Mastodon

A poszt, ami annyira aktuális, mint Docherty díszpolgárrá avatása Kispesten

Ilyen időket élünk, két nappal szülinap után érkezik az aktualitásátvesztett poszt.

Utószülinap, ’vember 6, berkaperkelt, miazmás helyett skizofrén 14. évi évforduló. Egyrészt hatalmas dolog ez nekünk, ki hitte volna 2010-ben ezt, amikor elindult a show, aztán 3 nap múlva hegesztettem is az első posztot izgulva az otthoni íróasztalnál, hogy hogy fogadják majd ezt az olvasók, érdekel egyáltalán majd valakit? Másrészt mióta legutóbb posztoltam, mi történt itt? A kerítéses kretének helyett jött az új ignorant boss, vele együtt egy új lerakat gyagyás tódi, rám pedig örökre ráég a „megtisztulás” koncepciója, pedig, eskü, ma is tartom, hogy akkor igazam volt, csak a sok sülthülye vezetőnk élni sem tud az adódó esélyekkel…

„A poszt, ami annyira aktuális, mint Docherty díszpolgárrá avatása Kispesten” bővebben

Nem tőlem tudjátok, de a Kisvárda–Honvédot

áttették hétfő este nyolcra – derül ki az MLSZ adatbankjából.

A meccsnek ünnepléssel együtt is tízkor vége, ha valaki odalép neki, és lenyomja egy hólyaggal, akkor éjjel egyre kényelmesen a Bozsiknál lehet.

Minden elemében csodálatos túra lesz. Ne feledjük:

november 25., hétfő 20:00 Kisvárda–Honvéd @ Kisvárda

„Nem tőlem tudjátok, de a Kisvárda–Honvédot” bővebben

Kijártuk az általánost: tizennégy éves a Csakblog

A valahogy mindig lesz reményében.

Baszki, ezt tényleg nem gondoltam volna. Egy hobbinak indult, aztán mi lett belőle.

Ezt a posztot például még tegnap írjuk mert így fér bele a heti tervbe. A születésnap hétfőn van, azonban ott a vezető anyag nyilván a Honvéd–Szeged utáni osztályozókönyves poszt kell legyen, viszont arra nincs kapacitás, hogy ugyanakkor még egy szülinapit is összekaparjunk. Tehát most vasárnap reggel kilenc magassága van. Nyolckor ment ki a Szeged elleni beharangozó, amit még szombaton írtunk, mert oda belefért a legújabb Hétvégi Kötekedő podcast adásnaplója mellé. A péntek a csütörtöki Paks volt.

Viszont azzal, hogy tegnap írjuk ezt a posztot, egy valódi terminátori pillanatot okoz, mert az olvasó már tudja, hogy sikerült a megírás, vagy sem. Konkrétan most (szombat reggel) egyetlen gondolatunk sincs arra, mi legyen akár a következő bekezdésben. Egyetlen dolog tuti, a korábbi szülinapi posztokat még a hét közben összegyűjtöttük egy listába, és azt beszúrjuk ide, a végére. Illetve beszúrtuk, mert ez tegnap történik.

„Kijártuk az általánost: tizennégy éves a Csakblog” bővebben

Busby, Cruijff, de Gaulle, Fórizs, Buksi és egyéb nevek, mert a nevek a futballban igenis számítanak

Tizennégyezer karakter, szóval hosszú lesz.

Három, egymástól látszólag távoli, mégis erősen összefüggő témáról fogunk ma beszélni, vagy pontosabban írtunk róla egy rövidebb esszét:

  1. A csapat/keret nem tapasztalatlan és nem feltétlen alkalmatlan. A kieső helyezésben komoly a felelősségük egyénenként és csapatként is, azonban nem kizárólagos.
  2. Aki nem bírja a magyar másodosztály okozta lelki terhelést, az ne legyen futballista.
  3. Kell egy karizmatikus figura a klubhoz. Ugyanitt: Fórizs, takarodj!
„Busby, Cruijff, de Gaulle, Fórizs, Buksi és egyéb nevek, mert a nevek a futballban igenis számítanak” bővebben

Az még valahol hagyján lenne, hogy tele a Honvéd Facebookja a női csapattal, mert a Honvédnak van női csapata, azonban az új, hogy spammer szakosztályt is indítottak

Minden egyre szánalmasabb.

Így néz ki mostanában egy poszt a Honvéd hivatalos Facebook-oldalán:

„Az még valahol hagyján lenne, hogy tele a Honvéd Facebookja a női csapattal, mert a Honvédnak van női csapata, azonban az új, hogy spammer szakosztályt is indítottak” bővebben

„Sajnáljuk, ami történik, senki nem erre készült” – kár, mert ha erre készültek volna, és ugyanúgy elcseszik, akkor most vezetnénk a bajnokságot

Ez lett a „vannak terveinkből”.

Tegnap hosszabb interjút adott a Csakfocinak Séllei Árpád ügyvezető. A közvélemény annyira ki volt éhezve a Honvéddal kapcsolatos, hivatalos helyről érkező hírekre, hogy az amúgy gyakorlatilag semmitmondó interjút egy csomó lap szemlézte: M4 Sport, az nb1.hu és az nb1.hu-t valami együttműködés keretében a Trollfoci, a goal.com csak lehivatkozta, és még a szánalmas origo is berakta két gyurcsányozás és hatalmas mell közé.

„„Sajnáljuk, ami történik, senki nem erre készült” – kár, mert ha erre készültek volna, és ugyanúgy elcseszik, akkor most vezetnénk a bajnokságot” bővebben

Könyörgök, van itt egy médiaszakértő, aki elmagyarázná a közösségnek, hogy mi a frász folyik a Honvédnál?

Kis páfrányhatározó🪴 és alapszintű sorvezető

Az, hogy az U19-es válogatott meghívókat a meccsek napján, és nem a felkészülés kezdete előtt tették ki – mindegy, hiszen ki a francot érdekel az ilyesmi apróság (Simon Benedek, Szamosi Ádám, Molnár Mátyás). Az U21 tegnap nyert Belgiumban, a kezdőben két kispestivel (Szabó Alex és Benczenleitner), továbbá pályára lépett több korábbi akadémistánk (Kocsis Dominik, Klausz Milán, Szűcs Tamás), azonban a Honvéd egyetlen felületén se találkozhatunk sem a meghívókkal, sem a meccs eredményével. Minek?

De az, hogy már egy női hírre se legyen elég (ezen poszt megírásáig számolva) húsz óra? Mégis, mi történik a klubházban?

Vajon a női focit annyira erőltető #Honvéd kommunikációja🪴 mikor írja meg azt az apróságot, hogy két játékosukat is behívták a válogatottba, valamint a meccs hazai pályán, a Bozsikban lesz?

csakblog (@csakblog.bsky.social) 2024-10-15T11:14:49.120Z
„Könyörgök, van itt egy médiaszakértő, aki elmagyarázná a közösségnek, hogy mi a frász folyik a Honvédnál?” bővebben

A mostohán kezelt férfi felnőtt fakó még így is lenyomta nézettségben a női felnőtt nagycsapatot

2571-1910

alternatív csatorna: csakblog@bluesky
„A mostohán kezelt férfi felnőtt fakó még így is lenyomta nézettségben a női felnőtt nagycsapatot” bővebben

Lehetne valami nyílt beszélgetés a Honvéd női csapatáról

Az új médiastáb kiemelt figyelmet fordít a női csapatra (ellentétben a tájékoztatással vagy mondjuk a helyesírással és az értelmes fogalmazással), beharangozó, összefoglaló, fotók, videó, meccsnap, kezdőcsapat, félidő, végeredmény, van minden a Facebookon, miközben pár dolog eljut a hivatalos honlapra, valamint a Youtube-ra is.

Egy dolgot viszont nem kérdezett meg soha senki:

Vajon a szurkolókat érdekli a női csapat?

„Lehetne valami nyílt beszélgetés a Honvéd női csapatáról” bővebben