14, 24 és 36

Arany konfettiözön és kispesti vérnyomások az égben

36 éves lettem ma (illetve leszek délelőtt). 24 éve ünnepelhettem, még gyerekként, utoljára bajnokcsapatot. 24 éve. Az egy negyed század. Ma újfent. A klubom történetében a 14.  címet, “sajátomként” a harmadikat (1990-91, 1992-93, 2016-17). Még nem fogtam fel azt hiszem, pedig ideje lesz lassan. “14, 24 és 36” bővebben

Az én Kispest-Honvéd sztorim, XVI. rész. 2004 ősz.

mabelFolytatódik, ezúttal már az új, taccs.hu-s otthonunkban a retrospektív sorozatunk. Továbbra is sok-sok szubjektumra számítsatok, és mivel eddig is pusztán emlékezetből írtam a szériát, amely metóduson nem is változtatok, előfordulhatnak tárgyi tévedések, amelyek javítására, de még inkább a saját élmények megosztására továbbra is szeretettel várjuk a kommenteket, hisz főleg azoktól lesz élő, izgalmas a sorozat.

A mai részben 2004 őszére fordulunk rá, amikor egy sikerektől hangos idény után ismerős fordulat következett be, egy trademarkos kispesti szürkület, de hát erről is meg kell emlékezni, ugye… Nőt, kocsit cserélhetsz, klubot soha, ahogy a klasszikus mondja, azaz a penetránsabb idényekben is a Honvéd a mi csapatunk, nem csak a sikerekkor. Hajtás után megyünk az őszbe, sok-sok lankadt szárnyú vörös-fekete tollú héjamadár (Ady nagy kedvenc. Nem csak az út, a költő is.). “Az én Kispest-Honvéd sztorim, XVI. rész. 2004 ősz.” bővebben

Az én Kispest-Honvéd sztorim – 0. rész

kispsztori0Nem, nem tűntem el, kedves nézőnk, kedves hallgatóink, nem azért írt Hanta egyszemélyben poszt-áradatot az elmúlt három hétben, nem azért Karácsonyoztatta és szilvesztereztette meg az olvasókat egyedül, nem azért írt megint szólóban már jó ideje, mert RW kiszáll. És még csak nem is a szokásos indokom (meló, meló) volt a némaságom hátterében. Az elmúlt két hetet a régóta hallgató sorozatunk újraélesztésével töltöttem, és most tartok ott, hogy a következő x hétben minimum 7, esetleg 9 részt tudok majd prezentálni, mindannyiunk boldogságára. Remélem legalábbis, hogy nektek is boldogság lesz, nekem mindenképp, hogy végre, 2 évi szülés után kiírtam magamból.

Az új évad első része pedig pedig egy amolyan előtörténet-szerűség, ami még a sorozat kezdése elé megy vissza. Kell ez az egész szériához, hogy lássuk, hogy lett a kis RW-ből Honvédos, hogy aztán később, évtizedek múltával ilyen visszatekintéseket írogasson. Ehhez pedig egészen a ’80-as évek közepéig-végéig kell visszanéznünk, amikor még viszonylag új volt a kispesti panelrengeteg, a Határ úton csak oldschool Ikarusok álltak a 66-os és 154-es végállomásán, a 42-es vonalán UV-k repesztettek a Bozsikig, Wekerle még nem volt annyira sikk, a drukkerek pedig Máncsó mozdulatain való sírás helyett Gyimesiéknek tapsoltak, nem is keveset. (A sufnibuher címképet pedig Hantának küldöm szerettel, mert tudom, hogy imádja az RW-minimálstílust :) ). “Az én Kispest-Honvéd sztorim – 0. rész” bővebben