának/sajtóosztályának, és ahogy ígértük, változtatás nélkül közöljük a válaszokat, hátha közelebb kerülünk a Repoharak Lelkületéhez, hiszen, mint tudjuk, még mi is új szereplők vagyunk a világában.

„A magyar futball egyáltalán nem arról szól, hogy európai, tudatos fogyasztóként képzelnek el benne téged, pláne akkor nem, ha vendégségbe jössz” bővebben

Meccs helyett inkább facsarjunk újra egy nagyot a valóságon, és higgyük el, amit el akarunk hinni

Amennyiben a mai egy normális nap lenne, egy normális világban,

  • akkor egy könnyű, mégis kiadós ebéd után
  • pihennék pár órát, talán néznék közben valami semmilyen filmet a Netflixen, majd
  • kora délután felkerekednék, hogy találkozzak a többiekkel valahol,
  • megigyunk pár sört,
  • beszélgessünk, nevetgéljünk, fikázzunk dolgokat, ahogy azt szoktuk volt csinálni
  • meccsek előtt.
„Meccs helyett inkább facsarjunk újra egy nagyot a valóságon, és higgyük el, amit el akarunk hinni” bővebben

Van olyan, hogy az egy gól és más semmi is bőven boldogság

ZTE – Honvéd 0-1 // osztályozókönyv

Az megvan, hogy az egerszegi volt Horváth Feri első olyan kispesti bajnokija, amelyiken mi szereztük meg a vezetést?

  1. Fradi // maradt is a 0-1;
  2. Felcsút // fordítottunk: 2-1;
  3. MTK // egyenesen kétgólos hátránnyal kezdtünk, majd fordítottunk: 3-2;
  4. Kisvárda // a hosszabbításban 0-1;
  5. Diósgyőr // nem volt gól a meccsen;
  6. Újpest // ismét kétgólos hátrány. A végét döntetlenre hoztuk: 2-2.
„Van olyan, hogy az egy gól és más semmi is bőven boldogság” bővebben

Szurkolók, attitűdök

Tornyai János: Bús magyar sors

Ősszel azon siránkoztam, hogy hova süllyed a kommentszekció színvonala, egymás és a posztszerzők cseszegetésével, néhol gyalázásával, mindenbe politikát belelátó újonnan kihangosított élharcosokkal, stb. Akkor a Stécés posztra érkező reakciók még visszaadták a hitemet, hogy az utóbbi hetekben ismét lelombozódjak, pedig most nem Fanta kapta az ívet, nem is én (mire kapnám mondjuk, alig jön már tőlem poszt). Kapja Pisont, Gazdag, Lovrics, Kamber, Urbányi, de még a portás és a Temesvár utcai kóbor kutya is. Ki jogosan, ki kevésbé, de egyre többet gondolkozom azon, olvasva ezeket a csodálatos fröcsögéseket némelyektől – és sajnos egyre többektől, hogy hova süllyedt – nem, most nem a klub, hanem a tábora, 2017 dicső és vállt vállnak vető együttállásából egy frusztrált genggé. Nem túl szívderítő.

„Szurkolók, attitűdök” bővebben