mert célunk csak egy van
Iszonyat hangulatosan indult a mai napom, hogy aztán iszonyatosan szarrá ázzak, de legalább megvan a továbbjutás (és remélem nincs meg egy remek megfázás). Bevezetőnek ennyi elég is, akit érdekel a „Régi idők jellegű pesti focikalandjaink” sorozatunk, az ne habozzon, lapozzon. „Eső, pára, fű és sár: a kupahelyszín Soroksár” bővebben
Két fő állásponttal találkozunk a fenti kérdés kapcsán. Az MLSz-es rózsaszín hurrápropaganda szerint évek óta (értsd: Csányi óta) egyértelmű a fejlődés, aki ezt nem látja, az rosszakaratú ecetmanus. A másik végpont szerint ma már csak a hülyék járnak ki, ha TV-n nézhetsz igazi focit, minek adsz ki pénzt hétről hétre a nézhetetlen szarért, értsd, ha van a boltban cseh importsör, ugyanannyiért miért inkább a Gebelhofot, Riesenbraut és társait veszed a szupermarketek alsó polcairól?
A megoldás, mint oly sokszor, most is valahol középen lehet. „Meccstéma: lehet jó a magyarfoci?” bővebben
Az van, hogy ma elkezdődik a hosszú szabim, amit az évek óta esedékes festéssel ünneplek (lakás, nem akvarell). Tudom, erre azt mondjátok, mint amit Bodnár Szakáll annak idején saját bevallása szerint Gerának, mikor megtudta, hogy utóbbi vasárnap reggelente Németh tiszteletessel tolja a vidám vasárnapokat: „Neked bejött az élet…„. Így van, viszont ennek az is következménye, hogy a blogírási infrám kissé borul, így már ma felficcen a beharang, hacsak jó öreg Hanta , az aktualitások felkent pápája nem érzi úgy, hogy egy vasárnap reggel felhegesztett kibeszélő nélkül nem Dallas a Dallas (de, úgy érezte, csak éppen már ma reggel, most látom… Mindegy, most már marad ez is, csak délutánra belőve). Én mindenesetre most leadom az anyagot, aztán fejest ugrom délután a 15 literes diszperzites falfestékbe. „Hérától a Lokiig – RW hétvégi pályaív” bővebben
Tavaly azt sírtuk el az utolsó fordulós beharangozónkban Debrecen előtt, hogy „végre vége„, s aztán, bár örültünk a bajnokverés minicsodájának, tényleg nem bántuk a zárást, hisz vége lett a tavaszi borzalomnak, és „még egy ilyen szar félidényünk nem lehet„.
Lett, kettő is: a tavaly ősz és a mostani tavasz.
FIGYELEM! A most következő poszt kiábrándult lesz és szomorú, így aki inkább örvendezne a bennmaradáson, szíve joga, és azokat is megértem, de azok ne is kattintsanak a tovább gombra mert csak engem küldenek el a Kone sípjára, hogy mit szöttyögök, RW, te pesszimista ecetmanus, te szerencsétlen varjú. Csak mondom. A miheztartás végett. „Happy (?) End” bővebben
Nos, tegnap a hantai beharangozás végül megvalósult, valóban a Guriga lett a megoldás, ahol családias hangulatban (értsd: szűk kis társaságunkban), bónusz szakkommentátorral, decens Kőbányaik (Jutalom a nap végén…) mellett néztük végig a némileg agyzsibbasztó színvonalú paksi találkozót. Sokkal okosabbak persze most sem lettünk a sorsunkat illetően, az üzembiztos Rossi-iksz leszállítása már nem lepett meg senkit, a Pakson hagyományosan unalmas meccskép sem, de legalább a szünetben meghallgathattuk az év szakmai mondatát Bozsik Pétertől, sőt, a „Ke-me-nes Sza-bi, Ke-me-nes Sza-bi” rigmus alternatívája is megszületett a Guriga homályában úgy este fél 9 körül, és ezek sem utolsó élmények! „Szabikalauz, tekerj egy füvet!” bővebben
