Mastodon

Szerző: robwarzycha

Sűrű napokat élünk, ráadásul holnap: Fradi!

csjcimkep
1992, Csábi Jocónak itt sem voltak könnyű percei a Fradi ellen: petárdával kínálja őt meg a csőcselék.

Egész egyszerűen hihetetlen az idei szezon. Legalábbis az „időzítései”, legalábbis számomra. Akárhányszor pár napig nem vagyok blogközelben, rögvest beindul az esemény-lavina, és az addig heteken át csak kínosan vánszorgó, saját pocsolyájában fetrengő Honvéd-sztori a mozivásznon a tarrbélai ütemből másodpercek alatt vált guyritchie-s szkeccskavalkáddá. A most hétvége is ilyen volt – míg én messze az országtól töltöttem két napot, előbb szokás szerint torkosborzoltunk Kecsón, majd a hollandus visszament az akadémia-igazgatói székbe, és érkezett Csábi Józsi (az előzmények ismeretében hatalmas meglepetésre), majd tegnap a zoknifetisiszta is fel lett ültetve a katapultszékre, a Papa pedig meg is nyomta a gombot. Cordellát alig látni, de ha igen, akkor is lapít mostanság. Mi van itt? – kérdeztem meglepve, miután hazaértem tegnap reggel – közben pedig holnap jön a Fradi MK-derbire. Atya gatya! „Sűrű napokat élünk, ráadásul holnap: Fradi!” bővebben

A mindennapok apró örömei

A napokban épp Kispest déli határán bringáztam, amikor a Hoffherr M5-ös és Ady közti szakaszának kábé közepén belefutottam egy olyan képbe, hogy 5 percig csak álltam és néztem, butább fejet vágva, mint Őze Tibor, miután rájött, hogy varázserejű bubukin-bézbólsapkája nem transzponálja a fejébe a kispesti bennmaradást érő taktikát 2003 tavaszán. Ne gondoljon persze senki valami extrán revelatív dologra, csupán egy látkép miatt gyökereztem le, ráadásul olyan látkép miatt, ami szerintem az itteni olvasók 90%-ának megvan, de hát engem mégis nagyon megfogott, lévén most láttam először. „A mindennapok apró örömei” bővebben

Legalább elindultunk valamerre, és most ez sem egy utolsó szempont

paksbckNagy pesszi-miska vagyok, ezt tudjátok. Tegnap valahogy mégsem volt rossz kedvem, sem meccs előtt (amikor is inkább amolyan semmilyen-elvárásom-nincs hangulat lengett körbe), sem meccs alatt (amikor Gyuri barátomtól olyan gyöngyszemeket kapok, hogy „bár vesztettél egy Cárt, nyertél vissza a kezdőbe egy Czárt”, hogyan is lenne rossz kedvem), meccs után meg főleg nem, mert a többiek jöttek hozzám gőzölgő hagymásbab-tálak felett idvezülni. Ja, és mellékesen nem kaptunk ki végre. Sőt, voltak helyzeteink, és támadtunk! Épkézláb támadásokat vezetve! És bár nyilván nem kell örömtüzeket gyújtanunk, azért legalább valami látszott a csapaton. Hogy ez egy koncepció, egy ténylegesen új út első jele volt, vagy csupán szokásos múló tünemény, azt majd meglátjuk.

De most egyelőre nincs kedvem szomorkodni. „Legalább elindultunk valamerre, és most ez sem egy utolsó szempont” bővebben

Nem kell több spagetti…

manci…mert kicsit megfeküdte a hasamat. Sőt, annyira nem is kicsit. És a spagetti ez esetben = az elmúlt jópár hónap. És az a rossz ezekkel az egyre gyakoribbá váló „jópárhónap„-okkal, hogy egyre többször és egyre hosszabban jönnek.

Az is megér egy misét, hogy a keresztbe-bereklámozás az valhogy nem jön össze nekünk itt a blogon. Volt már olyan hétvége, amikor én harangoztam be, hogy „Hanta meg mindjárt nyomat nektek sok-sok statisztikát„, aztán szegény kollega arra a hétre úgy eltűnt a civil munkakötelezettségeinek útvesztőjében, hogy abból stat-posztból azóta se lett semmi (igaz, lett azóta a tollából más stat-poszt, egy tonnányi, ezt beismerhetjük). Most meg ő közölte be, hogy RW tolja majd a beszámolót, de RW nem tolt semmit Debrecenről.

Max a saját Honvéd-kínját maga előtt. „Nem kell több spagetti…” bővebben