A Kispest-faktor. Kispest-Videoton MK beharangozó

Ma este 18 órakor jön a Vidi az MK-ban. Csapatunk nem szárnyal igazán, a Vidi magabiztosan menetel első bajnoki címe felé, markánsan jobb kerettel a mienknél. Este hideg lesz, a sör nem csúszik, kinéz egy oktatás nekünk – miért érdemes kimenni? Észérveket nem tudok mondani, emocionálisakat igen. Két dolog miatt. Ezekről bővebben, néhány korábbi mesterünk nyilatkozataival együtt, a hajtás után.

 

 

Egy. A Kupa az nekünk fekszik, nekünk találták ki, nekünk áll a zászló. Mindegy hogy a bajnokságban épp hol szenvedünk. Ahogy a labdabiztoson egyszer egy remek posztban valaki már rávilágított: módosítani lehetne az elmúlt évek tapasztalatai alapján a versenykiírást is, hogy mi csak az elődöntőknél kapcsolódjunk be, odáig úgyis eljutunk. Nos ez most nem lesz sétagalopp de ha tartani akarjuk a hagyományt akkor most bizony meg kell dorgálni a Doktor úrékat.

Kettő. A Kispest-faktor. Ez egy érdekes jelenség. Jobbára a negatívumait élvezzük. Főbb elemei közé sorolhatjuk, hogy bármely volt játékosunk, aki itt rém gyenge volt ellenünk mindig beköszön, tuti egyes meccseket szívunk be hazai pályán bármikor, ha kicsit kiegyenesedni néznénk ki akkor pedig jön valami belső vagy külső botrány és máris földbe áll a szép sorozat. Ha győzelmet várok valaki ellen mert egyszerűen nem lehet más az eredmény, akkor tuti a bukás. Na de. Sajnos ez ritkább eset, de igaz. Ha leírom a csapatot, akkor mindig jön valami csoda-szerűség. Mint Szurgenttel Zalaegerszegen, a Kozarekgólos meccsen. Mint Komorával 1997 őszén a Fradi ellen. Mint Supka első őszén, mikor sorozatos szopolák után idegenben rúgtunk 4-et a mumus Kaposvárnak a Kupában. Mikor a Vác elleni hazai megaláztatás után megfingattuk a Sampot. Hát most ebben reménykedek, halványan, minden alap nélkül.

Úgyhogy most vissza a melóhoz, valahogy kibírni szemkifolyás nélkül a monitor előtt, 5-kor aztán start, 3/4 6 Bozsik, Holé úrnál kikérni a csapolt árpalevet aztán várni a csodát.

További hosszas polemizálásra most nincs időm, ezért a rövid esélylatolgatás után inkább néhány korábbi edzőnket kerestük fel, arra a kérdésre várva tőlük a választ: mit várnak a kétmeccses párbajtól.

 

 

 

 

Fotók, innen, onnan: calcioservice.com; origo.hu; mtv3.fi; nasljerseys.com.

3D-ben a Bozsik-stadion

Épp a Google népszerű Earth alkalmazásában volt dolgom, és teljesen véletlenül (na persze) vettem észre, hogy egy kedves rajongó nem csak megrajzolta, hanem fel is töltötte a Bozsikot körüljárható, három dimenziós modellként.

Megnézhető közvetlenül a programból, online, vagy beágyazva ebben a posztban.

Köszönjük, és gratulálunk.

.

Osztályozókönyv – Kispest-FTC

Tartva a magunk által felállított tradícióinkat, osztályozzuk a tegnapi gladiátorinkat akik sajnos elvéreztek a Schembri-Heinz-Csizi gáton. Talán évvégén egy összegzést is készítünk, hanta meg egy menetrendszerinti varázsexcelben vagy egy SPSS klaszteranalízissel súlyosbítva kihozhatja a saját házi rangsorunk nyertesét – aki egy 1 éves csak.blog előfizetést nyer. Képzelem, hogy felspannolja ez majd Rouanit, Danilót vagy épp titkos favoritomat, Zelenkát. No azért nyomjuk.

TÓTH IVÁN: Csúful benézte a szabadrúgásgólt – de a védelem éppúgy elmarasztalható. Schembri ellenében volt egy szép kijövetele, de én már Kemenes Szabit tolnám vissza a gólvonal elé. 4.

LOVRICS: Balhátvédnek és középső védőnek hoztuk, most a jobboldalunk eltűntével a másik szélre vezényelte őt ki Supka mester. Játéka ugyanúgy tetszett, mint az MTK ellen. Elöl mondjuk szegény nem nagyon használható, de nem is ezért hoztuk. 5.5

DEBRECENI: Még mindig nincs csúcsformában, most is voltak érthetetlen előreívelgetései, és robbanékonysága is lehetne jobban a topon. 5.

BOTIS: Nagy küzdő, most is kissé stabilabb lett a védelem a visszatértével, és még egy posztumusz Plókai suhintásra is volt ereje elöl – csak míg elődje azt beverte 1999 decemberében, addig ez most Sorinnak nem sikerült. 5.

HAJDÚ: Dettó mint az MTK ellen, elöl szép dolgokat művelt, hátul átlagos teljesítmény. Őszi formája némileg hanyatlóban de így is erősségünk. 5.

AKASSOU: Hol van az őszi Akassou? A szerelések, ha épp nem Schembri-lábat forgácsolt még kb. mentek, de az indításai katasztrofálisak, voltak, a 40. percben seggberúgott labdája legalábbis Bánföldi díjas, ha meg nem indít és hátrajátszik, minden támadásunk megakad. Aka, Aka, szedd össze magad, ez kevés lesz így. Benji szindróma? 4

HIDI: Patrik úgy fél évente előkerül, edzőink 1-1 meccsre kipróbálják majd elfelejtik. Nos a bizalom szerintem úgy kéne neki mint egy falat kenyér. Az is igaz viszont hogy nehéz bizalmat szavazni az ilyen teljesítmények után. Az első félidőben nagyon halvány volt, Heinzet baromira tisztelte (ezen persze nincs mit csodálkozni, anno a cseh csatár képét akár be is ragaszthatta a saját Euro2004-es lutra-albumába), de ezt le kell vetkőzni! A 40. perc táján végre jött egy jó szerelés, ám mire belendült volna, Supka lekapta. Keményebben, Patrik! 4. Cseréje, Zelenka ismerkedett a közeggel, kocogása valahol a régi Dömés válogatott-videókat idézték, helyezkedésén és ahogy a többieket gesztusokkal is próbálta instruálni, azon az látszott, szerezhet ő  még szép perceket nekünk – csak ne a homlokán vegye a levegőt 10 perc után! Lovricsnak azért tett egy akkora labdát, hogy csuhajj. 5

NAGY GERGŐ: Már kijárt neki a kezdőkénti lehetőség, ám sajna őt is elérte a lámpaláz. Keveset volt játékban és amikor labdát kapott nem sikerültek a megjátszások, elfutások. Sebaj Gergő, lesz ez még jobb is ebben biztos vagyok! 4. Cseréje, Danilo megint szép pillanatokat szerezhetett volna valami  nyugalmazott , Kossuth-díjas mozgásszínházi szakértőnek ha lett volna ilyen a lelátón. Agilitása dicsérhető egyedül, csak azt nem értem, ilyen hosszú lábakkal miért ilyen lassú? 4.5

IVANCSICS: Gellértünk zsinórban második meccsén idézte poszt 2007-es kispesti önmagát, ami azért nem fajin, mert pont 2007 tavaszán volt ő itt nagy formában, azután már ritkán. Húzóember kéne legyen ebben a mai Kispestben, ezt eddig nem hozza. 4

MOREIRA: Lásd az MTK elleni kritikám róla. Kevés, fizikailag is, összjátékban is. 4 Cseréje, Vólent kedvező benyomást tett rám a rendelkezésére álló szűk húsz percben. 5.

BRIGHT: Jót tenne neki az első gól, az beindíthatná. Nem olyan ügyetlen amilyen darabos, akár még jó vétel is lehet belőle – csak kezdje el bizonyítani végre. A kapufája nagyon kellett volna hogy bemenjen… 4.5

PosztFradimeccs beszélgetés Supka Attilával

A találkozót követően Supka vezetőedzőt kaptuk mikrofonvégre. Az érthetően nem túl feldobott szakvezető azért még nem esik kétségbe, némi variálással a kezdőn készülünk a jövő hét 3-mas terhelésére ami az ellenfelek sorát (Vidi, Debrecen, majd ismét Vidi, ebből kettő idegenben) nem ígérkezik sétagaloppnak. A szurkolók segítségére számító vezetőedzővel való minibeszélgetésünket a tovább után olvashatjátok.

 

 

–    Ahogy azt a sajtótájékoztatón is említette, nem könnyű bármit is mondani egy ilyen meccs után – egy erősen X-szagú találkozón maradtunk pont nélkül…

–    X szagú, igen, mondhatjuk. Sajnálatos az eredmény, mert egyenrangú ellenfelei voltunk a második helyezett Ferencvárosnak, és bőven akadt olyan momentum, elsősorban a második félidőben, amire lehet építeni a továbbiakban- ezért is különösen fájó a vereség. Nagyon buta gólt kaptunk, ezen a szinten, NB1-es játékosok, gondolok itt a védelemre, nem engedhetik meg maguknak az ilyen figyelmetlenséget – le kellett volna védekezzék ezt a szituációt. Abban bízunk, hogy a jövőben –ha fogalmazhatok így- kiegyenlítődnek a „külső körülmények” amelyeket a csapat nem tud befolyásolni és akkor majd mi örülhetünk. A sérültek gyógyulásával a variációs lehetőségeink is bővülhetnek.

–    Kezd kellemetlen közelségbe kerülni a kiesőzóna is ezzel a két tavaszi vereséggel- és a közeljövő sorsolását elnézve nem lesz könnyebb dolgunk. Mi lehet tenni a felkészülés során, hogy ne uralkodjon el a csapaton az idegesség?

–  Nem gondolnám, hogy nagy gond lenne. Ma szoros vereséget szenvedtünk az összeszokott FTC ellen, a második félidőben szinte felborult a pálya, ám nem tudtunk eredményesek lenni. Nem hinném, hogy a csapatnak idegeskednie kéne, dolgozunk tovább és bízunk abban hogy az eredményeknek jönniük kell.

–    A sérülések miatt átalakított kezdőben 2 fiatalunk is helyet kapott és Vólent is lehetőséghez jutott a 2. játékrészben. Az ő teljesítményükkel mennyire volt elégedett?

–    Elégedett voltam de azt látnunk kell: ezektől a srácoktól még nem várhatjuk el hogy ők nyerjék meg a meccseket. Most még. Részfeladatok megoldására viszont már alkalmasak. Nagy Geri ma kezdő volt , ma ennyi volt benne a játékában, ezt mondhatjuk el Patrikról is, és Vólentnek is adtunk lehetőséget. Tehetséges srácokról van szó akik értékei a klubnak, de fokozatosan kell tapasztalatot szerezniük. A közeljövőben is (ők is és mások is) megkapják az esélyt továbbra is, de szerepeltetésük és ennek foka nyilván meccsszituáció függő.

–    Szembetűnő volt az első játékrészben a kreatív játékos hiánya a középpályán, a második félidei kettőscsere ezen javított valamelyest. Zelenka hogy áll fizikailag és ön szerint megoldhatja ezt a problémát?

Én nagyon bízom ebben. Folyamatosan hozza be a lemaradását, éri utol magát, ma már 30 percet játszott is, reményeink szerint a jövőben egyre nagyobb feladatok hárulhatnak rá, egyre nagyobb szerepet vállalhat a játékunkban. De természetesen nem szeretnénk pusztán egy emberre kihegyezni a felállásunkat.

–    Nem könnyű hét vár ránk: Vidi-Debrecen-Vidi.
–   Nem könnyű valóban. Nincs idő a sebeinket nyalogatni, a két kupameccs és a következő bajnoki is a nyakunkon. Fel kell állnunk, nyilván lesz 1-2 variálás a kezdőcsapaton, és próbálunk tudásunk szerint a legtöbbet kihozni a mérkőzésekből. A Fehérvár ellen hazai pályán mindenképpen szeretnénk egy olyan eredményt elérni, ami a továbbjutás szempontjából optimális esélyeket kínál nekünk a visszavágó előtt. Ehhez nagy szükség lesz a közönségünk támogatására is, akik ma is remekül szurkoltak, ezt ezúton is szeretnénk megköszönni nekik!

Fotó: Babar.


Na de ki lő itt gólt? – Kispest-FTC beszámoló

Sajátos mérkőzésre került sor vasárnap este a Bozsikban. Sajátos, mert a Fradi elleni meccs minden idényben kiemelkedő fontosságú, minden egyéb szócséplés itt fölösleges is. És sajátos azért is, mert olyan dologra vállalkoztunk egy jóbarátommal, amire eddigi focinéző pályafutásunk kapcsán még nem volt példa – azaz helyszínen, egymás mellett végignézni az inkriminált rangadót. E így magában nem sokat mondhat az olvasónak, de mivel finoman szólva ellentétes frontokon foglalunk helyet a Kispest-Fradi viszonylatban, így már árnyaltabb lehet a kép. Kivételesen bevállaltam hát állandó pályamenti posztom elhagyását és a régi jó korzós törzshelyre katapultáltam magam a haveri társaság közepébe, az említett fradisztikus kollegával szorosan egymás mellett, permanensen tárgyalva meg az eseményeket, mindketten kíváncsian arra, hogy ami korábban 15 éven át sosem sikerült, egész pontosan emberi hangon és egymás vérig sértése nélkül végigtárgyalni egy Kispest-FTC-t, az most, 2-3 hónapra a harmadik ikszes életkortól végre megvalósul-e. A tovább után kiderül.

A mérkőzésre „sztárvendégeket” is vártunk ugyanis Öcsém Erasmusos spanyol cserediákjai is bejentekzetek a derbire, mondván speckó élményre vágynak itt a vadkeleten a Barca és Rayo Vallecano rangadók után… nos ők végül az infulenzaszezon egyikutolsó áldozataiként lemondták a meccset, és azt kell hogy mondjam: nem biztos hogy rosszul jártak. Pedig nem így indult. Az utóbbi hónapok síri csöndjéhez képest egészen helyre kis focihangulat alakult ki a kezdő sípszóra a Szentélyben. A vendégszektor tele, 1300 zöld vendéggel, míg a mi Kanyarunk is szép létszámot mutatott, permanens aktivitással, a korzó pedig szintúgy szoftosan megtelt. Mindez kb 4000 nézőt jelentett, ami a klasszik időkhöz képest semmi, de ma már ez is jól esik a bármely magyar stadionban megszokott nézőszámokhoz képest, a körítés pedig, mondom, abszolút vállalható volt, fogytak is a sörök, forralt borok és szálltak az ajkakról a kötelező bíztató és gyalázó rigmusok, vica versa.

Felállásunkról ugyanazt tudom mondani, mint hanta 1 hete az MTK ellen. Okésnak tűnő kezdő, kidolgozott taktikára utaló jelek, aztán besülő megvalósulás. Jó ötletnek tűnt a hiányzó sérültek fiatalokkal való helyettesítése, Nagy Gerinek kijárt már egy huszárvágásos kezdő és Hidinek is jobban örültem, mintha Horváth Adrit kellet volna nézni a kezdőben. More újfent való erőltetése betudható volt a sok sebből vérző keretnek, a felállás ismét 1-4-2-3-1, Bright ismét bizalmat kapott. A találkozó előtt a honlapos tippjátékban babonából bevert 1:3 ellenére egy ikszben minimum bíztam, zöld kollegám pedig szintúgy egy visszafogott 2:2-t tippelt a találkozó előtt, vacogó fogakkal a korzós korlátnál. És dícsérte a gyepet. Látszik, régen volt már bohócliga meccsen, nekünk, kispestieknek nem újdonság a Bozsik jó talaja. Itt még egy rugóra járt az agyunk. Kíváncsian vártam a folytatást.

Ami bizony harmatos lett. Az első játékrész anblokk felejthetőre sikerült, Sztanics a 12. percben lemásolva Coira Fradi elleni tavalyi szabadrúgását, leventególt ragasztott a kapunkba, védelmünk és Iván performansza itt testvérek között is minimum érthetetlen volt – tán agyban még mindig a  derék Kolarics Andrea által prezentált Himnusz alatt jártak. Gyenge kísérleteink (Gege próbálkozása az 5. percben, majd első komolyabb helyzetünkként Hidi jó 25-rőli lövés-szerűsége) nem sokat értek, a játékvezető és asszisztensei pedig elkezdték szokásos pályázásukat a „háromhülye” kórus beindítására. Maróti félidőközepi szabálytalansága még a barátom szerint is „narancssárga” volt, az azt követő lesmegítélési eszetlen, következetlen kavalkád az ősz hajú partjelzőt ültette fel a „lelátó kedvence” feliratú trónra.

A játékrész végén aztán felmerült bennem a kérdés: mi a frászért kell a 40. percig várni és aludni ha olyan dolgokat is tudunk mint akkor? Persze megint Hajdú posszant el és nyomult előre, cselei nyomán beadás lett a dologból, Bright, Gege  és Botis is tüzelhetett 1 percen belül… itt csak a szerencse mentette meg a zöld kaput a góltól.

Visszatérve a mi privát Kispest-Fradi meccsünkre az első játékrész mindenestere nem ejtett komoly sebet barátságunkon, a közösen deklarált „két k.rvasz.r csapat találkozója” proklamációt követően vállvetve indultunk a kötelező sör+piszoár körre. A második felvonás aztán forrósította a hangulatot.

A szünet után az első percekben meddő mezőnyfölény alakult ki a javunkra, de az átütő erő továbbra is hiányzott. A játékrész közepére aztán javult a helyzet, ekkor ismét szép tüzijátékot rendeztünk Ranilovics hálója előtt, volt Bright százszázalékos ziccer, később egy felső kapufát is sikerült villantani. Gól, az azonban nem jött. Supka kettős cserével próbált frissíteni, a ma valóban megilletődött Nagy Gergő és visszafogott Hidi helyett Zelenka és Danilo folytatta. Előbbiben, mondjon bárki bármit, a potenciált én látom, helyezkedése, mozgása (Heinzéhez hasonlóan) úgy emelkedett ki a mezőnyből mint az import Pilsner Urquell a Dreher gyár szortimentjéből.

Nyilván nem váltotta meg a világot a mostani 30 percben, de rémelem még nem kezdi ki őt idő előtt türelmetlen publikumunk (persze simán benne van a dologban az Esad-osodás, de hátha égre kifogtunk valaki jót…). Némi fizikai erősödés azért még ráférne. Később Vólent is pályára lépett, agilitása nem tett rosszat a támadószekciónak. Kár, hogy nem nagyon jött össze semmi elől…

Lassan beinduló kapkodófrászunkat aztán tovább súlyosbította a tény: a játékrész végére sajnos a játékvezető átment minősíthetetlenbe. Hangsúlyozom, nem rajta ment el a meccs, nekünk is jóval koncentráltabb és tudatosabb játékkal kellett volna kirukkolnunk és nem csak 5 perces szakaszokban. Mindettől függetlenül a sárga lapok egyoldalú osztogatása, a sajnos már megszokott következetlenségek (az aktuális IQ-akkumulátor szerepét eljátszó Csizmadia és Lovric ugyanúgy sárgával jött ki a szőkített hátvéd és a horvát játékosunk kakaskodásából, noha a hunyó egyértelműen a derék Csizi volt, és még sorolhatnánk) és a torzsalkodó felek megfékezésének gyengekezű elmulasztása azért bőven a referee számlájára írandók. Ekkora már a Hajdú féle tiziszitu, a Lovric-Csizmadia duett vagy a Zelenka-sárga kapcsán közel emelt hangnemben osztottuk egymást a jóbaráttal, kellemesen előjöttek a régi, ’90-es évi reflexek…nagy haragszomrádig azért nem mentünk el, úgy látszik tényleg öregszünk.

A meccsvégi összegzésben két dologban is egyetértettünk. Egyrészt a meccs képe alapján az iksz (én ehhez hozzáteszem: minimum az iksz) megérdemelt lett volna a mi oldalunkról, lévén a Fradinak kábé helyzete nem volt a második 45 percben.  Pruki szerint célfutball volt. Na ja. Másrészt közös hobbink, a jóféle cseh sörök kapcsán adja magát a hasonlat: a találkozó jellegében sajnos sokkalta közelebb állt a Templom téren csapolt Kőbányaihoz, mint rendszeres Hegedűs Gyula utcai Pivo-sörözős kiruccanásaink során fogyasztott testes szűretlen Bernardhoz vagy a jó Cerna Hora-i pincesörhöz. Ha azt nézem, hogy ez a rém gyenge Fradi a második helyen feszít a tabellán, akkor akár jó jelnek is felfoghatjuk a szoros vereséget a jövőre nézve – én azonban fázok az egyre közelebb kerülő kiesőzónától is. Nagy kérdés, hogy a szakmai stáb illetve a csapat maga hogy reagálja le a sorsolás szeszélye miatti nehéz kezdést. Borzalmasan nehéz hetek várnak ránk, csak a legközelebbi hét Vidi-Debrecen-Vidi hármasa adekvát példa erre. Minden optimizmusunkra szükség lesz a következő hetek beharangozóiban. Doki barátommal meg ki tudja, lehet, hogy az Üllőin is megnézünk közösen egy csörtét jövőre…  

Azok között pedig akik a poszt címében feltett kérdésre tudják a választ, Alfi Lacalle gigantposztereket sorsolunk ki.

Fotók: Babar, mint mindig!

Beharangozó: Honvéd – Fradi

1909: 9972739 5c3bbfdb5f08154bc153c61d36ad05fb l

Felesleges.

Mármint beharangozót írni.

Egy Fradi ellen teljesen mindegy ki a balszélső, náthás-e a centerhalf, formán kívül játszik a kapusunk. Ha a Fradi jön, hirtelen nincs légiós, nincs saját nevelés, nincs kérdés, mert a Fradi jön.

Minden kispesti egy kicsit fradista a lelke mélyén. A Fradit verni jó, a Fradit verni kielégítő, a Fradit verni valahogy más. Nekünk kell a Fradi! – évről-évre látni, ahogy a meccsek végén magasban a piros-fekete mezes karok, mindenki örül, ez így jó, így helyes.

Ahogy mondtam, felesleges beharangozót írni. A mai napot mindenki tudja miről szól. Lassan száz éve vívjuk, sokszor bajnoki címet eldöntve, általában élcsapatként. Igazi rangadó.

Lehet bújni az almanachokat, mikor nyertek felénk utoljára (régen), lehet kicsit megijedni az ellen gólképes csatárától, a veretes bajnoki mérlegétől, de szintén felesleges. Egy rangadón bármi megtörténhet, még az is, hogy egy korábban sosem hallott név háromszor bólint a Fradi kapujába.

Szóval nem írunk ma beharangozót, mert hisszük, akinek arra lenne szüksége, annak bármit mondanánk, úgysem értené. Ezt érezni kell.

Találkozunk fél hatkor a Bozsikban.

Csak!

Hétvégi felvezetés, Fradiverő videóval – 3. rész

Annyira megjött az étvágyam hogy nem tudok leállni – rosszabb vagyok, mint Horváth Gyula a nyerőgép előtt. Hanta által indított Fradievő sorozatunkban néhány kötelező jellegű youtube videóval megtámogatott miniposzttal spanoljuk magunkat vasárnapra. A 3. rész következik.

Hogy nehogy azzal vádoljanak minket hogy csak a ’80-as évekbelli múltból élünk, nézzünk egy napjainkhoz jóval közelibb zöldverést. 2005 nyarán az NB1-be visszajutásunkat és bennmaradásunkat hozó, Bognár Gyurival és Szuri bával, majd Gergely Károllyal fémjelzett idényünk után Piero Pini honfitársát, a talján Dolcettit ültette kispadunkra és bebiztosította számára minden idők egyik leggyengébb kispesti keretét, sok-sok fiatallal vagy máshol levitézlett bohócligerrel.

A soproni ikszes debüt után egyből a Fradi jött aki akkortájt állandóan vert minket így nem ígért sok jót az álmoskönyvek szerint a meccs. Nos, Aldo Maestrót ez nem zavarta, ügyes taktikával és a mozambiki szabiról visszatérő Geni vezetésével, no meg kispesti góljai felét egy meccs alat kiszóró Alvesünkkel porrá zúztuk a zöldeket és Kukás Lajos cerberus önbizalmát. Tímár hiába szépített már…

A meccsen a tesómtól kapott új AS Roma edzőtrikómban feszítettem, és a kiváló debüt azt eredményezte hogy a ruhadarab féltett kabalává vált – még 3-4 évig csak a legfontosabb meccseinkre vettem fel és rendre hozta is magát (legutóbb pl. Győrben, az Abraham-gólos kupadöntő odavágóján). A nézőszám már nem volt a régi, viszont a forró délelőttön (RTL Klub, köszi), különösen jól csúszott a borzalmas minőségben csapolt sör a korzón üldögélve. Csodáljátok?

Bp. Honvéd – Ferencváros 3-1 (2-0)

Bozsik-stadion, 3.000 néző, Vezette: Bede Ferenc

Gól: Alves (9., 37., 59. p.), illetve Tímár (69. p.)

BHFC: Tóth I. – Kovács N., Mészáros, Udvari, Takács Z. – Lázár, Vadócz – Genito (Zana 60. p.), Dancs, Dobos (Bojtor 76. p.)- Alves (Bozsovics 70. p.).
Vezetőedző: Aldo Dolcetti.

Hétvégi felvezetés, Fradiverő videóval – 2. rész

Hanta által indított “Fradit reggelire, ebédre, vacsorára (de leginkább kardélre)” című sorozatunkban néhány régi vagy kevésbé antik videóval megtámogatott miniposzttal spanoljuk magunkat vasárnapra (csak nehogy pofára esés legyen a vége mint mindig ha optimistáskodni próbálok erőltetetten). 2. rész.

Második videónkkal ismételten a focisztikailag csodás ’80-as évekbe röpülünk vissza. Ekkoriban szegény IX. kerületieknek olyan rángógörccsel kombinált idegroham jöhetett elő pavlovi reflexként csapatunk nevének hallatán, mint nekünk a ’90-esek második felében az MTK kapcsán. Azaz: konstans szopóálarc biztosítva.

Ezen a meccsen az előzményeket tekintve azért nem volt ilyen egyértelmű a szitu. A bundabotrány miatt csapatunkat kényszeresen meg kellett fiatalítani és a bajnoki címet nyerő edző, Bicskei sem volt már itt, a válogatotthoz szólították, helyét Both Józsi bá’ vette át. Lehettünk azonban juniorosítva, a Fradi ezúttal sem kapott kegyelmet!

Ezen a ’89-es tavaszi Bozsik-beli rangadón minden volt ami az egyszeri kispester számára fociorgazmust okoz: Disztl Petász büntetőt hárít legszebb fehérvári éveit idézve, Csehi és Sass is góllal terheli a zöld hálót, és Bánki “Kispestre csak akkor mennék ha elaludnék a 3-mas metrón” Dodó pedig hiába szépít, ez már semmire sem elég.

Retro kapufák, tele a stadion… jó lenne újból ilyen kulisszák között élvezni a focit (a kapufa kevésbé, a második feltétel jóval fontosabb).

Vasárnap egy ilyen végeredménnyel kiegyeznék.

Bp. Honvéd – FTC 2-1 (0-0)
Bozsik stadion, 20000 néző
Gólszerző: Csehi, Sass.

Disztl P. – Csábi, Drobni, Disztl L., Nagy – Szíjjártó, Tóth, Varga (Pisont), Csehi – Gregor, Sass. Edző: Both József.

Az én Kispest-Honvéd sztorim X. – 1999-2000.

Mielőtt folytatnánk a Fradiverő videókkal terhelt beharangozó-sorozatunkat, egy régi törelsztésként egy másik szériánkkal is továbbhaladunk! 10. epizódunkhoz érkezve speciális szériánkban, melynek célja kedvenc csapatunk elmúlt 20 évének fókuszba helyezése, ezúttal 1999-2000-re, az ezredfordulós szezonra, Komora búcsújára, Reszeli Soós idényére tekintünk vissza. Elköszönünk Imre bától, végigkísérjük Reszelő hónapjait a kispadon, ámulunk a nyári erősítéseken – majd a téli amortizálódáson, de legfőképp azon, hogy a Horváth-Faragó támadókettős milyen szorgalommal termeli tavasszal a gólokat. Váczi Zoli, Wukó, sperhaknis Faresz, bombázóvá nemesülő Medgyesi, szárnybontogató Szabó Tibi a hajtás után. Videókért ismét köszönet az 1909.hu-n összegyűjtött anyagokért, melyekből bőven szemezgettem.

1999 nyarának elején –meg kell valljam férfiasan- a KHFC kissé háttérbe szorult az életemben. Az érettségi, majd a felvételi(k) körüli stresszidőszak, majd az ezeket követő kiengedés, az egyetemi létre való felkészülés lefoglalta gondolataim, és a ’99 tavaszi nihilközeli teljesítményünk bizony kicsit az „elég most a csapatból” hozzáállás felé lökdösött. Nos, ez az állapot nem tartott sokáig – amint elkezdtek szállingózni a csapat szándékolt erősítéseiről a hírek, az agyam hátsó traktusaiban sejlő „kell nekem ez a Honvéd-dolog?” kérdés másodpercek alatt enyészett el az éterben…

Az előző szezont ugye azzal zártuk, hogy Gálhidi menni fog. Említettem már, hogy nem gondolkoztam szuicid megoldásokon a hír hallatán, hisz jórészt Gálhidi mesterhez kötöttem az addigi legunalmasabb szezonom kínszenvedéseit. Ám az már akkor gyanús volt, hogy Gálhidi vajh’ miért csak egy ilyen fostos keretre kapott esélyt, míg most, hogy kiderül az új edző személye, egyből belevágunk a brutkóbb erősítési vonalba? Merthogy az új edző személye is kiderült: ismét Imre bá’, a szélsőséges megítélésű klubigazgatók vállalta fel az edzői feladatokat, a klubdirektori széket is megtartva, de egyben a kispadra katapultálva magát. A hírt a szurkolótábor vegyes érzelmekkel fogadta – én is. A ’80as években már meglévő drukkerek jellemzően jó szívvel emlékeztek vissza az akkoriban bajnoki aranyakat raklappal szállító Komorára, és üdvözölték a hírt – míg mások, a fiatalabb generáció számára Imre apó továbbra is az Illés-Pisont fémjelezte nagycsapat szétkergetőjeként fungált kvázi Antikrisztus szerepkörben. Én is jórészt hozzá kötöttem az 1995 utáni szégyenteljes lejtőreállást, azt viszont be kellett ismernem: amikor a kiesésveszélyes 1997-es őszön leült a padra, szépen benntartott minket és tavaszra erősített is a kereten – igen sztahanovista módon! Ez utóbbi verzióban most is bíztam, főként, hogy elkezdtek szállingózni az első átigazolási hírek.

A keretbeli változások volumene már-már egy elposszantabb Hemingway-érás takarítást idézett. A tavalyi keretből távozott a ’kécskei mag jelenősebb része, így Holló és Sipos, az utóbbi évek során általam megkedvelt balhátéd, Farkas András, a tavaszi borzalmak felelősei közül Török, Kane, Schultz vagy a jobb sorsra érdemes Zováth (őt Kabáttal az akkoriban ritka értelmesen igazoló Vasas vitte el), a kiegészítő arcok közül Némethy, Cipf és Müller, no és az utóbbi 2 év kezdőcsatárainak egyike, Csertői Reli. Akárhogy is nézzük, a kiemelkedő potenciált magában hordozó, és a ’99-es tavaszon már szép dolgokat mutató Kabát Petin kívül nagy veszteség azért nem nagyon tűnik fel e veretes névsorban… Az érkezők köre annál izgalmasabban hangzott! Komora nem szarral gurigázott és ha már bevállalta a kispadot, úgy döntött, kissé felturbózza az együttes masszivitását. Első igazolásaink között a BVSC-től áthozott védekezőközéppályást, Füzi Krisztiánt, az ügyvéd és BVSC-, Fradi, MTK majd UTE játékos Ákos (tehát hantai terminológiával élve a fociprosti Grand Slam kevés tulajdonosainak egyike) bátyját, akit akkoriban tévedésből a „kisFüzi”nek hittem. Ez már egy „nem rossz” vételnek számított, de a java még hátra volt. Érkezett ugyanis a Fradival anno szárnyaló, majd sérüléséig Újpesten is szép őszt futó Wukovics, aki hozzánk 1, a III. ker.TVE-nél eltöltött felhozó idényt követően csekkolt be – végre egy épkézláb csatár Borgi mellé! Őt követte a Haliból egy régi kedvencem az NB1-ben a Nagykanizsában bemutatkozó, de hamar Szombathelyre költöző erdélyi Fehér J. Csaba – kissé már túl a zeniten, de neki így is nagyon örültem, kedveltem a szélvészgyors szélső(csatár) játékát. A menetrendszerinti anyagi gikszerbe kerülő Diósgyőrből egyből egy triót hoztunk el: a DVTK utóbbi 2 évének egyik alapemberét, a középen és támadóban egyaránt bevethető Domokos Bélát, illetve a romániai magyar söprögetőt, Téger Istvánt. Mindkettő jó vételnek tűnt, de a legjobban Szabó Tibornak örültem, aki már DVSC-játékosként is szép szabadrúgásgólt heggesztett a Fradinak, a DVTK-hoz kerülve pedig a Tornyis 1998-as csodaősz fővezére volt a borsodi középpályán. Ha Warzycha és Bari óta irányítóért sírtam, most végre úgy festett hogy meghallgattatnak a sirámaim. Így is lett, de ne szaladjunk előre! Ugyanis a szerzemények még bővültek. Pár nappal ezután az esti, poszt-tévéhíradós TS külön hírben számolt be egy igazolásunkról – ilyenre Eszenyi 1995-ös érkezte óta nem volt példa! Megszereztük ugyanis Váczi Zoltánt, a Vasastól távozó klasszis és botrányhős irányítót-csatárt.  A ’80as évek focijának egy napjainkba szakadt reliktuma. A botrányhős cselgép.  Váczi…basszus.-  Erre már akkor is csak ennyit tudtam kinyögni. Maga az inkriminált TS riportocska amúgy epic darabja a Bohócliga ezredfordulós időszakának: Váczi egy Dunaparti stégen, a lába mellett félig lévő sörösüveggel, szájsarkában lazán csüggő blázzal krákogta bele a kamerába a horgászbotját hanyagul tartva, hogy megegyezett a Kispest-Honvéddal és egy évre aláírt. Hát Imre bácsi ezt is elintézte… 2 és fél év szünet után visszatért a csapathoz Piroska Attila – ezt nem akartam elhinni, azt hittem sose látjuk többé a baia mare-i törpöt! Neki nagyon örültem és reménykedtem benne: visszatér az őt megillető jogos helyre, a kezdőcsapat bal oldalára. Az már csak hab volt a tortán, hogy a rajt előtt 1-2 nappal az MTK-tól kikölcsönöztük a Haladás korábbi csékáját, a bajnok kék-fehérekhez a holland Willem II csapatától hazatérő Szekér Istvánt, az egyik (ha nem A) legjobb akkori elősöprögetőjét az NB1-nek. Kezdett úgy kinézni: ká erős csapatunk lesz az idényre – nyár eleji fásultságom a múlté lett, izgatottan rakosgattam össze fejben egyedül és a haverokkal az optimális kezdőt és arról álmodtam hogy a szűk esztendők után vére visszamászunk a dobogóra. Új szezon, új élet, ehhez új mez is dukált, egy izgalmasan kinéző vörös-fekete keresztcsíkos Umbro, legalábbis a csapatfotózáskor ezt viseltük (a bajnokságban nem sokáig). A csapatképen, melyre még Bánföldi Zozi is felkúszott, de akkor ott még ez a tény sem zavart!

Közben a felkészülést azért egy kisebb botrány megzavarta. Kisebb? Nem is olyan kicsi. 1 évvel voltunk legutolsó irányítónk, Bárányos eladása után, a csapat a hangzatos igazolásokkal szépen készült az idényre, a szurkerek bizakodtak, Imre bá pörgött, Váczi Zoli is valószínűleg böcsülettel ismerkedett edzések után az AdyPub-bal…mikor Pintér Dezső menedzserpápa kiborította fekáliás ágytálat, a Bohócliga fehér abroszára, egyenesen rá. A sztori máig zavaros, a lényeg valahol annyi: két szerződés is köttetett 1998 súlyos nyarán a Bari-transzferben, más összeg szerepelt a belga klub által a magyar félnek való kifizetést igazoló papiroson, más a Komora által kezelt kispesti iratszekrényben. + erre jött még a jó Pintér Dezső, aki rendesen óbégatott, hogy őt, meg ügyfelét, Barit –de főleg őt- megrövidítették, tehát neki is járna valamennyi (noha X összeget már el is tett állítólag- legalábbis totál megbízható és az ügyben pártatlan a KHFC vezetőség állítása szerint). A sztori hamar az NS és a Sport+ címlapján találta magát és érkezett is a menetrendszerinti behívó a Napkeltébe Pintér és Komora urak számára, arra a dologra amitől minden ’90-es évekbeli bohócliger potentát és játékoslegenda úgy félt, mint ördög a tömjénfüsttől: az esedékes Gyárfás-beszélgetésre. A riport annak rendje és módja szerint lezajlott, leírhatatlan eredménnyel. A két öreg harcos ott próbálta bemártani a másikat ahol csak lehetett, Gyárfás kérdései iszonyatosan ültek, az ember meg a bokájára piszkított a konstanst rángó- és röhögőgörcs közepette… Az említett Napkelte-show (és az ezt követő még 2 Gyárfásos beszélgetés, 1 Pintér Dezsővel, 1 a Pintér-Bari kombóval) a magyarfoci-ügyek és kapcsolódó riportanyagaik TOP5-jének legfényesebb csillagai közé tartoznak. Le sem kísérlem írni őket mert lehetetlen visszaadni, viszont innen is esedezem bárkihez akinek esetleg videón megvan az inkriminált riport hogy küldje meg nekem vagy tegye közkinccsé. Valaki úgy fogalmazott egy netes fórumon: ha még 2 percig tart a riport, a rendőrség viszi el a stúdióból a Komora-Pintér kettőst…e megállapítás híven tükrözi a helyzetet. A két rutinróka a végére annyira belekavarodott már a saját maga mentegetésébe, hogy egymásnak ellentmondó vádaskodásaik az aktuális ügyön is messze túlmutató umbuldákat tártak fel…  Végül rendőrségi ügy csak konszolidáltan lett a dologból, Komorát viszont visszahívták a klubigazgatói székből, Benkő klubelnök is látványosan kihátrált mögüle, maradt a kispad és egy jó idény reménye. Ez utóbbi elvárásának Komora is hangot ad a Dorog elleni MK meccs előtt, közölve azt is, hogy bár „Borgulya, Dubecz sztenderd sérültek” azért a tavalyinál lényegesen erősebb keret lényegesen jobb szereplést is kell leszállítson!

Az idénykezdésre ezúttal otthon került sor, a leamortizálódás jeleit már erőteljesen mutató Bozsikban. Az Északi Kanyar előtti füves rész pl. egy elhanyagolt legelőre emlékeztetett némi pitypang-szuficittel, a hatodikos bioszkönyvem „Nedves rétek élővilága” c. fejezetéhez csatolt fotográfiát juttatva eszembe. Öcsémmel mindenesetre optimizmussal felvértezve ballagtunk keresztül a sorompós átjárón, hiszen régen látott színvonalú nevek csorogtak be az öltözőnkbe a nyári szünetben – legalábbis magyar szinten! Az ellenfél, a mindig szimpatikus Hali ráadásul optimális kezdő ellenfélnek ígérkezett, veretes neveit (Vidóczi, Bonchis, Balogh Csaba) is elvesztve, s hogy gond van, azt mutatta az is, hogy e korábbi alapemberek közül az utóbbi kettő az ősi ellenfél Zetéhez igazolt át (Tornyi hívására). A zöld-fehérek padjára a z örök szimpatikus vesztes Vincze Géza ült le, és emlékszem, a vendégeink reménytelen helyzetét az is mutatta: a korzón alattunk 3 Halis orca üldögélt, akik az NS aznap kijött színes mellékletéből próbálták beazonosítani jelentősen megfiatalított kezdőcsapatuk tagjait, pl. egy jó Seper Ákost. Nos, a meccsen 2 új igazolás remek debütjét láthattuk. Előbb Füzi Krisz rajzolt egy szép lapos lövést Kurucsai (?) hálójába, majd a második játékrészben egy remek beadást a sztárigazolás, Váczi Zoli egy helyben állva fejelt a jobb alsóba, őrjöngést váltva ki a Kanyartól a tribünig. Akkor még nem sejtettük, hogy mérsékelten délczeg kispesti pályafutásának egyetlen találatát láttuk. Nyitó felállásunk: Vezér – Plókai, Téger, Medgyesi – Fehér, Szekér, Füzi, Váczi, Domokos (Hercegfalvi) – Wukovics (Szekeres J.), Borgulya (Szabó T.). Nem néz ki rosszul, igaz?

A folytatás kevésbé volt szívderítő. Sima gyufa a Vasas ellen a Fáyban, hiába támogatta szép számú vendégszurker csapatunkat, majd kínos 0:0 otthon a Gázszer ellen – bántóan elképzeléstelen játékkal. A Zete ellen is sima vereség Zalában – ráadásul az idegenbeli meccseinken alig támadtunk, Váczi volt feltolva csatárnak Borgi mellé, így nem volt aki irányítson, a remek Szabó Tibit jegeli Komora (bár legalább Pirit elkezdte betenni). Ekkor már Imre bá edző meglátásait is kezdtem kétségbe vonni – amikor robbant a bomba. Komorát visszahívták a kispadról is, azaz kvázi menesztették a klubtól, a rendőrségi ügyekre hivatkozva (szegény Imre bá valamikor ekkortájt nyilatkozta hogy „Akhileusz kardja lebeg a fejünk felett” egy másik kiszólásában pedig bájosan „kanasztajárásnak” titulálta a Canossa-járást…. Bár a magyar foci kifogyhatatlan a nyilatkozó-művészekből, ezek azért hiányoznak). Benkő pedig a válogatott meccsek miatti szünetet kihasználva új edzőt ültetett a kispadra, az exgyőri Reszeli Soós István személyében.

Véget ért hát a Komora-korszak Kispesten. Az öreget –a drukkerek túlnyomó részével egyetemben- nagyon nem csíptem akkor, de már az 1996-97-es részben is írtam – másképp látok ma már dolgokat. Nyilván voltak panamák – hol nem- de alapvetően egy számára már idegen közegben megpróbálta fenntartani a klubot, és csupán egyszer érintett meg minket komolyabban a kiesés szele- azt pedig igazi várkapitányként lehárította. Nyertünk vele egy kupát, igaz, utána annak lehetőségeivel nem éltünk a továbblépést tekintve se igazolásilag, se csapatépítésileg. Szponzorkeresési harcában sok léhűtőt hozott Kispestre (Krémer vagy a tiszakécskei arc jó példák) de kényszerhelyzetben volt… Azért ha már Komora, akkor inkább a ’80-as évek aranykorára emlékszünk vissza szívesebben. Edzőként pedig 1999 őszén már nem tudott megújulni, jogosnak éreztem a váltást.

Reszeli Soós. A kispad új vezére. Az új tréner minket megelőzően Győrben csördített össze egy remek kis csapatot, az exviharsarki öreg rókákra (Szarvas, Fodor Tibor, Csatók, Mracskó, Zahorán) és saját nevelésű fiatalokra (Fehér Miki – RIP, Ferenczi, Korsós Gy., Lakos) építve, két szép idényt húzva le a RÁBA-parton. Akkoriban Reszelit bizony még a szépreményű fiatalabb edzői korosztály tagjai közé sorolták Tornyival együtt [Kispesten mindkettő szenesre kozmál majd, ha nem is annyira szakmailag, mint emberileg, de ne szaladjunk előre!], nem csoda, ha örömmel fogadtam érkezésének hírét. És szerintem sokan, ha kezüket a szívükre teszik, ugyanígy voltak ezzel a szurkolótáborban, meg merem kockáztatni, csak ma már nem divat erre emlékezni. Reszeli mester egyik első ténykedése győri mintára 3 ifi felrántása volt az első kerethez, mi pedig ízlelgettük Németh Norbert, Torghelle Sándor és Kozarek András nevét. Ők ebben a sorrendben egyenként válnak 1-1 kisebb korszak vezéregyéniségeivé majd Kispesten, de addig még eltelik másfél, három, illetve négy év…

Reszeli jött, látott….és elsőre győzött is – nem is kicsit! Az ellenfél a Vác csapata volt, a manapság a paksi kispadot rogyasztó Kis Carlo vezetésével. Kis Karcsi az egyik kedvenc edzőm itthon emberileg, igazi lelkes arc, itt a Vác benntartásában is hitt a salgótarjáni sikeres évei után…ám hamar elhajtották szegényt Pest megyéből. Itt azért még próbált állni a vártán, ám az utóbbi hetekben szenvedő csapatunknak minden összejött. Az addig gólcsöndben szenvedő Wukó duplázott, Vezér büntetőt fogott, és a WADA által a tribünről már távcsövezett Hercegfalvi is betalált mielőtt a gyógykenőcse vagy mi a frász miatt az MLSZ egy éves doppingszabira küldte. Reszeli modordíjas nyilatkozata („remek belépő…remek antré”) a meccs után Bohócliga klasszikus, mi pedig reménnyel telve sétáltunk haza, villamost se várva, győztes meccs után minek is az afféle úri huncutság… Felállásunk az idény legjobban sikerült meccsén: Vezér – Plókai, Téger, Medgyesi – Dubecz, Bánföldi (Fehér), Szekér, Szabó T., Piroska (Lóczi) – Wukovics, Borgulya (Hercegfalvi). Most még Bánföldi sem zavart a kezdőben…

Maga az örömmámor talmi ragyogásnak bizonyult csupán. A következő héten Illésék úgy vertek négyszer a seggünkre a Hungárián, hogy kövér gázzal indult haza a csapatbuszunk a stadion parkolójából. Egyszer 5:1, egyszer 0:4. Hullámvasúton ültünk… Érdekes meccs volt az ősszel a Medgyesi onemanshow-val jellemezhető, Dunaferr elleni derbi. A vasgyáriak feljutása óta a dunapentelei vasmű árnyékában jellemzően szopola volt a jussunk, ám otthon szoros meccseket vívtunk a leendő bajnokcsapattal – ez az év sem volt kivétel. A találkozó negatív és pozitív hőse Megyó volt egyszemélyben, hisz nyitó öngólját követően előbb egyenlített, majd 1:2 után ismét, nem is akárhogy! Utóbbi gól előtt már Szabó Tibi szabadrúgása sem volt kismiska, ám ahogy a kipattanóra a hátvédünk rádőlt, már ugrottunk fel a korzón, mert éreztük, hogy ez utat fog találni… Rabóczki mester hiába is repült a löket után. Hatalmas gól volt, az egyik legnagyobb, amit itt láttam Kispesten, tényleg csak Csehi Tibi 1991-es idényzárós góljához, Budovinszky egynémely löketéhez vagy Taki Újpest elleni 2005-ös szabadrúgásához tudom mérni. A találkozó után így érthetően jó hangulatban mentem föl a Budai hegyekbe, éjszakába nyúló szalonnasütésre az exgimis arcokkal egy ilyen informális osztálytalira, s a fradista exosztálytársak ostoba élcelődéseit is higgadtan tudtam visszaverni egy ilyen „góllal a tarsolyban”.

Nos egy ilyen jól sikerült péntek után nem meglepő, hogy egy hét múlva a Nyíregy simán levert minket hazai pályájukon, amely meccs Váczi Zoli kispesti hattyúdala is volt. A találkozót követően valamin összebalhéztak bajszos szakvezetőnkkel, aki kitette a keretből. Újabb “gyönyörű” pályafutás Kispesten. Megindult a Komora által összerakott keret erodálódása, ami majd télen éri el csúcspontját.

Utolsó őszi győzelmünkre a félidényben otthon került sor, a DVTK ellen, Hungler fejese és az arca alapján a Securitate-ben first class verőember pozícióra is esélyes Danut Frunza öngóljával húzzuk be a meccset. Aznap az egyetemi első terepgyakorlatomon voltam, kabazitra (ritka ásvány) vadásztunk a dunaparti Csódi-hegyen egy teleextasy-zott ásványtantanár vezetésével, aki arra tette fel az életét, hogy bevezesse a kalapáccsal való sziklabasztatás örömeibe az egyetemi gólyákat. Csodás nap volt. Emiatt kissé lefáradva és két véraláfutásos körömmel ért a meccs, amin el is aludtam. Azért ha valaki beközli akkor, hogy ez volt az uccsó 3 pont 3 hónapra előre, valószínűleg kardomba dőlök. Az év elején még éremről álmodoztam, ez most nagyon veszni látszott, viszont az elmúlt évek töketlen Kispestkedéséből kezdett nagyon elegem lenni…Én nem egy sztenderd 12. helyezett csapatra vagyok kíváncsi – háborogtam.  

Sajnos az ősz vége a „leszállóág” fogalom klasszikus példájaként szerepelhetne bármely futball-lexikonban vagy bohócliger almanachban. Bár az UTE elleni presztízsmeccset legalább ikszre kihozzuk otthon, november végén a harmatos Kanizsa ellen csak egy lábszagú 0:0-ra futja (borzalmasan tré idő volt, köd, és ultragáz teljesítmény részünkről talán 1 Borgi helyzettel azt’ slussz. Az egyetemen volt egy kanizsai csoporttársam, kissé alkoholista zseni, vele futottam össze a korzón, nem volt szomjas, itt ünnepelte, hogy egy megajánlott 3-massal átment vizsga nélkül mikroökonómiából. 3 nappal később én is így jártam, de ekkor még síkideg voltam a közgáz réme miatt. A meccs sem segített).

Reszeli mester exei ellen már az 1 pont sincs meg, 3-mal távoznak a Bozsikból, majd a kiesés elől menekülő Siófok is lenyom minket, gyalázatosan gyenge kerettel. E meccsre azért emlékszem, mert hétközi volt, idegenben, csak összefoglalót láttam róla és narancs mezben nyomultunk. De hiába volt nálunk egy Wukó, egy Borghese, egy a csapathoz hozzászürkülő Piri, egy Szekér, kikaptunk, 200 őrjöngő Siófoki rezidens előtt. Szégyen. Ahogy a következő forduló iksze is, amikor a már majdnem megszűnt Szeged ellen sem sikerül idegenből 3 pontot hozni, nálunk egy abszolút vállalható kezdő, náluk meg Nagylaki Kálmán ámokfutása eredményeként egy 3 hónapja nem fizetett csapat.

[Apropó emlékszünk még a derék Nagylaki Kálmánra? „Lokálpatriótát keresek a padra” nyilatkozta szeptember elején Strausz László seggberúgása után, majd önmaga ült le oda 1 v. 2 meccs erejéig. Képesítése annyi volt a focihoz, mint nekem területfejlesztő geográfusként – de ez nem izgatott különösebben senkit. Hogy Nagylakit ki követte… talán Linka József vagy idősb Bozai Gyula? Emlékszik valaki? De a jugó elnök is megérte a pénzét, akit szintén Nagylaki hozott, az meg magával 6 használhatatlan ám játszatandó délszláv csodát, +2 tehetséget, ők (Oláh és Nagypál) később Prukikávé értő kezei alatt lettek kaposparti idolok). Szeged OFF, pár hétre rá szegények meg is szűntek, helyettük a Pécs ugrott be az NBII-ből…hihetetlen sztorik].

Mi meg közben a Fradit vártuk utolsó fordulóbeli ellenfélnek.

Hát reménykedni nem nagyon volt miben a találkozó előtt, erre, meglepetésre 0:1-ről még fordítottunk! Nagyot játszott a csapat, nem szépen, de hajtva, sőt 1-2 formás támadás is kicsúszott a vörös-fekete ágyúcsövön… két gólunk szépségdíjas volt, előbb Ploki csatolta fel a heggesztőhemüt, aztán a kis Pinyő is a léc alá suvasztott egy gránátot, az akkoriban már Sztanko Poklepovicsra és kosáredzéseire idvezülő Fradi pedig megzavarodni látszott. Sajna nem sokáig, jött a Honvéd-faktor és a meccs végére a fordítás, pedig itt tényleg járt volna nekünk a pont az öcsém szavaival élve „kegyetlenül ergya” időjárásban. Szépen küzdő seregünk: Vezér – Plókai, Hungler, Szekeres J. – Fehér (Domokos), Pintér, Szekér, Téger, Lóczi, Szabó T. – Wukovics. Tóth Misi duplázása azért fájt. Nem kicsit.

Miután egy héttel ezelőtt az UTE meg kialázott minket az MK-ból, így nem túl édeskés szájízzel vonulhattunk a téli pihenőre, én magam a „megint egy eltékozolt idény” kezdetű, az elmúlt évek során sajnos unalomig megismert monológot mantrázhattam első vizsgaidőszakomra készülve.

A téli szünet aztán meghozta a földindulást a keretben. A már korábban kiakolbólított Váczi nagy fájdalmunkra aláírt a Fradihoz, ennyi lett a júliusban még az évtized igazolásának szánt történetből. Őt követte a távozás terén az edzővel összekülönböző Gabala és Borgulya, de lelépett Wukovics is és Domokos sem kért többet a Kispestből fél évnél. Szekér az MTK-hoz libbent vissza, hogy onnan továbbálljon máshová – akkoriban az MTK kisebbfajta kölcsönzőcégként működött, emlékszünk. Ha ezekhez a veszteségekhez hozzávesszük, hogy Hercegfalvit meg partvonalon kívülre tette az MLSZ, hát a keret komoly gyengülésével vethettünk számot. Reszeli nem esett kétségbe, gőzerővel kezdte keresni a dobogó helyett megjelölt új cél, a bennmaradás elérését elérni képes harcosokat az NB1 berkeiben – elkezdődött hát a bemigrálás is a Bozsik kapuján. Visszatért pl. Farkas András, az örök tartalékbalhátvéd, honnan máshonnan, mint az ESMTK-tól. Szekér helyére elősöprögetőnek az újabb izraeli kitérőt követően hazatérő Csábi Józsit szánta Reszelő, bár hátvédünk már nem volt a régi, őt mindig, minden körülmények között szívesen láttuk. Az expécsi, illetve hajdan az ős90-esekben még Vidis, Varga Zoli alatt a Fradiban is megforduló Lőrinc Antal védekezőközép- és söprögető pozícióban is használható arcként érkezett, Váczit pedig a Nyírségből elcsábított Szabó Attilával terveztük helyettesíteni – ez utóbbi megoldás azért legalább annyira karcos volt, mint a szépemlékű ’98-as mezreklám energiaitalunk, a Mystery íze („Michael Jackson is ezt issza!”). Szintén Pécsről  hoztuk az exGázszeres Szekeres Zsoltot, a se íze se bűze játékos alig-alig jut majd szóhoz tavasszal – ezzel nem vesztünk sokat. A Borgi, Domokos, Hfalvi, Wuko együttes kiesésével-távozásával arcvonalát vesztő, brutálisan meggyengülő csatársorunkba is elkélt a pótlás – ezt két kiesőjelöltből oldottuk meg. A Kanizsa, illetve a Szeged LC házi gólkirályai, Horváth Gyula és Faragó István érkeztek hát, Faresz kvázi haza, hisz a Szeged, a Vasas és a Győr előtt bizony nálunk mutatkozott be az élvonalban, még Verebes alatt, 1992-ben, így ő bajnokcsapat-tag. Most nehezebb időszak várt rá Kispesten, viszont szemben a korábbi évekkel, ezúttal régi vágya teljesült: tuti kezdőcsatárnak hoztuk…Hát a keret, mint látjuk, kicserélődött, 1994-95 és 1997-98 után a harmadik durván Janus-arcú szezonunk körvonalazódott.

A tavasz az egy évvel korábbit idézte nézhetőségben, különbséget csak az izgalomfaktor jelentett, mert kb. május közepéig telezrityózott gatyával leste szurkolótáborunk a tabellát, hogy vajon kizúgunk-e vagy maradunk NB1-esek. Reszeli alapstratégiát dolgozott ki, melynek lényege a következő volt: az eszetlenül bő, a magyar foci által már akkor sem elbírható 18-ra rúgó első ligás mezőny verhető 6-7 tagját le kell gyalázni, a velünk egy szintűekkel lesz ami lesz, az erősebbektől meg zakózhatunk. A csapat ezt becsülettel tartotta is, egy-két kisiklással. Fontos volt a jó indítás, a Hali ellen idegenben győzelemmel startoltunk, a szoros 2:1 mindkét találatát Horváth jegyezte. (Érdekesség: az egyik fotós kollegával beszélgettem az ősszel, ő emlékezett úgy vissza e tavaszra: a Horváth-Faresz duó érdekes munkamegosztásban dolgozott – idegenben az exkanizsai gólgép, itthon pedig az osonó futású Faragó verte a gólokat, fordított szereposztásra elvétve került csak sor. Kicsit böngészve a statisztikákat ez tényleg így volt.). A jó rajtot a Vasas elleni hazai, menetrend szerinti bokafogás követte (0:4), hogy aztán Pécsről és Vácról is elhozzuk a 3-3- pontot, a tavaszi szokásjog szerinti Horváth Gyula találatokkal (közben a Zetét is vertük itthon, gól – ha kell még mondani- Faragó).

Eztán feketeleves, MTK itthon, Dunaferr idegenben ültet minket az SZ-rollerre. A kék-fehérek elleni hazain Reszeli népszerűsége már omladozott, a korzó egyik jellegzetes hangú agresszora, aki 1 éve Nicsenkónak adott orosz nyelvleckét, most Reszelőt találta meg. Történt ugyanis hogy az NS beharangozójában bajszos mesterünk azt találta mondani: az MTK és a Kispest játékosállománya közt jelenleg nem 2, nem 4 hanem 10 gólnyi a difi. Nos ezek után az MTK 2. találata után érkezett is az eltéveszthetetlen hang a korzóról: „Számolsz már Reszelő? Számológépen számolod a gólókat, Reszelőőőő?”. Maga a meccs katasztrofálisan egyoldalú volt, tényleg nem mertünk még bajuszt se rángatni a kékeken. A Vezér-Szekeres J., Lőrinc, Pintér Z. (Fehér J.Cs.)-Dubecz, Szabó A. (Füzi K.), Téger, Medgyesi, Szabó T.-Faragó (Szekeres Zs.), Horváth Gy. összeállítású csapatunk végül lesimázva kulloghatott le a gyepről. Utáltam ekkoriban az MTK elleni meccseket, konstans alázás volt a jussunk.

A bajnoki címre hajtó két csapat tehát helyre tett minket, s ettől annyira megtorpantunk, hogy otthon a Nyírség is nagy falatnak bizonyult (0:1, Faresz valszeg elaludt). Diósgyőrben aztán javítunk, majd a Debrecent is verjük itthon (házi lopakodónk itt már figyelt, 1:0). Emlékezetes meccse volt a tavasznak a Szőnyi úton megrendezett UTE-Kispest, aminek egy kisebb K1-szpartakiád lett a vége, miután a lefújást követően a pályára özönlő, ellentétes identitású szurkolók megütköztek. Maga a meccs nem hozott ennyi izgalmat (0:0).

Ez volt az a pont, ahol az egy évvel korábbiakhoz hasonlóan megint megfáradtam – közben kiderült hogy bennmaradunk, így a kényszerű izgalmi faktora is alábbhagyott a meccseknek… A vizsgaidőszak is max fokozatra pörgött, és hát egyszerűen a kiábrándító vegetálásunk megint túlcsordította a tűrőképességem határait feszegető türelmességem, az utolsó 5 fordulót így csak hírekből követtem. Ma, ha visszatekintek, 4 ennyire kedvlohasztó idényt tudok felidézni szurkolói pályafutásom során, amikor a tavasz végére egyszerűen elég lett: 1998-99, 1999-2000, 2002-2003 és 2004-2005. Ezek közül az első kettő egymást követte, azt hiszem drukkerségem itt volt a legnagyobb veszélyben. Persze mondanom sem kell, hogy a 2000-res nyarat már megint minden reggel az újságárusnál kezdtem, edzőmeccs-eredmények és igazolások után kutatva…megfáradás az néha van, de menekvés nincs, ha egyszer már körülfolyta agyadat és szívedet a vörös-fekete mezőben álló két aranyszínű oroszlán. Patetikus, de igaz.

Amire még emlékszem a szezon végéről, az a Nagykanizsáról elhozott 3 pont, stílszerűen Horváth Gyula góljával, a Fradi elleni Üllői úti 1:0-s vereség egy atomnyomi meccsen, illetve az idényzárás, ahol pont excsapata, a Győr rondította el Reszeli kispesti búcsúját – akkor már a szurkolókkal is összekülönböző edző is csak a 3-mas sípszót várta szerintem. Ahogy mi, szurkolók is az egész bajnokság tekintetében.

Az idény alapcsapata, kb.:

ŐSZ: Vezér- Plókai, Téger, Megyesi -Szekér- Váczi (Szabó T.), Füzi K. (Fehér J.Cs.), Domokos (Piroska)- Borgulya, Wukovics.

TAVASZ: Vezér- Szekeres J. (Plókai), Téger (Lőrincz), Medgyesi-Csábi- Szabó T., Dubecz, Szabó A. (Füzi K.), Piroska- Horváth Gy., Faragó.

Kapusposzton kerettag volt még Tóth József és Tóth Zoltán, a védelemben Farkas András és Szekeres János tavasszal, Hungler inább ősszel kapott lehetőséget. Középpályán Bánföldi néha még be-beszivárgott a kezdőbe, Pintér, Lóczi és Németh Norbi is kapott néha esélyt a bizonyításra, mint ahogy Szekeres Zsolt is. A csatároknál eltiltásáig úgy festett Hercegfalvi lassan kezdővé is válhat, Torghelle viszont még csak be-bemutatkozott.
A két félidény alapcsapatai jelenősen eltérnek: az őszi, ha nincsenek problémák, edző-játékos konfliktusok és biztosabb az anyagi háttér, dobogóra talán, de első 5-be simán jó kellett volna, hogy legyen. A tavaszi alakulat már egy tipikus biztonsági csapat, kiesőjelöltek ászait összeszedő, így bennmaradni még épp jó gyenge középgárda. Érdekes ugyanakkor hogy a jóval reménytelibbnek tűnő Borgulya-Wukó kettős milyen besült volt az ősszel, s a tavaszra esélyt kapó vadiúj duó, Horváth Gyula és a jellegzetes „lopni osonok a kertek alatt” antimozgása ellenére is gólerős Faragó elévülhetetlen érdemeket szereztek a bennmaradásunkban. Ha kiemelkedő teljesítményekre vadászunk, azokat is főleg tavasszal találunk: Horváthon és Faragón kívül Vezér egyenletes teljesítménye (bár a bravúrok száma ekkor már csökkent) és Szabó Tibi olykor reményteljes játéka említhető meg – bár a kis irányító is inkább csak jelezte a benne rejlő potenciált, ami a maga teljességében majd a következő idényben szakad ki belőle. Dubecz, ha játszott, hozta az évek alatt megismert erős NB1-es középjátékosi átlagát, a nyári új fiúk közül tán pont a legkisebb név, Füzi Krisztián volt a legmegbízhatóbb. Pintér Zoli az örök kiegészítő szerepből 1-1 meccsen (pl. Fradi itthon) már kezdett kitörni, Téger és Lőrincz védőmunkája se volt rossz (utóbbi 3 játékos Szabó Tibihez hasonlóan majd 1 év múlva robbant igazán). Németh Norbin látszott, hogy tehetséges, Lóczin és Bánföldin pedig, hogy menthetetlenek. De az egész idény, így a teljesítmények is inkább az átmenetiségről szóltak, nagy kérdés volt, lesz e tréner, aki a potenciálokat kihozza, aki az itt lévő majd’ 30 játékosból kiválasztja azokat, akik egy új csapat alapjai lehetnek? Erre a válaszra még 1-2 hónapot várnunk kellett.

Az ősz nagy problémája volt, hogy a kétesélyes forgatókönyvből a rosszabb megoldás valósult meg: főként zeniten túli vagy már levitézlőben lévő játékosokat igazolva ezek ahelyett, hogy éltek volna az utolsó lehetőséggel, betliztek, vagy már megfáradtak, vagy a szakmai stábbal nem találták a hangot: a Komora-Reszeli csere sem segített sokat az összeérésben. Tavaszra az összeszedett hátrány miatt már pozícionáltuk magunkat a kiesés elleni harcra, s ekkor Reszeli végül is megtette, amit lehetett- bennmaradtunk. Szerintem azért nem végzett rossz munkát itt – bár úgy tűnik pont nálunk szakadt el nála valami, mert a sikeres győri évek megismétlése helyett mind diósgyőri, mind második győri ténykedése alkalmával is inkább máglyára sem mint piedesztálra kívánták emelni őt az adott klub szimpatizánsai.

Eltelt hát egy újabb év, a csapatnak a történelméből, nekem meg az egyetemből. Nem voltam jókedvű 2000 júniusában, hisz nálunk pénzügyi csőd közeledtéről szóltak a hírek, semmi sem utalt arra, hogy még egyszer valaha visszatérnek általános iskolás időszakom kispesti aranyévei. A folyamatos küszködés a túlélésért kezdte felemészteni a kitartásom, és tudom, sok ezer Kispest-szurkoló érzett hasonlóan ezekben az években. Nehéz volt szeretni a fél évente változó keretű csapatot, ahol minden szezonban más és más gyökértelen szerencsevadászok tűntek fel a vezetőségben és a pályán egyaránt. A játékosanyagunk egyre amortizálódott, a fiatal tehetségek (ekkor a legfrissebb példa Balaskó volt, de említhetjük Kabátot, Kovács Bélát, stb., akik máshol értek be igazán az itteni szárnybontogatást követően) sorra elhagytak minket… és ekkor még bizony nem is voltunka lejtő alján. Mindenesetre a következő idény majd valamelyest old e Honvéd-depressziómon, ugyanis egy hihetetlen, már-már hollywoodi „Menekülés a győzelembe” sztorit produkálunk rövidesen – de ezt már a következő epizód meséli el!

(Amire 1-2-3 hetet majd várni kell mert összecsapóban ismét fejem felett a munkahelyi hullámok).

Gyorshír: A Vidit kaptuk a kupában!

Tegnap befejeződtek a Magyar Kupa nyolcaddöntőinek párharcai, és mivel jövő hét közepén már jön a következő kör, az MLSZ-ben gyorsan sorsoltak: ránk a Videotont vár.  A kupa a mi sorozatunk, és bár jobban örültünk volna egy szokásos Kecskemétnek, talán így sem lesz gond. Ősszel mindenesetre Danilo két góljával simáztunk Fehérvárott.

A további sorsolás, lehet szemezgetni az elődöntőben lehetséges ellenfeleket:

– Bp. Honvéd – Videoton
– MTK – ZTE
– Kaposvár – Újpest
– Kecskemét – Siófok