Olyan hamar véget ért az idei szezon, és véletlenül annyira szabad lett a mostani hétvége, hogy mikor Old Babar üzenete pittyeg éjjel a fácsén, hogy na ki jön holnap, mert Gyuri jön, Ábel úr jön, áhh, végül is miért ne menjek én is, ilyenen még előben úgysem voltam…úgyhogy mentem. „Csöndes Pünkösd hétfő kupagyőzelemmel, mint általában” bővebben
Szerző: robwarzycha
Helyünkön vagyunk
A fenti mondattal össze is foglaltam a szezont, így, mondhatni, részletesebb idénysummázatra nincs is szükség. Ez persze sosem igaz, hisz ad1) a patás a részletekben lakozik, ad2) alkatilag képtelen vagyok rövid posztot írni. Marad a szócséplés – a hajtás után. „Helyünkön vagyunk” bővebben
Van Isten! (Csak Vasasos)

Először is köszönet Öccsnek a jogos címötletért, másodszor a nevezett Vasasnak, hogy legalább az egyik szemünk nem sír ma este. Hiszen valóban: a pohár félig teli, kihullott a Torz (legalábbis egy évre, vagy ha variálnak valaki licencével, akkor három hónapra) az első ligából, és Puskásnak csak a valódi klubja marad a Bohócban. De hogy mindezt ilyen szánalmasan kivitelezzük a mi oldalunkról, hát ez, sajnos klasszikus újkori Honvéd-megoldás lett. „Van Isten! (Csak Vasasos)” bővebben
Még négy óra, és indulunk…!

Alapesetben örülnék, hogy Hanta felnyomott egy beharangot, ami általában az én penzumom, ha ráérős időszakom van, de ha feltesz valamit akkor annyival kevesebb meló, meg nem posztolunk egymásra, etc. Most mégis kell írni nekem is, ez ilyen szakrális dolog, legyen itt az RW poszt is a mai nagy nap reggelén. „Még négy óra, és indulunk…!” bővebben
A fele már lement…
…a hétnek, én meg számolom vissza a napokat, ami igencsak furcsa nekem, mert utoljára szerintem az Anzsi elleni hazait vártam ennyire, előtte meg a két kupadöntőt (2009-ben igazából a visszavágót, mert a győri meccs előtt még kb 8:0-át vártam oda, azok után, hogy Sisa tréner Kecsón olyan arckifejezéssel közölte Babarral és velem, hogy „most mondjak le, srácok?„, mint amit én vágtam akkor mikor Détári 1993-ban a Fradiba igazolt), most viszont már minden reggel arra ébredek, hogy szombat van-e már. „A fele már lement…” bővebben