Mastodon

Bonyolódik a helyzet a fociban és a magyar kupában is

Bp. Honvéd – Paks @ Szeged, 18h

pre: koronavírusvészhelyzet

Kijött egy reggeli anyag az MTI-n, ami egyelőre a száz főnél nagyobb beltéri rendezvényeket tiltaná be. Az még ne tiszta, hogy ezt a kormány elfogadja-e, valamint, hogy a stadionok, amik ugye fedettek minek fognak minősülni. Ha beltérnek, akkor csak a Felcsút játszhat otthon a Kisvárdával, és kivételesen valós nézőszámot adnak meg hozzá.

Rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet elrendelését javasolja a kormánynak az operatív törzs – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten.

A javaslatot a miniszter azzal indokolta a közmédiának nyilatkozva, hogy szintet kell lépni a védekezésben.

Gulyás Gergely azt mondta, a kormánynak arról a javaslatról is döntenie kell, hogy zárják le a határokat az Olaszországból érkezők előtt, a magyar állampolgárok bejöhetnek, de rájuk automatikus karantén várna.

A miniszter közölte, az operatív törzs azt is javasolja a kormánynak, hogy a száz főnél nagyobb beltéri rendezvényeket tiltsa meg. A veszélyhelyzet elrendelése lehetővé teszi, hogy például házi karanténokat is el lehessen rendelni – tette hozzá.

Elmondta, a kormány 9 órakor kezdődő ülésén tárgyal az operatív törzs koronavírussal kapcsolatos javaslatairól.

MTI
“Bonyolódik a helyzet a fociban és a magyar kupában is” bővebben

Úgy elég nehéz meccset nyerni, ha a kaput se találjuk el

Bp. Honvéd – Felcsút 1-1

Komolyan az van, hogy egy, azaz egyszer (1!!!) sikerült kaput találnunk a Felcsút ellen nem tizenegyesből? Azt is pont Kambernak, akinek mostanában tényleg nincs szerencséje. Lövésünk se sok volt, szóval felmerül a kérdés, hogy pontosan hogyan akartuk megnyerni a mérkőzést? Rendben, vezetést szereztünk, tartottuk is, helyzetünk is volt, de ahogy szinte egész évben, elég egy, azaz egy (1!!!) hiba, és oda a pont, pontok.

Egyszerűen hihetetlen, mennyire a határon mozgunk. Azt már nagyjából mindenki elfogadta, hogy futball nem nagyon lesz idén, de akkor legalább győzzünk, hozzuk a pontokat, legyen belőle érem a végén. Azt viszont baromira nehéz megszokni, hogy minden ki van centizve, hogy minden csak éppen történik. Éppen nyerünk, éppen döntetlen, éppen vesztünk. Apróságok, nüanszok, hibák, villanások – és mindenből gondosan nagyon kevés, hogy egy (1!!!) is számítson.

“Úgy elég nehéz meccset nyerni, ha a kaput se találjuk el” bővebben

Európa, gólkirályság, osztályozókönyv, miegymás

MTK – Bp. Honvéd 1-4

Megvan: a Kispest Európát választotta. Nem volt egyszerű, de ahogy 2011/12-ben, valahogy mintha most sem akarta volna nagyon más rajtunk kívül.

Az utolsó öt fordulóban az Újpest 2, a Debrecen 7, mi pedig 9 pontot szereztünk, ami azért is fura mert az előző öt fordulóban az Újpest 9-et, a Debrecen 10-et, mi pedig csak 5-öt, és nem mondanám, hogy parádés volt a sorsolásunk. Igaz, tíz fordulóval ezelőtt még ki mondta volna meg, hogy az MTK ennyire összeomlik.

Mindegy, a lényeg, hogy megvan, és most sajnálhatjuk az elmúlt fordulókat, ahol pontot-pontokat buktunk ilyen-olyan hibákból. Ebben simán benne volt a bronz. Gondoltátok volna tavasz elején? Hiába, a magyar futball egy csodálatos dolog, ahol nem csak bármi, hanem ha létezik, akkor a bármi ellentéte is megtörténhet, sőt, az akármi és annak fordítottja is. Lásd példánkat.

“Európa, gólkirályság, osztályozókönyv, miegymás” bővebben

Addig biztosan nem jön a várt előrelépés, amíg bőven lesz csámcsognivaló álprobléma

A magyar futballban minden díszlet szép és jó, csak épp maga a futball nézhetetlen. Természetesen a felelős az NB I létszáma.

Rendre felmerül a kérdés, hogy a magyar gazdaság egyáltalán hány NB I-es csapatot bír el. Ilyenkor mindenki nagyon okos tud lenni, és bemondja, mondjuk a 12-t, mert a gazdag Ausztria csak 10, és amúgy is ennyi a környéken szinte mindenhol, meg a nagyobb Románia is csak 14, a lengyelek meg oké, hogy 16, de ők sokan vannak, és amúgy is jobbak.

Ne haragudjatok, de ezek blődliségek. Mindenféle adatot, tényt és úgy általában magukat a számokat nélkülözik, mindössze és legfeljebb érzetek, és annak is elég gyengusok.

“Addig biztosan nem jön a várt előrelépés, amíg bőven lesz csámcsognivaló álprobléma” bővebben

A Mediterráneumba ékelt Hófödte Pannóniában kezdődik legkésőbb a futballtavasz

Üdvözlet az Új Stadionok Országából!

Évek óta tombol a stadionépítési láz Magyarországon, egyre több helyen vetik be pályafűtéssel a pusztát, nőnek ki a földből fedett lelátók, vidéken sok helyütt búza helyett már akadémista terem, a futballunk pedig túllépett a szerethetőségen, mára tisztán láthatóan beállt egy fejlődési pályára. Vagy valami ilyesmi.

Közben lassan lejár a trianoni száz év, érdemes tehát megnézni, hogy mi a helyzet az elcsatolt végeken, milyen futballal terveznek hazatérni az anyaországhoz, milyen rontást hoztak rájuk a rút megszállók.

“A Mediterráneumba ékelt Hófödte Pannóniában kezdődik legkésőbb a futballtavasz” bővebben

Elvárom,

… hogy a Vojvodina szurkolóit Magyarországon az európai normáknak megfelelő fogadtatásban részesítsék mind a magyar hatóságok, mind a Bp. Honvéd, mint rendező egyesület.

… hogy a Magyarországra látogató szerbiai szurkolók útvonalát a magyar hatóságok biztosítsák úgy, hogy közben nem akadályozzák a szerb állampolgárok szabad mozgását.

… hogy a magyar hatóságok a legjobbakat feltételezzék a Szeribából érkező szurkolókról, jelenlétük egyetlen indoka a bűncselekmények közvetlen megelőzése legyen.

… hogy a Bp. Honvéd a vendégek számára ugyanolyan ellátást biztosítson a Bozsik-stadionban, amilyet a saját szurkolói számára is. A stadionba érkező vendégek között az egyetlen szelekció a szektorok szerinti eloszlás lehet.

… hogy a magyar hatóságok és a Bp. Honvéd előzetesen tájékoztassa a szerb hatóságokat és a Vojvodina egyesületét a Budapesten szokásos rendezési sajátosságokról, kérve őket, informálják a Magyarországra látogató szurkolókat.

… hogy a kispesti szurkolók – bizonyítva a saját magukra sűrűn és bőszen használt európai jelzőt, szemben a Vojvodina szurkolóira, a szerb hatóságokra, valamint az egész Szerb Köztársaságra használt balkánival – úgy is viselkedjenek, ahogy azt magukról állítják, feltételezik. Az európaiság nem azt jelenti, hogy balkánozunk a facebookon, miközben habzó szájú kommentekben ugyanazt, vagy többet várunk el a magyar hatóságoktól, mint amiket szóvá teszünk másoknál.

… hogy a Vojvodina szurkolói, vezetői, kísérete, a szerb hatóságok jelen lévő alkalmazottai, Szerbia Magyaroszágra delegált tisztviselői saját szemükkel láthassák, Magyarország és a Bp. Honvéd alkalmas megrendezni egy magas presztízsű labdarúgó-mérkőzést európai módon.

hogy a kontraszt szemmel látható, kézzel tapintható legyen a két rendezési mód között.

Szánalmas, de amiről most írtam, az nem más, mint az általános norma, hihetetlen, hogy ezt jelenleg elvárni kell.