Kevés menőbb dolog van annál, mint szombat reggel fél tízkor kígyózó sorokat látni a Bozsik pénztára előtt. Fél óra múlva kezdődik egy Soroksár elleni edzőmeccs, szerencsére a jegyem megvettem elővételben, így marad idő egy kávéra a pubban. (Utólag mesélték, hogy volt azért pár szociálisan érzéketlen ember, aki hosszú perceken át tartotta fel a sort, mert ő bérletet csináltatott, miközben mások csak egy szimpla jegyet szerettek volna, hogy bejussanak a meccsre.)
Nagyjából ötszázan verődünk össze a low budgetre beállított, de legalább értelmezhető stadionban rendezett meccsre. A beugró ugyan egy ezres, a kivetítőkből csak egy működik, mondjuk pont az, amelyiket mindenki lát, ahogy a hangosbemondó is csak a Gyula, de semmi gond, meccsen lehetünk, árnyékban, normális körülmények között. Bárcsak mindig így lenne. Szerdán például két zártkapust is játszunk a Kecskeméttel, mert annyira be vannak szarva az izlandi megfigyelőktől, hogy hetekkel a lehetséges meccsük előtt már ott jegyzetelnének a Honvéd akadémiáján. Köszönjük, kedves Kecskemét, hogy még stream sem lehet, hogy megtagadjátok a futball egyetlen értelmét: a nézőt. (Erről a témáról szerintem lesz majd külön poszt a héten.)
„Az első félidő remek volt, aztán mozogtak a fiatalok is egy félidőt” bővebben
