Mastodon

Keresd a poltikai szálat! (Mert mi nem találjuk.)

Vajon mire gondolhatott Bozó tulajdonos úr a szentesi tévé adásában?

Bozó Zoltán tulajdonos bement a szentesi tévébe (a teljes adást itt nézhetitek meg), és egyértelműen kijelentette, hogy a vasárnapi rendezvénynek politikai felhangja lett. (frissítés: Mielőtt nekiindulnátok kommentelni, előre szólunk, hogy a nagyobb demokratizmus jegyében a Szentesi TV oldalán nem lehet hozzászólni az interjúhoz!)

Kezdjük ott, már a riporter első kérdése is erősen félrevezető, hiszen – bár ez nem derül ki pontosan, valószínűleg – összemossa a kispesti demonstrációt a szentesi helyi ügyekkel. Mi nem tudunk semmi olyasmiről, hogy részünkről bárki Szentesre szeretne demonstrációt szervezni, éppen ezért nem tartjuk korrektnek az erősen félreérthető(?) kérdésfeltevést. A vasárnapi rendezvény szervezői nevében merem állítani, hogy részünkről jelenleg egyetlen Szentesre tervezett megmozdulás sincs napirenden.

A másik a politikai szál, amit Bozó nem egyszer megemlít az interjú során. A rendezvénnyel kapcsolatban talán egyetlen kivétellel kizárólag olyan anyagok jelentek meg, mind előtte, mind utána, amelyekből semmi hasonló nem olvasható ki (a sajtómegjelenéseket itt gyűjtöttük össze, külön kiemelve az egyetlen kivételt), illetve legjobb tudomásunk szerint az elmondott beszédek egyikében sem találni ilyesféle utalást, sőt, ha visszanézitek a rendezvényről készült videófelvételt, akkor a jelenlévők részéről sem hangzott el semmi ilyesmi.

Arról, hogy a tőlük független közösségi médiában, illetve Szentesen mi és hogyan csapódik le, mi semmilyen formában nem tehetünk.

„Keresd a poltikai szálat! (Mert mi nem találjuk.)” bővebben

Trollolo-lollolo-lollolo, trollolo-lollolo-lollolo, trollolo-lollolo-lollolo

Bozó4prez!

delmagyar.hu: Kitartás és innováció: 25 éves a metALCOM sikerreceptje (Beszélgetés Bozó Zoltánnal.)

csak.taccs.hu: Zuhanás és csőd: az 5 éve tulajdonos metALCOM receptje

"Trollolo-lollolo-lollolo, trollolo-lollolo-lollolo, trollolo-lollolo-lollolo" bővebben

Kubatov mondataiban nem is a Fradi a lényeg, hanem az egész rendszer hozzáállása a sportegyesületekhez

Keress egy ellenséget, személyesítsd meg, majd hagyd, hogy a lakosság intézze a többit.

Nincs két NER. Nincs olyan, hogy kiszemezgetjük belőle a jó részeket, miközben halkan elismerjük, van azért benne bőven rossz, hiszen az egész rendszer arra törekszik, hogy lehetőleg mindenre rátelepedjen, mindent áthasson, mindent magába olvasszon. Ugyanaz a NER az oktatásban, az egészségügyben, ugyanaz a NER a sportban, a sajtóban, nincs más NER a közbeszerzésekben, és nincs más a politikusok megszólalásaiban sem. Ahogy két Kádár-korszak (létező szocializmus, kommunizmus, mindegy minek nevezzük) sem volt. Az univerzalitásra törekvő rendszerekben minden összefügg mindennel, és minden egyetlen központból eredeztethető.

„Kubatov mondataiban nem is a Fradi a lényeg, hanem az egész rendszer hozzáállása a sportegyesületekhez” bővebben

Párnapikispest 2024/01/23

Kerezsi, Marics Peti, Kubatov, Egerszegi, Gálhidi Gyuri, Samperio

klublicensz, tartozás, Kerezsi // abban sajnos igaza van a csakfoci anyagának, hogy a licenszabályzat értelmében (19.§ (1) d, d2) február 28-án nem lehet lejárt tartozásunk volt labdarúgó felé, és ha minden igaz, Cirkovicnak még mindig tartozunk egy, a helyzetünkben szemmel is jól látható összeggel.

  • nem tudjuk pontosan mekkora a tartozás. A Sportal 170.000 euróról, vagyis nagyjából 65 millió forintról ír.
  • Cirkovic csak az egyik tartozás, és csak az egyik lezárult ügy. Valószínűleg bőven lesznek továbbiak.
  • a csakfoci cikke szerint a tartozás kiegyenlítésére a fedezet egy részét a talán legpiacképesebb játékosa, Kerezsi értékesítéséből teremtheti elő a Honvéd. Természetesen érdeklődőről nem tudnak („a lista végén álló kluboknál merülhetne fel Kerezsi neve: a KTE, a Fehérvár és a DVTK áll a legrosszabbul a fiatal percek terén”), de abban szinte egészen biztosak, hogy olcsóért menne el a játékos: „az előzetes egyeztetések alapján úgy tűnik, Kerezsiért csak nyomott ajánlat érkezne, olyan nagyságrendű, amely legfeljebb a Cirkoviccsal fennálló tartozás felére lenne elegendő”.
  • a csakfoci tehát úgy számol, hogy Kerezsiért 80-100.000 eurót, vagyis alig 30-40 millió forintot kapna a Honvéd, ami szerintünk egy elképesztően alacsony összeg lenne Kerezsiért az ismert mechanizmusokkal működő magyar futballpiacon.
  • ráadásul egy ilyen eladást már az ügyvezető (Kun Gergely) sem tudna a totális csórósággal kimagyarázni. Tavaly nyáron, amikor Kerezsivel szerződést hosszabbított a klub, az ügyvezető kijelentette: „Semmiképpen sem szeretnénk aprópénzre váltani az értékeinket (…)”, márpedig ha a Cirkovic felé fennálló tartozás felére cserélnék be Kerezsit, az messzemenőkig kimeríti az aprópénzre váltás összes létező minősített esetét.
  • (Marics Petire bezzeg vót’.)
„Párnapikispest 2024/01/23” bővebben