Ősz játékosa: 2015/16 – A szavazás

Ahogy minden félévzáráskor, így a mostani ősz után is megkérdezünk titeket, hogy mennyire, azaz hányasra értékelitek a játékosok teljesítményét?

Egytől tízig lehet osztályozni, ahol az egyes a leggyengébb, és tízes a legjobb érték. A válaszokat összegezzük, és az év közben, az egyes meccsek után adott osztályzatokkal együtt kitesszük néhány nap múlva egy külön posztba. Addig lehet izgulni, mert – szokásunkkal ellentétben – ezúttal nem mutatja meg a kérdőív a részeredményeket. (Nyilván mert csalni akarunk, és kihozzuk Zelenkát dobogósnak.)

“Ősz játékosa: 2015/16 – A szavazás” bővebben

Itt a Nagy Kemenes Szabis Gólvideó Teszt

Tegnap bedobtam, hogy tegnapelőtt úgy éreztem, Szabi továbbra sem az igazi. Mivel a téma már egy ideje erős érzelmeket hoz fel a szurkolói lelkekből, így megtettük azt, amit meg kellett tennünk: csináltunk egy játékot, ahol az összes idén kapott bajnoki gólunkról el lehet dönteni, hogy kapushiba volt, vagy sem.

Mivel minden gólhoz egy videó tartozik, így a kitöltési időt tessék úgy negyed órára belőni.
“Itt a Nagy Kemenes Szabis Gólvideó Teszt” bővebben

Bedobták Vasiljevic nevét, akinek

akár még egy éve is a seggem földhöz verve örültem volna, de ma nem tudom mit gondoljak.

Az NB I. közelmúltjának egyik leginteligensebb, legfutballokosabb, legstabilabb játékosáról beszélünk, és mégis bennem bújkál a kétség. Tavasszal dicstelenül távozott Újpestről, ahol láthatjuk, Vignjevic nem feltétlen csinál rossz öltöző- és játékospolitikát, miközben nálunk egy hasonlóan jó közeg látszik alakulni, amiből a napokban kiesett az agynak tervezett játékos, Vécsei. Tényleg nem tudom. (via NSO)

“Bedobták Vasiljevic nevét, akinek” bővebben

Kiszavazósdi: végeredmény

Néhány napja feltettük azt a nem kevéssé provokatív kérdést, hogy a jelenlegi keretünkből (akkor jelenlegi) kiket szeretnénk látni jövőre is. A mai zárásig 630 válasz érkezett, ebből az adattisztítás után maradt 530, ami azért elég jó számnak mondható.

“Kiszavazósdi: végeredmény” bővebben

Kiszavazósdi: menjen vagy maradjon?

csapatkep_2015tavaszTudom, hogy provokatív így feltenni a kérdést, de egy idényt követően mindig ez a legérdekesebb dolog. Majd lesz olyan is, hogy teljesítményeket osztályozunk, de most arra vagyunk kíváncsiak, hogy a jelenlegi – nem szűk – keretünkből kiket szeretnétek jövőre is a pályán látni?

“Kiszavazósdi: menjen vagy maradjon?” bővebben

Tippeld meg, hogy kit látunk utoljára a Győr ellen

Egész biztosan lesznek téli távozók a már most bedobott Job, Traore, Portilla hármasán kívül. Például Alci, aki maga jelentette be – állítólag -, hogy menne. Utóbbi eltiltott, előbbi hárommal Jocó nem számol már egy ideje komolyabban, szóval marad a resztli, a játszók. Belőlük kéne megtippelni, hogy a szombati szezonzárón kitől kell könnyes búcsút vegyünk, vagyis ki lehet az, akit utoljára látunk olyan piros-fekete mezben, amire rá van vasalva a Bp. Honvéd címere?

Szóval azokra kell tippelni, aki egy: játszik szombaton, és kettő: utoljára nálunk. (Jobinnyóékat ezért nem vettem fel a listára, viszont a piacképes Hidit és Vécsét igen.)