Mastodon

Viszlát, Bordi

Kisvárdán volt az egyik első, talán pont az első meccsed hivatalosan kápóként. Az eredményre már nem emlékszem, de arra tisztán, hogy Tibiék előbb lementek egy ismerősükhöz egy hatalmas meccs előtti sütögetésre. A maradékból bőven csomagoltak, és így én a legnemesebb grillek majszolásában elmerülve bambulhattam a pályát.

Közben énekeltek mellettem. Szurkolás volt. Pici, pársoros lelátó, könnyű összeállni. Te ott álltál mindenki előtt, elindítottál egy dalt – és az emberek hallgattak rád.

„Viszlát, Bordi” bővebben

Kijöttek az új jegy- és bérletárak

Gyorselemzés.

Hivatalos bejelentés még nincs, azonban a jegyinformációs oldalon már elérhetőek a következő szezonra kigondolt árak. (A posztot 10:30 körül kezdtük el írni és 11:02-kor élesítettük. Ekkor még nem volt kint a hivatalos bejelentés.)

A legfontosabbak:

  • megszűnik a kiemelt mérkőzés intézménye.
  • a tribünt ismét nem nyitották meg.
  • megszűnt a korábban az egyes online jegyekre a Jegymester 399 forintos kényelmi díja miatt adott 100 forintos kedvezmény.
  • a jegyárak a legtöbb helyen maradtak a tavalyi, nem kiemelt meccseken használt jegyárak.
  • a kivételek a korzós diákjegyek (+10%), valamint a kanyarba az online elővételes jegyek (+5-6%).
  • 17 helyett 15 meccsünk lesz otthon (-13%).
  • a kiemelt meccsek megszűnésével együtt is a bérletárak mindössze 8-13%-kal csökkentek, vagyis alacsonyabb mértékben, mint amennyivel a meccsek száma. Lefordítva: a fajlagos árak nőttek.
  • ennek ellenére, épp a kiemelt meccsek eltörlése miatt az egy meccsre vetített költség az általunk megvizsgált 40 esetből 31-ben csökkent, és csak 9-nél nőtt.
  • viszont a 16 bérletkategóriából fajlagosan 9 drágult, tehát az összes drágulást a bérletek között találjuk.
  • ha valaki csak jeggyel jár, akkor a kiemelt meccsek eltörlése miatt számára 5-9 százalékkal olcsóbb lesz az idény. A tavalyi normál jegyárakhoz képest nincs változás, kivéve ha diák vagy a korzón, vagy online elővételes bárhol, mert akkor 5-11% a drágulás. A korzós diáknál megcsúszhatott a kolléga kezel az Excelben, ugyanis egyedül itt a tavalyi kiemelt kategória jegyárait vette át erre az idényre.
  • Igen, a második NB II-es szezonunkra sikerült egyes helyeken drágítani, még ha nem is jelentős mértékben (1-4% az éves költségben, és 5-11% egyes alkalmi költségekben).
  • az +/- 1-3% nálunk kerekítési hiba, hogy szép legyen a táblázatban a szám. Az ennél nagyobbak értékek viszont már egyértelmű csökkenések vagy növekedések. Ennek ellenére a táblázatban az ezresek 0-ra, 150-re, 200-ra, 300-ra, 450-re, 500-ra, 550-re, 600-ra, 650-re, 750-re, 800-ra, 900-ra és 950- re végződnek, vagyis annyira nem adtak a szépségre, mint azt gondoltuk. Tizenhárom különböző visszajáró.
„Kijöttek az új jegy- és bérletárak” bővebben

Elmentek ti a jó büdös francba! (Többszörösen átírt és finomított címadás.)

Csődbe ment, bocs, nem, csődbe vitték a Haladást.

Kedd délután megtartotta tulajdonosi taggyűlését a Szombathelyi Haladás Kft.

A mai volt az ügyvezető igazgató Szántó Erzsébet utolsó hivatali napja és mivel a taggyűlés nem választott helyette új ügyvezetőt, a cég hivatalos képviselő nélkül maradt.

Lemondott a felügyelőbizottsági tagságáról a többségi tulajdonos Haladás Marketing Kft. képviselője, Homlok Tibor is és az önkormányzat delegáltja, Unger Richard. Az Illés Akadémia delegáltja már korábban lemondott. 

A taggyűlésen egyértelművé vált, hogy a Szombathelyi Haladás Kft-nek nincs már igazolt labdarúgója. Eldőlt az is, hogy a Szombathelyi Haladás Kft. visszavonja NB III.-as nevezését – amit ideális esetben – a Haladás VSE, vagy az Illés Akadémia kaphatna meg.

via haladas.hu
„Elmentek ti a jó büdös francba! (Többszörösen átírt és finomított címadás.)” bővebben

Napikispest 2024/07/09

MTK, edzőmeccs, Nagy Geri

szombati edzőmeccs // 18 órától játszunk az MTK-val az MTK akadémiáján. A mérkőzés a téli edzőmeccsünkkel ellentétben: nyilvános! (via mtkbudapest.hu)


Nagy Geri csak beöltözött lilába // nem friss hír, viszont eddig elfelejtettük kitenni: Nagy Geri a szlovák egybe frissen feljutott KFC Komarnoba, leánykori nevén a Komárom FC-be igazolt. Itt linkelnénk a klub honlapjának vonatkozó anyagát, azonban ilyesmivel nemigen rendelkeznek, ezért marad a Facebook.

  • megvalósult // a magyar kormány támogatásával, Bethlen Gábor alap, miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága és természetesen a MOL. A külsőségek alapján ismét egy csinált klub a határokon túl. (Demagóg rész: a Honvéd eközben szponzor nélkül az NB II-ben rohad. Nesze neked nemzetpolitika.)
  • sajnálatos trend // hogy egyre több klub engedi el a saját honlapot, illetve a saját honlapra gyártott tartalmak fejlesztését. A kötelezőt letudják: a mindenféle beszámolók publikálására kell egy hely, azonban a szurkolók tájékoztatása (hahahahaha) egyre inkább átkerül a Facebookra.
„Napikispest 2024/07/09” bővebben

Napikispest 2024/07/07

Edzőmeccs, Ene, keret, Kálnoki-Kis, Eördögh, sorsolás, kilométer.

_felkészülési mérkőzés

ETO – Honvéd 3-0 (0-0)
Győr, ETO Park, zárt kapu,
vezette: Káprály Mihály
gól: Skvarka (48.), Bumba (51. – tizenegyesből), Raska (64.)

Gyetván
Pauljevic, Szabó A., Pekár, Benczenleitner
Sigér, Csilus, Keresztes
Medgyes, Lőrinczy, Krajcsovics

A cserékkel együtt: Gyetván (Tujvel, a szünetben) – Pauljevic (Nagy Z., 69.), Szabó A. (Szabó T., 69.), Pekár (Ene, 54.), Benczenleitner (Kulbachuk, 54.) – Sigér (Simon B., 54.), Csilus (Nyitrai, a szünetben), Keresztes (Kocsis G., 69.) – Medgyes (Menyhárt, 69.), Lőrinczy (Polák, 69.), Krajcsovics (Kundrák, 69.)

  • Ene Kornél // első meccs Kispesten.
  • Nagy Zoltán // első meccs a nagycsapatban. [adatbank]
  • Kerezsi és Holman // terhelési okokból kihagyta a meccset. (via honvedfc)
  • meccsvideó // a teljes meccs visszanézhető a Youtube-on.
„Napikispest 2024/07/07” bővebben

Napikispest 2024/07/04

Vasas, próbajátékos, pletyka, asszisztens, zártkapu

_felkészülési mérkőzés

Honvéd – Vasas 2-3 (2-0)
MFA, v: Bogár Gergő
gól: Kerezsi (Medgyes, 7.), Szabó A. (Lőrinczy, 28.)

Gyetván
Pauljevic, Pekár, Szabó A., Benczenleitner
Keresztes, Nyitrai, Lőrinczy
Kerezsi, Holman, Medgyes

Szünetben sorcsere: Dúzs – Kulbachuk, Kocsis G., Szabó T., Szitai – Sigér, Csilus, Hajdú R. – Krajcsovics, Simon B. (Wirth, 68.), Kundrák.

„Napikispest 2024/07/04” bővebben

A keret változásának nyers adatai [2024/07/02]

Bobál távozott, Ene érkezett, Holman marad.

A legutóbbi változások:

  • Bobálnak lejárt a szerződése – távozott. (via honvedfc)
  • Ene – aláírt. (via honvedfc)
  • Holman – hosszabbított (via honvedfc)
„A keret változásának nyers adatai [2024/07/02]” bővebben

Napikispest 2024/07/02

Ene, Steaua

Ene is aláírt // (via honvedfc)

  • 31 éves, belső védő.
  • nem közölték, hogy menny időre írt alá.
  • azt írja a Honvéd honlapja, hogy a 13-as mezben fog játszani, ami azért is érdekes, mert múlt héten ugyanezt a számot írták Csilus Tamáshoz is. És még mondják, hogy a 13-as nem szerencsétlen szám. || frissítés // Javították az elírást a honlapon: Ene 14-es lesz.
  • tavalyelőtt játszott pár meccset Csertőinél Gyirmóton (623 perc, 21%), majd a román első osztályba igazolt a Miovenihez, majd télen a Hermannstadhoz (összesen 973 perc, 27,7%). Megragadni egyik helyen sem tudott, ezért tavaly nyáron a Haladáshoz igazolt (1426 perc, 46,6%).
  • szép dolog a pedigréjében a kolozsvári CFR, azonban mindössze hat (öt) bajnokit játszott, és kolozsvári informátorunk szerint azt is alapvetően az arrafelé kötelező U21-es korosztályú játékos szerepeltetetése miatt.
  • adatai // MLSZ adatbankHLSZ adatbanktransfermarkt
„Napikispest 2024/07/02” bővebben

Holman Dávid hosszabbított

Az xG az új xD.

Játsszuk el, hogy nem olvastátok a poszt címét és a leadet, és a következő idézetet ennek tükrében értelmezzétek:

Kvalitásairól sokat elmond az, hogy az előző idényben a várható gólok (xG) tekintetében ő volt a csapat legjobbja, sőt a Merkantil Bank Liga egészét tekintve is az élmezőnyhöz tartozott.

Kun Gergely csapatunk egyik játékosáról.

Találós kérdés: vajon kire gondolhatott a költő? Annyit segítünk, hogy

  • tudjuk, a várható gólokban a csapat legjobbja volt (xG),
  • miközben a csapatból Kerezsi lőtte a legtöbb gól (G), szám szerint 11-et,
  • utána következik Bobál 6-tal és Lőrinczy 5-tel, bár ebből csak 2 nem tizenegyesből.
  • a csapat legjobbja (xG) 4 gólig jutott, ebből 2 volt tizenegyes.

Szabad a gazda?

„Holman Dávid hosszabbított” bővebben

A keret változásának nyers adatai [2024/07/01]

Újabb öt távozó.

A Honvéd újabb öt távozót jelentett be:

  • visszavonult // Adorján
  • izé // Kálnoki-Kis
  • nem vált be // Pukhtieiev
  • „A távozókkal két fiatalabb akadémistánk is búcsúzik a csapattól, a megállapodásuk meghosszabbítása a korábban kötött szerződéses feltételek okán a lehetőségeinknél nagyobb gazdasági terhet róttak volna a klubra, a számunkra kedvezőbb feltételek mentén pedig nem tudtunk megállapodni velük.” (via Kun Gergő) // Bocskay, Eördögh

Az utolsó pont két olvasata:

  1. 2022 nyarán Kun1 és Docherty szerződést hosszabbított hét akadémistával: Bocskay, Dúzs, Eördögh, Keresztes, Kerezsi, Kocsis Dominik, Szabó Alex. Valószínűleg nem filléres alapfizetésben, bónuszokban, és úgy általában nem a maihoz hasonló feltételekben gondolkodtak akkoriban. Ráadásul ha a szerződések mindenféle növekedési pontokat is tartalmaztak, akkor most nem lehet olcsó egyik-másik játékos a klubnak.
  2. Egy 21-22 éves, véleményes tapasztalattal rendelkező játékos nem fogadta el az új ajánlatot, mert az neki kevés. Sebaj, Kisvárda vagy Mezőkövesd szintén világváros, a piaci lángosos se rosszabb a Trattoriánál, és amúgy is gyerekkorunk óta Navratil akartunk lenni, mert nagypapán legendákat mesélt a Nagy Csapatról. Egy Paks pedig szinte a zsíros külföldi lehetőség. (Az előző mondatban nem pletykát olvashattatok!)
„A keret változásának nyers adatai [2024/07/01]” bővebben