Mastodon

Az új tulajok levelet írtak a szurkolóknak, mi pedig kitesszük

Az ingyenkontent, az ingyenkontent, és egyébként is levelet kaptunk, lájf!

Úgy általálában szeretjük, ha leveleztek velünk, mert addig se nekünk kell gondolkodunk a tartalmon. Az ilyen elhavazott napokon egyébként is külön örülünk mindennek, amivel időt tudunk nyerni egyéb ügyes-bajos dolgainkra.

Múlt héten például Barla jelentkezett drónfelvételekkel az épülő Bozsikról, most pedig az új tulajdonosok léptek ki a szurkolók elé, és fogalmaztak meg egy levelet, amit változtatás nélkül közlünk veletek a hajtás után. (Jó, azért néhány elütést kijavítottunk, pl. az NB1-et NB I-re, vagy a 12.-et tizenkettedikre, mert nekem valamiért zavaró, ha a húsz alatti számok nem betűvel vannak kiírva. Ellenben az hatalmas öröm, hogy az “önökért” kis ö-vel van írva, mert én még úgy tanultam, és felesleges modoroskodásnak tartom, ha valaki máshogy használja. Ráadásul és valójban semmi rendszer sincs a nagybetűs formában.)

“Az új tulajok levelet írtak a szurkolóknak, mi pedig kitesszük” bővebben

Annyi tetszetős jövőképet hallottam már életemben, hogy inkább lelövöm a poszt poénját: kivárásra rendezkedek be

Hétfő óta meglepően sokan kérdezték tőlem: most akkor te maradsz kint?

Valóban, az elmúlt években egy percre se tagadtam, hogy milyen elvek mentén gondolkodom, milyen világban szeretnék élni, és mindez milyen elvárásokat támasztana egy ideáltipikus magyar focival szemben. Általában, vagyis remélem, legalább az esetek többségében sikerült megragadni a tényeket, és olyan következtetést levonni belőlük, hogy nem kerüljek önellentmondásba. Ismerjük a játékszabályokat, nem vagyunk naivak. 

A – nevezzük most már így – NER-futball eddig ismert modelljeit például egyértelműen kontraproduktívnak tartom. Hiányzik belőle a valódi és felelős tulajdonos, nincs eredménykényszer, a rendszer logikája valamiféle pénzügyi parazitizmusra nevel. Ha el vagy kényeztetve, ha nincsenek egyértelmű célok, akkor hogyan várhatunk el eredményt?

“Annyi tetszetős jövőképet hallottam már életemben, hogy inkább lelövöm a poszt poénját: kivárásra rendezkedek be” bővebben

Napikispest 2019.04.11.

új tulajdonosok bemutatkozása // a Honvéd oldalán már kint van a hivatalos anyag, mi azonban csúszunk vele, mert vannak egyéb dolgaink is, amit úgy hívnak civil élet, vagy más néven: munka.

Supka a Digisportnál, // a Reggeli Startban járt (kék ing, mellény, szokásos elegancia), és mesélt az Öreggel való kapcsolatáról, a játékosairól, a múltról, és konkrétan kimondta végre, hogy 2008-ban bizony nem volt minden tiszta a bunda és egyes játékosok viszonyában. Tíz évnek kellett eltelnie, de végre átestünk rajta. (A videót itt találjátok.)

mindeközben Ben-Hatira berlini lakásán // házkutatást tartott a német rendőrség – írja a HVG. Az anyag szerint kilencven lakást kutattak át, és ebbe az eresztésbe esett bele Ben-Hatira is. A gyanú szerint olyan szervezeteket támogatott, amelyek bár segélyeket gyűjtenek krízis súlytotta térségekbe, a valódi tevékenységük azonban a Hamász támogatása volt.

a Honvéd természetesen // kiáll a játékosa mellett: “Mi mindaddig hiszünk játékosunk ártatlanságában, amíg be nem bizonyosodik annak az ellenkezője.” (via honvedfc.hu) // Megjegyzem: ezt így is kell, és így is jártunk el példálul Bognár Gyurival, vagy Lanzafaméval.

Új tulajdonos a Honvédnál

Sajtóközlemény.

A Metalcom csoporthoz tartozó befektetőcég, a Reditus Equity Zrt. vásárolta meg a Honvéd Futball Club Kft. 100%-os üzletrészét a Quinex America LLC-től, a The Hemingway Group leányvállalatától. Az új tulajdonosok az utánpótlásképzés további fejlesztése mellett, az európai kupaszereplést biztosító helyezés elérését tűzték ki célul úgy, hogy közben a klub kiegyensúlyozott és nyereséges gazdálkodása fennmaradjon.

“Új tulajdonos a Honvédnál” bővebben

Eljött értünk is a nagy fekete Volga

Bp. Honvéd – Videoton @ Hungária, 19:30

Péntek este fél kilenckor adta hírül a Közmédia (szigorúan nagy K-val!), hogy az Öreg eladta a klubot a metALCOM Zrt.-hez közeli cégcsoportnak. Ha a Közmédia úgy tudja, akkor annak úgy is kell lennie. Sok mindenben tévednek, de a NER-hez nagyon értenek, és ha vesznek minket, annak nagy valószínűséggel NER-nek kell lennie.

Gondolom azért nincs bejelentés, hogy ne zavarjuk össze a fejeket a nagyon fontos Videoton elleni mérkőzés előtt. Vagy valami ilyesmi bla-bla.

Mivel az adásvétel nincs megerősítve, így ez a poszt sem lesz több, mint egy játék a lehetőségekkel.

“Eljött értünk is a nagy fekete Volga” bővebben

Napikispest 2019.04.05.

eladó, minibréking // az NSO úgy tudja, hogy a leendő vevők (metALCOM) ma az Akadémián tárgyalnak.

kupaelődöntő, időpontok // (via MLSZ)

  • 04.16 18:00 Videoton – Debrecen
  • 04.17. 18:00 Honvéd – Soroksár
  • 04.23. 20:00 Debrecen – Videoton
  • 04.24. 15:00 Soroksár – Honvéd

bomba a Bozsikban // hopp, a temető felőli edzőpálya alatt egy világháborús, 250 kilós angol bombát találtak. Akkor ennyit azokról a pletyikről, hogy a Bozsikot nem bombázták. (via honvedfc.hu)

Megjegyzem, Puskásék, valamint a telep más lakosai a bombázások egy részét a pálya mögött akkor még létező vágóhíd pincéjében vészelték át, alig kétszáz méterre attól a helytől, ahol a fel nem robbant bombát megtalálták.

osztályozókönyv // lemaradtak hét elején a Mezőkövesd elleni osztályzatok és rangsor: Mezghrani, Holender, Gróf, Kamber, Lovric. A teljes sorrend elérhető a szokott helyen, valamamint vegyük észre, hogy a télen igazolt Mezghrani, mint pontszámban, mind az említések számában feljött a teljes idényre vetített hatodik(!) helyre. Riszpekt a kissráctól.

Ha ennyire biztosak vagytok benne, hogy eladta, akkor nyilván tudjátok ki a vevő?

Most viszont már nevet kérünk!

Tavaly novemberben összegyűjtöttük egy posztba az elmúlt időszak lehetséges vevőjelöltjeit. A mai nappal frissítettük a posztot az idő közben kiderült újabb fejleményekkel, szóval jöhet a Nagy Össznépi Tippelde: vajon ki a rejtélyes vevő?

Ugye ez csak egy április elsejei tréfa? Ugye? UGYEEEEE?

Mindennek van határa.

Azt írja az mfor.hu, hogy

Információink szerint felbukkant az az érdeklődő, akinek az ajánlatát elfogadhatta Hemingway. A Honvéd FC értékesítése már a végső fázisban van, a felek megállapodtak, a tranzakció pedig jelenleg is zajlik.

Több forrásból származó értesülésünk szerint az új tulajdonos nem más, mint a felcsúti milliárdos, Mészáros Lőrinc.

24.hu most közölt értesülése szerint egy fideszes politikus, Bozó Zoltán cége, a metALCOM Zrt. lehet a Honvéd vevője. Ez nem vág egybe a mi értesüléseinkkel, a cégnyilvántartás alapján nem fedezhető fel kapcsolat Bozóék és a Mészáros-birodalom között, de annak az egyre biztosabb jele, hogy a kispesti focicsapatnak hamarosan új tulajdonosa lesz.

Ugye csak vicc? Mondjátok, hogy csak vicc!

kínzó kérdés 1 // a harmadik bekezdést tudja valaki értelmezni amúgy?

kínzó kérdés 2 // és akkor szombaton a Videoton leadja a pontot, hogy rögtön Európában kezdjünk?

Napikispest 2019.04.01.

végtelen történet // ismét bedobtak egy nevet, hogy ki venné meg a klubot. Természetesen erősen NER-bázisú cégről van szó, és természetesen senki semmit nem erősített meg. Az új név: a metALCOM Zrt., egy távközlési technikával foglalkozó vállalat, amely évi 6,5 milliárd forintért üzemelteti a Magyarország szerb határán felhúzott kerítést. (via rangadó, NSO)

megjegyzem // nemrég már volt egy olyan pletyka, hogy nem a kerítés egyik üzemeltetője, hanem a kerítés egyik építője venné át a klubot. a korábbi vevőjelöltek listáját itt próbáltuk meg összegyűjteni.

bónuszvicc // a Honvéd volt az első klub, amelyik elbontotta a szurkolókat a pályától elválasztó kerítést.

új arculat // megújúl a klub arculata. Szerintem menő lett, ráadásul, ha jól éretm, akkor a #csakakispest taget is szeretnék megerősíteni, ami sosem baj, ha a közösségi médiában is rendet szeretnénk vágni. (via honvedfc.hu)

“Napikispest 2019.04.01.” bővebben