Erre az újpesti vendégjátékunkra évek múlva is emlékezni fogok. Pont, min mint a 2013 tavaszira, vagy a 2017-es bajnoki menetelésesre. De míg a két régebbi meccsről Martinez triplája vagy Zsótér Dönci bombája lesz a mementó, addig a tegnapról szerintem egy meccsjelenetre sem emlékszem majd, csak arra, hogy fedett stadi ide vagy oda, majdnem ugyanúgy ázunk percekig, mintha kinn lennénk az utcán – és még mi jártunk jobban, a hosszanti szembeszektor nézői (kvázi az újpesti korzó) például jobban rommá áztak, mintha Calcuttában sétálgattak volna monszun idején.
Kategória: Beszámoló
Kárpótlás a tavalyi Loki-szenvedésekért
Mégpedig elég délczeg kárpótlás, összegezhetem a tegnap mérlegét. A 2017-18-as szezonban 3 bajnokin és 2 kupameccsen (összesen ötször) toltuk a DVSC ellen, majdnem mindannyiszor uralva a meccset, hogy aztán pöcs meghökkentő gólokkal elássuk magunkat vagy a hajdúsági földbe, vagy a Bozsik altalajába. Pont ezért tartottam a tegnaptól, de ezúttal a “minden szezon valami mást hoz” tétel érvényesült, a szokásos önsorsrontó periódusunkban pedig, mondjuk ki, mázlink is volt, így sima siker lett a vége.
Yeah.
Az ország focijának büszkesége, a szimpatikus jugoszláv csapat hozta azt, amit elvártunk tőle: az igazán szimpatikus labdarúgást
Danilo mellel átveszi, síp – kéz. A labda továbbkerül Gazdaghoz, érkezik a sárgás Vinicius, a többi mutatom:
25. perc, az állás 0-0, Juhász és Vinicius már húsz perce nem kapott lapot, Danilo nem kéz, nincs mit fújni, viszont ahogy Vinicius odamegy Gazdaghoz, az sípszó után is piros. Élből. Meg tizenegyes, mondjuk ahhoz viszont tényleg nem kellett volna fújni Danilonál, ami tényleg nem volt kéz. (Ilyenkor minek áll a maga hatalmas rutinjával a kapu mellett Solymosi Péter sokadik számú játékvezető?) Mutatom ezt is:
A kontránál Skvorc beragad, nincs les, a bepasszt ketten is benézik, Kovács gól, 0-1. Remek kezdés.
Lassan a kedvenc meccshelyszínem lesz ‘kövesd
Négyből négy, nem mondom, hogy nem vagyok picit meglepve ettől a sima indítástól, és ez azért nem rossz érzés. Tény, hogy nem a Bohóc legerősebb kvartettje volt az eddigi négy ellenfél, és hogy az igazi rázós kör majd most jön, de ettől még most fújhatunk egyet: 12 ponttal állunk, azaz Mezőkövesden is állva maradtunk, abban a városban, ami másfél éve szinte a líbling stadionunk a szerzett győzelmek arányát tekintve – a kétezres évek közepének REAC-pályája ugrik be, ha hirtelen hasonló szépemlékű túrahelyszínt keresek. “Lassan a kedvenc meccshelyszínem lesz ‘kövesd” bővebben
“Méltó” “búcsú” “?”
Csodálatosan érzelmes és megható posztot terveztem szombatra, aztán nem volt idő semmire Luxemburg után, esküvőre indulás előtt (ilyen ez a nyár, 3 hetente esküvő), Fanta doktor meg úgy megírta a Bozsik búcsúposztot, hogy majdnem én is sírtam, és nem csak azon, hogy elköszön a stadi, hanem amiatt is, hogy ezt a posztot nem én írtam meg. Ezek után a vasárnap délután folyamán már alig bírtam magammal, az említett cikket olvasgattam, és az ismerősök fácse bejegyzéseit személtem 10 percenként a Bozsikról, majd olyan felindultan érkeztem ki a sorompó mögé a meccskezdésre, hogy arra nincs szó.
Aztán erre toltunk egy olyan meccset, hogy fél óra után már azon gondolkoztam, miért nem otthon vagyok.
Kispest ♥.
Ez eddig jobb mint vártuk, de…
…de azért még nagyon az elején vagyunk, és igazán combos csapattal még nem játszottunk idén. Viszont még egy DE: az elvitathatatlan, hogy nem kell kardunkba dőlni az elmúlt 2 hét után. Ha valaki egy hónapja azt mondja, hogy 2 bohóc forduló alatt verünk hetet, az EL-ben pedig még folytatjuk a kötéltáncot (persze kedvező sorsolás, de akkor is), szerintem sokan aláírjuk. Nos, én ezennel el is helyezem a szignót a papíron! “Ez eddig jobb mint vártuk, de…” bővebben
Csa-tár Bo-ti, csa-tár Bo-ti!
Új rigmusok sora született a kispesti nyárestében, a címben jelzett kántáláson túl természetesen volt “Boti bebaszta, Boti bebaszta, Boti bebasztaaaaa“, továbbá “Szántsd fel a pályát, Eke szántsd fel a pályát, száááántsd fel a pááá-lyááát, Eke, szántsd fel a pályát“, no és “GeriGeriGeriGeri” a kisSikesdi cseréjekor. Ha meg ócsárlás helyett össznépileg játékosnév-rigmusok szállnak a Korzó felett, az már rossz meccset nem jelent. “Csa-tár Bo-ti, csa-tár Bo-ti!” bővebben
Nagyjából ez volt az elvárható (minimum)
A beharangozóban még azt írtam, hogy bár nem tudom hogyan lesz meg meg, de azért elvárom a két-háromgólos győzelmet, mert annyi legalább van a két csapat között. Persze, bele lehet, és kell is rúgni az igazoláspolitikánkba, mert egyszerűen nem létezhet olyan rózsaszín köd, ami kitakarná a gondokat, azonban ezt a Rabotnickit még a fakóval felhigítva is illenék kiejteni. Szóval lehetett reménykedni.
Őszintén, nem is értem azokat a felhangokat, akik egy szaftos kis kiesésről álmodoztak. Gondolom nem látták a kinti meccset, mert akkor nagyjából képben lettek volna az ellenfél játékerejével, valamint azzal az egyszerű ténnyel, hogy Budapesten legfejlebb meleg lesz, és közel sem elviselhetetlen forróság.
Úgy néz ki megvan a kezdőnk az Európa-ligára
Az első félidőben már úgy álltunk fel, ahogy akár a szerdai mérkőzésen is játszhatunk a Rabotnicski ellen, bár elképzelhető, hogy lesz még egy-két változás az összeállításban.
– mondta Supka a Zlaté Moravce ellen 2-1-re megnyert meccs után. Egyébként róluk van szó:
Gróf
Holender, Batik, Kamber, Skvorc, Uzoma
Gazdag, Vadócz, Pölöskei (Nagy G., 44.)
Danilo, Lukács
Egyelőre annyi biztos, hogy nagyon kellene egy, de inkább két gólképes csatár
Supka a Nitra elleni első félidőben felküldte a legerősebbnek tűnő kezdőjét, vagyis nagyjából sejthetjük, hogy mit várhatunk a jövő heti Európa-liga-meccsen:
Gróf
Holender, Heffler, Kamber, Batik, Uzoma
Gazdag, Bamba, Pölöskei
Danilo, Tömösvári
“Egyelőre annyi biztos, hogy nagyon kellene egy, de inkább két gólképes csatár” bővebben