mert célunk csak egy van
Sose jön be a nagy patetikusan monumentális beharang, akármikor próbálkozok is ilyennel, így most sem teszek így. Ennek ellenére hajlok a címben foglalt ítéletre: én úgy érzem, sok minden, ha nem is eldől, de legalábbis irányba áll holnap. Hát, meglátjuk. „A Hidegkutiban árazhatjuk be a kispesti tavaszt” bővebben
No, ebből még akármi is lehet, hogy Doki barátom örökérvényűjét idézzem. Röviden úgy összegezhetnék: láthattunk egy típusos „utóbbiévekbeli” Fradi-Honvédot, zsákszámra kihagyott helyzetekkel és ostoba védelmi hibákkal a mi, semmi különös teljesítménnyel és 1-2 klasszisjátékossal az ő oldalukon. És persze megint ők nyertek.
De most csak egy góllal – és az MK-ban van ugye visszavágó is. Nem lefutott ez még. „A meccs Kispesten dől el” bővebben
Csodásan (és vörös-feketén) zárult a tegnapi és indult a mai napom is, ennek örömére pont átbillent bennem a posztírói indíttatás mutatója, főleg, hogy tegnap este ezeket a papírdarabokat is beszereztem, amiket a fönti képen láttok. Beharang a hajtás után. „Holnap indulunk, kérdés, hova jutunk?- gondolkozik RW és közben mindenkit ölel” bővebben
Bármilyen szempontból. Igen.
Nekem úgy mostanáig tartott a lehiggadás, kábé, tegnap még csak permanensen fröcsögtem Öcsémnek, Faternak, Hantának, Ábelnek meg Viktornak, este meg otthon a falnak. Nyilván ezzel nem voltam egyedül.
És mondom, a legrosszabb az, ha túl az első fölinduláson elkezdünk egy kicsit gondolkodni hogy mi miért történt… „Igazán szomorúak akkor leszünk, ha a tegnapi nap mögé nézünk” bővebben