[a következő poszt erősen duplikátumnak minősülhetne, ha egy oldalról (objektíve) nézzük, ha meg másikról (a blog arról szól amit érzünk és amikor érzünk), akkor nem annyira. Magister hanta már írt a Futballházról, én viszont csupán tegnap jutottam el először, és ez a poszt meg kijött belőlem. Sok újdonság nem lesz benne, de akit még érdekel a téma, erősen szubjektív verzióban, az lapozzon] „Duplikálok, de nem bánom” bővebben
Címke: életérzés
Első
Tegnap délután megvolt az első edzőmeccs. Túl sok okosat most ne várjatok – olyan tipikus első nyári edzőmeccs volt. Játék nem sok, elképzelés nem sok, igaz, most új játékos se sok, ellentétben a megszokottakkal. Nyeretlen kétéves próbázók legalábbis semmiképpen sem, volt viszont a 3 új veterán afróból kettő a kezdőben, meg bejött később Ihrig-Farkas és Pantovics is, szóval akár infókban is dúskálhatnátok a beszámolónk által – de mivel a meccsen sem történt semmi izgalmas, ez most valamelyest elmarad. „Első” bővebben
Három pontra mennénk a tomboló tavaszban…
…amihez persze a Diósgyőrnek is lesz egy-két szava, szóval nem ilyen egyszerű a helyzet, mint ahogy azt a posztcím sugallja. A mai találkozóval végérvényesen belépünk az idei idény hosszú hajrájába, mind a meccsszámot tekintve (8 meccs van hátra, kvázi az utolsó negyed jön), mind pedig a sajátos belső szakaszolásunkat nézve (a Diókkal kezdődik a közvetlen vetélytársak és a dobogósok elleni flúgos futam), ideje tehát nagy levegőt vennünk, a koncentrációs fokozatunkat maximumra járatni, és leszegett fejjel, de tiszta aggyal elindulni a csatákba. Kissé patetikusan fogalmazok, elismerem, de a tavasz meg a tét ilyen hatással van rám. „Három pontra mennénk a tomboló tavaszban…” bővebben
Hazai hetek a vörös-fekete gyorsétteremben
Ugyan sokszor leírtuk már, hogy imádunk túrázni, a legendás kisbusszal vagy valamelyikünk kocsijával vagy busszal vagy vonattal útra kelni, új és új stadionokat bejárni és ismerős helyszínekre újra beköszönni (Rohonci út, imádlak), na, ezen nincs is mit magyarázni. És mégis, itt is annyira igaz az „otthon édes otthon” kitétel, hogy bizony én gyerekkorom óta minden szezonban epedve várom azt a két hetet, amikor a 15 csapatos bajnokság miatti sorsolási szeszély okán a valamikor esedékes kétszer egymás utáni idegenbeli fellépés ellentételezéseként végre két hazai meccs jön zsinórban. Ezeket a meccspárokat minden szezonkezdetkor kinézem jó előre, bevésem a naptárba, és várom, nagyon-nagyon, hogy aztán akkorákat koppanjak rajta, mint az éji bogár Arany versében, vagy Véber Gyuri homloka a pápai bárpulton. Hát nem tipikus? „Hazai hetek a vörös-fekete gyorsétteremben” bővebben
…ez a napsütés már posztért kiált
A nap süt, az ég tényleg szikrázóan kék, pont olyan mint Mészöly Géza és Claude Mbemba rövidgatyája életem első Honvédmeccsén, még ’88-ban a Vasas ellen. Jön a tavasz és jön a Bohóc nyitánya, és ilyenkor szoktam ömlengeni egy jót a tavaszról, az újjáéledő természetről meg a földszagú pályákról és a megint ránk váró korlátról, de most valahogy nehéz a szülés. A blog is (legnagyobb bánatomra) lassan kezd egyszemélyes hadsereggé válni, mióta nálam nemhogy javulnának, de rohamosan romlanak a dolgok, szóval szörnyű hónapok után van a szerző és meg szörnyebbek jönnek, és az már nagy baj amikor nagy szerelme, a No1 hobbija, a Kispest meg a blogolás is korlátosan hozza lázba. Vagy hát lázba hozza, de ideje még mindig nincs és egyre kevésbé van, és most ugyan ellop 10 percet a munkaidőből de ennek meg böjtje lesz.
Tele van a fax…gép új feladatokkal. „…ez a napsütés már posztért kiált” bővebben