A bajnokság két veretlen és eddig gólt sem kapó csapata találkozik ma egymással

(Igen, egy forduló ment le.)

Mielőtt rátérnénk az amúgy kibeszélő-trécselde szintjén maradó bajnoki rangadóra az aktuális első és második között, mindenképp szeretném megemlíteni, hogy épp esik az eső felénk (Bozsikhoz igen közel), vagyis végre az idő kellemesnek ígérkezik – így külön öröm, hogy a délelőttömet tapétázással töltöttem a hőségben.

Tehát az idő bár kicsit esős, azért szép, tipikus futballidő, ahogy mondani szokták. Ilyenkor a sör is jobban csúszik, nem kell aszalódni a napon szóval tessék jönni, jó lesz.

“A bajnokság két veretlen és eddig gólt sem kapó csapata találkozik ma egymással” bővebben

Nyilván hülyeség ezt mondani, meg minek is, de azért mégis mondom: talán a Hali az utolsó esély megmenteni ezt az idényt

oz-popcornJó hosszú cím lett, és szerintem minden benne van, amit érdemes elmondani. Persze ki fogom fejteni, de úgy már nem lesz annyira érdekes, csak növelem a karakterszámot amíg meg nem unom. (Leütésre díjazom magam, minden ezres után vállonveregetés jár.)

“Nyilván hülyeség ezt mondani, meg minek is, de azért mégis mondom: talán a Hali az utolsó esély megmenteni ezt az idényt” bővebben

Így kerestek eddig a klubok

spongyabob_ingyenpenzA 2015-16-os bajnoksággal jelentősen megváltozott a korábbi szövetéségi pénzosztási módi, és a klubokat mintegy zsarolni kezdték, hogy betartsanak bizonyos kényszerképzetek mentén megfogalmazott elveket. Ilyen például a kvótaalapú fiatalítás, vagy a magyar játékosok szerepeltetetése.

Annyi gerinc azért volt a jónépben, hogy mindezt premizáló rendszerben valósították meg, és nem büntetőben, ahogy Romániában tervezik a 2016-17-es idénytől.

“Így kerestek eddig a klubok” bővebben

Napikispest 2016.02.10.

Nagyon fontos nap volt a tegnap, ezért kicsit sajnáljuk, hogy mindössze egy napikispestbe sűrítjük bele, és legfeljebb ígéretet teszünk arra, hogy ha időnk és kapacitásunk engedi, akkor külön-külön is foglalkozunk majd mindennel.

  • Hemiblog // Az Öreg kőkeményen nekimegy Szöllősi György erkölcsi nívójának, és az ebből származó véleményének, ami bár megáll a jog előtt, azért mindannyian tudjuk, hogy nem most, és nem először sértette vérig megnyilatkozásával a Honvédot és a Honvéd szurkolóit. A legjobbak persze a zárómondatok, és egy finoman belengetett bojkott, hogy tisztességes kispesti nem vásárol a Szöllősi-féle Puskás-termékekből. Idézem:
    • “Mohósága felkeltette érdeklődésemet, olyannyira, hogy megnéztem a Puskás Ferenc hagyatékát kezelő, és abból jelentős jövedelemhez jutó Puskás.com Kft tulajdonosi listáját. Megdöbbenésemre a kft legnagyobb üzletrészét, 47%-ot birtokló tulajdonosa nem más, mint egy bizonyos Szöllősi György. További sok sikert kívánok Szöllősi úrnak, és további szép napot azoknak a fogyasztóknak, akik különböző Puskás nevét viselő termékek fogyasztásával hozzájárulnak Szöllősi György bevételeihez. Ámen!”
    • 10/10 ez a poszt, Pajor Tamás Brékje és a Smidt pÁl által szignált Nenyi mellé fogom kifüggeszteni a falamra.
    • A napokban mi is jelentkezünk a témában egy terjedelmesebb anyaggal, amelyben pontról pontra végigmegyünk az eredeti cikk állításain, és bőbeszédűen elmagyarázzuk, hol és mekkora mértékben ferdített a neve elhallgatását kérő Szöllősi szerző. Mivel az anyag hossza jóval túlmutat egy blogposzt keretein, ezért PDF-ben lesz letölthető, valamint a legtöbb e-book olvasó által támogatott EPUB formátumban. (Ha van valamilyen javaslatotok, hogy egy 30 oldal körüli, sok lábjegyzettel szabdalt szöveget hogyan tegyünk ki, azt szívesen fogadjuk.)
  • versenykiírás // Az MLSZ – az idei tapasztalatok alapján(sic!) – finomít a jövő évi versenykiíráson, és tartja tovább a hülyeség szintjének etalonját a világban:
    • növelik a pénzt, amit az U20-asok szerepeltetése után kifizetnek, viszont a teljes összeg csak akkor jár majd, ha két, 1996. január 1. után született játékos van folyamatosan a pályán. Vagyis a csapat összes játékpercének 18,2%-a, miközben a 20 év alattiak az aktív labdarúgók korfájában korántsem foglalnak el ekkora arányt. Vajon a sok fiatal hova kerül majd, ha beválik? Mehetnek az NB II-be, vagy még lejjebb, mert a következő évben kell másnak a kvóta?
    • marad a meccsenként három és öt külföldi, annyi változással, hogy ha egy nemzetközi kupában szereplő csapat ellen lép pályára egy nem olyan, akkor szintén ötöt játszathat azon a meccsen. Vagyis tartson a keretében légiósokat, pusztán azért, mert a liga harmada (12/4) indulhat valamilyen kupában, és velük a 33-ból 12 meccset játszik. Bravúr. Hatalmas kiegyenlítése a másoknak juttatott versenyelőnynek.

Napikispest 2015.11.25. /2

  • változik jövőre a légiósszabály // Annyira fontos a módosítás, hogy inkább kiemeltem egy második napikispestbe. (via csakfoci)
    • A nemzetközi kupákban induló csapatok a következő bajnokságtól a jelenlegi öt helyett csak négy légióst kezdethetnek a bajnokságban, ha nem akarnak lemondani az MLSZ hárommilliós bónuszáról.
    • A többieknek marad a három.
    • Viszont az is lesz, hogy ha egy négyes találkozik egy hármassal, akkor a hármas is négy lesz.
    • Szóval a négyesek ellen mindenki négyet játszathat, a hármasok között pedig marad a három-három.
    • Érthető?
    • Az U20-as kvóta továbbra is marad az egy.