Kezdem megérteni, miért extra büntetés a börtönökben a magánzárka. Az embert teljesen kiragadja a megszokott, nonverbális kommunikációval teli világából. Az még hagyján, hogy nincs kivel beszélni, azonban a visszacsatolások ebből következő totális hiánya már sok.
Ha nem is ugyanazt a nagyságrendet, de valami hasonlót vélek néha felfedezni ismerősökön. Otthon, sokan egyedül, a szociális kapcsolatok a szöveges(!) csetelésre szorítkoznak, miközben iszonyatosan sok idejük szabadul fel, amit nem tudnak hasznosan kitölteni, hiszen eddig nem voltak rákényszerítve. A munkaidő, a munkába eljutás ideje, a társas szórakozásra fordított idő, a családdal töltött idő mellett külön dolgozni kellett azon, hogy magunkra is jusson valamennyi, amikor végre egyedül lehetünk, nekieshetünk egy könyvnek, vagy bármi. Viszont mindig megvolt a lehetőség, hogy kiléphessünk az egyedüllétből.
„Koronanapló 9. nap” bővebben