Csodás kezdés <3

Kispest-DVSC beszámoló

“Még egy szar idény”

Érdekes volt ez a tegnapi meccs, egyrészt hozott egy csomó új dolgot (tétmeccs új stadionban, VAR, meccsvégi hőzöngő (!!!) Hanta – ilyet sem láttam még 11 éve, mióta ismerem, pénzért igazolt ígéretes pedigréjű csatár a padunkon), másrészt viszont SEMMI SEM VÁLTOZOTT. Ez az egész akár az MTK-pályán is történhetett volna, idejön egy random újonc és fogalmatlan első félidő után ver négyet nekünk; az évszázad átigazolási időszakának termékei közül eddig nem igazán látni, hogy hol van köztük húzóember; a VAR-ral meg lehet takarózni, csak valahol ez nem ciki? Hát de.

“Csodás kezdés <3” bővebben

Utoljára ilyen jó sört akkor ittam stadionban, mint tegnap, ha becsempésztem magammal

Sör, ejtőernyő, csapatkép

Büfé //

A következő bekezdések nem tartalmaznak semmiféle fizetett, vagy nem fizetett hirdetést, mindössze egy egyszerű sörrajongó örömét próbálják kifejezni.

Azt most hagyjuk, hogy voltak még apróbb gyermekbetegségek, hogy a terminálokon nem működött a tájékoztató ablak (vagyis nem tudhattad, hogy borravalóval fizetsz, vagy sem), hogy a sört hol 4, hol 5 decis pohárban kaptad (a csapolt sör amúgy papíron 4 deci), hanem térjünk rá a lényegre:

a Horizont Easy A (pale ale, 4,5% alkohol, kellemes, ivós 30-as IBU, untappd: 3,54/5, ratebeer: 3,33/5) eddig messze a legjobb stadionsör, amit valaha ittam!

“Utoljára ilyen jó sört akkor ittam stadionban, mint tegnap, ha becsempésztem magammal” bővebben

Korzó és csakblog come home

Hazatérés 3 év után, a lehető legkispestibb módon

A vidámság mellett torokszorító pillanatok is akadtak: a régi és új stadion névadója mellett már Piroska János is csak molinón lehetett itt :( [Fotó: Lovi – 1909 foto.hu]

2018 őszén sétáltunk ki utoljára Öcsémmel a régi Bozsikból azon a bizonyos avarillatú estén, amikor a lódenkabátos Orosz Feri baktatott át előttünk a vágányokon a sorompónál. Eleve fájó szívvel engedtem el akkor ütött-kopott, de jól megszokott kis fociotthonunkat, de ha tudom, hogy 3 hosszú évnyi cigányélet jön, akkor még szomorkásabb lettem volna. Aztán 3 év lett, MTK pályás, eleinte vállalható, majd unalomba fulladó meccsekkel, később már vírushelyzet sújtotta zárt kapukkal, mindeközben kellemesen megosztottá vált szurkolótáborral, értelmezhetetlen szakmai döntésekkel. 2003 óta most voltam a legközelebb ahhoz, hogy a különböző okokból hosszúra nyúló „kinemjárás” véglegessé váljon, és én is kikopjak a kispesti sorompó környékéről. Aztán csak eljött a tegnap, és valamit visszahozott az elveszettnek hitt hangulatból. Kíváncsian, de még rezignáltan várom a folytatást.

“Korzó és csakblog come home” bővebben

Egyszerűen nem szabad elmenni szó nélkül a világítás (hiánya) mellett

Többezer ember remekül érezte magát tegnap a stadionavatón, hiszen volt hozzá minden: programok, látvány, hangulat, ahogy az egy meccsnapon normális lenne, feltéve ha többezren járnánk a meccsekre. Ez a pipa része. Remélem senki sem ment haza bánatosan, és jövő héten újra jön, amikor a Debrecent fogadjuk, vagy augusztus végén, amikor a Paksot.

“Egyszerűen nem szabad elmenni szó nélkül a világítás (hiánya) mellett” bővebben

Az új Bozsik ugyanúgy egy városi stadion, mint a többi, vagyis miért kellene megyényi méretű parkolókat kialakítani körülötte?

Az új Bozsik területén négy parkoló is kialakításra került, és egyelőre nulla, azaz semmiféle tájékoztatás nincs arról, hogy (keresőszavak: parkolás, parkoló) ezek közül bármelyiket is kinyitnák a jónépnek.

Annyi biztos, hogy a hatályos infrastruktúra szabályzat szerint a Bozsikhoz hasonló kategóriájú stadionokban szükséges parkolót biztosítani a következőknek:

“Az új Bozsik ugyanúgy egy városi stadion, mint a többi, vagyis miért kellene megyényi méretű parkolókat kialakítani körülötte?” bővebben

A mai naptól hivatalosan is mi léteztünk a leghosszabb ideig saját stadion nélkül

  • 1095 nap // — három év —
    • 1076 (eddig) // Bp. Honvéd – a Loki ellen július 31-i hétvégén játszunk, vagyis a vége 1090 és 1092 nap között alakul valahol.
    • 1075 // Videoton – pedig itt menet közben újra kellett építeni a főtribünt.
    • 1012 // Vasas
    • 875 // MTK
  • 730 nap // — két év —
    • 714 // Haladás – egy sportcsarnokkal együtt.
    • 553 // Diósgyőr
    • 535 // FTC
  • 365 nap // — egy év —
    • 329 // Felcsút

A régi stadionok utolsó, és az új stadionok első bajnoki mérkőzése között eltelt napok száma. A többiek átlagos építési idejét figyelembe véve, az új Bozsikban már 2020 augusztus elején bajnokit kellett volna rendezni.

“A mai naptól hivatalosan is mi léteztünk a leghosszabb ideig saját stadion nélkül” bővebben

Még egyszer utoljára a jegy- és bérletárakról: ezúttal NB I-es összevetésben

Nem minősítjük, mindössze elhelyezzük a mezőnyben.

Elsőre azt mondtuk az új Bozsik árképzésére, hogy húzós. Aztán aludtunk rá egyet és kimatekoztuk a belső arányait, majd megállapítottuk, hogy ha így maradnak az árak, akkor az új bérlet csak a második évtől éri meg, valamint az emberek többségének jelentősen drágább lesz a meccsrejárás, mint eddig volt (plusz ugye, a megváltozott tájolás miatt unalomig ismételgetett szembe sütő nap problémája).

Később rákérdeztünk az egyéni stratégiáitokra, és az jött ki, hogy bár kevesebben terveztek bérletet váltani, mint legutóbb, viszont örömhír, hogy többen járnátok ki legalább párszor a stadionba.

A mostani poszt reményeink szerint a témában az utolsó lesz, és azt vizsgáljuk benne, hogy az új Bozsik árképzése hol helyezkedik el a többi NB I-es stadionhoz képest. Tehát nem a belvárosi sör- és capuccinók árával vetjük össze, nem az állatkerttel, nem egy csúszdaparkkal, hanem a többi stadionnal. És igen, tisztában vagyunk vele, hogy a futballban nincs olyan, hogy ha az egyik klub drága, akkor majd a másikhoz, az olcsóbbhoz szoknak át a fogyasztók.

“Még egyszer utoljára a jegy- és bérletárakról: ezúttal NB I-es összevetésben” bővebben

Azért nem foglalkozunk a stadion előtti oroszlánszobor tegnapi leleplezésével

mert egyszerűen nem érdekel minket, valamint magát az oroszlánt se nagyon értjük, és egyértelműen valamiféle utólag kreált, hamis történelemnek tartjuk.

És igen, ennek ellenére ott voltunk, és nem, nem tudjuk miért volt zártkörű. Részünkről ennyi, pont le van sz*rva, és tényleg nem szeretnénk foglalkozni vele.

Erre való az offtopic.

Némi matek után kiszámoltuk: ha bérletes voltál akkor maradj bérletes, ha viszont nem voltál, akkor nem feltétlen érdemes

Ne kerülgessük: érthetetlenül drága lett az új Bozsik.

Tegnap megjöttek a korábbi bérleteseknek és a Honvéd hírlevelére feliratkozóknak a következő szezonra érvényes jegy- és bérletárak. Egy rövid posztot mi is kidobtunk róla, és megállapítottuk, hogy nem csak kifejezetten húzósra sikerültek egyes elemei, hanem egyenesen az NB I. második legdrágább stadionjává varázsolták az új Bozsikot. Az első Fradihoz képest egyelőre még jelentős a szakadék, azonban a harmadik Videotonnál a legdrágább, legjobb helyre szóló bérlet ára is mindössze 42700 forint, ami az új Bozsikban inkább a harmadik kategóriához (39000) van közelebb, mint a másodikhoz (47000).

Dél-Pest és az ország többi részének gazdasági teljesítőképességét, lakóinak, a klub hagyományos szurkolóinak a kereseti viszonyait egyáltalán nem célunk most elemezni, annyit azonban kijelenthetünk, hogy az új árképzéssel közel sem sikerült a környék teljesítőképességére és lehetőségeire lőni. És különösen nem sikerült eltalálni az új szurkolókat.

“Némi matek után kiszámoltuk: ha bérletes voltál akkor maradj bérletes, ha viszont nem voltál, akkor nem feltétlen érdemes” bővebben

Kijöttek a bérlet- és jegyárak a következő idényre

Íííííííííííí – mondtam magamban, ahogy megláttam. Egy korzós bérlet 47000 újonnan, illetve, ha az elmúlt három évben (mekkora királyság!!!) volt bérleted, akkor hosszabbítóként 37600.

Számoljunk.

“Kijöttek a bérlet- és jegyárak a következő idényre” bővebben