Mastodon

A Honvéd megtanít minket arra, hogy nem szabad minden ígéretet elhinni

Csak bevallotta a Honvéd, bár többször, több edzője, több ügyvezetője, több cikkben, interjúban, ankéton is elmondta, hogy nem támogatják a zárkapus edzőmeccseket, egyáltalán nincs ellenükre, ha nézők vannak az edzőmeccseken, és tették ezt az elmondást szóban és írásban is (utóbbi visszakereshető könnyedén), a valóság mégis az, hogy a

Honvéd rendre zárt kapuk mögött játssza az edzőmeccseit,

függetlenül attól, hogy ki az edző, ki az ügyvezető, vagy hogy mit mondtak korábban. Legutóbb tavaly nyáron ígérte meg a klub, hogy törekedni fognak arra, minél több mérkőzést láthassanak a helyszínen is a szurkolók. (Alig két héttel a bejelentést követően máris zártkapus meccseket játszott a Honvéd az akadémián.)

honvedfc.hu, 2023.06.28.

Mindenféle ígéret ellenére ezt a téli felkészülési időszakot is sikerült úgy lehozni, hogy:

  • játszunk a nézőknek épített Bozsikban a román első osztály egyik csapata ellen – zárt kapu;
  • játszunk a Honvéd akadémiáján és edzőközpontjában a nézők fogadására felkészített centerpályán – zárt kapu;
  • játszunk az MTK akadémiáján és edzőközpontjában a nézők fogadására felkészített centerpályán – zárt kapu;
  • majd játszunk újra a Honvéd akadémiáján, ezúttal végre nézők előtt.

Vagyis a magyar állam épített egy stadiont és két edzőkomplexumot, együtt közel 30 milliárd forintért, ahol a klubok, jelentős részt jellegét vesztett közpénzből gazdálkodva is képtelenek megoldani a saját ígéreteik ellenére, hogy nézők előtt játsszanak felkészülési meccseket.

Jár a taps.

„A Honvéd megtanít minket arra, hogy nem szabad minden ígéretet elhinni” bővebben

Szombat délután kezdjük a tavaszt a festői Kozármislenyben

„Szombat délután kezdjük a tavaszt a festői Kozármislenyben” bővebben

Nagyjából teljes a felkészülés programja

  • a BVSC elleni meccs pontos időpontjára még várunk,
  • valamint, mivel nem emelték ki külön, hogy a meccseket nézők előtt rendeznék, arra is várunk, hogy mikor mondják ki: zártkapu. Az Arad elleni meccs például négy nap múlva lesz, ennyi idővel előtte azért már lehetne tudni ilyen apróságokat.
„Nagyjából teljes a felkészülés programja” bővebben

A szokásos időhúzások egyike: lehet vitatkozni a klubtörténelmi álomcsapat összeállításán

Nem mi kezdtük, hanem a Nemzeti Sport:

„A szokásos időhúzások egyike: lehet vitatkozni a klubtörténelmi álomcsapat összeállításán” bővebben

2023 legemlékezetesebb kispesti pillanatai

Események, amikre évek múlva is emlékezni fogunk.

Mindannyian pontosan tudjuk, a «jövőre csak jobb jöhet» feszes ellentmondásban van a «régen minden jobb volttal», amiből az következik, hogy 2023-at nem a klubtörténelem egyik legrosszabb, hanem valójában a jövőben várhatóan történetekhez képest egy mérsékelten sikeres évként kellene értelmezni. Az, hogy erre a ma embere mentálisan nem alkalmas, az egy újabb kritikája a magyar fajunknak. Képtelenek vagyunk valódik sikerként megélni a valódi sikereket a valódi sikerek pillanatában.

Hihetetlen, de közöttünk járnak az olyan emberek, akik például a kiesésünkben nem a rendszer, a klub, és legfőképp a csapat sikereit látják. Akik szerint nem az egytől-egyig csodálatos férfiak maradtak alul a pályán, hanem valamiféle sötét erő, egy háttérhatalom ármánykodása (talán listázni kéne őket!) vezetett idáig minket.

2023 volt az év, amikor a NER teljes mellszélességgel megérkezetett Kispestre, és megmutatta a valódi arcát.

Nekünk nincs más dolgunk, mint talpra pattanni, és véresre tapsolni a tenyerünket. A többit intézik.

„2023 legemlékezetesebb kispesti pillanatai” bővebben

Három éve játszottuk a klubtörténelem egyik legnyomasztóbb meccsét

Egy Budafok – Honvéd 2020-ból.

A 2020/21-es bajnokság eleve úgy indult, hogy már bőven úton voltunk Velencére strandolni egyet az első fordulóban esedékes Felcsút-Honvéd előtt, amikor befutott a hír, hogy a Felcsút nem fog kiállni, mert Covid. Az persze senkit sem zavart, hogy a Felcsút II. ugyanakkor játszott, mert hiába egy a klub, hiába részben közös az öltöző, ők nem Covid. A koronát az egészre az MLSZ tette fel azzal, hogy egyáltalán nem foglalkozott a Felcsút halasztásának jogosságával, és kiírta a pótlást november elejére.

November 4-én aztán egy Covidtól masszívan sújtott Honvéd állt ki a rettentő sportszerű Felcsút ellen – és kapott ki egy utolsó perces góllal. Érdemes megnézni, hogy kik játszottak akkor, és kik voltak a keretben: Szendrei, Bocskay, László Dávid, Kocsis Dominik és Tóth-Gábor Kristóf kezdett, Keresztes Noel, Kerezsi Zalán és Németh Dániel csereként állt be, Dúzs, Eördögh, Kovács Dominik, Bartha Botond és Benczenleitner Barna pedig a padon ült. A szintén covidos Bódogot Vezér Ádám helyettesítette a kispadon. Az idényt végül a második helyen záró Felcsútból egyedül Szolnoki Roland hiányzott térdsérülés miatt.

Semmi gond, pontosan tudtuk, hogy a NER Magyarországán egy Felcsúttal szemben nem lehet számon kérni semmiféle sportszerűtlenséget.

„Három éve játszottuk a klubtörténelem egyik legnyomasztóbb meccsét” bővebben

Nincs valakinek véletlenül képe

az Üllői út (korábban: Vörös hadsereg útja) Lehel utca és Hunyadi utca közötti szakaszáról még az átépítés előtti időkből? A Fortepanon fellelhető egy 1976-os kép (címlapképünkön), amin még elkapható a mai Lehel utcával szemben, a Vörös hadsereg sarkán egy régi, később szintén elbontott épület, azonban a Hunyadi utcáig már az új üzletsor látható.

Valamint keresünk képet bármelyik korszakból a Kisfaludy utca 1. és az Üllői sarkáról, vagyis a mai Lidl helyén álló korábbi házakról.

Amennyiben van a kérdéses helyekről bármilyen képed, kérlek, küldd el nekünk a hanta@taccs.hu címre, vagy vedd fel velünk valamilyen módon a kapcsolatot.

Előre is köszönjük!

„Nincs valakinek véletlenül képe” bővebben

A Honvéd nem csupán csúsztatott, hanem valótlant is állított a Cirkovic-ügy kapcsán kiadott közleményében

Nem akarunk kötekedni, de ez a magyarázkodás már nekünk kellemetlen.

Vettük a fáradságot, és ha már a hivatalos (az ún. ebből élő) sajtó nem tette meg, akkor mi utánajártunk a Honvéd kontra MLSZ nyilatkozatcicaharc tartalmi részének. Milyen pontokat is kifogásol a Honvéd a valóban kötelező szerződésmintából? Kötelező egyáltalán a minta?

Pár kattintás volt az egész, és bár sokkal okosabbak nem lettünk, sikerült tisztáznunk pár kérdést.

„A Honvéd nem csupán csúsztatott, hanem valótlant is állított a Cirkovic-ügy kapcsán kiadott közleményében” bővebben