Mastodon

Számunkra eddig szerencsésen alakult a forduló, egy győzelemmel feljöhetnénk

Honvéd – Haladás @ Bozsik, 20:00

akár a hetedik helyre is! Ebben az esetben alig öt pontra lennénk az első helytől, és mindössze háromra a feljutástól.

Hatodik meccsünk jön az NB II-ben, és máris ott tartunk, hogy ha nem nyerünk, akkor szinte lehetetlen helyzetbe kerülünk.

Innen nem nagyon van hova hátrébb.

„Számunkra eddig szerencsésen alakult a forduló, egy győzelemmel feljöhetnénk” bővebben

Közben telefonáltam egyet, hogy melyik vonat legyen pontosan

Siófok – Honvéd @ Siófok, 19:00

Azon gondolkodom, hogy utoljára talán 2017-ben, Tel-Avivban fordult az elő velem, hogy természetes vízben lubickolásból mentem még aznap meccsre. Most az épített strandokat kifejezetten nem számolom, csak a tavakat, folyókat, tengereket.

Illetve 2020-ban majdnem összejött. Az első fordulóban nagy rössel nekivágtunk reggel a Velencei tónak, hogy estig ott múlassuk az időt, aztán jöhet a felcsúti idénynyitó. A szuperkorrekt akkori szabályozásnak hála, a meccs végül elmaradt, így helyette a Csákvár-Ajkát néztük meg, akik történetesen épp a Felcsút és a Honvéd fiókcsapatai voltak ez idő tájt.

Valamiért Zalaegerszegre, vagy Kaposvárra menet sosem álltunk meg a Balatonnál, legfeljebb hazafelé, és akkor is csak azért, hogy engem kitegyenek. A Tiszánál nincs olyan csapat, ami vízközelben játszana, és Pakson se jutott egyszer sem eszünkbe, hogy nézd már, ott a Duna.

Aztán Siófokon is legutóbb 2019-ben, télen játszottunk. A hógolyózás mondjuk pont víz, viszont nem strandolós.

Ha nem lesz vihar, eső, ésatöbbi, akkor az egész NB II egyetlen pozitív dolga – a semmirekellőktől megszabaduláson túl – a Balaton lehet. Az ún. csobbanás, a lángos, a hideg sör, és a jómagyarosch végtelen hőbörgés a Magyar Tenger partján elszabadult árak miatt.

update [9:00] // Pesten szakad az eső, és az előrejelzések szerint délig a Balcsinál is ez a terve.

„Közben telefonáltam egyet, hogy melyik vonat legyen pontosan” bővebben

Kellemes labdarúgó időben Tiszakécske-Stadler, Beserman góljával 1-0. Vezette Kiss Béla.

Honvéd – Tiszakécske @ Bozsik, 19:00

Várom a vizest.

Folyadékot sem merek inni, mert a tartályokból elfogyott a víz, nem lenne mivel leöblíteni a wécét. Esetleg a kocsmába kiugorhatnék, nem vennék rossz néven, talán még egy kávét se kellene meginnom, használhatnám a mosdójukat, de valahogy nem akarom. Vizet akarok.

Remélem a kávéfőzőben maradt tegnapról, ha már eszembe jutott, hogy kávézhatnék.

Este meccs, addig bőven végezni kéne.

Szóval: várom a vizest.

„Kellemes labdarúgó időben Tiszakécske-Stadler, Beserman góljával 1-0. Vezette Kiss Béla.” bővebben

Nem nagyon lesz értelmes poszt a Nyíregyháza elé

Nyíregyháza – Honvéd @ Balmazújváros, 17:30

Szombat éjszaka van ezekben a percekben. Megnéztem pár epizódot a Bansheeből, pótolva egy több éves elmaradásomat. Emlékszem, a posztere győzött meg, és most meglepődtem, mennyire más, mint az alapján vártam.

Holnap délelőtt Martfű az akadémián, délután Nyíregyháza Balmazújvárosban. Meccsnap, a legjobb fajtából. Két meccs, ráadásul az egyik túra. Egyelőre ennyi van bennem.

Reggel fel kell kelni, ha időm engedi, borotválkozni, letudni a napi küldetést Mario Kartban, bőségesen bereggelizni, pont annyira, hogy utána elég legyen falatozni nap közben, de ne kelljen állandóan a klozetokkal foglalkozni. Pulcsit ne felejtsek el betenni a táskába, esete hűvös lehet.

„Nem nagyon lesz értelmes poszt a Nyíregyháza elé” bővebben

Metalcom, vihar, NB II – vajon ki lehet az apokalipszis negyedik lovasasa?

Honvéd – Kozármisleny @ Bozsik, 17:30

Egészen csodálatos, és annyira #tipikuskispest módon megyünk neki az első hazai NB II-es meccsünknek, hogy engedjétek meg, elismerésem jeléül most elengedjem kicsit a billentyűzetet, és felállva tapsoljam meg az Életet, aki nem csak iskolát üzemeltet, hanem mellékállásban egy hatalmas rendező!

Eleve a stadion első meccse egy MTK-Fradi női bajnoki lett volna zárt kapukkal, és úgy kellett kisírni, hogy ne, ne alázzatok meg minket ennyire. Ha más nem, akkor legalább a fakó Szekszárd elleni bajnokija legyen, az mégiscsak Honvéd. Végül a fakó játszott, az akkor érvényben lévő Covid-szabályok teljes mellőzésével. Mintegy ötszáz ember a tribünön, amikor ötven nem lehetett együtt egy temetésen. Mindez persze a nyilvánosság teljesen kizárásával. A tesztmeccset rögtön egy zártkapus tétmeccs követte: Románia-Hollandia a szlovénokkal közösen rendezett U21-es Európa-bajnokságon.

Pár hónappal később, a hivatalos stadionnyitót a meccset megelőző napon mondta le az ellenfél, és játszunk helyette félhomályban egy tartalékcsapattal, mert a villanyhálózat nem működött teljes kapacitáson.

„Metalcom, vihar, NB II – vajon ki lehet az apokalipszis negyedik lovasasa?” bővebben