Mastodon

Hemibá: Az őszinteség teljes hiányát tartom a legnagyobb gondnak. // Hanta: Én is!

Nyilatkozott ma az Öreg a Nemzeti Sportnak, és azt kell mondjam, elképedtem, mint egy szakállas endékás úszólány az esküvői ruhaszalonban. Olyan tételmondatok sorjáznak benne, amiket egy normális világban még évek múlva is az ember fejéhez vágnának.
“Hemibá: Az őszinteség teljes hiányát tartom a legnagyobb gondnak. // Hanta: Én is!” bővebben

Számokban a Megújult Magyar Futball – A televíziós közvetítések

A tévéközvetítéseket elnézve könnyen mondhatjuk: az MLSZ és a köztévé a magyar futball két legnagyobb ellensége.

Kezdjünk egy igencsak szomorú számmal: 11 forduló alatt mindössze 28 mérkőzést adott le élőben (a lehetséges 66-ból) a közvetítéseket nyáron államosító köztévé. Tavaly, amikor a Sport1 és a Duna közösen birtokolta a jogokat, akkor nyolcból hat-hét meccs ment le, ami 75-87,5%-os sugárzási aránynak felel meg. Ez változott idén 42,4%-ra, és romlik fokozatosan, mert szeptemberrel a hétvégi három meccs kettőre csökkent, vagyis fokozatosan konvergálunk a 33,33% felé, fölötte a ponttal, ahogy általánosban jelöltük a végtelen tizedes törteket.

“Számokban a Megújult Magyar Futball – A televíziós közvetítések” bővebben

Apró tüncivel kezd a tábor az Üllőin az önérdek és a szolidaritás jegyében

A futball hagyományos világában szombat fél kilenckor rangadót játszanánk az megújult Üllőin, viszont most 2015 van, a biztonságos stadionok és a megújult magyar labdarúgás korszaka. Sikerült odáig eljutni, hogy egy vendégdrukker nem mehet ki saját lábán mérkőzésreőt meg kell védeni, és nem is akárkiktől, hanem a Ferencváros lecserélt táborától, vagyis tőlük:

“Apró tüncivel kezd a tábor az Üllőin az önérdek és a szolidaritás jegyében” bővebben

Most, hogy így egymás közt vagyunk, beszéljünk a Felcsútról

orbanramszeszNem állítom, hogy a héten kínosan kerültük volna a témát, mert nem állítom, hogy jellemző volna ránk. Illetve rám egész biztosan nem. Szombaton a Felcsúttal játszunk, szóval érdemes lesz lefutni a kötelező köröket a precízen targetált gyűlöletkampányunk részeként.

“Most, hogy így egymás közt vagyunk, beszéljünk a Felcsútról” bővebben

Ne a mínusz kétszáz fájjon, hanem a mínusz kétszázezer, de ezt csak mi pofázzuk, az okosok ennél okosabbak

Nézőszámban máris elérte a negatív csúcsot az NB1-ben, írja a Nemzeti Sport. A negyedik fordulóban átlag 2794 szurkoló volt egy meccsen. Összesen 16 766 ember gondolta úgy, hogy a hétvégén a stadionban tekinti meg a magyar topliga találkozóit. A legkevesebb drukker az MTK-Diósgyőr mérkőzésre zarándokolt ki, ott 831-en voltak. A csúcsot a Videoton-Ferencváros összecsapás hozta, kicsivel több mint ötezer nézővel. Mindezt úgy, hogy a Fradi vénaszkenner ellen tüntető ultrái is leutaztak szombaton Székesfehérvárra. (NSO)

Forrás: Alig kezdődött el a magyar bajnokság, máris konganak a stadionok !!444!!!

“Ne a mínusz kétszáz fájjon, hanem a mínusz kétszázezer, de ezt csak mi pofázzuk, az okosok ennél okosabbak” bővebben

Amióta minden jobb, azóta igazából minden sokkal rosszabb

mlsztv_paksTavaszig az volt, hogy ha lement egy meccs, akkor néhány órán belül fent volt az összefoglalója az MLSZ youtube-csatornáján. A Sport1 és társai a nyolc lehetségesből hatot eleve leadtak, így a vasárnapi Harmadik félidőre két szombati meccs kivételével mindenről tudtunk mindent. Nemhogy 2015-ben, hanem az egész nyamvadt XXI. század elejétől ez az alapelvárás.

“Amióta minden jobb, azóta igazából minden sokkal rosszabb” bővebben

Itt most egy csomó csúnya szót és káromkodást kéne írnom, de inkább bemásolom egy twitemet

“Itt most egy csomó csúnya szót és káromkodást kéne írnom, de inkább bemásolom egy twitemet” bővebben

Kedves Lokika, a kedd jobb lenne nektek? Vagy valamikor októberben?

parti_bmpEsetleg a szemünket ne kössük be? Vagy nálunk csak az érjen a gól, ha a csapatból előtte mindenki hozzáért a labdához? És az belefér, hogy mi is tizenegyen legyünk a pályán? Netán van jobb ötletetek, hogy milyen további előnyöket kaphatnátok? Szóljatok, segítünk!

“Kedves Lokika, a kedd jobb lenne nektek? Vagy valamikor októberben?” bővebben

Az m4 a szurkolókért van elsősorban

hiszen a szurkolók és a nem szurkolók pénzéből lát el közfeladatot. Ezen közfeladatának ellátása közben gondosan figyel arra, hogy a megrendelői, az ún. társadalom a lehető legjobban járjon, mert a közfeladatot ellátó közmédia nem pazarolhatja a közpénzt. Inkább kitereli az embereket a napra aszalódni.

“Az m4 a szurkolókért van elsősorban” bővebben

A Wintermantel vs. Deutsch cicaharc megvolt Kubatovért?

Az újpesti polgmesti és szurkoló Wintermantel egy erős felvezetésű Facebook-bejegyzésben szállt bele Kubatov ferencvárosi klubelnökbe és párttársba, majd érkezett az internetről konzultáló MTK-elnök Deutsch Tamás, és úgy védte be zöld kollegáját, hogy én szentül hittem az első mondatai alapján, ő is belerúg egy hatalmasat, de aztán lila majmozott egy jót. Mondjuk jogos hogy nem, végül is a szurkolókról ment a vita, és neki előbb még ki kell szótáraznia a szó jelentését. Egészen csodálatos percek lehettek mindazoknak, akik élőben követték az eseményeket.

“A Wintermantel vs. Deutsch cicaharc megvolt Kubatovért?” bővebben