mert célunk csak egy van
Még túl sem tettük magunkat rajtuk, erre majdnem megismétlődött a Kisvárda és a Budafok elleni fiaskó, azonban hatalmas szerencsénkre a spori nem adta meg a Diósgyőr gólját. Vanacek valóban rángatta Batikot, az is látható, hogy Batiknak nem sok esélye van felvenni a védőpozíciót emiatt, rá is játszik, ahogy kell, szóval simán visszafújható volt. Nem feltétlen szokás az ilyesmit, de adható.
Talán a kilencven perc, ha nem is nyomasztó, viszont mindenképp egykapuzásnak nevezhető focija, talán a bírói lelkecskéből feltörő igazságérzet, a lehajolás a gyengékért, a védetlenekért, az ártatlanokért, vagy ki tudja. A lényeg, hogy nem adta meg. Nyomasztó lett volna ennyiszer veszíteni a 90. perc után.
Az esetről videó egyelőre az m4sport.hu oldalán érhető el.
„Amikor az is valami, hogy egy agyonnyert meccset a spori jóindulatának köszönhetően legalább nem veszítettünk el” bővebbenBp. Honvéd – Kisvárda 0-1 // osztályozókönyv
Kezd nyomasztó lenni. Eleve az, hogy képtelenek vagyunk megverni a Kisvárdát, hogy képtelenek vagyunk tisztességes eredményt elérni hazai pályán, hogy az idei, masszívan alsópolcos piros-fekete mezünktől nem csupán esztétikai undor fog el, hanem a páni félelem, amikor kifutunk benne a pályára. És képtelenek vagyunk változtatni. Ragaszkodunk a bevett hülyeségeinkhez*.
*_ könnyen lehet, hogy petíciót fogok indítani a mez használata ellen.
Rendben, az egész meccsen volt talán egy helyzetünk, ami valamivel kevesebb, mint a Kisvárdának, vagyis tök jogosan érezhette azt minden érdeklődő, hogy ha valamiről elnevezték a gólnélküli döntetleneket, akkor az egész biztos az ilyen nulla-nullák miatt történt. Olyan erőket, ami egy mérkőzés eldöntéséhez általában szükséges, egyik csapat se nagyon mozgatott meg, vélhetően különböző okokból. Vagy mert eleve nem rendelkezik vele, vagy mert szándékosan, hovatovább taktikai okokból elengedte.
„Mi vagyunk az a király, aki már Mohácsra menet belefullad a Csele-patakba” bővebbenOsztályozókönyv, stadionmizéria, edzőrajtok, Lovric, Gazdag
[8:30] osztályozókönyv // apró elmaradásban vagyunk, azonban most mindent pótlunk:
Videoton – Honvéd 1-2 // osztályozókönyv
A második félidő közepén volt egy pillanat, amikor tudatosult bennem, hogy négy belsővédővel, három belső középpályással, két szélsővel, és egy balhátvéddel játszunk. Papíron ugyan nem, de amúgy simán 5-5-0, jobbfutóban az isteni, ámbár öregedő Lovriccsal. Annyira 2012-ben éreztem magam hirtelen, hogy kerestem a telefonon a nyomógombokat, amikor át akartam dobni üzenetben Sámannak a fenti megfigyelésem. Sokan Lovricsot már 2012-ben is öregnek tartották.
A másik megfigyelés a cseréink. Azért nem mindegy, hogy egy – nyilván még erősen lepukkant állapotú – Nagy Dominik, vagy Bardea, Klemenz, Zsótér, Traoré van a padodon, és nem azt kell nézni, hogy melyik tizenhétévest engedte el az anyukája ilyen késői órán, hogy a hidegben focizgasson egy kicsit. Nem is tudom, mikor volt utoljára valóságban is létező, mérhető padja a Honvédnak?
„Egy meccs alapján ugyanúgy ne álmodozzunk a dobogóról, mint ahogy nemrég egy meccs is elég volt a kieséssel riogatáshoz” bővebbenBp. Honvéd – ZTE 2-2 // osztályozókönyv
Nem véletlenül féltem attól, hogy hiába az erősítések, az első pár fordulóra inkább gyengült a Honvéd kerete. Az érkezőkkel még nem, a távozókkal már nem, a sérültekkel pedig egyáltalán nem számolhatunk. Baráth, Eppel, Mézga, Nagy Sanyi, Ugrai, Kálnoki-Kis, Nagy Dominik, Bardea és Klemenz együttes hiányát azért nálunk komolyabb csapatok is megéreznék.
Hiába neveztünk tizenegy játékost a padra, minőségi cserének mindössze az egyelőre kb. egyfélidős Bőle számít, de erről majd a posztban.
A Zete ellen nem az őszvégi Honvédot láttuk. A Zete ellen az egy ponthoz is szerencse kellett. Csúnyán le voltunk focizva. Márpedig tavasszal az ilyesmi nem fog beleférni, ráadásul az ún. verhető ellenfelek is fordulóról-fordulóra fogynak.
És a legszörnyűbbön minden különösebb kommentár nélkül essünk túl még a a poszt elején: nem tűnt úgy, hogy a csapat valóban átérezte volna a helyzetet, egyáltalán nem látszódtak a valódi akarás, küzdés apró jelei. Nem köszöntük meg a picit hosszú, amúgy jó ötletnek tűnő passzokat, nem köszöntük meg, ha valaki kisegített nekünk, nem hajtottuk egymást, vezérszerep(ek) nélkül lébecoltunk a pályán. Szétesetteknek tűntünk.
„A téli tavaszi szezonba váratlanul átmentettük az őszi-téli játékunk legrosszabb verzióját” bővebben
