mert célunk csak egy van
Minden héten azt írjuk, hogy ezt már nem lehet tovább fokozni.
De lehet.
Mindig lehet.
Tovább küzdünk a bajnoki címért. “Folytatódik a KISPESTI CSODA: újból a végén húztunk be egy thrillermeccset!” bővebben
Lehorgasztott fejjel ültem a helyemen, az átkozódva sörért elporzó Hanta-Ábel duónak már csak a füstjét látva a távolban, mikor az első félidei tűző nap elől a tetőszerkezet alá felmenekülő Gyuri ereszkedett le hozzám, és elkeseredve dünnyögte: „Mi volt ez? Klasszikus pár évvel ezelőtti Honvéd szenvedés…”. Fura, hogy ez volt az első félidő összképe, pedig nem így indult az egész. Én a játékunkat annyira nem láttam tragikusnak, több helyzetünk is volt, de az engem is aggasztott, hogy hátrányból idén nem nagyon terem számunkra babér. „Pedig sokkal jobban kezdtünk, mint ugyanitt a Diók ellen”-sóhajtottam, majd Gyuri visszamászott a kakasülőre, én pedig vártam Hantáékra és egy csodára.
HÁT MEGJÖTT, ’ÁTZEG. “Nem hiszed el: 5 góllal lőttük rommá a mezőkövesdi átkot!!!” bővebben
Kamber bedobásakor szerintem már csak néztem, de nem láttam a meccset. Minden megszűnt körülöttem, csak az utóbbi 25 évből jól ismert üres keserűség köde ereszkedett rám a kispesti estében, a bizalom utolsó kis csalfa szikráival, amik úgyis elhalnak, mert mindig elhalnak az Ady Endre út végi szürkületben. Aztán Eppel csúsztat, valaki (most már tudom, Lanza) ugrik középen, a labda hullik, én rohanok végig a korzón vissza a többiekhez, ott mindenki egymás nyakában, valamit üvöltök, de nem csak én, mindenki körülöttem… hova lehet ezt az idényt még fokozni?
De kezdjük az elején… “A szombat, amikor Lanza befejelte a hétvégémet a Nirvanába” bővebben
Ezeket a meccseket játszottuk eddig fehérben – két döntetlen, négy vereség, ami az összesnek (nyolc) egész pontosan a fele.
Lehetne jönni azzal, hogy idegenen nem megy nekünk, és a fehér az idegenbeli mezünk, de fájó, az igazság az, hogy a sárga is idegenbeli, mégis hozott egy négy meccs, három győzelem mutatót. Hoppáka. “Nem arról volt szó, hogy idén inkább hagyjuk a fehér mezt?” bővebben
Nagy szerencse, hogy a mai beharangot Hanta vállalta át, így nem kellett az olvasókat lefárasztanom a szokásos tavasz közepi felvezetőmmel, miszerint ha Húsvét hétvége szombatján játszunk itthon, úgyis nyerünk. Elcsépelt beharang helyett így jön a mostani beszámoló, igaz, a lényeg ugyanaz, hiszen persze nyertünk, Húsvét, Paks, ez ilyenkor mindig győztes kombó, pedig nem így nézett ki előtte, ugye. “Húsvétfaktor, Paksfaktor, tökmindegy, de ismét a hullámhegy tetején az őrült tavaszi szinuszgörbén!” bővebben
Kétszer éreztem ebben a bajnokságban azt, hogy teljesen sansztalanok vagyunk, hogy képtelenek vagyunk összeállni, hogy valami nem stimmel: a Videoton ellen Felcsúton, és tegnap, Mezőkövesden a Diósgyőr ellen.
Pedig nagy reményekkel indultunk útnak a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár olvasóterméből. Speciel én évek óta nem jártam ott, azonban most kellett a Magyar Építőművészet egyik 1973-as számából egy cikk, szóval kénytelen voltam. A recepciónál aztán összefutottam egy kollégával, akivel történetesen amúgy is találkoztam volna két órán belül, a Stefánia úton, hiszen onnan indult a közös kocsink Kövesdre. Minden összeér mindennel.
“Ahogy a mondás tartja: nem csatát, háborút kell nyerni” bővebben
Egy, talán két tízperces időszakot leszámítva végig kontrollált meccset gyűrkőztünk végig tegnap este, és amikor már-már elhitte az ember, hogy a meddő mezőnyfölényen túl sajna más ma itt nem lesz, jött két fejes, Eppel meg Baráth, és mindkettő számunkra jól sült el. A Vasas pedig mindeközben lehetetlenmód győztes gólt rúgott a PácSó arénában – szóval ha olyan optimizmuspápa lennék, mint Hanta, már egész messzemenő következtetéseket vonnék le ezekből a történésekből, de mivel realista arc vagyok, maradjunk annyiban, hogy egyelőre tovább folytatódik a kispesti tavaszi menetelés. (!!!!!) “Őrült utolsó 10 perccel ismét az élen!” bővebben
Ötször játszottunk ebben a szezonban a Fradival (3 bajnoki, 2 MK), és a zöldek mindahányszor botrányos formában próbálkoztak ellenünk, hogy aztán hol a mi kishitűségünk/balf.szságunk, hol a játékvezetés, hol a hosszabb kispad mégis mindig FTC-sikert hozzon, mint valami axióma. Ez négyből négyszer igaz is volt, ötödszörre azonban már nem bírták el IX. kerületiek a „fantáziátlan játék egy-két sztárral” kamutaktikára építkező Doll-i taktikanischer Lösung-ot, ugyanis mi n+1 helyzetünkből most végre nem csak egyet kihasználva, láss csodát, hazaküldtük sírni a pöffeszkedő díszklubot. Mondanám, hogy nem hiszem el, de hát bakker: a saját szememmel láttam.
Sommás összegzésem ennyi a tegnapi estéről. Ezen felül Kassai, jó szokásához híven, vétett ellenünk egy döntő hibát, ami miatt a mérgem nem csitul, de akkor is, ha egy félidőt ilyen szép pariban lejátszunk a lilákkal, mi a pékért kell már a második félidő elejétől kisszögletezni, illetve bekkelni a kapufánkkal a hátunkban? Persze lehet, hogy ennyit bírtunk, nem tudom. Nem tudom… “A második félidei visszaállás meghozta az eredményét” bővebben
Ha három kulcspillanatba akarjuk sűríteni az újpesti 1-1-et, akkor egyértelmű, hogy Zsótér gólját, Kassai hülyeségét és Dark bénázását kell kiemelnünk.
Ha pedig nem kulcsillanatokról beszélünk, akkor kopaszozni kéne, mert valahogy nem akart működni a játékunk, iszonyat beszariak lettünk a második félidőre. Pedig nem rossz ez az erőltetett 5-3-2, megadja a nyugalmat a kivárós focinkhoz. Csak nem kéne ennyire szétesni.
“Zsótér, Kassai, Dark feat. KC & The Sunshine Band” bővebben
