Folytatódik a mese… Kispest-Videoton osztályozókönyv.

A meccs elején a Himnuszt, a találkozót követő sajtótájon a Sousa-tot halgathattuk végig, a kettő között pedig tarkónvágtuk a jelenlegi bajnokot. No azért ez nem volt ennyire könnyed, ha a kedélyes hangvételt félretesszük: az első félidő idei leggyengébb produktumunkat hozta, és a Vidinek volt több ziccere is a gólunk után. Hogy is mondja azonban a bőrkötéses puhl-i közhelyszótár? “A jó csapatnak van szerencséje, a győzelmet nem kell magyarázni“. Mi sem tesszük az utóbbit. Csak osztályzunk, vidáman.

KEMENES: Szabi kicsiben azt hozta mint a csapat az elmúlt hetekben, azaz a kecsói meccs csupán kisiklás volt nála is (azzal együtt, hogy ott is voltak hatalmas bravúrjai). Ma nem volt labdakiejtés, ellenben 2 hatalmas és több közepesen erős bravúr, strict védelem-irányítás, a végén showman-kedés szurkolóizzítással. Hogy egyik kedvenc zenekarát idéző hasonlattal éljek: ez most nem Re-Load volt, inkább Master of Puppets! Köszönjük a 3 pontot, Szabi! 7.

 

LOVRICS: Elkínzott arcú kényszerjobbszélsőnk emberfelettit dolgozott a második félidőben, mikor is Németh Norbi került a jobbszél támadószekciójába, aki pedig inkább amolyan Warzycha mögötti Bárányosként (vagy Bárányos mögötti Kovácsbélaként) igazi második irányítót játszott, nem klasszik Abassos jobbszelest, így Ivannak duplaannyit futva kellett bejátszania a szélt. Amit tudott megtett, és hátul is magabiztosabb volt mint Kecsón. Taps. 6.

DEBRECENI: Debrőt kárhoztattam már eleget, így jól esik a Fradi elleni meccs utáni dicséretet követően most is hozsannáznom. Remek közbelépések, kemény és határozott játék, jó becsúszások. Ez az a Debreceni Andris volt, aki méltán lett az U20 és Kispest kapitánya anno. 7. 

BOTIS: Nem tudok sok újat írni az Öregről, aki olyan hátul, mint a Harvey Keitel megszemélyesítette figura, Wolf a Ponyvaregény c. Tarantino alapvetésben. Az Elintéző. Az Eltakarító. Aki, ha a védelem megszorul, ott terem és leszigorkodik bárkit az ellen csatárai közül. Tegnap még egy fél-ollót is bevállalt, de sajna az MTK elleni 2010 tavaszi csoda egyszeri volt mint Budán a kutyavásár vagy a jól eltalált lövés Bánföldi Zolinál. Védekezésben viszont tanári a jó Sorin. 7.

NOVÁK: Csak robotol és robotol, miközben második világháborús filmek pozitív katonahőseit idéző fizimiskájával eltökélten őrzi a bal oldal Honvéd-dominanciáját. Óriási mentések, Mátyust idéző becsúszok-és-szerelés-közben-benntartom-a-labdát-míg-az-ellenfél-elszáll jellegű megmozdulások, szinte átjátszhatatlanság. Nagyon jó kis igazolás volt. 7.

 

HAJDÚ: Amiért tavaly sokat sírtam, hogy Norbit miért nem elöl használjuk a balhátvédben sínylődés helyett, arra megvan lassan a válasz: mert játékosunk úgy beleszokott a félkényszerű hátvédposztba, hogy ott már jobban teljesít, mint támadóban. Mivel azonban Alexisz idén jogosan tart igényt a kezdőbeli helyre, marad a Tchami-alternatíva szerepkör. Sajnos hősünk tegnap sem tudta hozni csúcsformáját, kevés akciónk futott az oldalán, most hiányzott a finesz-plusz, mint a higgadt meccsnézés definíciója Véber György edzői kiskönyvéből. Kár. 5.

AKASSOU: Utóbbi hetekbeli formáját mentette át, nagyon fontos láncszemként védekezve a középpályán. Volt 1-2 labdavesztése is, de ilyenkor jellemzően azért javított. Hogy a 7-esig nem ment fel, arra itt a csodás példa, az Akassou-i ars poetica: előbb okszizik egyet a csapattárs felé, ováció a lelátón, majd a visszakapott zsugát úgy rúgja p*csán, hogy csordul a könny. A kiállítása erős, tényleg lekönyökölte őt a vidis arc, bár egy, a meccset TV-n követő jóbarátom szerint némi nyálmennyiségtőli megszabadulás is történt, by Akassou, azt pedig valóban nem kéne. Nagyon fog hiányozni Pápán, Horének meg kell húznia azt a bizonyos mislenyi gatyamadzagot. 6-2=4.

ZELENKA: Határozottan fantáziadúsabb lett vele a középpályánk, nem véletlen kapott vastapsot lehozásakor. Mintha tegnap a futást is jobban bírta volna, de lehet hogy ezt csak a két gyors egymásutánban lehúzott Borsodi mondatja velem. Nívódíjas passzaiból most Danilónak osztott ki egyet, de Abass és Tchami hiányában nem nagyon működött a futtatás sajna. Jó volt ismét kezdőben látni. 6. Cseréje, Hidi nem sok időt kapott már, abban a kevésben viszont olyan ledülettel hozta az elmúlt hetek javuló sztenderdjét mint Krémer Károly a játékosokat Békéscsabáról. (-).

DÉLCZEG: Megint a testidegen jobbszélen kezdett, így az első félidőben  inkább elképesztő munkamennyiségét dicsértük csak: gyakran hátul mentett, ha kellett. A második félidőre visszatért ékbe, a hajtás nem maradt alább, rendkívül hasznosan és alázatosan játszott. Faragó Ricsi az ilyen teljesítményekre üvöltené megposszant orcával: “Óóóóóriássssshhi”. 7.

 

SZEKULICS: Arszenijevics és Sztojakovics szelleme mosolyog gúnyosan a Bozsikot övező jegenyék koronája mögött, ismételgetve az axiómát: egy meccs alapján leigazolt próbázó nem váltja meg a világot! Lassú, körülményes, kb a Pölő-csapatba illene 2008 őszén. 4. Cseréjének, Németh Norbinak igen jót tett a kezdőből való kihagyás, remekül szállt be, és a Lovrics kapcsán már idézett második irányító pozíciójából remek labdákat tett, hogy messzebbre ne menjünk, Danilónak, a 11-es előtt. Norbi, ez a Győr elleni első félidő melletti legjobb teljesítményed volt a visszatérés óta, riszpekt, így tovább! (Megjegyzem, ahogy az első félidőben a pálya széléről folyamatosan biztatta Zelenkát, a kezdőcsapat-tagságért a legnagyobb vetélytársát, azt öröm volt nézni. Csapatszellem végre Kispesten?) 6.

DANILO: Besz*rás, de tényleg  a végén gólkirály lesz csak tizikből. De ne legyünk igazságtalanok: a Hajdú beadás utáni suhintása ha bemegy, a III. félidő stúdiójában Nyilasi Tibi még a mellette bóbiskoló Puhlt is megbólintja a forduló góljának kiválasztásakor lelkesedésében. Mezőnyben egyre hasznosabb, remekül tart labdát, gyors is, nem lesz ez rossz. Ma sem volt az. És lassan ő is kiérdemli a “fazon” címkét. 6.5. Cseréje, Tchami kapott vagy 8 percet és eltökölt egy ziccert. ().

A Klubnál érvényben lévő sajtórend szerint a bírókról nem lehet nyilatkozni, Supka sem tette. Blogunk viszont megnyilvánulhat. Meg is teszem. Amit Kassai spori művelt az utolsó 15 percben, az legalábbis a ’90es évek elejét idézte bennem, mikor is egy, a nemzetközi színtéren már (jogosan) befutott bírónk itthon nevetségesen vezetett Kispesten meccseket, káprázatosan szemöldökráncoló ítéletekkel. Hát, a tegnapi edzőelküldözgetések valahogy ezt az érát juttaták eszembe, főleg az, amikor Mitrovics két kézzel fellökte a ránézésre Pölöskei Gábornál vagy Garami Yoda bácsinál is 3 fokkal anti-pörgősebb, a kispad mellett állva békésen szendergő Lőrincz Emilt, majd a derék Kassai Don Emiliót küldte fel a lelátóra, a már ott tobzódó Supka mellé. Ha még 10 percet tart a meccs, gyanítom Simon Gabi bát, a derék Kaszás Kálmánt, végül a kispadon maradt sípcsontvédőinket is kiszórja. Nemhiába, rendnek kell lenni…

Fotó: 1909foto.hu, mint mindig.

Megvan az ötödik! – Kispest-Videoton beszámoló

Az idei Bohócliga-csörtéink közül talán a mai volt az, amelyiket a legnagyobb óvatossággal, már-már kétkedően, de minimum ambivalens érzésekkel vártam. Tudjuk, hogy az idénnyitóink az utóbbi időben az országos szipka kategóriába tartoznak, így a Győr ellen tulajdonképpen nem volt kérdéses, hogy szopórólleren suhanva hagyjuk el a szentélyt. A következő négymeccses sorozat igen könnyeddre sikerült, a Kecskeméti betli viszont rózsaszínről egy szempillantás alatt vérpirosra színezte a világot az egyszeri Honvéd-szurkoló szemében. A mai kérdés tehát – ahogy azt Hanta kolléga már a beharangozóban deklarálta – az volt: sikerülhet-e tovább nyújtanunk a szánkban tartott, oszlásnak indult, ízre azonban még édes győzelmi rágógumit, vagy éles pukkanással léket kap-e a lufi, melynek maradványait csak fejmosással távolíthatjuk el. A hajtás után kiderül.

A Bozsikba megérkezvén nem is egy, első blikkre meglepőnek nevezhető körülményt tapasztaltunk Rob kollégával. Ami egyből feltűnt, az a Fradi-meccshez képest gyengusznak nevezhető nézőszám volt, amelyet a tikkasztó hőség és a tévéközvetítés magyarázhat. Ha jobban belegondolunk, teljesen érthető, hogy sokan a hűs szobát, a puha fotelt, a habos sört, a csinos asszonyt, esetleg a magyar tenger ízléses betonstrandjait választották az izzadtságszagú tribün helyett.

Kisebb-nagyobb változások a csapatösszeállításban is fellelhetők voltak. Abass már a kecsói meccset is bordatöréssel brusztolta végig (jó ezt megtudni egy héttel a rendezvény után), szerepeltetését így nem kockáztathatta meg mesterünk. Helyette Délczeget vezényelte a jobbszélre, míg a csatársorba az eddig hamisítatlan próbázó-pörformanszot bemutató Sekulicot jelölte. Irányítóban is a frissítés mellett döntött Attila, Kispest ostora, így az idén kevesebbet szereplő Lucas Zeli került a pálya középpontjára.

Nem vádolható meg azzal a tizenegy oroszlán, hogy kifejezetten magas színvonalon indították volna a bajnokcsapat elleni derbit. Az első percekben csupán tutyimutyi tilitoli folyt a pályán (tele volt a nadrág – mondta erre Supi a sajtótájon), vagyis a küzdelem, dominált, a játék a két tizenhatos között folyt. Amikor ez az állapot az első negyedóra vége felé megváltozott, akkor sem a Vidi kapuja előtt záporoztak a jól belöbbölt Luca-szögletek, vagy a mindig méregerős Danilo-bombák. Brazil csatárunk és vele együtt montenegrói fenegyerekünk is kissé besült a meccs elején, és bár előbbi sokat volt játékban, nem alakult ki egyetlen helyzetünk sem a játékrészben. A szélen Délczeg kevés labdát kapott, ugyanakkor a védekezésből olykor-olykor kivette a részét, akárcsak hátsó alakzatunk, melynek tagjai ezúttal minden kritikus Vidi-kiugráshoz hozzá tudtak szagolni. Gólt így csak lesről szerzett a jó öreg Alves barátunk (süveg le azért a Fradi-verésért), ikszes állásnál jöhetett a szünet.A szünet, amely után végre megvalósult az idény előtt általam olyannyira óhajtott összeállítás, a csereként érkező Németh jó fél órát töltött együtt a pályán Zelenkával. A taktikai váltásnak azonnal meg is lett a foganatja, sokkal kraftosabban kezdtük ezt a negyvenöt percet, mint a megelőzőt. Kulcsjátékosunk az addig halovány Dani lett, aki előbb Délczegnek adott használható labdát (amelyet Geri kisodródva durrantott mellé), majd maga indult meg egy kiugratással, és harcolt ki sárgalapot az egyik vendégvédőnek. A győztes pillanat akkor jött el, amikor Németh Norbi fantasztikus labdával találta meg a brazilérót (már ezért megérte a zöld gyepre bocsátani a sokat megélt játékmestert), aki ezután tizit és pirosat érően bukott, az idei hatodik büntetője értékesítése után pedig önfeledt szambázásba kezdhetett a szögletzászlónál.

No de ki gondolta ekkor, hogy az ember- és gólhátrányban leledző Fehérvár újjáéled hamvaiból, és ismét átveszi a kezdeményezést? Valószínűleg még Sousa mester, Pannónia Mourinhoja sem fogadott volna rá milliós nagyságrendben, hogy fiai végigrohamozzák a hátralévő fél órát, a Kispest pedig a jól bevált „a gyors embereinkkel majd jól lekontrázunk titeket, oszt kiskeziteket csókoljuk” taktikát alkalmazza. Pedig így történt. Először egy fejes utáni kapufával zavarták meg a hazai lelátó nyugalmát a vendégek, tíz perccel a vége előtt pedig egy pontrúgás után Kemenes védett közel akkorát, mint a Fradi elleni végjátékban.A kilencvenedik perc környékén, a ráadást jelző tábla negyedik játékvezető általi felmutatása után aztán mindenkinek elgurult a gyógyszere. Először az időhúzásért reklamáló Nikoliccsal összekülönbözött Supka Attilát küldte el a kispadtól Kassai, majd ugyanezt megtette a helyi czukkal (copyright RobWarzycha), Lőrincz Emillel. A pályán eközben a lekönyökölt, ápolásra szorult Akassout egy vendégjátékos irányába történt nyálürítés miatt szintén idő előtt elnyelte a játékoskijáró, Hajdú Norbira pedig ráesett a partjelző zászlaja. A Saskőy-féle MTK-meccsre hajazó végjáték ezúttal szerencsére nem hozott gólt (bár egy ordító Tchami-Délczeg-ziccerből mi is betalálhattunk volna), így megszületett az újabb három pont. A sajtótájon érdekes módon már nyoma sem volt az indulatoknak, Sousa mester a saját csapata játékát méltatta (!), és Attilának sem kellett Sas-kabarét vetíteni jókedvhiány okán.

Mivel csak tizenöt percig játszottunk szemre is tetszetősen (és így is aláztunk), elmondhatjuk, remekül tartalékoltunk a két hetes bajnoki szünetre. Rögzíthetnénk ehelyütt azt, hogy a kecske is jóllakott, és a káposzta is megmaradt, a múlt hét szombati zacsi után azonban nem lenne teljesen korrekt magunkkal szemben e haszonállattal muriskodni.

(képek: jómagam – 1909foto.hu)

Bajnokverésre készülünk @ Honvéd – Videoton beharangozó

A héten hallottam egy nem kicsit erős mondatot, idézem: szombaton a Bozsikban az idei(!!!) bajnok veri a címvédőt. Előreszaladt cseppet a kollega. Bár, ha utánaszámolunk, az 1-4-1-4-1-stb ütem összesen 72 pontot hozhat, ami bőven elég lehet. Mindössze annyira kell figyelni, hogy a Győrrel, a Lokival és a Videotonnal ne épp az egyesek alkalmával találkozzunk. Ilyen egyszerű lenne?

Nem. A helyes megoldás: újra (miért, mikor nem?) jó honvédosnak lenni! Nem lehet elégszer hangsúlyozni, van egy csapatunk, van hozzá egy játékunk, van egy jövőképünk, és mindezt bármikor nyakon tudjuk önteni némi történelmi mázzal. Kell ennél több? Kell, de az majd jön magától.

Szombaton tehát Honvéd – Videoton, mi pedig beharangozunk, ahogy illik.

A tavalyi bajnok egyetlen csapat ellen maradt nyeretlen mindvégig a bajnokságban, és az épp mi voltunk. Ősszel jól rajtolt a Videoton, de a fehérvári odavágón nem tudtak mit kezdeni Morales mester remek taktikájával, aki nem szégyellte magát, és fizetéséért cserébe szállította az eredményeket. Mert a futballt nem, vagy csak nagyon korlátozott és erősen italomán beütés mellett élvezhető formában. Támadójátékunk ugyebár alig volt, illetve valami mégis, mert Danilo – óriási elképedésre – két akciógóllal behúzta számunkra azt a meccset.

Tavasszal következett a visszavágó, ahová úgy érkezett az ellen, hogy már az első meccslabdát szeretné behúzni, és végre-valahára bajnokn lenni. Szépszámú nézősereg, zrikák mindkét oldalról (a zrika fogalmát tessék itt igen bő lére eresztve értelmezni), döntetlen, elnapolt koronázás.

A két mérkőzés között összefutottunk a kupában is, ahol a hazai iksz után idegenben kaptunk egy sima négyest, de ez most nem számít. A Videotonnak mumusai vagyunk a bajnokságban! Illetve nem, hülyeségeket beszélek, véletlenül megfordítottam az értelmi sorrendet. Hogy lehetnénk mi a mumusai a Videotonnak, amikor a viszonyrendszer épp fordított, ha valamik, akkor ők mérhetők csak hozzánk. Tehát: a Videoton általában kellemes ellenfél a Bozsikban. Így helyes.

Az összesített (hazai) mérleg valahogy a következőképp fest:

  • 41 mérkőzés
  • 26 győzelem, 8 döntetlen, 7 vereség
  • 78-26-os gólkülönbség

Ami mellettünk szól: Supka Attila visszatérése óta egyre inkább körvonalazódni látszik egy fix belső magja a csapatnak, amelynek tagjai csereszabatosak a padon ülőkkel, és ha úgy adódik, néhány poszton bármikor képesek vagyunk váltani. A várható kezdőt (Kemenes – Lovric, Debreceni, Botis, Novák – Tchami/Hajdú, Akassou, Németh, Abass – Danilo, Délczeg) mára mindenkinek illik betéve tudnia, ami nem jelent mást, mint az ún. állandóságot. Ez a tizenegy a stabil védekezésen, valamint az átengedett területeken alapuló gyors kontrajátékot erőlteti, és ehhez meg is vannak a megfelelő emberei. Tchami, Abass és Danilo gyorsaságban bárkivel felveszi itthon a versenyt, és ha a védelem hozza a nullát, akkor hiába hibáznak sokszor igen dühítőn, a kötelező gólszámot azért valahogy mégis meglövik.

Ami ellenünk: Legutóbb Kecskeméten minden úgy indult, ahogy az lenni szokott. Hamar megszereztük a vezetést, mindenki Danilója bevágta soros büntetőjét, majd mintha elvágták volna. Vezettünk, jönnie kellett az ellenfélnek, nekünk pedig csak élni a leghatásosabb és egyben a vetélytársakra nézve végzetes fegyverünkkel, a gyors kontrákkal. Elbuktunk, mert a Kecsó gyorsabb, pontosabb, labdabiztosabb volt, és bár e mondatok az “ellenünk” rovatban kaptak helyet, mégis le merjük írni, ez a ritkább eset, belefér, van olyan, amikor semmi sem sikerül. (A múlt héten sérülés miatt kimaradó Debreceni – jelen állás szerint – szombaton már játszhat.)

Érdemes észrevenni, hogy az iménti bekezdésben szó sem esett a Videotonról. Felesleges is lett volna bármit írni róluk, mert az azt jelentené, alkalmazkodnunk kell a címvédő játékához, félnünk kell tőle, miközben mi leszünk otthon. Teleszart gatyával azonban nem lehet futballozni, és előre bepiszkítani a gyönyörű szerelésünket is legalább annyira értelmetlen. A saját focinkat kell tovább és tovább vinni, apró győzelmekkel megalapozni az önbizalmunkat, mert ugyan a mostani NB1-ben bárki megverhet bárkit, mégis, aki elhiszi, hogy képes nyerni, az valóban nyerni is fog. Ilyen egyszerű. (Nem kell messzire menni az állítás megerősítése végett, elég ránéznünk a tavaly nyáron lesajnált Paksra, akiket miután elkapott a gépszíj, bejöttek ezüstösnek.)

Szombaton tehát Honvéd – Videoton, és mi végre talán választ kaphatunk a legutóbbi beharangozóban feltett kérdésünkre: akkor mi most egy jó középcsapat vagyunk, vagy esetleg annál valamivel több? (Mint azt már említettem, a talány eldöntése szempontjából a kecskeméti kisiklás inkább nem számít.)

(Megjegyzés #01: az első mondatban hazudtam kicsit. Szó sincs semmilyen kollegáról, az idézett mondatot én mondtam, mert hiszem.)

(Megjegyzés #02: a tavaszi Honvéd-Videoton után énekelt “hol a fieszta?” c. népdalra múlt szombaton végre megkaptam a választ, miután kiderült, a kecskeméti drukkerek a helyi Fieszta nevű műintézményben gurítják le a meccsek utáni kötelező köröket.)

Nigériai lapértesülések szerint

Ikande_HarmonyMég egy hét. Ennyit kell kihúzni, és végre vége az idei átigazolási szezonnak. Szeptembertől már csak szerződés nélküli, illetve amatőr játékosokat lehet beszerezni, illetve az október táján menetrendszerűen próbajátékra érkező Szili Attilát.

A még hátra lévő néhány nap előzetesen nem ígért nagy izgalmakat, lévén a bajnokság csaknem egy hónapja fut, de aztán mégis, hiszen közben Tököli Kecskemétről a Zetéhez igazolt, a Fradi lapátra tette az Andrezinho-Abdi párost, és bejelentette, igazolnia kell, ha komolyan veszi a saját komolyabb céljait.

És ekkor érkezett Harmony Ikande. “Nigériai lapértesülések szerint” bővebben

Lila késbe sétálva. Kecskemét-Kispest beszámoló.

Kecsóra járni Kispest-drukkerként, azon kívül, hogy hangulatos a stadion meg a város, nem egy népünnepély. Túráink élvezeti értéke körülbelül kimeríti a 2003 tavaszi Őze-éra mámor-faktorát, az pedig tudjuk mit jelent. Egyszerűen hihetetlen, hogy ide csak furulyázni járunk évek óta. Babar kollégával épp azon tanakodtunk kifelé jövet a sajtótájról, hogy legközelebb a fotósmellények kikérése után nem a pályára megyünk, hanem előbb az alagsorba, ahol a helyi szertárostól a láthatósági kabátkáink mellé az előre odakészített szopellinó álarcokat is vételezhetjük. Hogy latex, vagy gumi verziót, azt majd a hírös készlet eldönti…

Valahogy már az előérzet sem stimmelt. Supkával még sem az első itteni érájában, sem a legutóbbi tavaszon nem tudtunk zsinórban négynél többször nyerni, ráadásul ugye említettük, hogy a kecskeméti kirándulások nem arról híresek, hogy peckesen alázzuk a lila-fehéreket. Jó egy órával a meccskezdés előtt a helyszínre érve még minden szépnek tűnt: jó idő, könnyed lejutás, összefutás a fotós és sajtós kollegákkal – aztán a rossz ómenek erősödtek fel megint, hisz a bemelegítésnél Debrecenit hiába kerestük a keretben: kiderült, megsérült az utolsó pillanatban. Én pedig annak sem örvendtem, hogy a kezdőcsapattól külön melegítgetett ismét Zelenka, akit önjelölt edzőként én most kezdettem volna.

A találkozó első 10 perce mégis úgy alakult mint egy jó álom. Előbb Kemi megint ziccert fogott, átmenteni látszva a Fradi elleni formáját, majd az egyik kecsói ámok-harcos szállt bele Danilóba a 16-osukon belül, tizi, az pedig tudjuk, hogy a Cirilo de Oliveira-i álmoskönyvek szerint nem sok jót ígér az adott ellenfélnek. Ezúttal Németh Gabit ültette rá arra a bizonyos rollerre Dani barátunk, 1:0 ide, Danilo 6 meccsen 5 gólnál trat, csak büntetőkből, micsoda Bohócliger eposz…! Hát annyira szép, hogy ez még a kecsói villanyújság kezelőjét is megzavarta, aki Dani neve helyett gólszerzőként a következő, matematikalilag minimum érdekesnek minősülő axiómát írta ki az eredményjelzőre: “Gól: 19, de 8.”

Ezt a remek startot még egy eltékozolt helyzetecske követte részünkről, majd sajnos jött a jól ismert “hírös forgatókönyv”: a lilák elkezdtek jönni, a megszokott elánnal, gyorsan és ellenállhatatlanul. Azaz egy darabig ment az ellenállás, köszönhetően a védelmet önfeláldozóan irányító Botisnak, akinek sokszor az új fiú, a meglehetősen bizonytalan Bjelkanovics helyett is oda kellett tennie magát. Mellette még a középütt szűrögető Akassou volt ekkor a kulcsemberünk. Aztán mire úgy festett volna, hogy megússzuk a nyomást és a Kecsó hite alábbhagy, jön a házimumus Gyurcsó, aki a Vidi színeiben is vert nekünk egy megalázót a tavalyi MK-búcsúnkon, most meg egy nagy átlövést heggesztett be Szabi kapujába. Ez előtt, meg után is jött még 1-1 kecskeméti kapufa, szóval örültünk a szünetnek. Meg Zelenka kissé megfáradt léptű bratyójának szerepkörében feszítő arculatnak, aki a széktói pálya gyepmestereként csapatott végig a játéktéren. A hasonlóság epic.

A szünetnek, mely után megnyugvás helyett azzal kezdtünk, hogy Kemenes egy rosszul kiszámított labdábanyúlással  ajándékozott egy gólt Litsinginek. Kényszerhelyzet, futhatunk az eredmény után, aminek a vége Kecskeméten mindig gyufa… Hiába cserét Supka, indiszponált Tchamit ezúttal ügyes Hidire, majd (kissé késve) Németh Norbit Zelenkára, hiába adta zsugáit a cseh, nem sikerült az egyenlítés. Sajna nem nagyon tudtuk kihasználni Zelit aki nem nagyon kapott labdát, amikor pedig kapott, és pl. álompasszal indította Abasst, hát, a szenegáli koma megint hozta a hihetetlent, ezúttal a kapust is lecselezte, majd üres kapu mellé durrantott. Hihetetlen csóka a mi Abassunk: lehetetlen pozícióból betalál (Zete), ám ha ziccert kap, üres kaput vagy csak a kapussal szembenállós szitut, akkor megáll a tudomány.

Supka cseréi tegnap sajna megkésve vagy kevéssé eltalálva érkeztek – Szekulics balszélre hozása (illetve Abass ottani erőltetése a váltás előtt) nem voltak főnyeremény húzások. Tompa volt valahogy az egész csapat egész este, hajtottak,  küzdöttek a srácok, de a Győr elleni kezdeti, vagy a Zete ellen mutatott fantáziadús momentumok ezúttal nem köszöntek vissza. A srácokat azért így is megtapsolta a leutazó 200 fő körüli szimpatizánssereg, tart még hát a szeretet-lendület, remélem a Vidi ellen újfent valami kisebb csodával hálálja meg mindezt a a pályán a gárda.

A hármas sípszót követően így rezignáltan mentünk sajtótájra ahol érthetően Supka sem szárnyaló hangulatban üldögélt, a vele készült beszélgetésünket hétfő/kedd magasságában várjátok a hivatalos klubhonlapon (vagy itt, ha oda nem kerül fel). Aztán irány a kocsihoz, a parkolóba tartva mellettem épp két hírösi szesztestvér- és ülőhelyi arculat csoszogott hazafele szoftosan bemátézva a fütyülős baracktól és lila sikertől mámoros kecsói éjszakában.
“Te, ööö…Sanyi, ki is lőtte a második gólt? Nem is emlékszem…”
” Hát hogyhogy nem emlékszel? Az volt, az a francia licingi.”

Fotók: babar (1909foto.hu).

Kecsói hagyományőrzés. Kecskemét-Kispest osztályozókönyv.

Ami bosszantó, az az, hogy egyszerűen minden évben ez történik. Kimehetünk a pályára óvatos Sisatréner-taktikával, Morales-örökség 4-5-1-gyel, vagy klasszik Supka 4-4-2-vel, a végeredmény ugyanaz: a Kecskemét egy barbár rivallás kíséretében átrohan rajtunk, mint az Apokalipszis 4 lovasa a vidéken Dürer festményén. És ez, ennyi év után valahogy kezd ***** unalmassá válni. Osztályzunk.

KEMENES: Szabi ezúttal nehéz döntés elé állít. Bravúrral nyitott a 3. percben, majd a második félidőben 2 óriási ziccert fogott. Ez eddig 7. Igen ám, de ott van a második kecsói gól, ahol cerberusunk a múlt heti Ranilovicsot idézte, öklözés címén kivitelezett voluntarista Kecskemét-helyzet-kilalakító munkásságával. Ráadásul azért a Gyurcsó gól felelőssége is kérdéses volt, bár a szitutól messze voltam, mégis a rövidre nyelte be. Ez így 5. No most (5+7)/2=6, de mivel sajnos a második félidő eleji hiba sokba került, így ez ma csak 5.

LOVRICS: A hazai közönség fele által megtapsolt, fele által permanensen gyalázott hátvéd tegnap is küzdött ezerrel de volt már jobb meccse is, be-becsúsztak ugyanis ezúttal bosszantóbb hibák mindkét játékrészben. Valahogy olyan volt top-önmagához képest mint a 2000 után készült Eötvös Csöpi filmek a ’80-as évekbeli klasszikusokhoz mérten. 5.
BJELKANOVICS:
A Debrő helyére beugró délszláv Ibra-hasonmás a meccsen igen bizonytalan volt, 2 biztonsági megoldása és egy második félidős nagy becsúszása mellett többször került légüres térbe, vagy emberéről szakadt le, mint egyszeri Csank-bajusz a jugók elleni ’97-es pótselejtezőn. Fordulékonysága Vámosi Csaba-díjas. Összességében nem ügyetlen figura, de még bele kell jönnie. Remélem azért Debrő hamar visszatér! 4.5.
BOTIS:
Jó első félidőt hozott, Atlaszként tartotta vállával hátul az omladozó sufni tetejét. A kecsói rohamokkal aztán ő sem tudott mit tenni, de tegnap este is védelmünk oszlopa volt. 6.
NOVÁK:
Az első félidőben jóval többször hibázott, mint azt megszoktuk tőle. A második 45 percre feljavult, több szép előretöréssel, aztán elfáradt. Összességében azért ez nem rajta ment el. 5.5.

TCHAMI: A kameruni fekete villámot megzavarhatta a Fradi elleni lecserélés: gyenge és pontatlan volt ezúttal is… 4. Cseréje, Hidi Patrik igen jól kezdett, agressszívan lerázva-lefutva a kecsói ellen-középpályásokat, sőt, eleinte osztogatásai is működtek. A meccs végére aztán elfáradt, de fejlődése nekem azért szembeötlő. 5.
AKASSOU:
Szokásos “Akassou 2.0” fedőnevű szűrőjáték, előrefele továbbra is hajmeresztő megoldásokkal, ám középütt remek szerelésekkel, hátul pedig abszolút szükséges alapjátékkal. A “kis extra” ma hiányzott, de nem ő a vereség oka. 5.5.
NÉMETH NORBERT:
Az első félidőben 1-2 jobb passza mellett ezúttal a haloványabb, idegenbeli játékát hozta. Én már szünetben cseréltem volna őt. A sors fintora, hogy mire a 60. perc tájékára bepörgött, Supka pont akkorra már elküldetett a cseh karmesterért. 5. Cseréje, Zelenka remekül szállt be, 4 perc akklimatizálódás után elkezdte szórni “azokat a labdákat”, először 1-2 kisebb kaliberűt, majd Abassnak a meccslabdát. Csak hát a szenegáli arcnak kár ilyet tenni. A meccs végére a kecsói rohamok közepette sajna nem maradt tere szervezni. A Vidi ellen több időt neki!!! 5.
ABASS: Pontatlanabb és lassabb volt a szokásosnál, igaz küzdőszellemére nem lehetett panasz. A második félidei helyzete kapcsán viszont amellett, hogy  egy 2 éves, permanens Sas-kabaré nézésre ítélném, azonnal be kellene iratni vagy Kovács Kálmánhoz, vagy Gregor Józsihoz, vagy Bodonyi Bélához, vagy Esterházyhoz egy kurzusra, ahol belé vernék a derék Diengbe, hogy mégis mi a veretes dekket kell tenni, ha a 16-oson belül csak a kapussal állsz szemben! 4.5. Cseréje, Szekulics balszelest játszott volna, de labdába alig ért… ().

DÉLCZEG: Geri tegnap tompán kezdett, aztán felszívta magát, sokszor a saját 16-osunkig jőve hátra védekezni… nem lehet rá haragudni. Sajna a második félidei átszervezés eredményezte kényszerposztja, a jobbszeles futó enyhén szólva testidegen volt számára, így onnan sok jót nem láthattunk tőle. Küzdeni tudását viszont ezúttal sem érhette szó…5.
DANILO: Jó első félidő, sok labdatartás, ezúttal jobb ütemű passzok. Magabiztos tizi-értékesítés. Majd a második félidő közepétől megfáradás. Azt kell mondjam, egyre inkább belátom: igencsak hasznos tagja a csapatunknak! 6.

Fotó: Babar (1909foto.hu).

Az első lenne sorozatban az ötödik – Kecskemét-Honvéd beharangozó

Ha van dolog, ami igazán bánthassa egy honvédos szemét, csőrét, Dubecz Janin nevelkedett lelkét, az a Kecskemét. Nem elég, hogy lilák, és így ab ovo ellenséggé képesek nemesülni a nemes ellenfél szerepéből, de még mindezek tetejébe nyeretlenek is vagyunk ellenük az NB1-ben. Az pedig, hogy edzőjük nyíltan bevallja fradizmusát, miközben az ország egyik legszerethetőbb fociját húzatja két barack között, szóval az már csak halmazati, mint az egykor konténerszám vett négerjeink közül Marito. Vagy Patricio, esetleg Miro. (Utóbbi egyébként máig aktív Dél-Afrikában, és van egy Whiskey nevű csapattársa is.)

A lényeg, hogy Estván királyunk nevenapját Kecskeméten üljük, mi pedig beharangozunk, ahogy azt illendő. Gusztus dolga. Augusztus.

A felvezetőben már kicsit statisztikáztunk, most gyorsan számokba foglaljuk, hogy hamar túlessünk a nehezén. Eddig hatszor találkoztunk egymással bajnoki mérkőzés keretei között, ezeken kétszer értünk el döntetlent, négyszer kikaptunk, adtunk hét, és kaptunk tizenkét gólt, miközben elfogyasztottunk három ligaszponzort, két MLSZ-elnököt, négy edzőt, negyven forintot drágult a svájci frank, átadtak egy hidat a Dunán, és véget ért az űrkorszak űrrepülőgépes fejezete. Nagyjából ennyi fért bele három évbe.

Igen, mindössze három évbe, hiszen a Kecsó csak ennyi ideje szívja azt a magaslati levegőt, ami számunkra 1919 után csak 2003-ban lett annyira dohos, hogy egy évre alámerültünk kiszellőztetni a fejünket. A kettő közötti nyolc évtizedben legalább osztálykülönbség volt a két csapat között, még ha azt a létező szocializmus zsigerből tagadta is. Az osztályok nélküli társadalom építésével remekül összeegyeztethető volt a dobogóra hajtó Honvéd, és a sok kis kecskeméti klub, akik közül kettő ha néhanapján egyesült, akkor az feljutott a második vonalba.

Külön érdekesség, hogy a két csapat közös történelmének lapjai annyira üresek, hogy különösebb fejfájás nélkül visszahelyezhetők a nyomtatóba, újrahasznosítás céljából. Bár ezt a lila ködben úszó klubsovén kollegák biztosan jobban tudják, nekem  most csak Debreceni (kölcsönben, a feljutásuk évében) oda-, és Lovric ideigazolása jut eszembe közvetlen játékosmozgásilag. Mindkét helyen megfordulókból sem hosszú a péntekre erősen leszedált állapotba került agyam aktív tára, hirtelen Schindler, az isteni Váczi Zoli és Yannick Janika ugrik be, valamint a Mágus, akit nálunk Kuusela váltott és lett bajnok, míg Kecskeméten valaki egész más, és ott meg nem.

Minden statisztikáktól és múltbéli összefüggésektől függetlenül, egy (számunkra) igen erős csapathoz látogatunk, amely nem mellékesen épp folytatólagosan elorozza egyik mostanság megszokott hitbizományunkat. Idén ők a Magyar Kupa címvédői. A játékuk egyszerű, a lutri néven elhíresült, egyébként legális szerencsejáték mágnestáblára megálmodott verzióját erőltetik. Vagyis megyünk előre, és ha minden összejön, akkor legalább eggyel több gólt rúgunk, mint az ellenfelünk. Szimpatikus megoldás, ráadásul megfelel a közönségszórakoztatás legtöbb peremfeltételének.

Ami az összeállításokat illeti, szeretnénk elővenni posztírói kelléktárunk egyik régen használt darabját, azt, amikor nem kell foglalkoznunk az ellenféllel, mert nemhogy van saját játékunk, az még eredményes is. Elég annyit tudni, hogy Tököli Egerszegre távozott a héten, a kapuban Ribánszki, a maradék többsége pedig vagy néger, vagy ics-re végződő neve van. (A halmazok között egészen addig nincs átfedés, amíg fel nem fedeznek egy valóban délszláv törzset valahol Közép-Afrikában.)

Nálunk alakulni látszik valami. Tavasszal a kényszer szülte, hogy 13-14 játékosból variálhatott Supka mester (2007 óta talán először írom le ezt a jelzős szerkezetet elmosolyodás nélkül), mára azonban minden posztra többen vannak, és aki játszik, az valóban azért játszik, mert ő a jobb. Legutóbb a Ferencváros ellen nem volt szemérmes a Mester, és már az első félidőben lekapta a pályáról a gyengén teljesítő Tchamit, és helyére beküldte a tavaly ilyenkor kb. egyetlen biztos kezdőnek hitt Hajdú Norbit. Rég volt ilyen, és ez jó, nagyon jó.

Lassan, de biztos léptekkel (és győzelmek sorozatával) eljutunk oda, hogy már pénteken be lehet mondani a szombati kezdőt, és még a legfelszínesebb rossonero is legalább kilenc találatot rögzíthet szelvényén. Mondjuk valami hasonlót: Kemenes – Lovric, Debreceni, Botis, Novák – Akassou – Abass, Németh, Hajdú/Tchami – Danilo, Délczeg. Ha egyszer valamikor mégis beütne egy döntetlen, vagy valami még rosszabb, akkor ne feledjük, olyan nevek vannak a padunkon, mint egy ösztönös zseni (Zelenka), egy újabb balláb (Ivancsics), két vállalható szűrő (Horváth Adrián, Hidi), egy remek cserekapus (Sánta), és néhány szép jövő előtt álló akadémista (Czár, Nagy Gergő, Vólent, Kapacina, Nagy Armand), hogy a nyáron érkezett légiósokról már ne is beszéljünk (Kostolani, Bjelkanovic).

Jogosan merülhet fel a kérdés: akkor mi most egy jó középcsapat vagyunk, vagy esetleg annál valamivel több? Sajnos még nem tudjuk, ezért is jön jókor a kecskeméti túra. Eddig egyszer játszottunk igazán jól, úgy, hogy közben nem vezettünk legalább három góllal, épp a Győr ellen, aminek – mint tudjuk – vereség lett a vége. A másik négy ellenfél vagy valóban gyenge volt, vagy hamar összeroppantottuk a védelmét és csapatszellemét egy-két apró dugóval, hogy utána kinyíljanak, jöjjenek előre, és mi, a villámgyors szélsők és csatárok csapata kényünk-kedvünk szerint szórjuk meg őket. Kivéve a Fradi, de azt meg kiszenvedtük, teljesen megérdemelten. Tehát most a Kecsó, és jövő héten a Videoton ellen sok mindenre fény fog derülni, köztük talán a számunkra legfontosabb kérdésre is: akkor mi most egy jó középcsapat vagyunk, vagy esetleg annál valamivel több?

(képek: 1909foto.hu, lovi, babar)

Képek és kérdések – vitaindító a válogatottról

Már szombat este általános meglepetést kelthetett drukkereink körében, hogy számos partifotókat megosztó weblap és előkelő fővárosi bokszklub brazil és szomáliai-norvég reklámarca mellett válogatottunk kapitánya is megjelent a Fradi elleni hiperszupcsirangadón Bozsik VIP-páholyában. Sanyi bá’ – a szerethető csapatért felelős szakállamtitkár – győzelmünktől kissé megrészegülve azt találta lenyilatkozni, hogy több kispesti fodbalista játéka is elnyerte tetszését, amelyből természetesen mi azonnal arra következtetünk, hogy a várható őszi Eb-selejtezős kudarcok után már piros-fekete üdvöskékre épülhet a nemzet csapata. Mi több, elképzelhető, hogy a Vidi-saga lecsengése okán már most mi vagyunk deresedő szövkap által leginkább kultivált bezzegklub, titkos forrásból ugyanis olyan képekhez jutottunk, amelyek arról tanúskodnak, hogy három játékosunk már korábban is kapcsolatba került a válogatottal. Bizonyító erejű fotók a tovább után.

Debreceni csúszik-mászik.

Novák osztogat. Délczeg lendít.

~o~

Nem tudunk sok mindent hozzáfűzni ezekhez a sokkoló felvételekhez, ezért – komolyra fordítva a szót – vitát indítunk. Van-e bárkinek is esélye a mai Honvédból a válogatott keret közelébe kerülni? Ha igen, ki(k)nek? Ha nem, min kéne változtatni a cél érdekében? A csapaton? A klubon? Az egész magyar bajnokságon? Aktuális ez egyáltalán? Lehetséges, hogy az akadémia az utolsó mentsvár? Várjuk kommentjeiteket!

(Képek: Lovi – 1909foto.hu)