Mastodon

Izé, ez mégsem az a meccs volt

Kispest–Szentlőrinc 2-1

Mármint ahol elkaptuk a fonalat. Pedig nagyon el kéne kapni. Ismét csak szenvedtünk, és még az is könnyen előfordulhatott volna, hogy a meccs bohózatba fullad, hiszen

  • Szabó Alex fel akart szabadítani Tollár elől, azonban fejbe-mellbe rúgta, és onnan Tujvelt átemelve a kapunkba pattant a labda.
  • egy öngóllal egyenlítettünk az első félidő hosszabbításában (az ún. lélektanilag fontos pillanatban)
  • egy kavarodás végén Kántor mellére pattan a labda, és a mozgásával majdnem besodorja, azonban a kapufáról kifelé jön,
  • Csontos bombagólja rendszeren kívüli esemény volt.
„Izé, ez mégsem az a meccs volt” bővebben

Miért? Miért? Miért?

Poszt egy felesleges mondatról.

Teljesen mással szerettünk volna ma foglalkozni, azonban botor módon megnyitottuk a honvedfc.hu-t, hogy némi hivatalos információra tegyünk szert, és esküszöm nem akartam, de azonnal felb*szták az agyam. Nem kerestem, nem azzal a szándékkal böngésztem a sorokat, hogy fogást találjak rajta, hanem csak olvastam, és éreztem, ahogy megy fel a pumpa. Mutatom:

„Miért? Miért? Miért?” bővebben

2023 volt az az év, amikor a Kispest/Honvéd kétszer is bajnokit játszott a Csákvárral

Honvéd – Csákvár @ Bozsik, vasárnap 17:00

Bocs, srácok, rettenetesen hosszú volt a hét, és ennek a hosszúságnak az lett a vége, hogy nem maradt erő, és legfőképpen idő posztot írni. Belekezdtünk ugyan több anyagba, azonban egyet sem fejeztünk be. Ezekből a kerekebb darabokat majd valamilyen formában kiszórjuk a jövő héten.

Amit viszont nem írunk meg, hogy voltunk csütörtökön egy elég jó kis focitörténeti konferencián, ahol legfeljebb egy-két előadás közben fordult elő, hogy a mobilunk nyomogatásába menekültünk. Akit mégis érdekelnének az ott elhangzottak, jövő tavasszal figyelje a budapesti igazgatóság oldalát, mert az előző konferencia anyagához hasonlóan, ez is egész biztos megjelenik önálló kötetben.

„2023 volt az az év, amikor a Kispest/Honvéd kétszer is bajnokit játszott a Csákvárral” bővebben

ciki (főnév) szleng: kínos helyzet, zavarba ejtő viselkedés, mások előtt megalázó tárgy, körülmény, ügy.

Honvéd – BVSC 1-1

hideg

A. fejtette meg a meccs valódi lényegét: ha majd behúzzuk a tizenötödiket, akkor néhányan elmondhatjuk, mi ott voltunk 2023. december 3-án, a BVSC elleni fagyos hazai 1-1-en az NB II-ben. Természetesen már most biztosak lehetünk afelől, hogy a tegnapi papíron 1299-ből utólag simán lesz három-négyezer, és úgy fognak szaporodni a jelenlévők, mint a partizánok Magyarországon – 1945 után.

A fagypont körüli időjárás önmagában nem lett volna gond, a hideg ugyanis olyan, hogy öltözködéssel átmenetileg lehet védekezni ellene. Vastagabb talpú bélelt cipő, akár két zokni, aláöltöző (jégeralsó, -felső), meleg pulcsi, télikabát, sapka, sál, kesztyű, miazmás. Tüneti kezelésnek forró tea, forralt bor, gyakori mosdóhasználat, hogy a szervezetnek minél kevesebb hőt kelljen pazarolnia olyan fölösleges dolgokra, mint a felhalmozott vizelet fűtésére. Bőven vannak praktikák.

„ciki (főnév) szleng: kínos helyzet, zavarba ejtő viselkedés, mások előtt megalázó tárgy, körülmény, ügy.” bővebben

Fellapoztam a legújabb Szinonima Szótárat, és a megalázó szónál az találtam, hogy: Honvéd. Ahogy a szánalmasnál, kínosnál, röhejesnél is. Ezután nem mertem tovább lapozni.

Gyirmót – Honvéd 1-1

#élcsapat

A Honvéd oldaláról kellett megtudnia az érdeklődő lakosságnak, hogy mi, vagyis a Honvéd élcsapat vagyunk! A forduló előtt a Gyirmót 21 ponttal a hetedik volt a tizennyolc csapatos mezőnyben, mi pedig két ponttal lemaradva a tizedikek. A két csapat rangadója (ha két élcsapat találkozik, akkor azt nyugodtan nevezhetjük rangadónak) után a különbség maradt két pont, a Gyirmót maradt hetedik, mi viszont visszaestünk a tizenegyedik helyre. Vagyis keményen tartjuk az élcsapat státuszt! Tizenöt ponttal lemaradva a feljutó helyektől, viszont öttel előzve a kiesőket.

Ezt sikerült kiemelni Csertői meccset követő nyilatkozatából (képernyőkép: honvedfc.hu)
„Fellapoztam a legújabb Szinonima Szótárat, és a megalázó szónál az találtam, hogy: Honvéd. Ahogy a szánalmasnál, kínosnál, röhejesnél is. Ezután nem mertem tovább lapozni.” bővebben